Orosházi Friss Ujság, 1933. november (22. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-03 / 249. szám
4 Mosott GÉPSÖRLŐRÜMGYOT vesz az OROSHÁZI FRISS U3SÁG nyomdája________________________ Frontharcos közlemények (Ennek a rovatnak minden cikke a. Országos Frontharcos Szövetség Orosházi Főcsoportjának hivatalos közleménye.) Főcsoportunk hivatalos óráit legközelebbi vasárnapon kivételesen nem a Polgári Körben, hanem a táborozásra való tekintettel a Kisbirtokos Szövetség nagytermében tartjuk meg délután 2—3 óra között a táborozás megkezdése előtt. Elnökség. Táborozás. November 5-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel a Kisbirtokos Szövetség nagytermében frontharcos táborozást tartunk, melynek műsora a következő: 1. Magyar Hiszekegy, énekli a közönség. 2. Megnyitó beszédet tart Hodecska Gyula tiszteletbeli elnök bajtárs. 3. Magyar nótákat játszik Purcsi Náci és zenekara. 4. Szavalat. 5. A budapesti Országos Frontharcos Találkozóról beszámol Tóth S. János alelnök bajtárs. 6. Magyar tánc. 7. Tréfás jelenet. 8. Magyar nóta, énekszámok zenekísérettel. 9. Záróbeszédet tart dr. Sándor Béla alelnök bajtárs. 10. Hymnusz, énekli a közönség zenekari kísérettel. Az egyes számok közt Kardos György bajtárs konferál. Belépődíj nincs. A táborozásra úgy a bajtársakat, mint azok hozzátartozóit, valamint Orosháza egész közönségét ezúton hívja meg és szeretettel elvárja az Elnökség. December 2-án és 3-án tartandó frontharcos estre nagyban folynak az előkészületek s az minden tekintetben fényes sikerűnek igérkezik. A szomszédos városok bajtársi szövetségei már előre jelezték, hogy ez alkalommal nagyobb számban látogatják meg az orosházi bajtársakat . November 5-én ,vasárnap délelőtt 11 óra 15 perc kezdettel Orosháza község elöljárósága Báthory ünnepet rendez a Polgári Kör nagytermében. Az ünnepélyre a frontharcosok is meghívást nyertek, ezért felhívjuk a bajtársakat, hogy az ünnepélyen való megjelenés céljából vasárnap délelőtt 11 órakor a bajtársak dr. Torkos Béla elnökünk lakásán gyülekezzenek. A formaruhával rendelkező bajtársak formaruhában. Elnökség. OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Péntek, 1933 november 3 a volt 101-es bajtársakhoz! November hó 5-én délelőtt 11 órakor az Orosházi Kisbirtokos Szövetség emeleti kis termében találkozunk, hogy dicső ezredünk 50 éves alapításának Békéscsabán november hó 11 és 12-én tartandó emlékünnepélyén való részvételünk módozatait megbeszéljük. Bajtársak! A súlyos áldozattal, de tisztán és becsületben hazahozott 101-es ezredzászló hív sorakozóra! Meg kell találnunk a módját ,hogy számosan, ha csak lehetséges, mindannyian ott legyünk. Azoknak ,kiik a megbeszélésre személyesen el nem jöhetnének, készségigél ad felvilágosítást Szalay igazgató, az Orosházi Takarékpénztárnál. (Telefon 71. szám.) RÁDIÓ A budapesti rádió minden nap 9.30 — 12.25 — 2.30 — 4.45 és este 9.20 és 9.45 közötti időben híreket ad. November 3, péntek 6.45 Torna. Utána Kristály gramofonlemezek. 10 1. Ismeretlen részletek Tisza István temetéséről. Felolvassa Kovács Anita!. 2. A szórakozottság átka. (Felolvasás.) Közben His Masters Voice gramofonlemezek. 11.10 Nemzetközi vizjelző szolgálat. 12 Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05 és 12.35 Zöldessy Mária zongorázik, Sugár Frigyes énekel. 1.15 Pontos időjelzés, időjárás- és viz. állásjelentés. 1.30 A m. kir. államrendőrség zenekara. 2.45 Hírek, élelmiszerárak, piaci árak árfolyamhírek. 3.30 A rádió diák félórája. »Falkavadászatok Angliában.« 4 »A matematika humora«. Csűrös Zoltán előadása. 5 Zenei részletek Szilágyi—Lajtai »Sült galamb« c. operettjéből. Előadja a Király Színház zenekara. 5.30 Gyorsíró tanfolyam. 6 Veress Lajos és cigányzenekara. 6.50 »Ismerkedés«. Kodolányi János elbeszélése. 7.25 A m. kir. Operaház ismertetése. 