Orosházi Friss Ujság, 1937. április (26. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-01 / 72. szám

4 Pattanásokat, mitessereket néhány nap alatt a leg­biztosabban elmulasztja. Szeplők, máj­foltok, bőrszineződések, ellen biztos és hathatós szer a Kerti SZEGFŰ Mrém mely az arcot frissé, üdévé, bársonyossá teszi Egy tégely ára 1.20 fillér Szappannal és púderrel együtt készítik Szegeden „CSILLAG“ gyógyszertárban Boldogasszony-s.-ut. Nagyállomás felé. Orosházán beszerezhető: BERTÓK drogériában Mozi mellett. Csirkepiac. Nyoldábu malac Horváth Antal vásárhelyi pusztai gaz­­dálkodó kocája a napokban csodaszü­nte­tét, nyoldábu, négyszemű malacot hozott világra, amely csupán pár percig élt. több malacot nem vetett a boldogtalan koca, amelynek gazdája kesernyés hu­morral újságolta ismerőseinek: sikerült kitenyésztenie a nyolcábú malacot. (Eb­ben a siciben a legérdekesebb, hogy — nem ápri­lsz tréfa.) Felrobbant egy kínai lőszerraktár 6 halott, 23 sebesült Sanghaiból jelentik. Kansuzu tarto­­m­ány fővárosában, Lancsauban, nagypén­teken felrobbant egy lőszerraktár. A rob­banás következtében másfél kilométer körzetben minden ház rombadőlt A ro­mok­blól eddig hat holttestet szabadí­­t­­tak ki. A súlyosan sebesültek száma, ed­digi megállapítások szerint, huszonhárom. A házak összedőlése miatt százhúsz csa­lád hajléktalanná vált. NYILTTÉR* —«o»— Nyerges Béla élelmiszerüzletét átvet­tem, az esetleges hitelezőket kérem, három nap­ alatt nálam jelentkezzenek. Ható: Pálné Hajnal.u. 12. *E rovatban közlöttekért nem vállal­­ felelősséget a szerkesztőség. ESI □ DIT teljes értékű legolcsóbb D vitamin ta­karmány pótszer háziállatok részére. A Biodit takarmány pótszer lucerna lisztben egyenletesen elkevert D vita­mint tartalmaz és a takarmányok D vi­tamin hiányát van hivatva pótolni Hatékonyságát tudományos vizsgálatok valamint a legnagyobb gazdaságok, ser­téshizlalók gyakorlati tapasztalatai bi­zonyítják Ára métermázsánként hifla 2 pengő 10—100 kg vételénél 2.20 P 1- 10 kg „ „ 2.50 „ A Biodilból adandó naponta 3 hónapon aluli malacoknak fél dkg süldőknek és hízósertéseknek 1 dkg tejelő teheneknek, lovaknak 2 dkg hasas birkáknak 1 dkg bárányoknak fél dkg baromfiaknak 1 kg takarmányhoz fél dkg Biodit keverendő. Körzetképviselő: Zalay Lajos gyógyszertára a „Megváltóhoz“ Orosháza Telelon 14 OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Csütörtök, 1937 április 1 Kereskedő nem vehet fel ipari rendelést Az iparügyi miniszter szigorú rendelete Az iparügyi minisztertől a napokban leirat érkezett a község elöljáróságá­hoz. A leirat megállapítja, hogy az 1936. évi VII. törvénycikk 16. szakaszának helyes értelmezése szerint az a keres­kedő, akinek csupán kereskedelmi te­vékenységre jogosító iparigazolm­ánya van, nemcsak cipő, férfi- és fiúruha, női­ és leányruha, va­lmint szőrmeáru teljes elkészítését és javítását nem váll vállalhatja fel, hanem az említett áruk egyes részeinek elkészítését vagy javí­tását sem. Az iparügyi miniszter ezen szigorú intézkedésébe az adott alapot, hogy az utóbbi időben egyre több panasz me­rült fel amiatt, hogy egyes ruha- és ci­pőker­eskedők nemcsak kész cikke­ket árusítottak, hanem megrendelés sze­­r­inti készítést és javítást is vállaltak. A miniszter a rendelet