Ország-Világ, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-08 / 27. szám

.Az öreg erdész és„ extlev” fia A­qus humanizmusa elkép­­­t­zelhetetlen a gépek nélkül. Hiszen a gép ma már olyan, mintha az embernek része len­ne: nemcsak kezét pótolja vagy teszi milliószor gyorsabbá, ügye­sebbé, hanem a gondolkodó gép az emberi agynak is segít. Vannak gépek, amelyeknél nem nehéz érzékelni az embe­riességet. A moszkvai népgazda­sági kiállításon például van egy érdekes szerkezet. Fényes, kép­ernyős masina, ha valaki odaáll eléje és elmondja, hogy rosszul érzi magát, fáj a feje, náthás, a gép néhány másodperc múlva megmondja, hogy az illető­ inf­luenzás. Ez a szó jelenik meg a képernyőn. A diagnoszta­gép 30—40 betegséget képes felis­merni a felsorolt tünetek alap­ján. Nem minden gép szolgálja ilyen közvetlenül az embert. De minden gép, amely termeléke­nyebbé teszi az emberi munkát, emberi szükségleteket kielégítő javakat termel, végeredmény­ben az emberi jólétet szolgálja. A humanista gondolkodás jelen­tékeny képviselői már régen felismerték a technikának és a tudománynak humanista szere­pét, már akkor, amikor a tech­nika és a tudomány még csak sejttet­te, hogy mennyi jót tarto­gat az emberiség számára. Cse­hov, aki kétszeresen is huma­nista volt: mint orvos és mint író dolgozott az emberekért, egy írásában ezt a szép gondolatot fejezte ki: „Az elektromosság­ban és a gőzben több embersze­retet rejlik, mint a szüzességben és a böjtben.” Eszembe jut egy öreg orosz erdész. Néhány évvel ezelőtt ta­lálkoztam vele a moszkvai Tre­­tyakov-képtárban. A fehér sza­kállas, öreg erdész egyedül sé­tált lassú, komótos léptekkel. Kíváncsi voltam, merre van ha­zája és miért jár egyedül. — A fiam itt van Moszkvá­ban — mesélte az öreg — min­den télen eljövök meglátogatni. Elszakadt az már tőlünk, itt él a fővárosban, elektromérnök. Pedig a mi családunk régi er­dészcsalád. Én az erdőben szü­lettem, a történelmi brjanszki erdőben, biztos hallott róla. De a fiamnak nem kellett az erdő. Más gyerek az erdőibe szökött el, fészket szedni, az enyém mindig a vasúti töltés körül lő­­dörgött. A mozdonyokat bámul­ta, aztán maga is szerkesztett gőzgépet, meg mindenféle szer­kezetet. Nem mondom, nehéz a favágók munkája, az erdőben nem vonaton vagy autón já­runk, hanem lovon. A nehéz fatörzseket is sokszor lovak húzzák. Mit csináljak, hűtlen lett a fiam az erdőhöz. Ebben a „hűtlenségben“ — megvallom — nem hiszek. Ar­ról olvastam, hogy szovjet mér­nökök erdei villanymozdonyt készítettek. A mozdonynak Diesel-motorja is van. Takaré­kos gépezet, az áramvezetéket csak a fővonalakon kell meg­építeni, az erdő mélyébe vezető utakon bekapcsolják a Diesel­motort. Ez az ötlet olyan mér­nökök agyában született meg, akiknek a szíve az erdőhöz, ta­lán éppen egy erdész­ apához húz. A szeretet öltött testet eb­ben a kettős szerkezetben. Akármennyire paradoxonnak is hangzik, mennél „embertele­nebb” egy üzem, annál ember­ségesebb, mennél kevesebb em­beri erőt kell kifejteni a gépek mellett, annál többet nyernek a gépek kezelői erőben és munka­időben. Nyikolajeva írónő, „Az aratás” című regény jeles szerzője, meglátogatta Szaratov­­ban az új automata üveggyá­rat. Ebből a gyárból — mint a vá­ros mellett a Volga — valóság­­gol folyóként hömpölyög ki az üveg: évenként két és félmil­lió négyzetmétert termelnek. Az automata üzem mindössze egy esztendős. De