7.30 A m. kir. Operaház előadásának közvetítése. »Varázsfuvola«. Zenéjét szerzette Mozart. Majd Bura Károly és cigányzenekara. Közben: Németnyelvű párbeszéd Delmont Józseffel, a Budapesten tartózkodó vadállatfogóval afrikai és indiai élményeiről. f! 4LI •hus kézimunka fonalak L/ldhlanyOK ! legolcsóbban Bem és Báránynál vehetők! Jőmunkás magyarszabó segédet keresek vidékre, ki önállóan dolgozik. Jelentkezni lehet Fürdő utca. 612 Könyvkötéseket gyorsan ,szépen és olcsón készít az Orosházi Friss Ujság könyvkötészete. Tűzőnőt felveszek azonnalra. Török cipész Terényi utca. 613 Mindenféle nyomtatványokat gyorsan, pontosan, ízléses kivitelben olcsó árak mellett készít az Orosházi Friss Újság könyvnyomdája . Elsőrendű fehér házikenyér kilója 22 fillér. Rosenthal sütöde.. 611 Gumibélyegzőt legolcsóbban, legszebben és legjobb kivitelben készít az Orosházi Friss Újság könyvnyomdája. Kérelem Orosháza igen tisztelt közönségéhez Az Orosházi Ipartestület kebelében működő bőripari szakosztály lábbelikészítő tagjai folyó év november hó 12-től 18-ig a Nemzeti Munkahét tartama alatt Áruminta Kiállítást és Vásárt rendeznek az Ipartestület nagytermében. Ezen kiállításon a lábbelikészítő iparosság együttesen be fogja mutatni mindazokat a lábbeliket, melyek a közönség szükségletét hivatva vannak kielégíteni. Lesz ott cipő, csizma, szandál és papucs, a legkülönbözőbb színekben és minőségben, a legegyszerűbbtől a legművésziesebb kivitelig. Minden kiállító arra törekszik, hogy munkája jóságával, csinosságával, valamint versenyképes áraival a nagyközönség pártolását magának megnyerje. Tisztelettel felkérjük Orosháza nagyközönségét, hogy akik megrendelés útján szokták beszerezni lábbeli szükségletüket, szíveskedjenek azt megrendelni, hogy azok a lábbelikészítő iparosok, akik raktárra nem szoktak, vagy nem áll módjukban készíteni lábbelit, azok a megrendelt munkákon mutathassák be közönségünknek szaktudásukat. Viszont akik készen szoktak venni lábbelieket, látogassák meg a kiállítást és szerezzék be ott szükségletüket, meg fognak győződni, hogy szép, jó és olcsó lábbelihez jutnak. Hazafias tisztelettel a bőripari szakosztály elnöksége. EBÉDLŐ SZEKRÉNY egy kihúzható ebédlőasztal, 6 drb, valódi bőrszék, egy konyhaszekrény, edényállvány, elköltözés miatt MINDEM ELFOGADHATÓ ÁRÉRT SÜRGŐSEM ELADÓ Ugyanott egy 2+1 lámpás hálózati rádiókészülék szintén megkapható FRISS ÚJSÁG épület KÖZSISZDIlSÁe 1933. november 2. Devizák (Zürichi zárlat) Páris 20.19 London 16.09 Newyork 343.00 Milánó 27.17 Hollandia 208.15 Berlin 123.17 Bécs 72.58 Prága 15.33 Belgrád 7.00 Bukarest 3.05 Valuták (A Magyar Nemzeti Bank div. árt.) Font 17.95 Szokol 16.90 Dinár 780 Dollár 367.00 Fr. frank 22.30 Holl frt.232.50 Lei 3.42 Lira 29.92 Márka 92.00 Schilling 58.00 Sv. fr. 110.70 Sörárpa 10.50 Tak. árpa uj 6.60 Zab. r. uj 7.10 Korpa 5.20 Tak. liszt 7.50 Tengeri 7.95 forgalom csendes (Határidős piac) Búza októberre megszűnt „ 1934 márciusra 7.92— 7.94 májusra 8.05— 8.06 Tengeri októberre 0.00— 0.00 „ 1934 májusra 8.02— 8.03 tr. egyenetlen forgalom csendes Sertésvásár Felhajtás 3809 Prima 0.75—0.76 Közép 0.73-0.75 Könnyű 0.68—0.70 Eladatlan 84 Szalonna 0.90—0.92 Zsir 94—1.01 Sr. élénkebb Terménytőzsde (Készárupiac) 76- os tv. uj 00.00 77- es tv. uj 7.55 78- as tv. uj 7.65 79- es tv. uj 7.75 80- as tv. uj 7.85 Rozs uj 4.00 tv. tartott 1DŐJÁRÁS 1933. november 2. Az orosházi meteorológiai megfigyelt állomás jelentése. Déli hőmérséklet f 1030 Minimum 5 cm. a talaj felett ~f* 6’5 „ Minimum 150 cm. a tál t 6’6 » Maximum 150 cm. a talaj fel. f 10‘6 „ A föld felszínén reggel f 7'2 „ 2 cm. a talajban reggel t • » # » N ft 00 tr Nyugatról élénkebb szél, növekvő felhőzet, eső főleg a Dunántúlon. A hőmérséklet nem változik lényegesen. •H • 15 „ e* ti t » 20 „ 1» ti ,t> 9 6» 29 „H „ í 92 . 30 E It „ fi04 , so „D „ fcn-8* too „ tó 200 ,iH í.14-6. Napköté* 55 óra Levegő relatív nedvessége 83 ffe Borultság 65 % Légnyomás reggel 760 3 mm Légnyomás este 763* 1 mm Csapadék este 6 óráig 67 mm Széliránya Délkelet Felelős szerkesztő és kiadó: DR. M1TLASOVSZKY JÁNOS Nyomtatja az Orosházi Friss Újság könyvnyomda, könyvkötészet és lapkiadóvállalat. Cégtulajdonos: dr. Mitlasovszky János.