betartásának szigorú ellenőrzésével a községi elöljáróságot, mint elsőfokú iparhatóságot bízta meg. Miniszteri jelentés Magyarország februári pénzügyi helyzetéről 2,8 millió pengő A Magyarország pénzügyi helyzetére vonatkozó 1937. évi február havi pénz­ügyminiszteri közlemények szerint feb­ruárban az állami közigazgatás kiadása 68 millió pengő, bevétele a kölcsönke­­zelés bevétele nélkül 75.4 millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatás be­vételi 7.4 milló pengővel haladták meg a kiadásokat. A külfö­di hitelek pénztárából felvett kölcsönből fedezendő beruházásokra feb­ruárban 0.3 millió pengőt fordítottak. Az összes állami üzemek februári kiadá­sai együttvéve 37.3 millió pengőt, bevé­telei pedig 32.7 millió pengőt tettek, vagyis az üzemeknél együttvéve 4.6 mil­ió pengő kiadási többlet jelentkezett. A külföldi hitelek pénztárából felvett köl­csönből fedezendő beruházásra február­ volt a bevételi többlet­ ban az üzemeknél 0.4 millió pengő szol­­dittatott. A népszövetségi kölcsön szol­gáltára március hónapban a Magyar Nemzeti Banknál 2 millió pengőt fizet­tek be, amiből nem transzferáltak és kincstári jegyek ellenében utóbb igénybe vettek 1.5 millió pengőt. Februárban az állami közigazgatás az előlegkezelésben az államvasutaknak 1.6 millió pengőt, az állami vas-, acél- és gépgyáraknak 1.7 millió pengőt bocsá­tott rendelkezésre. A közleménynek a nagyobb állami üzemekre vonatkozó sta­tisztikai táblázatai szerint a forgalom az előző évvel szemben februárban az ál­­lam­vám­aknál emelkedést, a postánál vi­szont egyes vonatkozásokban emelkedést, más vonatkozásokban pedig csökkenést mutatott. Dár Motlanu! bátyus az aradi út Gazdakörökben nagyon sok panasz hangzott el az Aradi út elhanyagolt álla­pota miatt. Mintegy három kilométeres szakasz tartozik az orosházi határhoz, amely azonkat kocsival szinte járhatat­­lan. Néhány évvel ezelőtt feltörték ugyan ezt az utat, de azóta sem javítottak rajta semmit. Úgy áll kátyusan, gid­­res,gödrösen, ahogy nyáron a kocsik, cséplőgépek felvágták. És most a göd­rök megteltek vízzel, úgyhogy a ko­csik ker­eke szinte percenként belehuppan egy-egy pocsolyás lyukba. Annyira mé­lyek ezek a gödrök, hogy valóságos csoda, hogy fel nem borult egy-két ko­­cs­i ezen a kegyetlen rossz uton. A vásárhelyi határhoz tartozó útsza­kasz ezzel szemben majdnem kifogás­­talan, mert azt egy útkaparó állandóan gondozza és jó karban tartja. A gazdiák kívánsága az, hogy ha már nem is kövezted ki a megye ezt a fontos és forgalmas útszakaszt, legalább gondozza. Most tavasszal, amikor a szél és a nap felszárítja a kátyúk pocsolyá­ját, útgyalóval simíttassák le a hatalmas kocsivágásokat és tömessék be a göd­röket. Mindenki a fedélzetre Az amerikai tengerész kadett ifjúság nagy reprezentáns filmjét mutatja be mt, szerdán és csütörtökön a Korzó Mozgó. Dick Powell játssza benne a főszerepet Ruby Keelerrel. A mai fiatalság lázas lüktető sportélete elevenedik meg a vász­non, énekkel, tánccal és egy izgalmas boxmérkőzéssel. Az Egyesült Államok nagy flotta parádéja keretében, mndy látványos élményt nyújt. Ezen látványos, izgalmas víg történet zóna helyárakon kerül bemutatásra , amelynek szelvényei jogosak Hans Albers monumentális fimm­jére, mely a világháború összeomlásától a forradalmakon ker­esztül a lángoló hazaszeretet jegyében játszódik le, címe: Hóhérok, asszonyok, katonák. Bemutatja a Korzó Mozgó szombaton és vasárnap. 