Orosházi Friss Ujság, 1935. április (24. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-02 / 75. szám

4 SPORT Rovatvezető: REISINGER JÓZSEF FUTBALL Az alosztály tizennégy csapata közül mindössze két csapat játszott vasárnap bajnoki mérkőzést. . A MÁV mérte össze erejét a CASS csapatával, akiket 2:0 (0:0) aráyban győ­zött le. . Még volt egy pár tréning és barátsá­gos meccs de azokban a helységekben, ahol választás volt, még ezeket sem tartották. Ezek szerint elmaradt a Tö­rekvés—CsAK, O­TE—Turul, MTK— OMTK, OTK—ETC, BTE-GyAC 31-é­n sorsolt mérkőzése. Most már úgy alaku­l a helyzet, hogy április 7-én Debrecenben lebonyolítják a Kelet—Dél kupa meccset, melynek vá­logatása körül az alosztály kebelében már megindultak a nézeteltérések. A ta­bella élén haladó klubok saját játéko­saikat szeretnék szerepeltetni a kupa­meccsen, de ennek Szegeden akadályai vannak, mert Szeged is a maga legjobb­­jait kívánja benevezni a debreceni ku­paversenyre. Április 7-én még a következő bajnoki meccseket tartják meg: Csabán MÁV— BTE, Gyulán GyAC—CsAK, Kovácshá­zán MTE—Tö­rkvés, Orosházán OTK— MAFC, Tótkomlóson TTC—OMTK, Ele­ken ETC-CASS. A második osztályban Oro­házán az OFC—Törekvés meccset játszák le. Mint megírtuk már, az OMTK csa­­paterősítési kísérleteket tesz. E célból a csapat trénere Budapestre utazott. Stei­ner József tréner már vissza is jött s hozod magával két játékost. Az egyik nem vált be, azt már menesztették is, a másikról (centercsatár) a szakértők elismerik, hogy tehetséges futball­tá­s igazolása iránt már meg is tették a lé­péseket. Ezzel azonban­ még nem­ merült ki az erősítési akció, mert újabb játé­kosok toborzását kísérlik meg az OMTK-nál, hogy a legközelebbi mécs­esekre már harcképes csatársorral árt­hasson ki a csapat. Profi eredmények: Soroksár—Hungária 2:1 (0:0) Újpest - III. kerület 5:1 (1:1) Szeged—K­ipest 2:2 (1:0) Bocskai—Somogy 3:0 (1:0) Phőbus—Budai »11« 1:1 (1:1) Ferencváros—A­­­la 5:0 (3:0) A profi bajnokság állása: 1. Újpest 28 pont, 2. Ferencváros 24 pont, 3. Hungára 23 pont, 4. Szeged FC 20 pont, 5. Kispest 10 pont, 12. Somogy 5 pont. PING-PONG Megszervezik a MOATSz déli kerü­letét. A Magyar Országos Asztali Ten­­nisz Szövetség délmagyarországi tag­egyesületei (REAC, SzAK, OTK) most azon fáradoznak, hogy még az elkövet­kezendő szezon előtt megszervezzék a MOATSz déli kerületét. A tervezet sze­rint a déli kerülethez Szeged, Hód­mezővásárhely, Makó, Szentes, Oroshá­za, Szarvas, Tótkomlós, Békéscsaba és Gyula városok ping-pongozó egyesüle­­tei tartoznának. A környék városainak megszervezését Lőcsei Károly Orosháza intézi, aki minden. Kérdésre készséggel szolgál felvilágosítással. A múlt héten lezajlott országos asz­tali­tenniszversenyen az OTK hölgycsa­pata Sassa Lőcseiné összeállításban má­sodik helyen végezett. Ugyancsak má­sodik