Orosházi Hírlap, 1965. január-március (10. évfolyam, 1-37. szám)

1965-01-14 / 5. szám

A beruházási program sikeréért | Két nyugdíjas új esztendeje A pedagógus írja | Északi történet | Baleseti krónika Nőknek való... Női szakma ***■ mondtuk még néhány éve, s mondjuk olykor még ma is és mire gondolunk? A fodrászra, a kozmetikusra, a gépíróra, az áruházi eladóra, a varrónőre ... Építőipar? Közle­kedés? Erdészet? Hol itt a lehe­tőség, hol lehet ebben női szak­mákat találni? S lám, a szakszervezetek most vizsgálatokat tartottak — je­lenti az MTI —, ellenőriztek húsz vállalatot e három terüle­ten, s találtak 1299 munkakört, amelyben akár azonnal, 461 he­lyen pedig 3—6 hónapos szak­mai oktatás után nőket lehet alkalmazni. Pedig csak húsz vállalatot vizsgáltak az ország­ban — mennyi lehetőséget ta­lálhatnának másutt is, más vál­lalatok, iparágak sok ezer, sok tízezer munkahelyen! Fontos ügy ez, két vonatko­zásban is az. Közismert tény, hogy jó néhány területen el­apadt a munkaerőutánpótlás legtöbb, eddig ismert forrása. De az élet, a gazdasági fejlődés mind újabb követelményeket állít; építeni kell, sőt korsze­rűbben kell építeni, kellenek gépészek, daru- és gépkezelők, kellenek díszítő festők, tapétá­zók, mázolók — kell az után­pótlás. Már magában ez az egy tény is indokolja új lehetőségek felkutatását. S nem kevésbé lé­nyeges, hogy a „nőiesítés“ Bu­dapesten és vidéken egyaránt sok ezernyi asszony és lány el­helyezkedési gondjainak meg­oldását is elősegíti. A korsze­rűbb élet természetszerűen hoz­za magával, hogy a nők alko­tóbb munkára vágynak, szak­mára, szakképzettségre, amely olykor még a pénzkeresés egy­szerű tényénél is nagyobb fon­tossággal jelentkezik. Nem csu­pán dolgozni akarnak, hanem kvalifikáltabb munkát végezni, mesterséget tanulni, hivatást szerezni, népi pedig csak hiva­talt S most itt a bizonyíték, a vizsgálatok perdöntő bizonyos­ságé eredménye. Nőiesíthető sok szakma, egyebek között a kerámiakészítés, az üvegfestés és csiszolás, a porcelánfestés, az intarziakészítés, a tapétázás, a díszítő szobrászat... Húsz szakmát kijelöltek, ebben már az ipari tanulók nagy többsé­ge leány, olykor a leendő szak­emberek 60—75 százaléka is, S ez még messze nem a felső ha­tár. Nem az a lányok arány­számában, s nem az a nőiesít­hető szakmák kijelölésében megállapításában sem. De már az eddigi is jelez valami lénye­geset: az elfogadott, s nem­­ ritkán emlegetett egyenjogú­ság immár új, értelmes tarta­lommal gyarapodik, Lb A város közös gazdaságai az elmúlt évben 8,7 millió forint hosszú lejáratú hitelt vettek igénybe Számottevően emelkedett a saját erőből történő beruházás­ négyzetméteres bővítése A város hét termelőszövetkeze­­tének az elmúlt évben 8,7 millió forint volt a hosszú lejáratú hite­les beruházási kerete. Az összeg egy részéből új létesítményekkel gazdagodtak a szövetkezetek, a fennmaradó összeget pedig kor­szerűsítésre fordították. Az elmúlt esztendőben készült el a Béke Tsz ötven hold öntözésére alkalmas berendezése, és a közeljövőben ad­ják át rendeltetésének a másfél millió forintos költséggel épült korszerű, száz férőhelyes tehénis­tállót. Tavaly fejezte be a Törek­vés Tsz is a 126 férőhelyes borjú­nevelő építését, és a szentetolyai Petőfi Tsz száz férőhelyes tehén­istállója készült el az elmúlt esz­tendőben. Tavaly összesen 19 da­rab vasvázas szín érkezett a közös gazdaságok részére, amelyek ér­téke mintegy kétmillió forint. Az új beruházásokhoz tartozik még a Szabadság Tsz hajtatóházának kétezer is. A különféle korszerűsítések