Ország-Világ, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-08 / 27. szám
.Az öreg erdész és„ extlev” fia Aqus humanizmusa elképtzelhetetlen a gépek nélkül. Hiszen a gép ma már olyan, mintha az embernek része lenne: nemcsak kezét pótolja vagy teszi milliószor gyorsabbá, ügyesebbé, hanem a gondolkodó gép az emberi agynak is segít. Vannak gépek, amelyeknél nem nehéz érzékelni az emberiességet. A moszkvai népgazdasági kiállításon például van egy érdekes szerkezet. Fényes, képernyős masina, ha valaki odaáll eléje és elmondja, hogy rosszul érzi magát, fáj a feje, náthás, a gép néhány másodperc múlva megmondja, hogy az illető influenzás. Ez a szó jelenik meg a képernyőn. A diagnosztagép 30—40 betegséget képes felismerni a felsorolt tünetek alapján. Nem minden gép szolgálja ilyen közvetlenül az embert. De minden gép, amely termelékenyebbé teszi az emberi munkát, emberi szükségleteket kielégítő javakat termel, végeredményben az emberi jólétet szolgálja. A humanista gondolkodás jelentékeny képviselői már régen felismerték a technikának és a tudománynak humanista szerepét, már akkor, amikor a technika és a tudomány még csak sejttette, hogy mennyi jót tartogat az emberiség számára. Csehov, aki kétszeresen is humanista volt: mint orvos és mint író dolgozott az emberekért, egy írásában ezt a szép gondolatot fejezte ki: „Az elektromosságban és a gőzben több emberszeretet rejlik, mint a szüzességben és a böjtben.” Eszembe jut egy öreg orosz erdész. Néhány évvel ezelőtt találkoztam vele a moszkvai Tretyakov-képtárban. A fehér szakállas, öreg erdész egyedül sétált lassú, komótos léptekkel. Kíváncsi voltam, merre van hazája és miért jár egyedül. — A fiam itt van Moszkvában — mesélte az öreg — minden télen eljövök meglátogatni. Elszakadt az már tőlünk, itt él a fővárosban, elektromérnök. Pedig a mi családunk régi erdészcsalád. Én az erdőben születtem, a történelmi brjanszki erdőben, biztos hallott róla. De a fiamnak nem kellett az erdő. Más gyerek az erdőibe szökött el, fészket szedni, az enyém mindig a vasúti töltés körül lődörgött. A mozdonyokat bámulta, aztán maga is szerkesztett gőzgépet, meg mindenféle szerkezetet. Nem mondom, nehéz a favágók munkája, az erdőben nem vonaton vagy autón járunk, hanem lovon. A nehéz fatörzseket is sokszor lovak húzzák. Mit csináljak, hűtlen lett a fiam az erdőhöz. Ebben a „hűtlenségben“ — megvallom — nem hiszek. Arról olvastam, hogy szovjet mérnökök erdei villanymozdonyt készítettek. A mozdonynak Diesel-motorja is van. Takarékos gépezet, az áramvezetéket csak a fővonalakon kell megépíteni, az erdő mélyébe vezető utakon bekapcsolják a Dieselmotort. Ez az ötlet olyan mérnökök agyában született meg, akiknek a szíve az erdőhöz, talán éppen egy erdész apához húz. A szeretet öltött testet ebben a kettős szerkezetben. Akármennyire paradoxonnak is hangzik, mennél „embertelenebb” egy üzem, annál emberségesebb, mennél kevesebb emberi erőt kell kifejteni a gépek mellett, annál többet nyernek a gépek kezelői erőben és munkaidőben. Nyikolajeva írónő, „Az aratás” című regény jeles szerzője, meglátogatta Szaratovban az új automata üveggyárat. Ebből a gyárból — mint a város mellett a Volga — valósággol folyóként hömpölyög ki az üveg: évenként két és félmillió négyzetmétert termelnek. Az automata üzem mindössze egy esztendős. De hogy milyen csodára képes egy automata gyár: a Szovjetunió azelőtt külföldről szerezte be a nagyméretű üvegtáblákat — és ma, bár a szaratovi üzemnek még csak az első részlege működik, nincs többé szükség külföldi üvegre. S az üzemben mégis olyan kevés az ember, hogy szinte nehéz megtalálni. „A pontosan dolgozó gépek hadserege mellett — írja Nyikolajeva — alig venni észre egy-egy ember figuráját, pedig ők az alkotói és irányítói ennek a hatalmas szovjet technikának.” S éppen ez az „embertelenség” teszi lehetővé, hogy Szaratovban gyorsabban csökkentsék a munkaidőt, lehetővé és egyben kötelezővé teszi, hogy a szaratovi munkások magasabb képzettségre tegyenek szert. Ma már nem megy ritkaságszámba, ha egy-egy munkás előadást tart tapasztalatairól a Szovjet Tudományos Akadémia valamelyik osztályán. Ugyanakkor van egy ellenkező előjelű, érdekes jelenség is, az Akadémia maga is „letelepszik” a gyárban: a humanista tudós ma a munkások, az emberek közt dolgozik, az emberekért. Az elsőszámú állami csapágygyárban létrehozták a Szovjet Tudományos Akadémia laboratóriumát. Nem véletlen, hogy éppen ott. Abban a gyárban létesült az egyik első automata üzem és ez a gyár egyike annak a 27 moszkvai vállalatnak, amelyet a hétéves terv alatt teljesen automatizálnak. Az akadémikusok laboratóriumának kettős feladata van. Egyrészt segíteni két új automata üzem létrehozásában. Másrészt feldolgozzák és általánosítják az automatizálás ott szerzett tapasztalatait, hogy aztán országos viszonylatban érvényesíthessék. Egy kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a professzor „munkás” lett a moszkvai csapágygyárban. Egyébként a tudomány gazdasági szerepe megragadta annak az angol szakértő csoportnak is a figyelmét, amely nemrégiben szovjet főiskolákat látogatott meg. A Sunday Times című lap erről a látogatásról a következő címmel közölt cikket: „Oroszország megszerezheti az első helyet az automatizálás terén.” A cikkíró többi között ezt írta: „Oroszország az ipar automatizálása terén jelenleg ugyanazon a fokon áll, mint Anglia, de néhány éven belül megelőzhet bennünket. Ez a véleménye Tustin professzornak, aki nemrég tért haza kéthetes oroszországi útjáról. Tustint és öt társát az elektromérnöki főiskola és a British Council küldte ki Oroszország automatizálási eredményeinek tanulmányozására. A szakértő csoportot meglepték az oroszok impozáns erőfeszítései.” Néhány év múlva a Sunday Times a következő címmel írhatja meg cikkét a szovjet technikáról és automatizálásról: „Oroszország megszerezte az első helyet”... A Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának júniusi plénuma ugyanis határozatot hozott a technikai fejlesztés meggyorsításáról, s ez a gyorsulás vonatkozik az automatizálásra éppen úgy, mint minden iparág technikájának fejlesztésére. A határozatnak talán az a legfontosabb része, amely kimondja, hogy komplex gépesítés útján fel kell számolni a nehéz fizikai munkát. Akármilyen szakszerű is tehát a határozat, akármennyire csak gépekről, technikai fejlesztésről szól, minden sora azért született, hogy a gépét és a technikát az Ember szolgálatába állítsa. Ezeknek a gépeiknek a zúgásában a humanizmus muzsikája szól. Kóródi József Ez a kéz csak lemezeket simogat. Izotóp segítségével vigyáz, nehogy egyszerre két lemez jusson az autóajtó préselő gépébe. 5