Ország-Világ, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-03 / 11. szám
*P PÁRIZSBAN, LONDONBAN , AMERIKÁBAN a külömböző képtárak katalógusaiban, a köz- és magángyűjtemények falain, a képkereskedők árjegyzékeiben egyre gyakrabban találkozik az érdeklődő ezzel a névvel: Georges Csató. — A franciák Satónak, az angolok Csatónak ejtik, de ő következetesen így, magyarosan Csató-nak írja a nevét. Amikor a nemzetközi képkereskedő a maga nyomtatott reklám-katalógusában a nagy beérkezettek, Picasso, Braque, s a hasonló nagyságrendűek közt sorolja fel, hirdetvén, hogy nála Csató-képek is kaphatók, és amikor megérkezik Párizsba az amerikai nagyáruház felvásárlója, mert híres festőkképeivel kívánják díszíteni az áruházak egyes termeit, és ez a felvásárló egyszerre öt új Csató-festményt vásárol — ez a nyugati művészi életben azt jelenti, hogy a festő »beérkezett«. Kevés festőnek sikerül ez ezrek, talán tízezrek közül. Csató Györgynek sikerült. * Műterme — s egyben lakása — ott van aMontmartre zegzugaiban, a Hue Hogésippe Moreau 15. számú házban, ahol egykoron Cézanne lakott és festett, majd később Dufy műterme volt. Évekkel ezelőtt jártam akkori londoni műtermében is, amely az előkelő Hyde Park Gate-en volt. És ez a párizsi meg ez a londoni festő, ez a két Georges Csató szinte egyáltalán nem hasonlít egymáshoz. Angliában erőteljes arcképfestő, népszerű portrétista, aki kubizmusba hajló, de lényegében realista stílusával örökíti meg a kultúra és emberség nagy alakjainak arcvonásait. Einsteinről, Colette-ről, Bertrand Russellről festett arcképei méltán értek el jelentős sikereket különböző kiállításokon. A párizsi műterem Csatója merőben különbözik mindettől Csató Párizsban a geometriai látomások ábrázolója, absztrakt festő. Saját vallomása szerint festményeinek jó része nem vizuális, hanem zenei ihletésű: a szimfónia keltette/hangulatot igyekezett szemmel felfogható, gondolati tartalom nélküli harmóniává átalakítani. (S itt nagyon érdekes, hogy közben eléggé idegen a fülének a modern zene. Bach és Mozart jelenti számára az ihletadó összhangot.) No persze, mint az egész absztrakt képzőművészetben, itt is sok vitatárgy adódik, s vitáztunk is éppen eleget. Lévén tehát vitatéma, sokat vitáztunk, de közben egyre világosabb volt a számomra, hogy hazatérve itthon hírt kell adnom erről a nyugaton »befutott« magyar festőről, akinek két művészi lelke van: egy nagyon modernül realista, és egy régi zenék harmóniájára figyelő absztrakt. — Milyen állampolgár vagy? — kérdeztem egy ízben. — Francia? Vagy angol, mint a feleséged? Mosolyogva válaszolt: — Változatlanul magyar állampolgár vagyok. Négy nyelven élek: magyarul, franciául, angolul és németül. Jó tizenöt éve nem voltam otthon, különben is keveset voltam életemben odahaza, de azért én magyar festő, és Párizsban, Londonban, New Yorkban, Torontóban, Ottawában is pesti vagyok. PESTI! Ez nem is egészen az, mint a budapesti. Ez törzsökösen nagykörútit jelent. Holott valóban keveset élt idehaza. Itt, Budapesten született 1910-ben. De iskolái egy részét Bécsben járta, festeni Párizsban, Berlinben, Prágában, Brüsszelben és Firenzében tanult. Németországban Käthe Kollwitz volt a mestere. Azután valamikor a háború előtt hazajött, itthon festett és tanított festeni... És kereste saját kifejezési módját. Azután egyszerre a világtörténelem odadobta a borzalmak legközepébe. A Kárpátok magas vidékén, Siankiban ismertem meg. Ott ült árkász egyenruhában egy kövön, és rajzolt: hol az emberi szenvedést, hol hol az emberi ostobaságot akarta megragadni vázlatokban és karikatúrákban. Súlyos betegen érkezett haza, túlságosan megviselték a testi-lelki szenvedések. Évekig tartott, amíg kiheverte a fasizmus következményeit, s kezdhette újra keresni a saját művészi arculatát. Ez hajtotta nem sokkal a felszabadulás után újra idegenbe, vissza Franciaországba, majd Angliába, Kanadába, onnét újra Európába. De a siker lassanként a nyomába szegődött, s egy önálló Csató-kiállítás már jó ideje művészi esemény Párizsban is, Londonban is, Kanada nagyvárosaiban is. Itthon utoljára 1947-ben volt Csató-kiállítás. Azóta nem is járt idehaza. És mikor lesz legközelebb Csató-kiállítás Budapesten? — kérdeztem tőle. Mosolygott: — Ha majd anynyira fogom érdekelni a pestieket, amennyire engem érdekelnek a pestiek. De már régóta csak odamegyek, ahová hívnak. Talán egyszer otthon is meghívnak. Addig is mondd meg mindenkinek, aki még emlékszik rám, hogy igazán szeretettel üdvözlöm őket. íme, az üdvözletét nyilvánosan átadom mindenkinek, akit illet. S ízelítőül átnyújtom közszemlére ezt a néhány Csatóképet. Csató György Csató egyes képei — a szemlélt valóság átalakulása mesteri kompozícióvá. »Székesegyház« című festményén nem nehéz felismerni az ihlető épületóriás körvonalait. De absztrakt képeinek nagyobbik részén már csak színek és idomok kapcsolatának mámora érződik Einstein A realista Csató olykor az illusztrációval is kísérletezik, és a Saljapin arcvonásairól mintázott Don Quijote-képe példaszerű alkotása az illusztráció műfajának .