Orosházi Hírlap, 1966. október-december (11. évfolyam, 116-152. szám)

1966-10-09 / 119. szám

Világ protetárja), égsztfiljttek f Négy esztendő mérlege: A két kongresszus között jelentős társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődés tapasztalható a járásban — Ülést tartott az MSZMP járási bizottsága — Október 5-én, szerdán ülést tar­tott a járási pártbizottság, ame­lyen Párkány János elvtárs, az MSZMP járási bizottságának első titkára előterjesztette a pártérte­kezlet beszámolóját.. A referátum részletesen ismertette a járás tár­sadalmi, gazdasági, ideológiai, kulturális helyzetét, valamint a pártélet, illetve a pártszervek te­vékenységét. Pártunk VIII. kongresszusa óta jelentős változás ment végbe a já­rás társadalmi életében is. A mun­kásosztály számszerű növekedése ugyan nehezen mérhető le, a szo­cializmus építésében nyújtott se­gítsége azonban bizonyítja harcos­ságát. Az elmúlt időszakban nőtt a parasztság társadalmi szerepe, aktív résztvevői, irányítói politi­kai, társadalmi életünknek. A vá­lasztott pártszervek tagjainak több mint ötven százaléka, a ta­nácstagoknak ötvenöt százaléka tsz-tag Parasztságunk megválto­zott életkörülményeit mutatja a növekvő anyagi jólét, amely meg­határozója a tudatnak is. A tár­sadalmi élet változása kedvezően érintette az értelmiséget, amely­nek munkáját a becsületesség, a párthoz, a szocialista rendszerhez való hűség jellemzi. A beszámoló a továbbiakban a gazdasági helyzetről szólva meg­állapította, hogy a pártértekezlet óta a beszámolási időszakra az ipari, kereskedelmi, mezőgazda­­sági termelés fokozódása jellemző. Növekedett a termelési érték, szi­lárdultak a szocialista szektorok, javult a munkafegyelem és álta­lában teljesítették a második öt­éves terv célkitűzéseit. A járás­­ ipari termelési értéke a múlt év­ben csaknem ötvennégymillió forint volt, az e területen dolgo­zók száma 567 fő, ami jelentős emelkedés a korábbi évekhez ké­pest. Az ipar mellett pozitívan fej­lődött a kereskedelem, jól szol­gálva ezzel a lakosság igényeit. Nagyarányú a fejlődés a mező­gazdaságban, ahol a járás földte­rületének 96 százaléka az elmúlt években egyre erősödő szocialista szektorhoz tartozik. A tsz-ek ter­melési értéke a múlt évben, 1960- hoz képest 38 százalékkal nőtt, s az egy dolgozó tagra jutó évi jö­­vedelem öt év alatt csaknem hét­ezer forinttal emelkedett. A nö­vénytermesztésben a termésátla­gok növekedését a korszerű agro­technikai eljárások bátor alkal­mazása, a nagyarányú gépesítés, a magasabb színvonalú irányítás tette lehetővé. A pártértekezlet irányelvként fogadta el, hogy a harmadik ötéves tervben a búza termésátlagát 16 mázsára, a ku­korica termésátlagát 24 mázsára emeljék, a 1 uoernatermő-területet 4,8 százalékkal, a széna termésát­lagát 24—25 mázsára növelték. Az állattenyésztés nem fejlődött a kí­vánt mértékben, s a tehén-, a ser­tés-, valamint a juhállomány nö­velését szükséges célul tűzni. A felvásárlás már lényegesen ked­vezőbben alakult, mint az állat­tenyésztés, 75 millió forinttal volt több a felvásárolt áru értéke ta­valy, mint 1960-ban. Négy esztendő ideológiai, poli­tikai nevelő munkáját e tevékeny­ség hatékonyságának fokozódása jellemzi. A párttagság nem csu­pán érti és helyesli, hanem a gya­korlatban is segíti a párt szövet­ségi politikáját, s a propaganda­munka közelebb kerül a gyakor­lathoz, jobban segíti a feladatok megoldását. A beszámolási idő­szakban jelentős a pártpropagan­da minőségi fejlődése is, a­mely elsősorban az esti egyetemek, kö­zépiskolák az új oktatási formák számának növekedéséből mérhető le. Bővült a marxista propagan­da hatóköre, amit bizonyít, hogy 1962-ben az összlakosság 4,5, ta­valy 7,16 százaléka volt a bevon­tak aránya. A szervezett pártpro­paganda mellett szélesedett a tömegpolitikai tevékenység is. Eredményesnek bizonyultak a bé­ke-és barátsági találkozók, a kü­lönféle rendezvények, a pártsajtó, pártfolyóiratok iránti fokozottabb érdeklődés. A közoktatás, a kultu­rális nevelő munka, valamint a népművelési tevékenység ugyan­csak jelentős minőségbéli válto­záson ment át. A pb-ülés ezután a pártélet helyzetéről, a pártszervezet tevé­kenységéről tanácskozott, majd a megtárgyalt, anyaggal kapcsolatos feladatokat jelölte meg. S. F. fiz olajbányászok 117,1 százalékra teljesítették III. negyedévi tervüket Az Alföldi Kőolajfúrási Üzem o­rosházi kirendeltsége — végleges datok szerint — 117,1 százalékra eljesítette