Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-06 / 27. szám

— Teljesen, de irodalmi működésem nem akadályoz meg benne, hogy ne érdek­lődjem korunk politikai és gazdasági kér­dései iránt. Az egész világról sok-sok le­velet kapok olvasóimtól. Mindig válaszo­lok nekik. Néha kéziratot is küldenek. Ha jónak találom, átadom kiadómnak. Az ősz­szel kettő fog megjelenni, az egyik egy fia­tal lány regénye, a másikat egy ötven­­esztendős autodidakta asszony írta. — Milyen politikai tevékenységet fejt ki az algériai háború befejezése óta? — Kiáltványokat, tiltakozásokat írok alá az iráni, a perui, az algériai, a spanyolor­szági politikai üldözések ellen. De ezt nem tekintem határozott politikai tevékenység­nek. Most valamiféle szünet állt be a fran­cia politikai életben, ami alatt az ember nem nagyon tudja, mitévő legyen. — De térjünk vissza, ha jónak látja, írói működéséhez. Milyen teret szentel ezen belül a színháznak? — Egy darabot írtam (A kenyérpusztí­tók), amelyet 1944-ben mutattak be. A da­rabnak az a hibája, hogy nagyon morali­záló, mellesleg pedig rosszul rendezték, és fűtetlen színházban adták elő. Úgy érzem, nem volt szerencsém. Nagyon szeretem a színházat, de úgy vélem, nem lobog ben­nem az a féktelen líraiság, amely szüksé­ges hozzá. Egyszer azért talán mégis újra kezdem. — A film sohasem hozta még kísér­tésbe? — Több forgatókönyvet írtam, de nem voltam megelégedve velük. Szerintem a film csak akkor igazán érdekes, ha az em­ber a saját maga forgatókönyvét rendez­heti. — Azt mesélik, hogy rendkívül puritán életet él. Igaz ez? — Sokkal több emberrel összejövök, semmint hiszik. Mindennap barátokkal ebédelek. Fogadom a hozzám forduló nő­olvasókat. Párizson átutazó barátaimat. Sokszor megyek moziba, de színházba csak ritkán. Az irodalmi fogadásokra sohasem teszem be a lábam, mert ezt időpocsékolás­­nak tartom. Jó, nem bánom, mondjuk, hogy kolostorban élek, de sok­ időt töltök a Beszélőben. Egyébként »kolostori életem« tizenkét hónapja közül négyet mégiscsak utazással töltök. Az utazás pihentet, ez­alatt nem írok, csak élek, úszom az árral. Néhány nap múlva indulunk Sartre-ral a Szovjetunióba, és ezúttal úgy gondolom, még Szibériába is elmegyünk. Ősszel Ja­pánba utazunk. — Egy utolsó kérdés, amely a Sartre­­hoz fűződő kapcsolatát illeti. Emlékiratai­ban azt írta, hogy életének nagy sikere ez a kapcsolat, s hogy harminc év folyamán egyetlen este sem aludtak el egymásra ne­heztelve. Többször láttam önöket együtt, olyan érdeklődést tanúsítottak egymás iránt, amelyet nemigen észlelhetünk olyan pár esetében, amely már ilyen hosszú együtt megtett útra tekinthet vissza. Nos, minek tulajdonítja ezt a sikert? — Első találkozásunk óta, aminek im­már majdnem harmincnégy esztendeje, mindig sokat beszélgettünk a bennünket foglalkoztató kérdésekről. Külön vagy együtt dolgozunk, de mindig nagyon ébe­rek vagyunk egymással szemben. Sartre többet dolgozik, mint én, s noha nekem, amint említette, puritán hírem van, mégis én találkozom több emberrel. Aztán min­dig elmesélem neki találkozásaimat. Ugyanazokat a könyveket olvassuk, és az­tán megvitatjuk őket. Ami munkásságun­kat illeti, az én első olvasóm mindig Sartre és viszont. Tekintetbe veszem bí­ráló megjegyzéseit, ő szintúgy. Mindmáig nem apadt el köztünk a párbeszéd forrása. No de, van más is, ami összeköt: én tud­tam, amikor Sartre-ral találkoztam, hogy soha semmilyen baj nem szakadhat rám az ő hibájából, hacsak előbb nem hal meg, mint én. A FIÚ VAGY LÁNY P kitulusa szerint. Dr. Eugen Jonas, mint az érsekújváti Állami Kórház nagysurányi pszichiátriai osztá­lyának vezetője egy évtizede tanulmányozza, mi okozhatja, hogy az újszülöttek egy része testi vagy szellemi fogyatékossággal lát napvilágot? Az ismert örök­letes hatásokon túlmenően vizsgálni kezdte, milyen befolyást gyakorolhat a mag­zat életképességére a Naprendszerünkhöz tartozó jelentősebb égitestek helyzete. — Vizsgálataim során — ma­gyarázta dr. Jonas — számomra is meglepő törvényszerűséget tapasztaltam. Először húsz olyan szülészeti esetet tanulmányoz­tam, amelynél a magzat súlyos károsodással, például fej nélkül jött a világra. Amikor a fogam­zás idejére vonatkozóan elvé­geztem a csillagászati számítá­sokat, kiderült, hogy mind a húsz fogamzás olyan időpont­ban történt, amikor a Nap és a Földünkhöz közeli nagyobb égi­testek díspozícióban álltak egy­mással. E meglepő tapasztalat az ilyen irányú összefüggések további vizsgálatára ösztönzött, s munkatársaimmal 1961-ben széles körű kutatómunkába kezdtünk. 1960-ban a Nyitrán, Nagyszombaton, Pöstyénben és a pozsonyi II. számú női klini­kán lezajlott 8000 szülés során 112 életképtelen gyermek szü­letett. Csillagászati számításaink kimutatták, — amennyiben nem örökletes betegségről volt szó —, hogy az életképtelen gyermekek fogamzása minden esetben olyan időpontban történt, amelyben az égitestek helyzete oppozíciót mutatott. (Az erre vonatkozó anyagot a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémián tartott elő­adásom során bemutattam, az adatokat és a számításokat dr. Aurel Hudcovic docens, nőgyó­gyász, dr. Jiri Malek docens, nő­gyógyász, a tudományok dokto­ra, dr. Frantisek Kink csilla­gász, akadémiai levelező tag, Dr. Eugen Jonas, a Szlovák Tudományos Akadémia egyik számítógépével

Next