Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-06 / 27. szám
— Teljesen, de irodalmi működésem nem akadályoz meg benne, hogy ne érdeklődjem korunk politikai és gazdasági kérdései iránt. Az egész világról sok-sok levelet kapok olvasóimtól. Mindig válaszolok nekik. Néha kéziratot is küldenek. Ha jónak találom, átadom kiadómnak. Az őszszel kettő fog megjelenni, az egyik egy fiatal lány regénye, a másikat egy ötvenesztendős autodidakta asszony írta. — Milyen politikai tevékenységet fejt ki az algériai háború befejezése óta? — Kiáltványokat, tiltakozásokat írok alá az iráni, a perui, az algériai, a spanyolországi politikai üldözések ellen. De ezt nem tekintem határozott politikai tevékenységnek. Most valamiféle szünet állt be a francia politikai életben, ami alatt az ember nem nagyon tudja, mitévő legyen. — De térjünk vissza, ha jónak látja, írói működéséhez. Milyen teret szentel ezen belül a színháznak? — Egy darabot írtam (A kenyérpusztítók), amelyet 1944-ben mutattak be. A darabnak az a hibája, hogy nagyon moralizáló, mellesleg pedig rosszul rendezték, és fűtetlen színházban adták elő. Úgy érzem, nem volt szerencsém. Nagyon szeretem a színházat, de úgy vélem, nem lobog bennem az a féktelen líraiság, amely szükséges hozzá. Egyszer azért talán mégis újra kezdem. — A film sohasem hozta még kísértésbe? — Több forgatókönyvet írtam, de nem voltam megelégedve velük. Szerintem a film csak akkor igazán érdekes, ha az ember a saját maga forgatókönyvét rendezheti. — Azt mesélik, hogy rendkívül puritán életet él. Igaz ez? — Sokkal több emberrel összejövök, semmint hiszik. Mindennap barátokkal ebédelek. Fogadom a hozzám forduló nőolvasókat. Párizson átutazó barátaimat. Sokszor megyek moziba, de színházba csak ritkán. Az irodalmi fogadásokra sohasem teszem be a lábam, mert ezt időpocsékolásnak tartom. Jó, nem bánom, mondjuk, hogy kolostorban élek, de sok időt töltök a Beszélőben. Egyébként »kolostori életem« tizenkét hónapja közül négyet mégiscsak utazással töltök. Az utazás pihentet, ezalatt nem írok, csak élek, úszom az árral. Néhány nap múlva indulunk Sartre-ral a Szovjetunióba, és ezúttal úgy gondolom, még Szibériába is elmegyünk. Ősszel Japánba utazunk. — Egy utolsó kérdés, amely a Sartrehoz fűződő kapcsolatát illeti. Emlékirataiban azt írta, hogy életének nagy sikere ez a kapcsolat, s hogy harminc év folyamán egyetlen este sem aludtak el egymásra neheztelve. Többször láttam önöket együtt, olyan érdeklődést tanúsítottak egymás iránt, amelyet nemigen észlelhetünk olyan pár esetében, amely már ilyen hosszú együtt megtett útra tekinthet vissza. Nos, minek tulajdonítja ezt a sikert? — Első találkozásunk óta, aminek immár majdnem harmincnégy esztendeje, mindig sokat beszélgettünk a bennünket foglalkoztató kérdésekről. Külön vagy együtt dolgozunk, de mindig nagyon éberek vagyunk egymással szemben. Sartre többet dolgozik, mint én, s noha nekem, amint említette, puritán hírem van, mégis én találkozom több emberrel. Aztán mindig elmesélem neki találkozásaimat. Ugyanazokat a könyveket olvassuk, és aztán megvitatjuk őket. Ami munkásságunkat illeti, az én első olvasóm mindig Sartre és viszont. Tekintetbe veszem bíráló megjegyzéseit, ő szintúgy. Mindmáig nem apadt el köztünk a párbeszéd forrása. No de, van más is, ami összeköt: én tudtam, amikor Sartre-ral találkoztam, hogy soha semmilyen baj nem szakadhat rám az ő hibájából, hacsak előbb nem hal meg, mint én. A FIÚ VAGY LÁNY P kitulusa szerint. Dr. Eugen Jonas, mint az érsekújváti Állami Kórház nagysurányi pszichiátriai osztályának vezetője egy évtizede tanulmányozza, mi okozhatja, hogy az újszülöttek egy része testi vagy szellemi fogyatékossággal lát napvilágot? Az ismert örökletes hatásokon túlmenően vizsgálni kezdte, milyen befolyást gyakorolhat a magzat életképességére a Naprendszerünkhöz tartozó jelentősebb égitestek helyzete. — Vizsgálataim során — magyarázta dr. Jonas — számomra is meglepő törvényszerűséget tapasztaltam. Először húsz olyan szülészeti esetet tanulmányoztam, amelynél a magzat súlyos károsodással, például fej nélkül jött a világra. Amikor a fogamzás idejére vonatkozóan elvégeztem a csillagászati számításokat, kiderült, hogy mind a húsz fogamzás olyan időpontban történt, amikor a Nap és a Földünkhöz közeli nagyobb égitestek díspozícióban álltak egymással. E meglepő tapasztalat az ilyen irányú összefüggések további vizsgálatára ösztönzött, s munkatársaimmal 1961-ben széles körű kutatómunkába kezdtünk. 1960-ban a Nyitrán, Nagyszombaton, Pöstyénben és a pozsonyi II. számú női klinikán lezajlott 8000 szülés során 112 életképtelen gyermek született. Csillagászati számításaink kimutatták, — amennyiben nem örökletes betegségről volt szó —, hogy az életképtelen gyermekek fogamzása minden esetben olyan időpontban történt, amelyben az égitestek helyzete oppozíciót mutatott. (Az erre vonatkozó anyagot a Csehszlovák Tudományos Akadémián tartott előadásom során bemutattam, az adatokat és a számításokat dr. Aurel Hudcovic docens, nőgyógyász, dr. Jiri Malek docens, nőgyógyász, a tudományok doktora, dr. Frantisek Kink csillagász, akadémiai levelező tag, Dr. Eugen Jonas, a Szlovák Tudományos Akadémia egyik számítógépével