Dóczy Jenő: Dédácsi idill - Kazinczy Ferenc apokrif naplója (Budapest, 1937)

Azon a nyáron — ó, be csúnya s mégis ó, de szép egy nyár volt! — hosszú hete­ken át feküdtem a debreceni klinika sebé­szeti pavillonjának egy kis különszobájá­­ban. Súlyos lábficamodással feküdtem, hétszámra, mozdulatlanul. Nem voltak nagy fájdalmaim, de untam magam halá­losan s a remek napos napokért, melyek kiestek életemből s csak ablakomon kandi­káltak be csalogatóan, — nem kárpótolt sem a klinikai orvosok, nének gondossága, jóságos figyelme, sem jó embereimnek, lá­togatóimnak adakozó barátsága. Hálás vol­tam nekik, de azért nyűgös, ideges, türel­metlen s mondom: szörnyen untam maga­mat és mindent. Hiába vettem kezembe könyvet, hiába csalogató, makulátlan fe­hér papírt, nem ment sem az írás, sem az olvasás. Csupa modern könyv volt mind, csupa modern idea, nem mondtak újat, érdekeset, nem kellettek. 3

Next