Ország-Világ, 1957. május-december (1. évfolyam, 1-32. szám)
1957-05-28 / 1. szám
dézőAzela#.., A NEMZETI SZÍNHÁZBAN is; akkor is halljuk, amikor a színpadon szó sem hangzik, mintha csak a vers egy-egy sora között lélegzetet venne az előadó. Marton Endre ihletett rendezésének kerek megformáltsága oly finoman stilizál csupán, mint amennyire a költő szeme «stilizálja« az életet, sűríti, szimbólummá növeszti, hogy tiltakozzék a babonás sötétség, a véres kés uralma ellen, amelynek utóbb maga is tragikus áldozata lett, Illyés Gyula szép fordítása, Hincz Gyulának a sablonos díszlettel szakító artisztikus tervezése, Dávid Gyula muzsikája, nagyszerűen harmonizál Lorca modern művészetével; gyökerei a néplélekből eredtek, s lombosodtak a népi humánum költészetének susogó levelű fájává. . A Nemzeti Színház színészeit Igaz költő Inspirálta, hogy művészetük legjavát adják. Máthé Erzsi, ez a kiváló s talán legszélesebb Skálájú fiatal művésznő, akinek nagy drámai ereje eddig minden szerepének kereteit szétfeszítette, teljes, érett alakítást nyújt s szerelem igaz emberi rendje és a társadalom embertelen rendje között vívódva. Kállai Ferencet sem láttuk eddig talán egyetlen szerepében sem ilyen őszintének, igaznak, meggyőzőnek. Berek Kati megkapóan egyszerű, sallangtalan, Buss Gyula Nemzeti Színház-beli bemutatásáról is elmondhatjuk: alakítása nagy reményekre jogosít. Szándékosan kezdtük a felsorolást főszerepeket játszó fiatalokkal, s csak a szűkös hely szorít rá, hogy a színház nagy művészei. Somogyi Erzsi nagyszabású, az egész drámát átfogó, mély füzekkel égd. Gombaszögi Frida sokféle ízt magábafoglaló pompás alakítását, s Major Tamás ezúttal rideg villózó fénnyel festett megragadó művészetéről csak egy-egy szóval emlékezzünk meg, akárcsak Titkos Ilonáról és a kitűnő Szemethy Endréről. ’ - Cs. Gy. és apuka, aki evangélikus lelkész, ittmaradt a nagyszülőkkel és a négy gyerekkel. — Mi egy híres városiban voltunk, Eisemachban — meséli Erzsike. — Ott a Wartburg-várban fordította le Luther Márton a bibliát. Hatvanhárman voltunk, három 21 tagú csoportra osztva. A «Hotel Burschenhaus« nevű üdülőszállóban laktunk. Ez egy szép központi fűtéses épület A koszt is nagyon finom volt, vasárnaponként még reggelire is tortát kaptunk meg kakaót, egy-szer-kétszer pedig bejött a városból egy ott élő magyar néni, hogy töltött paprikát, paprikás krumplit és más magyaros ételt főzzön nekünk. Szombatonként kirándulni jártunk autóbusszal a környékire, de néha távolabbra is. Jártunk például Wedmahlban is, ahol megnéztük Goethe házát és sírját. De az élőszónál is hitelesebben és kedvesebben számolnak be az elmúlt 3 hónap élményeiről és a vendéglátók szívélyességéről Erzsike levelei, amelyeket kintről írt az itthon harcnak. Adjuk át a szót ezeknek a nemegyszer megható gyermeki soroknak. Íme, például, hogyan írja le az eisenachi tavasz ünnepét. »Itt már megjött a tavasz. De miért? Mert kellőképpen várták. Március 31-én minden ablakból emberek néztek ki. Az utcák tömve voltak. Egy téren gyönyörűen kidíszített hinták álltak, céllövölde is volt. Olyan volt minden, mint egy kis vidámpark tavasszal Délután mi is kinéztünk a szoba ablakán. Először 6 lovas jött az úton. Azután egy csomó előkelő úri hintó közeledett felénk kidíszítve. A télapó egy kocsin szomorúan ballagott. Azután a nap leánya jött és még sok tündér. Lassan vége volt a díszes felvonulásnak. Minden évben így várja Eisenach lakossága a tavaszt.« Egy másik levélben a húsvéti ajándékozásról írt. »Húsvétra nagyon sok mindent kaptunk. Tudod, itt az a szokás, hogy eldugják valahova az ajándékot, és azt meg kell keresni. Nekünk is elrejtették a nagyteremben. Már reggel alig vártuk a 9 órát, hogy lemehessünk keresgélni. Végre beeresztettek minket a terembe, és mi mint valami hangyaboly szaladgáltunk ide-oda. Az én ajándékom egy kis üvegszekrénybe volt elrejtve. Egy tányéron volt egy doboz tojáscukor és sok kis apró cukornyuszi, és ehhez hasonló kis csecsebecsék. Azután volt két tábla csokoládé, egy kisebb és egy nagyobb. Talán már írtam, hogy vannak német gyerekek, akik egy iskolából jönnek hozzánk játszani. Ezek is hoztak nekünk húsvéti ajándékot. Én egy pléhdobozt kaptam a barátnőmtől. Persze, nehogy azt hidd, hogy üresen. Tele volt csokoládéval és cukorral. Volt benne egy kisebb doboz is. Azt hittem, hogy abban is cukor van. Hát tudod, mit láttam benne? Egy szép kis ezüstgyűrűt. Képzelheted, hogy örülök neki. Tudod, hogy minden vágyam volt egy gyűrű.« Két kis magyar gyereket szólaltattunk meg a 3700- ból, akik három hónapig élvezték német barátaink vendégszeretetét, ők csak a maguk apró élményeit mondhatták el, de nem szólhattak arról a hatalmas anyagi áldozatról, amelyben — mint a munkásmozgalom történetében annyiszor — most is a nemzetközi munkásösszetartás ereje nyilvánult meg. De mi, felnőttek tudjuk és nem felejtjük el, hogy csupán a gyermekek üdültetése 18 millió forintba került, és nem felejtjük el, hogy a hatalmas állami segítségen kívül, amelynek révén 50 millió forint értékű ruházati, háztartási és egyéb áru áramlott hazánkba, az NDK egész népe megmozdult. Nem, nem felejtjük el. Miről álmodik Kühlungsbornban ez a pesti kislány ? Négy kilót híztam ! — meséli Molnár Imre(Horváth Ernő felvétele)