harmadik negyedévi érvét. Az orosházi olajbányászok az elmúlt három hónapban 1721 méterrel fúrtak többet a terve­­et­tnél, rétegvizsgálati program­okat pedig tizennéggyel túltelje­­stették. Az üzemegységhez tarto­­zó két berendezés, az RD—31-es , az R—52-es, amelynek vezetői Varga Lajos, illetve Bere Lajos, már­ szeptember elején teljesítet­ték 1966. évi tervüket. Nem csu­pán ez a két berendezés nyújtott kiválót, hanem valamennyi hozzá­járult ahhoz, hogy az üzemegység első negyedévi tervét 100, második negyedévi tervét 120, harmadik negyedévi tervét pedig 117,1 szá­zalékra — minden eddiginél jobb éves eredményt ígérve — teljesí­tette. Orosháza és a III. ötéves terv: Új utakat építenek, korszerűsítik a meglevőket, felszámolják a kisvasutat 12. A város gyors gazdasági fej­lődése és a növekvő forgalom égetően sürgeti az út és szállítás vonalán levő áldatlan állapotok felszámolását Egyrészt gondos­kodni kell a meglevő utak korsze­rűsítéséről, másrészt újakat szük­séges építeni, ugyanakkor szilárd­­ burkolatú úttal kell ellátni a kieső részeket. Jelenleg húsz­­huszonnégyezer jármű zúdul na­ponta a városközpontra, s a te­hermentesítés végett új útvonalra terelik a legnagyobb átmenő for­galmat. Egyik ilyen pont a Rá­kóczi út, Huba utca, illetve a Móricz Zsigmond utca kereszte­ződése. Itt két irányba építenek új útvonalat: az egyik a Huba— Lehel—Arany János—Török Ig­nác utcai szakasz, amely a sze­ged—debreceni átkelővonalat képezi, megszüntetve ezzel a vá­sártér előtti forgalmi dugót. A másik útvonal a Móricz Zsigmond —Szabó Dezső utca—Szalmapiac tér—Tél utca—Aradi utca kiépí­tése során a Tótkomlós—Kaszaper —Pusztaföldvár felé irányuló át­menő forgalom elterelését teszi le­hetővé (ennek egy része épül meg). A két fő elterelő vonalat a Kelet és a Székács József utca köti össze a városközponttól ke­letre. A fenti útrendszer négy kilomé­ter hosszú új út, illetve felújítás megvalósítását jelenti, mintegy 7,5 millió forintos költséggel. Ugyancsak szükségessé válik a Szentesi út, majd a Rákóczi út egy részének teljes újjáépítése. Az előbbire 1967-ben kerül sor hatmillió forintos költséggel. Ezenkívül a Dózsa György út ki­nyitása is igényli az út egy részé­nek átépítését, valamint a kórház számára új út biztosítását a Baj­nok utcán át. A harmadik ötéves tervben a város területén össze­sen csaknem tíz kilométer hos­­­szú új út épül mintegy 19 millió forintos költséggel, kétszer an­­­nyi, mint az elmúlt tervidőszak­ban. Jelenleg félig megoldott a bel­ső városi közlekedés, személyszál­lítás. A közvetlen forgalmat évek óta három, csak belső járatú au­tóbusz bonyolítja le, amit a vi­dékről beérkező járatok segítenek. A csúcsidőszakban ezek képtele­nek lebonyolítani a forgalmat. Ugyancsak korszerűtlen és szá­­­mos baleset okozója a kisvasút, amely a városépítés fékje is. Ezért halaszthatatlanul szükséges a mielőbbi felszámolása. Az ipari üzemekben, iskolákban, intézmé­nyekben és az új kórház környé­kén növekvő forgalom sürgős ren­dezést igényel. Ennek érdekében ez év máso­dik felében két új városi buszt állítanak be, a következő években pedig tovább növekszik az autó­buszpark. A külső körzetek ké­sőbb körforgalom kialakításával is bekapcsolódhatnak­­ a város központjához és az üzemekhez. Ugyancsak megoldásra vár a vá­ros több pontján az autóbusz­­megállók rendezése. 1967 január­jában megszűnik a kisvasút, amelynek jelenlegi állomásán au­­tóbuszpályaudvart alakítanak ki. Ugyancsak kedvező lehetősége­ket biztosítanak a Gyopárosra lá­togatóknak is. Képekben jelentjük Építkezés Kardoskúton A kőolajtermelő vállalat kardoskúti kirendeltségén befejezéshez kö­zeledik a gépműhely építése. Képünkön a korszerű csarnokhoz tar­tozó kocsimosó építése látható. Új irodaház a gépállomáson Nemrégiben kezdték meg a gépjavító állomáson az irodaház épí­tését, amely hozzátartozik az idén megkezdett felújítási, bővítési programhoz. Az irodaház a tervek szerint az év végére elkészül. A lakások a tárcaberuházásból A Rákóczi út és a Hámán Kató utca sarkán újabb 24 lakásos bérház építését kezdték meg tárcaberuházásból. Ez azt jelenti, hogy a la­kások a Nehézipari Minisztériumhoz tartozó olajbányászoké lesznek. Debrecenből jött a megrendelő A lakatos és gépjavító kész, készárutermelő részlege jelenleg a ké­pünkön látható, a debreceni BARNEVÁL részére készülő beren­dezéseket gyártja, a megrendelő szerint kiváló minőségben. Fotó: Sefeszt Ferenc

Next