kö­zül a legnagyobb összeget, csak­nem 200 ezer forintot a Petőfi Tsz 96 férőhelyes istállójának fel­újítása emésztette fel. A Béke Tsz süldőszállásának korszerűsítésére 110 ezer forintot fordítottak. A tervek szerint az idén a tavalyi­hoz hasonló értékű lesz a beruhá­zási hitel. Ennek során a Törek­vés Tsz 300 férőhelyes sertéshiz­laldájának építésére kerül sor, valamint a Petőfi Tsz részére borjúnevelő készül mintegy 1,3 millió forintos költséggel. A ta­pasztalat szerint az elmúlt eszten­dőben a tsz-ek saját erőből­ törté­nő beruházása is emelkedett, el­érte a két és fél millió forintot. A cél az, hogy a hitelek igénybevé­tele mellett egyre több saját erő­ből történő beruházás valósuljon meg. Februárban ismét megrendezik a mezőgazdasági könyvhónapot Az idén februárban a járásban és a városban szintén megrende­zésre kerül a mezőgazdasági könyvhónap, amelynek célja a szakmai műveltség fokozásának elősegítése, a mezőgazdasági szak­irodalom népszerűsítése. Az el­múlt évek folyamán tartott könyvhónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a mezőgazdaság dolgozói igen nagy érdeklődést ta­núsítanak a szakirodalom iránt, mert megértették: az eredménye­sebb termelés, a magasabb jöve­delem egyik legfontosabb alap­ja a szakmai továbbképzés. A feb­ruári könyvhónap alatt kiállítást és vásárt is rendeznek a legújab­ban megjelent vagy újra kiadott szakkönyvekből. A járás és a vá­ros művelődésügyi szervei a helyi részletes program kidolgozását már elkezdték, céljuk, hogy minél nagyobb eredménnyel szolgálják a könyvhónap sikerét Műanyag sarok a papucson A Körös­vidéki Egyesült Cipész Ktsz-ben Rózsavölgyi Márton, áruforgalmi osztályvezető már többször foglalkozott újítással, s a legtöbbet be is vezették a ktsz készítményeinél. Legutóbb műanyagból formázott papucssarkot dolgozott ki. Képünkön Rózsavölgyi Márton látható újításával. Jól halad az előjegyzés a hamarosan megjelenő monográfiára A hazánk felszabadulásának huszadik évfordulójára készülő Orosháza története és néprajza című kétkötetes monográfiára ed­dig mintegy 400 előjegyzés érke­zett. A körülbelül 200 forintba ke­rülő mű igénylői között igen szép számmal vannak termelőszövetke­zeti parasztok. A terjesztés mun­kájában segítenek a múzeumnak a társadalmi szervek, így nemcsak az orosháziak, de a más városok­ban élő elszármazottak is érdek­lődnek a kiadvány iránt. A mo­nográfia szerkesztősége úgy terve­zi, hogy a külföldön élő magyar honfitársak rendelkezésére is bo­csá­jt a kötetből, például a Kana­dai Magyar Munkás című Toron­tóban megjelenő baloldali lapban is tesznek közzé hirdetést. Cleve­land­ban az ott működő Magyar Könyvek Boltjában is hozzájut­hatnak a monográfiához a kint élő magyarok. Mondanunk sem kell talán, hogy a különböző tu­dományos intézetek is nagy ér­deklődést tanúsítanak az értékes mű iránt. .­­.' ■<> j: A faipari vállalat idei terve másfél millió forinttal magasabb az elmúlt évinél Csaknem valamennyi részlegnél növekszik­­ a termelékenység Az Orosházi Faipari Vállalat zámára rendkívül eredményes v volt az elmúlt esztendő. A válla­lat vezetősége az évközi mutatók kedvező alakulásának láttán két ízben is tervmódosítást kért felet­tes szervétől. A nemrég történt értékelés alapján az üzem 110 szá­zalékra teljesítette elmúlt esz­tendei 33,5 millió forint termelési értékű tervét. Az idén tovább nö­vekedett a vállalat terve és ebben az esztendőben 35 millió forint ér­ték elérése szükséges a feladatok sikeres teljesítéséihez. Valamen­­­nyi részlegnél emelkedik