Orosházi Friss Hírek, 1934. október (11. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-02 / 222. szám

4 Rovatvezető: Ifj. DEMARTSIK FERENC, DSK—Turul 2:1 (1:0) I. o. bajnoki, bíró: Kandida­ Régi, hatalmas közönségének utolsó tö­redéke előtt hősi küzdelemben szerezte meg első győzelmét a játékos hiányban szenvedő, agyontartalékolt OTK. A mér­kőzés a konkurrens egyesületek közön­ségének példátlan Turul-biztatása köze­pette zajlott le. De a mérkőzés után mégis az volt az érzésünk, hogy azok a hangoskodók, akik OTK-t akartak te­metni, új OTK születését látták. Nem játszott kifogástalanul az OTK, de szív­vel játszott. Mindenki lelkét adta a küz­delembe, senki sem idegenkedett a kö­zelharcoktól, rámentek a leglehetetlenebb labdákra is és megszerezték a győzelmet. Ezért senkit sem lehet külön kiemelni, csupán a két hátvéd emelkedett nagyobb technikájuk révén némileg társaik fölé. A Gabnai—Qubicza hátvédpár az OTK főerőssége és jövő fejlődésének alapja. Hátul Bugyi kitűnően védett és egy 11-es kifogásával nagyrészben neki kö­szönhető a győzelem. A halfsorban a »beugrott« Tóth Jenő jó játékával mind­járt kellemes meglepetést szerzett. Szil­va I. a legjobb játékát mutatta az eddigi mérkőzések közül, de a második félidő­ben szerzett súlyos sérülése miatt hetekig nem játszhat. Dunai I. is jól mozgott- kezd a haszontalan drikliről leszokni. A csatársorban Neuspieler fáradt, letört já­tékos benyomását keltette, bár nagyon igyekezett és volt pár szép dolga is. Tóth M. a posztján fürge, jól lő, de egy kissé puha. Dunai II., mint centerhall, elsőrendű. A Dimák—Beckó balszárny még sokat fog hallatni magáról. Még mindig vannak hibák. A csapat még messze jár attól, hogy összeszokott le­gyen. Most is voltak periódusok, amikor teljesen szétesett a csapat és ilyenkor csak a Védelem nyugodtsága mentette. A gyorsaság is kialszik még a játékosok­­ami nagyon sokszor éreztette kellemetlen hatást. A Turul gyors, sokszor durvaságig ke­mény, belemenős együttes. Labda­ke­zelésük fölötte állt az OTK-nak. A me­zőnyben tetszettősen és jól mozogtak, de csatársoruk a kapu előtt csődött mon­dott a jó védelemmel szemben. Halfso­­ruk, különösen a második félidőben ural­ta a mezőnyt. A védelem lelke Gyurcsán I. volt. Az első félidőben az OTK volt fö­lényben, ami a 17. percben kifejezés­re is jutott, Tóth M. góljával. A 37. percben Bugyi kivédte Galáth 11-esét. A második félidőben Neuspielert már az 5. percben utánrúgásért kiállítja a bí­ró. A következő percben Szilva I. össze­ütközik Fülével és elhagyja a pályát. Kilenc ember áll szemben a Turul fer­­geteg módra megújuló támadásaival. Most mindenki az egyenlítést várja. De mégse a kedélyek megnyugtatására a 12. percben Beckó leszalad és szépen gurít Dunai II. lábára aki a hálóba helyezi a bőrt, 2:0. A gól után hősiesen védeke­zik az OTK és a Turul Gyurcsán II. gól­jával csupán csak szépíteni tud. Kandiba kisebb hibáktól eltekintve jó volt. —«o»— M. MÁV-OFC 5:1 (2:1) II. o. bajnoki, bíró: Podani dr­ A tehetetlen csatársorral rendelkező, kedvetlen OFC első, de kiadós veresé­gét szenvedte el Mezőtúron a volt első­­osztályú vasutas csapattól. Orosházi Friss Hírek 1934. október hó 2 Rádió Kedd, október 2. 6.45: Torna. 9.45: Hirek. 10: Felolvasás. 10.40: Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.05: Bujka Jancsi és cigányzenekara. 12.30: Hirek. 13.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 13.30: Országos Postászenekar. 14.40: Hirek, élelmiszerárak, piaci á­­rak, árfolyamhírek. 16: A rádió diák félórája. 16.45: Pontos időjelzés, időjárásjelen­tés, hirek. 17: Közvetítés a Franck Henrik és fia rt. pótkávégyárából. 17.50: Koromzay Dénes hegedül zon­­gorakisérettel. 18.30: Entz Géza dr. egyee­mi tanár előadása. 19: Szervánszky szalonzenekar. 19.50: Lázár Miklós dr. országgyű­lési képviselő előadása a tokaji szüret­ről. 20: Sásdi Sándor elbeszélése. 20.30: A bécsi rádióállomás­ műsorának közvetítése. 