hogy milyen cso­dára képes egy automata gyár: a Szovjetunió azelőtt külföldről szerezte be a nagyméretű üveg­táblákat — és ma, bár a szara­­tovi üzemnek még csak az első részlege működik, nincs többé szükség külföldi üvegre. S az üzemben mégis olyan kevés az ember, hogy szinte nehéz meg­találni. „A pontosan dolgozó gé­pek hadserege mellett — írja Nyikolajeva — alig venni észre egy-egy ember figuráját, pedig ők az alkotói és irányítói ennek a hatalmas szovjet techniká­nak.” S éppen ez az „embertelen­ség” teszi lehetővé, hogy Szara­­tovban gyorsabban csökkentsék a munkaidőt, lehetővé és egy­ben kötelezővé teszi, hogy a sza­­ratovi munkások magasabb kép­zettségre tegyenek szert. Ma már nem megy ritkaságszámba, ha egy-egy munkás előadást tart tapasztalatairól a Szovjet Tudo­mányos Akadémia valamelyik osztályán. Ugyanakkor van egy ellenkező előjelű, érdekes jelen­ség is, az Akadémia maga is „le­telepszik” a gyárban: a huma­nista tudós ma a munkások, az emberek közt dolgozik, az em­berekért. Az elsőszámú állami csapágygyárban létrehozták a Szovjet Tudományos Akadémia laboratóriumát. Nem véletlen, hogy éppen ott. Abban a gyár­ban létesült az egyik első auto­mata­ üzem és ez a gyár egyike annak a 27 moszkvai vállalat­nak, amelyet a hétéves terv alatt teljesen automatizálnak. Az akadémikusok laboratóriu­mának kettős feladata van. Egyrészt segíteni két új auto­mata üzem létrehozásában. Másrészt feldolgozzák és álta­lánosítják az automatizálás ott szerzett tapasztalatait, hogy az­tán országos viszonylatban ér­vényesíthessék. Egy kis túlzással azt mond­hatjuk, hogy a professzor „munkás” lett a moszkvai csap­ágygyárban. Egyébként a tudo­mány gazdasági szerepe megra­gadta annak az angol szakértő csoportnak is a figyelmét, amely nemrégiben szovjet főiskolákat látogatott meg. A Sunday Times című lap erről a látogatásról a következő címmel közölt cikket: „Oroszország megszerezheti az első helyet az automatizálás te­rén.” A cikkíró többi között ezt írta: „Oroszország az ipar auto­matizálása terén jelenleg ugyan­azon a fokon áll, mint Anglia, de néhány éven belül megelőz­het bennünket. Ez a véleménye Tustin professzornak, aki nem­rég tért haza kéthetes oroszor­szági útjáról. Tustint és öt tár­sát az elektromérnöki főiskola és a British Council küldte ki Oroszország automatizálási ered­ményeinek tanulmányozására. A szakértő csoportot meglepték az oroszok impozáns erőfeszítései.” Néhány év múlva a Sunday Times a következő címmel ír­hatja meg cikkét a szovjet tech­nikáról és automatizálásról: „Oroszország megszerezte az el­ső helyet”... A Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának júniusi plénuma ugyanis határozatot hozott a technikai fejlesztés meggyorsí­tásáról, s ez a gyorsulás vonat­kozik az automatizálásra éppen úgy, mint minden iparág tech­nikájának fejlesztésére. A ha­tározatnak talán az a legfonto­sabb része, amely kimondja, hogy komplex­ gépesítés útján fel kell számolni a nehéz fizi­kai munkát. Akármilyen szak­szerű is tehát a határozat, akár­mennyire csak gépekről, techni­kai fejlesztésről szól, minden sora azért született, hogy a gé­pét és a technikát az Ember szolgálatába állítsa. Ezeknek a gépeiknek a zúgásában a huma­nizmus muzsikája szól. Kóródi József Ez a kéz csak lemezeket simogat. Izotóp segítségével vigyáz, nehogy egyszerre két lemez jusson az autóajtó préselő gépébe. 5

Next