Ország-Világ, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-03 / 11. szám

látásban részesül és a fizetésé­nek a felét folyósítják. Hatvan év a nyugdíj-korha­tár, a hivta­­talnokoknál sok esetben 65 esz­tendő. A provincia hegyes vidéke rendkívül szegény. Fejletlen a mezőgazdaság, s vándorolnak a hegyi parasztok, jönnek a vá­rosba munkát keresni. Nem le­het ezt a lavinát megállítani... Alig két évtized alatt kétmil­lió olasz fogott vándorbotot, s cserélt hazát szélesebb karéj ke­nyérért. Grál Zoltán (Folytatjuk) Enzo Mingozzi, Forli kommu­nista tanácselnöke Januári Velence M­ég számunkra is, noha ismer­tük milyen megbecsüléssel fo­gadják a Szovjetunió népei más or­szágok haladó kultúráját, milyen szeretettel adoptálja az orosz nép más országok költőit, még számunk­ra is, akik Petőfi orosz—ukrán—grúz és más nyelvekre való átültetésénél segédkeztünk, meglepetés volt az a szinte fénysebesség gyorsaságával száguldó elismerés, amely Petőfi költészetét kísérte. Ma már szinte szimbólumnak érezzük azt, hogy éppen abban a kis moszkvai utcában, ahol két szemben levő ház emléktábláiról az internacionalista orosz író: Furma­nov és az internacionalista magyar író: Zalka Máté — Lukács tábornok — tekintenek egymásra, ott, a Fur­manov utcában született meg a tel­jes orosz Petőfi. A Szovjetunióban járt magyarok tízezrei tapasztalhatták, a szubtró­pusi Abháziától az Északi-sarkövig, hogy Petőfit mindenütt ismerik. Nincs olyan országszöglet, ahol ne vennének elő orosz vagy ukrán, grúz, örmény, kazah vagy belorusz, azer­bajdzsán, litván, észt vagy lett — ki tudná mindet felsorolni — Petőfi­­kötetet. Most, március 15-én, nem lehet meghatódás nélkül gondolni azokra a nagy orosz költőkre, akik elindí­tották ezt a magyar vers-csillag zá­porzást, amely nemcsak hogy azóta sem szűnt meg, de egyre fokozódik. Martinon, Tyihonov, Paszternák, Iszakovszkij, Marsak, Inber, Csu­­kovszkij, Lévik és Kányán mások ültek abban a Furmanov utcai la­kásban és ismerkedtek a magyar irodalommal, költészettel, a magyar történelemmel; a magyar forradal­makkal; látták a magyar életet, tá­jakat; és munkásságuk eredménye­képpen egy világbirodalommal kö­zölték Petőfi költészetét, így lett Petőfi Sándor a magyar kultúrának legnagyobb külügymi­nisztere. 1 3. Petőfi tört utat más nagy ma­gyar költőnek is. Ma már abban a nagy országban mindinkább sokasodik azoknak az olvasóknak száma, akik Balassit, Zrínyit, Csokonait, Berzsenyit, Vörös­­martyt, Arany Jánost, Ady Endrét, Juhász Gyulát, József Attilát olvas­sák, emlegetik. A magyar költők kötetei egyre szaporodnak odaát. Együttvéve né­hány millió e könyvek példány­­száma. És mindannyiuk élén a megújhodó Magyarország csodálatos költője, Pe­tőfi Sándor áll. Ő vezeti a ritmusba szedett ma­gyar szó szépséges alkotóit. Mert ő a világ mindenkori fiatalságának költője. Az egészség és tisztaság köl­tője. A meggyőződés, kitartás és hű­ség költője. A forradalom költője. Egy szóval:­­Petőfi. Meleg kézszorítás, köszönet a szov­jet költőknek, azért, hogy a mi Pe­tőfi Sándorunk verseivel százmil­liók szívét dobogtatták felénk; hogy Petőfi soha ki nem fakuló költésze­te felcsendült a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig; hogy azokhoz a magyar internacionalistákhoz — százezren voltak —, akik a nagy polgárháborúban a szovjet népekkel együtt küzdöttek egy új világrendért, Petőfi Sándor is odaállt »piros arc­cal és pirosla zászlókkal■»; hogy aho­vá mind ez ideig — szomorúságunk­ra — soha el nem ért, a magyar nép legigazibb lelke — költészetünk — egy világnyelv segítségével most ér el oda, és onnan tovább. Hidas Antal

Next