helyet értek el a női párosban is. A versenyen hat csapat 21 hölgyverseny­­zővel vett részt s így dicséret illeti az orosházi hölgyversenyzőket APRÓHIRDETÉSEK Burgonyák legjobb fajtákból, búzakorpa, lucerna­liszt, frissen morzsolt tengeri olcsóért kapható. Kovács Endrénél, Kossuth­ tér, 542 Legkorábban termő nyárirózsa burgo­nya vető, őszirózsa vető, étkezési és takarmányburgonyák minden mennyiség­ben legolcsóbban a Rózsa­ház pincé­jében kaphatók. Hercz burgonyakeres­kedő. 5000 Megvételre keresek belterületen egy ki­sebb házat élvezettel is. Címet a kiadó­ban: 582 Eladó Békéscsabán a volt Meister féle ru­aáruház berendezési tárgyai: pultok, fé­f kirakatbabák, vastag üveg firma­táblák vaskerettel, stb. Eladással meg­bízva Arnot Sándor Horthy Miklós­ út 19. 580 Szoba, konyhás lakás kiadó. Baross ut­ca 2. 581 Tizenkét drb. tiszta faj yorkhir malac és 6 drb. sonkasüldő eladó Tó utca 4. 6500 Gumibélyegzőt legolcsóbban, legszebben és legjobb kivite­len készít az Orosházi Friss Újság könyvnyomdája. Fürdőszobát, vízvezetéket olcsón sze­rel Miklós szerelő, Pacsirta­ utca 1. Chevrolet motor blokk és alkatrészek el­adók, bővebbet Nagy L. Józsefnél. Könyvkötéseket gyorsan, szépen és ol­csón készít az Orosházi Friss Újság könyvkötészete. 109 és 150 kg-os kaptármérlegeket Ka­tona­házban Miklósnál. Háromnegyedes iskola hegedű olcsón eladó, cím a kiadóban. A kocsi és kerékpártáblák olcsón készülnek Petőfi mellett Miklós lakatosnál. Sarok üzlethelyiség bármilyen üzletnek alkalmas, a piac me­lett kiadó, cím a kiadó­ban. Tűzhelyet, üstházat olcsón Miklós la­katosnál, Pacsirta­ u. 1. Mindenféle nyomtatványokat gyorsan, pontosan, Ízléses sdvite­ben olcsó árak mel­ett készít az Orosházi Friss Újság könyvnyomdája. Kicsi és nagy mérlegeket, súlyokat hi­telesítésre javít Miklós lakatos, Petőfi mellett. Katolikus kántori 40 és fél hold föld új tanyaépületekkel haszonbérbe kiadó. Fel­tételeket közli Tóth Ferenc római ka­tolikus iskola. 573 Négylámpás rádió, hangszóróval, jég­szekrény, 2 ruhaszekrény, ebédlőasztal, villamos teafőző, villanyvasaló, villamos melegítő, könyvszekrény, íróasztal el­adók. Cím a kiadóban. 539 Hitelesített új mérlegeket Olcsón Miklós mérlegkészítőnél, Katona lakatos há­zában. OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Kedd, 1935 április 2 Re bosszankodjék ! RÉGI ROSSZ GUMI­­BÉLYEGZŐJÉT PÁR FILLÉRÉRT TELJE­SEN ÚJJÁ ALAKÍTJUK OROSHÁZI nyomdája"FRISS U3StiG RADIO A budapesti rádió minden nap 9.45 — 12.30; — 1.15; — 4.45 és este 9.20 és 9.45 közötti időben híreket ad. Április 2. kedd 6.45 Torna. 7 Hanglemezek. 10.20 Tordai Emil útja a Kongó tor­­kán tól a Tanjanyikáig. 10.45 Női sportruhák. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12 Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05 Hanglemezek. 1.20 Pontos időjelzés, időjárás- és víz­­állásjelentés. 