Ország-Világ, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-06 / 1. szám

*barcika. Aztán csak gyárak, meg lakóházak épültek. Házak, szép sorjában. Világosak, szépek, kétmeg háromszobás lakások. Fürdőszoba is van mindegyikhez. Csak arról feledkeztek meg, hogy más is kell a lakások mellé. Mert munka van, lakás van, pénz van s már város is van. De egy városban szórakozni is szeretnénk. — És nem is akárhogyan — mondja emelt hangon, egy szilvapálinkás ember. — Elhiszi-e, hogy egyszerű munkásember létemre ott ültem az első sorban a Pillangókisasszony előadásán? Csakhogy ritkán jönnek ide. Nehezen ismerik el Kazincbarcikát igazi városnak. Erről panaszkodik Szabó János, a városi tanács elnöke is. — 1954 márciusában járási jogú város lett Kazincbarcika, Sajókazinc, Barcika, Berente és Herbolya bányatelepek egyesítéséből. Hatodik esztendeje. De a vasútállomáson még mindig Berente neve szerepet írtunk az Elnöki Tanácshoz, sérelmes ez a városra. Az Elnöki Tanács a MÁV-nak küldte meg a panaszunkat. A MÁV így válaszolt: »Igaz, hogy az Elnöki Tanács ilyen és ilyen számú rendeletével egyesítette a megnevezett községeket, de nem rendelte el a vasúti táblák kicserélését vagy megváltoztatását«. A város örömei és gondjai Sajátságosan keveredik itt a régi az újjal, amióta ezek a kis községek kezet nyújtottak egymásnak, hogy városi rangra emelkedjenek. A régi Kazincbarcika is már a két Sajó-parti faluból olvadt össze. Bérénye is hozzájuk simult. Meg Herbolya, ez a kis bányásztelepülés. A tulajdonképpeni város mégis a pusztaságon épült. Sovány legelőn. A Békeváros. Így nevezik ezt a sűrű háztömbökből álló városrészt, ahol már kétezer család rakott fészket a város húszezer lakosából. Még 122 családnak jutna itt szép lakás, ha ezeket a lakóházaknak szánt épületeket nem a közületek foglalnák el. Fürdőszobás, összkomfortos irodahelyiségek. Mert nincs irodaház. Pedig már régen tervbe vették a felépítését. Erre az esztendőre is. Csak hát a beruházók —hiszen ők tudják jobban — nem járultak hozzá. Herbolya felé kis kertváros született Száznyolcvan családi ház sorakozik a kis kertek között. Bányászok családi házai. Megvásárolták az államtól. Bányászok, akik a föld mélyén alvó szenet felébresztették és a nagyobb darabokat a kokszolóműbe küldik, a közepeseket a gyárakba, lakásokba, a porosat a Borsodi Erőműbe. Ezt a nehéz munkát nem ember végzi. Vasúti és függőpályán érkezik a szén a kazincbarcikai hatalmas szénosztályozóba, úgy, ahogy felszínre hozták. Emberi kéz akkor már nem turkál a szénben. A csilléket is gépek döntik meg. Gép, gép mindenütt. De nem az ember helyett. Az ember mellé. Gépek emelték fel a házak falát is, az egykori libalegelőn. Igaz, most »6/B szomszédsági egységnek« hívják ezt a városrészt Hivatalosan. Az emberek azonban mégiscsak libalegelőnek nevezik. Büszkeségből. Kétszázötven lakás mereszti az ég felé ablakszemeit, itt a libalegelőn. Dicsérik is. — Pont olyan, amilyen nekünk kell, bányászoknak — mondja Fejes Ferenc, segédvásár. — Mert mi, bányászok, szeretjük a hasunkat. Itt pedig tarthatunk disznót, baromfit. Az én két hízóm már három mázsán felül nyom. Amikor már kifogy a városrész dicséretéből, elpanaszolja a rosszat is. Nincs útjuk. Ha megered az eső, térdig járnak tócsaelőbb. Mindenhol a városban előbb a magasépítést végezték, s most folynak a mélyépítkezések. A tanácselnök azt kifogásolja, hogy az állami beruházásokat a tanács megkérdezése nélkül végzik, összhangba kell hozni az állami beruházást a tanács terveivel. A helyi viszonyokkal. Az új házsorok, a kényelmes, komfortos, szép lakások, még nem jelentenek mindent. »Mit ér a szép új szőnyeg — karácsonyi ajándékok — ha sáros csizmában topogunk rajta?» — mondja az egyik bányászfeleség. A város akkor válik igazán várossá, ha a helyi művelődési lehetőségek városi színvonalra emelkednek. S most különösen fontos a ruházások és a munkálatok összhangba hozása. Elkészült Kazincbarcika perspektivikus terve. Idén megkezdik egy új, korszerű, olajfűtéses, szállítószalagos kenyérgyár építését. Ez év nyarán adják át az új gyógyszertárat. Az ország első nagyüzemi PVC-gyára két év múlva Kazincbarcikán kezd üzemelni. Panell-gyár, betonkőidom-gyár, szánszállító, a román földgázbefogadó állomás és még ötezer lakás. Üzen Kazincbarcika A lakók utakat, üzleteket, színházat s még mozit kérnek. Jó lenne, ha megnyitnák azt a szép, új eszpresszót is, amelyik már augusztus óta készen áll, de zárva van. Úgy mondják, azért, mert a Vendéglátóipar azóta még nem tudta eldönteni, hogy az első, vagy a második osztályba sorolja-e be. A Borsodi Vegyikombinát dolgozói azt kérik a Kohó- és Gépipari Minisztérium vállalataitól — a Ganz—MÁVAG-tól, a Wilhelm Piecktől, a Láng-gyártól — hogy a gépi berendezéseket határidőre szállítsák. Szükség van a pontos határidők betartására, hogy végrehajthassák a gyárbővítési programot. Indítsanak versenyt ezekben a gyárakban, hogy a BVK teljesíthesse tervét. Hogy elegendő műtrágyát tudjon adni a sóvárgó földnek. Kazincbarcikán mindenki azt akarja, hogy igazán városnak, szocialista városnak tekintsék azt, amit itt a pusztaságon, legelőn teremtettek. De a régit is örökül kapták, s azt nehezebb átformálni a szocialista város képére, mint újat építeni. A múlt bűne túlságosan beragadt a sárba. De a régi, apró házakat sem lehet lerombolni. Hiszen majd háromezren kérnek letelepedést, akik a környező községekből járnak ide, a Sajó-medencébe munkára. Három orvosi állás is betöltésre vár. Lakás várja őket, jó fizetés és megbecsülés. Kevés az orvos. De az új szocialista város egészséges. Akut betegsége a hirtelen növekedésből ered. S még tovább növekszik. Hívja magához Sajószentpéter innenső részét is. S az jönni fog. Az ötéves tervben elkészülnek az utak. Azokon már simábban lehet majd közlekedni Kazincbarcika felé. GÁL ZOLTÁN, V. A. Kipenko, a szerelési munkák vezetője megbeszélést tett munkatársaival, Oleg Gonikkal (balról) és Halles Hana vegyészmérnökkel Rövid megbeszélés az óriáskompresszor előtt. A Gulyik-brigád munkájában ritka pillanat, ők ugyanis nem értekezletekkel, hanem tettekkel, kitűnő munkájukkal nyerték el a szocialista brigád címet .