Állami polgári leányiskola, Orosháza, 1941

e­ dékkel nyílt meg. Az iskola ekkor községi jellegű. Az oktatást a fiú­iskola tanári testülete látja el, csak a kézimunka oktatását bízzák Schertl Ida magániskolai tulajdonosnőre. Keletkezésekor még nincs az iskolának megfelelő épülete. A Thék Endre utcában egy szük­ bé­relt helyiségben volt elhelyezve. A fejlődő iskola részére a község ál­dozatkészsége s az oktatásügy iránti szeretete mindjárt a leányiskola első tanévében iskolaépület emelését határozza el. 1893. augusztus 21- én le is teszik az épület alapkövét s az akkor még egyemeletes épü­let november 15-én tető alatt áll. 1894. augusztus 1-én adják át ren­deltetésének. Az iskola két évre keletkezése után megfelelő otthonhoz jut. Ez új otthont — községünk életének fontos tényezőjét—, közsé­günk alapításának 150 éves fordulóján 1894. október 13-án avatják fel ünnepélyesen. E napon elhelyezett emléktáblát ott láthatjuk a fő­lépcsőre vezető folyósó falán, ekként jelezve a nagy napot: »Hálával az elődök iránt, — az utódok haladása érdekében«.­­ Az iskola fejlődésével a község tanügyi kiadásai oly rohamosan növekedtek, hogy a község a terheket, nem bizja meg s az iskola államosítása érdekében kezd dolgozni. Ezt Veres József országgyűlé­si képviselőnek sikerül is kivívni s a vallás- és közoktatásügyi Mi­niszter Ur 1895. április 1-én az iskolát állami kezelésbe veszi — ál­lami polgári fiú- és leányiskolának nyilvánítja. Az 1895—96. tanévvel már négy osztályúvá fejlődött iskola egy egészséges, szép, felszerelés tekintetében is megfelelő otthonban van. 1898. szeptemberében női kézimunka tanfolyammal bővül, mely az 1915—16. tanév végén szű­nik meg. Az iskola az 1917—18. tanévtől számban rohamosan fejlődik. E tanévben két első osztályt kell nyitni, melyet a következőben követ a II. osztály párhuzam­osí­tása. 1923—24. tanév fordulópont az iskola beléletében. Az eddig test­vériskolák szétvállnak. A tanulói létszám nagymérvű emelkedésével a leányiskolát a miniszteri intézkedés külön igazgatás alá rendeli. Ez a szétválasztás Orosháza nőnevelésének természetszerű követelménye is. Orosháza igényt tarthat s szükségszerűen igényelnie is kell, hogy nőnevelése önálló s ezáltal szélesebb körű lehessen. Iskolánknak ma már mind a négy osztálya párhuzamos, nyolc­ osztályban tanítjuk a beiratkozottakat. A 48 évvel ezelőtt emelt, a kor igényeit akkor kielégítő épület, ma már szűk, sem nevelési, sem tanítási szempontból a kívánalmaknak nem felel meg. Új otthonra lenne szüksége. Orosházának leánynevelése érdekében egy szép, tágas, fejlődés­­képes otthonról kell gondoskodnia. Nem állhat meg ott, ahol most van, az igényeket ki kell tudja elégíteni, a jelentkezéseket ma már befogadni nem képes iskola. Hiszem, — Isten velünk! — Segítségé­vel visszatérnek az értünk küzdők, — apák, testvérek — derék honvé­dőink s lábuk nyomán megváltozik itt az élet, hajnar halad s a béke nyugodt ideje, Orosháza újbóli áldozatkészsége megteremti azt, ami­re most vágyunk, mire ötven év után újból szükségünk van, az új iskolaépületet: »Az utódok haladása érdekében«. Mig ez eljön, tűrve.

Next