1.30 Hédervári Ferenc és Hédervári Béla cgányzenekara. 2.40 Hírek, élelmiszer- és piaci árak árfolyamhirek. 4.10 Asszonyok tanácsadója. 5 Az Operaház zenekara. 6 Francia nyelvoktatás. 6.30 Országit Tivadar hegedül. 7.15 Hangjáték a Stúdióban. »Marika meg a pesti lány«. írta Harsányi Gréte és Pálossy Éva. 8.15 A római rádióállomás műsorának közvetítése. Egyházi énekhangverseny. Közreműködik a római bazilikák egye­sített kórusa. 9.55 Farkas Jenő cigányzenekara. 10.10 Időjárásjelentés. 10.50 Lamurecht Kálmán dr. egyeterr­i tanár németnyelvű előadása: Hermann Ottó a magyar polihisztor. 11.10 A Bachh­­ann szalonötös műsora. B­OLCSO evAsArlAsi források POLLÁK MÓR és TÁRSA bútoráruháza és bútoripara Erzsébet királyné ut 20. HIRDESSEN az Orosházi Friss Újságban BRÜNNERNÉL VEGYEN LIPÓTY­ILOVSZKY LAJOS uriszabó mester OROSHÁZA Qnd utca 18. (Gyopárosfürdőröl) KLEIN és VISKI vas, szerszám, zománc­­edény- és festékáru kereskedés KOSSUTH TÉR G. Szabó J. könyv és papírkereskedése Erzsébet királyné út 6.F­iam és Társa kerékpár, rádió, írógép szaküzlet JAVÍTÓ MŰHELY KOSSUTH­ TÉR NAGY J. JÓZSEF Görbics László fűszer- és vegyeskeres­kedése. Pacsirta u. és Horthy M. u. sarok, úri és női cipész mester Fenék utca I. szám. KÖZGAZDASÁG 1935. április 1. DEVIZÁK — Zürichi zárlat — Páris 20 38 London 14.75 Newyork 309.25 Milánó 25 37 Hollandia 208.95 Berlin 12. 07 Bécs 56.95 Prága 12.91 Belgrád 7.02 Bukarest 3.05 VALUTÁK1 -A Magyar Nemzeti Bank hiv. árf.— Font 16.40 Szokol 14.02 Dinár 7.80 Dollár 34. 30 Fr. frank 22.30 Holl. frt. 23250 Lei 3.20 Lira 29.90 Márka 136.— Schilling 56.85 Sv. frank 110.70­ ­ TERMÉNYTŐZSDE­I KÉSZÁ­RUPI­AC ŐSPI­AC 15.91-15.92 15.90­ 15.93 0.46—11.48 11.54—11.56 1 SERTÉSVÁSÁR 1 Prima 0.70—0.72 Felhajtás 9736 Közép L 68—0.70 Eladatlan 1621 Könnyű 0 66 -0.68 Sr. élénk 77-es tv. 16.70 Tak. árpa 14.— 78-as „ 16 85 Zab I. i. 14 85 79-es „ 17 00 Rozs 12.— 80-as „ 17.10 Tengeri 12 50 Korpa 12.— Tak. liszt 1390 HATÁR ID Búza májusra Búza júniusra Tengeri májusra Tengeri júliusra I­D­Ő 3­á­R­A­S 1935. április 1. as orosházi meteorológiai megfigyelt állomás jelentése Déli hőmérséklet 92 C Minimum 5 cm. a talaj felett *» Minimum 150 cm. a talaj fel— 22 .. Maximum 150 cm. a talaj fel 99 „ A föld felszínén reggel •­­03, 5 cm « talajban „ tö *• 20 „ M ti 5*5 „ 25 „ .( «S 43, . 30 „­­n H 4­9», 50 „ n r 63 „ top „ «» fi 8*0 . 200 „ H 4 8*9 Napsütés 9 óra Levegő relativ '.é­vessége 79 ML Borultság­o m Légnyomás reggel Légnyomás este Csapadék Szélirány 7517 mm 750*4 mm — mm Északnyugat Időjóslat: Északnyugati légáramlás, nyu­gat felől a felhősödés terjedése főként az ország nyugati és északi részein esi. Felelős szerkesztő és kiadó: DR. MITLASOVSZKY JÁNÓS Nyomatja az Orosházi Friss Újság könyvnyomda, könyvkötészet és lap­kiadó vállalat

Next