22.30: Eduardo Bianco argentínai tan­gózenekara és Veres Lajos cigányzene­karának műsora Kalmár énekszámaival. Élvezet lesz a borotvál­kozása, ha a önborotva pengét használja. Ára 26 f. Kapható egyedül csak a BERTÓK drogériában. Iskolai kézimunkák és anyagok nagy válasz­tékban kaphatók KELEMEN 4. kézimunkaüzlet. V­eres Károly szabó Erzsébet királyné­ utca 4. (Folyosón jobbra). Apróhirdetések.Tőzsde Takarmány burgonyát a jövőheti szállí­tásból még lehet előjegyezni Kovács End­rénél. Kossuth­ tér. 420 Különbejáratu bútorozott szoba, egy vagy két urnák kiadó, Erzsébet királyné­ ut 4. 422 Három darab rádió fejhallgató eladó. Cím a kiadóban. 125 Madách-utca 10. számú ház eladó, vagy kiadó, vagy a gádorosi határban földért elcserélhető. 346 Kiadó novemberre főtéri utcai lakás. Érdeklődés Pollák bútorüzletben. 397 Vetőgép 15 soros, használt, jókarban lévő eladó, Fazekas Mihály Kiscsákó. 421 Mindenféle nyomtatványokat gyorsan, pontosan. Ízléses kivitelben a legolcsóbb árak mellett Demartsik könyvnyomdája készít. Imakönyvek: evangélikus, katolikus, re­formátus, nagy választékban a legol­csóbb, legszebb kivitelben beszerezték Demartsik könyv- és papírkereskedésé­­ben. 1934. október 1. TERMÉNYTŐZSDE. 77-estv. 16.20 Zab I. r. 14.20 78-astv. 16.35 Tengeri 11.75 79-estv. 16.50 Tak. árpa 14.50 80-astv. 16.60 Korpa 11.00 Rozs 12.50 Sörárpa 19.00 Irányzategyenetten «o»— LAKÁSMŰVÉSZETI ÉS IPARMŰVÉSZETI VÁLLALAT Erzsébet királyné­ utca 4. sz. 4 ITT VAGYOK a Kossuth-téren Tóbiás István úriszabó. Brünnnernél vegy a cipőt Uj Vaskereskedés Uj megnyílt BRAUN vaskereskedése Rózsa­ház sarokhelyiségé­ben. Csirke­piac. Ridiküljét, bőröndjét javíttassa Füredi bőröndösnél. Bajza­ u. 2. (Sonnenfeld-ház) „LUXOR“ ALFÖLD-épület cipő legjobb,a legolcsóbb , Jeges Dominkó­­ szabósága az „ALFÖLD“ épület, (volt Lovas helyiségbe) átköltözött. A Házat, földet ne keresgéljen, bemutatja Önnek díjtalanul Kis J. Ingatlan irodája Deák Ferenc­ utca 11. sz. DÉNES IIÜRII VIRÁGÜZLET Erzsébet királyné-u. 4. Divatáru üzletem áthelyeztem­­ a Csirke-piactéri RÓZSA-házba, nagyobb helyiség, nagyobb választék,­­4B nagyon olcsó árak. Kiváló tisztelettel­e­k SZENDREI (PAULI) MIHÁLY Magyar Nitrogén Műtrágya a Péti-SÓ. Lerakat KOVÁCS BENJÁMIN kereskedőnél,kis Kovácsnál T­uróczi Bálint bútorraktára IV. Thék Endre-utca 30. Ha Ingatlant venni, vagy eladni akar, forduljon bizalommal Kiss J. Ingatlanforgalmi Irodájához I. ker., Deák Ferenc (volt Gyöngy) utca 11 sz. Elegáns CIPŐKET mérték után készit SZÉKELY - Táncsics Mihály-utca 27. Kitűnő kávékeverékeink orosházi egyedárusítója özv. Dr. Faragóné L­teinl Gyula rt. Tóbiás Sándor divatszabósága továbbra is a régi helyen saját házban IV. Töhötöm-utca 11. szám alatt van. Cégtábla Erzsébet királyné-utcán is Indián-tea 80 fillér. Gyermekek, felnőttek, lábadozók itala Majzik drogéria HATÁRIDŐS PIAC: Búza októberre — Búza márciusra — Búza májusra — Rozs márciusra — Tengeri májusra 15.48­ 15.49 16.68—16.70 16.94—16.95 13.00-----.— 10.47—10.48 Irányzat egyenetlen K CN&— VALUTÁK, DEVIZÁK (A Magyar Nemzeti Bank hivt­árf.) Angol font 16.80 Lei 3.41 Szokol 14.02 Lira 29.90 Dinár 7.80 Német m.136.— Dollár 337.90 Schilling 80.00 Fr. frank 22.30 Sv. fr. 110.70 Holl. frt.231.60 —»o«— Paris 22.32 London 16.79 Newyork 339.30 Milánó 29.98 Hollandia 231.80 Berlin 135.80 Bécs 80.45 Prága 14.07 Belgrád 7.28 Bukarest 3.41 —to»— SERTÉSVÁSÁR. Prima 0.81—0.82 Zsir------­Közép 0.74—0.77 Szalonna------­Könnyű 0.64-0.68 Hús 70—98 Felhajtás 6140 Időjárás: 1934. október 1. Az orosházi meteorológiai állomás­­ jelentése. Déli hőmérséklet 25­0 C Minimum 5 cm. a talaj fölött 103 C Minim.150 „ » ff 107 C Maxim. 150 „ ft n 264 C A föld felszínén reggel 120 C 5 cm. talajban reggel 130 C 15 „ Si 15­5 C 20 H x 11 17­3 C 25 „Q 16­3 C 30 j, |i 11 182 C 50 j, iiD 185 C 100 a „n 182 C 200 „ „n 163 C Napsütés 7­5 óra Levegő relatív nedvessége 57 o/os Borultság — o/0' Légnyomás reggel 7667 mm Légnyomás este 764­5 mm Csapadék — mm Szélirány dél Időjóslág: Nyugati légáramlás, kisé fel­hős. Északon helyenként esetleg kis zá­poreső. A hőmérséklet alig változik. Felelős szerkesztő és kiadó: Demartsik Ferenc Nyomatott Demartsik Ferenc nyomdájába* Orosházái.i

Next