a terme­lékenység, a legnagyobb arányú növekedés az elmúlt évben meg­honosodott rakodólapgyártásnál várható. Ebből az árucikkből 20 ezer darabot készítenek és az or­szág különböző részeibe szállítják. Lényegesen növekszik a kárpitos­­részlegben is a termelékenység. A tervszámok szerint az idén két­ezer konyhabútort, ötszáz Erzsé­­bet-hálót, és ötszázötven Béke­­garnitúrát készítenek. Csupán a seprűüzem terve változatlan az el­múlt évihez képest, az idén is 1,1 millió darab gyártását irányozták elő. A tudományos és műszaki kutatómunkák koordinálása Moszkva A KGST tudományos és műsza­ki kutatómunkák koordinálására alakult állandó bizottsága Moszk­vában megtartotta rendes ülését, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Ma­gyarország, a Német Demokrati­kus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői , vettek részt. Külön megállapodás értel­mében az ülésen jelen voltak Ju­goszlávia képviselői is. Az állandó bizottság jóváhagyta az 1966-tól 1970-ig terjedő idő­szakban végzendő kutatásokról szóló előzetes jelentést és megvi­tatta a tudományos és műszaki tájékoztatások területén folyó együttműködés kérdéseit. (MTI) Szántanak a város szövetkezeteiben Az orosházi termelőszövetkeze­teknek az őszi mélyszántási terve mintegy 15 ezer hold volt, de a hosszan tartó csapadékos időjá­rás miatt az év végéig ennek csu­pán alig több mint 50 százalékát teljesítették. Az igyekezet azon­ban most is megvan a közös gaz­daság gépcsoportjai tagjaiban, s az elmúlt napok enyhe időjárását kihasználva, a nagyobb teljesít­ményű gépek szántottak az Új Életben, a Békében és a Vörös Csillag Tsz-ben. A szövetkezetek­ben, amíg csak a föld fagya vég­leg meg­ nem gátolja, tovább foly­tatják a mélyszántást, hogy minél kevesebb maradjon tavaszra. Csökkent az elhullás A pusztaföldvári Dózsa Terme­lőszövetkezet gazdái igen szép eredményeket értek el 1964-ben a sertésszaporulattal. Mivel jól vá­lasztották ki a tenyészkoca-fajtát s megteremtették a korszerű el­helyezési és takarmányozási felté­teleket, az 1069 malacból mindös­­­sze 2,8 százalék hullott el. Nem mind ilyenek! Sajnos, akkor nem tudtam, asszonyom, az Ön kijelentését megcáfolni, amelyet január 13-án a békéscsabai vasútállomásról induló GA 52—64-es rendszámú autóbuszon tett, miszerint a köz­lekedés dolgozói rendkívül udva­riatlanok, úgy beszélnek az uta­sokkal, mintha mindenkinek kü­­lön-külön meg kellene köszönnie, hogy egyáltalán szóba állnak ve­lük. Közbe akartam szólni, hogy azért nem szabad átesni a ló má­sik oldalára s az általánosítás mindenképpen káros. Belém foj­totta azonban a szót a kocsi ka­lauzának a következő pillanat­ban megnyilvánult durvasága, amikor két idős asszony vala­milyen utca iránt érdeklődött. „Mit tud­om én, nekem nem kö­telességem minden utcát és épü­letet fejben tartanom!” — felel­te gorombán, haragosan a ka­lauz, mint, aki sértésnek vette a jó szándékú, udvarias kérdést! Láttam, hogy ön, asszonyom és barátnője különös örömmel nyugtázta ezt a furcsa epizódot, mondván, hogy no, ugye igazunk van. Most utólag meggyőződés­sel mondom, hogy valóban, a közlekedési dolgozók túlnyomó többsége udvarias és előzékeny, de mindez természetesen nem csökkenti bosszúságát, rossz hangulatát annak az utasnak, akivel szemben durván viselke­dik például egy kalauz. Remél­jük, hogy a kellemetlen jelen­ségek a közlekedésben is meg­szűnnek, de hogy ez a folyamat meggyorsuljon, e kis íráson ke­resztül is megpróbáljuk felhívni az illetékesek figyelmét az em­lített kalauz fegyelmezésére.

Next