Ország-Világ, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-05 / 27. szám

nyíl mutatta az irányt: Volokalamszk felé. Mindez csak egy pillanatra emlékeztetett a háborúra, a náci hadsereg rombolására, az 1941-es moszkvai télre. De itt, ennél az emlékműnél éreztem át igazán, mit is jelentett a háború a moszkvaiaknak. Hiszen, ez a pont, ahol a három tankakadály áll — mindössze huszonhét kilométernyire van a Vörös téri 51. A Kremltől. És már itt jártak a németek. Igaz, nem jutottak tovább. De nem is jutottak vissza. Itt kell állni, ennél a vasbeton emlékműnél, tizenöt kilométernyire a moszkvai repülőtértől innen és 27 kilométernyire a Vörös tértől, hogy az ember átérezze azt a hősi pátoszt, amely fegyvert adott minden moszkvai kezébe, a fiatal kislányoktól az aggastyánokig, mert meg akarták védeni fővárosukat, mindazt az alkotást, amelyet 1917 októbere óta a nép létrehozott. Másnap, amikor Moszkva egyik ősi centrumáról, az Arbat térről a Kalinyin sugárútra léptem, akkor találkoztam a ma pátoszával, a mai szovjet ember alkotóerejének megnyilvánulásával. A Kalinyin sugárúton kétoldalt húsz- és huszonnégy emletes épületek sorakoznak. Még nem készek. Az építők még dolgoznak de lent a második és harmadik emeleten az ablaküvegekre már ráírták: itt üzletek épülnek. Személyes emlékek fűznek ehhez a ragyogó sugárúthoz. Két és fél évvel ezelőtt az Ország- Világ 1964. évi utolsó számában megírtam beszélgetésemet a moszkvai városi tanács helyettes elnökével. Akkor vázolta fel, hogy az Októberi Forradalom 50. évfordulójára milyen ragyogó városközpontot építenek ki, a Kalinyin sugárúton. Tavaly novemberben jártam a szovjet fővárosban. Néztem a Kalinyin sugárutat, és azt gondoltam magamban, dehogy lesznek készek ezek a házak jövő novemberben, hiszen jóformán még csak alapoznak. És most, már a befejező munkánál tartanak. A postapalotára ottjártamkor, április utolsó hetében rakták föl a nagy ezüst betűket, amelyek azt hirdetik, hogy telefon- és távíróközpont, telex- és képtávíró lesz itt, szóval a modern hírközlés minden eszközét megtalálják az emberek. NAGYON ÉRDEKES A KALINYIN SUGÁRÚT. Húsz- és huszonnégy emeletes házak sorakoznak az út mindkét oldalán. Az egyik oldalon, ha az Arbat tér felől jövünk, jobb kéz felől nyílegyenesen állnak a házak. A szemben levő oldalon pedig olyan az épületek formája, mintha két nyitott tenyér 30 fokos szögben elfordulva nézne az emberre. A nyitott könyvek utcája ... — mondtam Alekszandr Cseprunov fotósnak, akivel együtt jártam az utcát. Az Arbat térről nyílik a Vorovszkij utca. Ebben van a Magyar Népköztársaság Nagykövetségének épülete. Az elmúlt másfél évtized alatt legalább tizenötször voltam már Moszkvában és minden alkalommal nem is egyszer jártam a nagykövetségen. Soha észre sem vettem azt a kis hagymakupolás pravoszláv templomot, amely eddig megbújt az alacsony, egykét emeletes házak között. És most, hogy a kis házakat lebontották és helyükön húsz- meg huszonnégy emeletes, hatalmas bérpaloták épültek a kis templom úgy bukkant elő, mint valamilyen régi, finomművű ékszerdoboz. A kis templom körül nagy viták dúltak. Az építészek egy része le akarta bontani, hogy ne rontsa a városképet. Mások, ragaszkodtak ahhoz, hogy megmaradjon a templom, mint a régi Moszkva, a régi Arbat egyik művészi emléke. A vitába beleszólt a sajtó — érdekes módon éppen a Komszomolszkaja Pravda, az ifjúság lapja haladt a lebontás-ellenesek élén — és végül azok győztek, akik a kis templom megtartása mellett hadakoztak. És a kis templomot, amely valódi szépségében csak most bontakozik ki igazán, már renoválják, hogy november 7-re teljes szépségében tündökölhessen. Mert november 7-re teljesen kész lesz a szovjet építőknek ez a remeke, a Kalinyin sugárút. Úgy, ahogyan Moszkva helyettes tanácselnöke mondta el két és fél évvel ezelőtt. A lakóházak első két-három emelete üzlet, áruház, étterem, bár és ezek fölött lesznek a lakások. És elkészül november 7-ig az a földalatti utca is ,amelyen az áruutánpótlást hozzák az áruházakba, üzletekbe, éttermekbe, bárokba. Hogy az áruszállító teherautók ne zavarják a Kalinyin sugárút forgalmát. A SZOVJET EMBER SZERETI ÉS IGÉNYLI A SZÉPET. Moszkva elég magasan fekszik, május 1-e előtt elég hideg szokott lenni, a rügyek csak április utolsó hetében pattannak ki a nyírfákon. Virág bizony nem nyílik május előtt a Moszkva környéki kertekben. És mégis, április utolsó napjaiban, amerre csak jártam a szovjet fővárosban, mindenütt virág, virág és virág Az üzletekben, a nagy forgalmú utcákon, az aluljárókban fehér köpenyes virágárusnők kínálták a cellofánba csomagolt, féltve óvott, színes élővirágokat. — Honnan került Moszkvába a sok virág? — érdeklődtem. — Grúziából — hangzott a nagyon természetesen csengő válasz. — Reggel rakták repülőgépbe Tbilisziben ... Persze, az ember azt hihetné, hogy a vásárlónak alaposan meg kell fizetnie a világ repülőútjának költségeit. Hát kérem, április utolsó napjaiban — tíz nappal előbb Budapesten tizennégy forintért vettem egy szál szegfűt, amelyet Farkasrétről triciklin hoztak az üzletbe — Moszkvában két szál piros tulipánból és egy szál lila orgonából álló csokorért — kerek egy rubelt fizettem... És a moszkvaiak nevetve még hozzáteszik, hogy a grúz kolhoz kertészei ősszel, a világszezon végén szokták megvásárolni a Moszkvics személyautójukat... Még egy kép maradt bennem arról, hogyan dolgoznak ma a szovjet emberek. A Puskin tér és a Gorkij utca sarkán, az Izvesztyija szerkesztőségi épülete mellett éppen azon a napon, amikor a fővárosból Leningrádba utaztam bontani kezdték azt a kétemeletes házat, amelyben addig a Centralnaja mozi volt. Négy nap múlva érkeztem vissza Leningrádból, és az egykori Centralnaja mozi helyén sem épületet, sem gépet, nem láttam. Üres grund állt ott. — Miért bontották le ezt a házat? — Itt épül az Izvesztyija új, tízemeletes szerkesztőségi palotája — hangzott a felvilágosítás. — Mikor készül el? — Nem tudom, lehet, hogy november 7-re .. . Hajna Béla A tankakadály emlékmű Moszkva határában, 27 kilométernyire a Vörös tértől Gránittal, katona arcokkal az emlékmű mellett (a szerző felv.) 4 1 !