Muszter örökmozgóképújság - Filmkultúra Muszter, 2008 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2008-01-01 / 1. szám

MUSZTER január Magyar film Elvágyódás és soha meg nem érkezés Engelmann Léna Az év végére dömpingszerűen érkeztek a mozikba a magyar filmek. Érdekes, hogy az Iszka utazásában, a Lányokban, a Boldog új életben (s áttételesen az Off Hollywoodban) egyaránt megjelenik az utazás motívuma (egyfajta útkeresés­ként, elvágyódásként, menekülésként), ami ugyanakkor soha meg nem érke­zésbe vagy egy helyben toporgásba tor­kollik. Iszka sokat csavarog, de nem fogalmazódik meg benne az elvágyó­dás. A film végén utazásra kénysze­rül. Lánykereskedők fogják el, és viszik jó néhány kelet-európai sorstársával együtt - feltételezhetően - Nyugatra. A Lányokban viszont Svájc az ígéret földjeként jelenik meg (akár csak a Friss levegőben Olaszország), de bizonyta­lan, esetleges cél csupán a sok lehetsé­ges közül, egy homályos boldogságkere­sés be nem teljesülő célképzete marad. A Boldog új élet főhőse elhagyott, kiet­len helyeken tömegközlekedik hosszan­­ elveszett múltjának, érthetetlen jele­nének és kilátástalan jövőjének nyomá­ban jár. Az Off Hollywood főszereplő­rendezője pedig a teljes összeomlás elől menekülne. De számára sincs kecsegte­tő Nyugat (mint mondjuk a Fehér tenyér tornászedzője előtt volt), csak bolyong keresztül-kasul Budapest utcáin. Egy helyben jár, oda jut vissza, ahonnan elindult. Lányok Valószínűleg tévút lenne a szerzői szán­dék rekonstruálásával bíbelődnöm, inkább beletörődöm, hogy az interp­retáció szükségszerűen csak a félreér­tés termékeny talajából nőhet ki. Ezek után kijelentem: számomra a Lányok elsősorban szociofilm. A kiválasztott társadalmi réteg a tizenéves zengő-len­­gő, perspektíva nélküli fiataloké. Az ő bemutatásuk a film. Nem véletlenül használtam a bemutatás szót, mert a félig-meddig dogmaszerű forma a nézőt a külső szemlélő pozíciójába kénysze­ríti. A film tehát tartózkodik az olcsó, könnycsalogató megoldásoktól. De mutatóujját fenyegetően felénk rázó, moralizáló tanmese sem kíván lenni. Másrészt látszólag átlagos, mondhatni tipikus emberek hétköznapi „apró tit­kaiba” is betekintést enged házasságon innen és túl­­ amolyan mostanság ame­rikai független filmesek körében divatos „mi lapul az idilli család felszíne alatt”­­tematikában; csak épp kertváros helyett ezúttal Budapest cityben. Harmadrészt felsejlik a két lány családi háttere is (bár igen haloványan), nem magyarázatként, csupán sejtető keretként. Ha azonban szociofilm, akkor semmi újat nem hoz, beleilleszthető az olcsó- f­o­lyó-és-per­ve­rz-állat-az­ egész­ világ típusú filmek borongós sorába, és szol­­galelkűen követi azok brutális naturalis­ta ábrázolásmódját is. Sár, vér és egyéb testnedvek töltik ki a filmidő nagy részét - a tanulság pedig: „az ember önző, fatékony húsdarab”. A film tele van a brutalitás hatásvadász, viszolyogtatóan sematikus képi megjelenítésével. Gus Van Sant például az Elefántban hihe­tetlen finomsággal álmodta celluloidra a hasonlóan brutális (és talán kegyetle­nebb) és értelmetlen gyilkosság(sorozat) történetét. Az Elefánt is úgynevezett valós eseményeket feldolgozó film, mégis ügyesen elkerüli az elkoptatott, túlhajtott naturalista vizuális megoldá­sokat, s helyette a késleltetés, a meg­bontott, ismétléses időszerkezet, illetve a több szálon futó cselekményszerve­zés eszközeivel él. Manapság mindezt a „korszerű” reflexió talán lesajnáló ajak­biggyesztéssel szemérmeskedő filmnek nevezné. Nos, az igazat megvallva, nem tartom szemérmeskedésnek, ha amel­lett, hogy a reality és egyéb show-mű­­sorok az úgynevezett valóságot percről percre - lehetőleg minél kegyetlenebb és gyomorforgatóbb formában­­ vágják a képünkbe, akkor egy szerzői filmes a hatásvadászat széles útját elkerülve más, járatlan ösvényeket választ. A párbeszédek valamivel jobbak, mint az átlag magyar filmekben, de még így is gyakran szlengszótárízűek a szövegek. A szinkron viszont egyene­sen csapnivaló. Nem tudtam eldönte­ni, szándékosan rontották-e el ennyire, tehát ennek valamiféle funkciója volna, vagy csak így sikerült. A két francia lány (Fulvia Collongues és Hel­le Francois) igazán karakteres arcok és jó színé- Iszka utazása

Next