80°10-nál több a megtakarítás* ha a töny, védett Takarék főzőládán főz Készül: 1 főzőnyitással 2 főzőnyilással 3 főzőnyilással Forgalomba hozza : BOKOR PIlLRÉ OROSHÁZA Erzsébet kir.­utca 5 c. Orosháza község elöljáróságától 4815—1937. ikt. sz. HIRDETMÉNY A községi elöljáróság az 1937. évre szóló vármegyei ebadókivetési lajstromot folyó évi március hó 3€Líóí kezdve áp­­ri­l hó 13-ig terjedő 15 napon át a községi adóhivatalnál közszemlére teszi ki azon figyelmeztetéssel, hogy ezen idő alatt a lajstromot az érdekeltek megte­kinthetik és a kivetés ellen a vármegye Alispánjához írásban benyújtandó feleb­­bezéssel élhetnek. Orosháza, 1937 március hó 30-án. Elöljáróság Orosháza község elöljáróságától 4500-1937. ikt. sz. Ill. u. o. HIRDETMÉNY Közhírré tesszük, hogy a m. kir. Föld­­nevelésügyi Miniszter ur 40415—1937. IX 3. számú rendeletével megengedte, hogy a turófélék és gomolya-sajtok készíté­sének és forgalmának szabályozása tár­gyában kiadott 27100—1922. F. M. sz. rendelet 11. §-i alapján, további rend­el­­­ke­zésig , az említett rendeletben megje­lölt túrófé­rségek a megállapított jelzé­sek alkalmazása mellett még »érett«, »erős«, vagy »csipős« jelzéssel forgalom­ba hozhatók legyenek, amennyiben azok már valóban csípőssé váltak. Orosháza, 1937 március hó 31-Elüljáróság Orosháza község elöljáróságától 1925-1937. ikt. sz. III. u. o. HIRDETMÉNY Közhírré teszi az elöljáróság, hogy a m. kir. Földmive­­sügyi Miniszter ur 65.828—1935. sz. rendeletével az állat­­értékesités előmozdítása céljából elren­­dete, hogy a hizlalásba fogott, vagy hiz­art (fejavított) szarvasmarha és ser­tésállományát minden naptári negyedév első napján bejelenteni köteles 1. az ipari hizlaló, 2 az a gazda, aki egy község határá­ban 200 káte­lholdnál nagyobb terjedt­, mit mezőgazdasági földbirtokon, akár mint tulajdonos, akár mint haszonélve­ző, java, a ma­, vagy haszonbérse gazdál­kodik, 3. az az állattartó aki eladás céljára egyidejű­­eg legalább 8 drb-ot hizlalt, vagy feljavított, illetőleg hizlalás vagy feljavítás 3 ott álló szarvasmarhát tart, 4. az az állattartó, aki saját házi szükségletén felül, élő, leölt, vagy fele dolgozott át apotb®n való eladás céljára egyidejűleg legalább 20 drb hízott vagy hizlalás alatt álló sertést tart. F­elhívja ezért a községi elöljáróság mindazok figyelmét, akikre a fenti ren­delet vonatkozik, hogy a statisztikai la­pok átvétele végett sürgősen jelentkez­zenek a községháza H­. ügyosztályán (2-es számú iroda), hogy azt az április hó írt állapotnak megfelelően kitöltve, még ápri­ls hó 8-ig visszaszolgáltathas­sák ugyancsak a községháza III. ügyosz­tályán. Nyomatékosan felhívja az elöljáróság mindazokat az állattartókat és hizlalókat lakik a fenti bejelentési köte­ezettség alá tartoznak, hogy köte­lzettségüknek a fenti határidőig pontosan e­gget tegye­nek, miért kü­önben az elöljáróság sa­ját közegével, a késedelmes befelertő terhére fogja beszereztetni a szükséges adatokat. Egyébként a bejelentési kötelezettség­­re nézve az 1929 XIX. t. c. 14—17 §-a á­nak rendelkezései az irányadók. Orosháza, 1937 március hó 30. Elő járőrig

Next