Ország-Világ, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-01 / 1. szám
/Állunk és a tüzet figyeljük. Úgy dübörög, hogy a tétlen szemlélő előtt szinte reménytelennek tűnik az oltás — hogyan is tudnának ekkora erőt megfékezni? A látvány bénítóan csodálatos. Sohasem hittem volna, hogy a tűznek — és még a füstnek is! — ennyi színárnyalata lehetséges. „Szakértőinket” hallgatjuk. A vasutast, aki, úgy látszik, eddig minden lángra lobbant olajkútnál jelen volt és az önkéntes rendőrt, aki az imént jött vissza a kútszál köré emelt gátról. („Mint az ítélet, elvtársaim, mint az ítélet...”) Néhány olajmunkás is van köztünk, ők azonban nem nyilatkoznak. Egyre-másra érkeznek a tűzoltókocsik, a honvédség teherautói, mégis mintha semmi sem történnék. Jobb híján, rögtönzött jellemtanulmányokat folytatunk, hogy viselkednek az országúton elhaladó MÁVAUT- buszok utasai. Többen a fejüket sem fordítják a tűz felé, de akadnak olyanok is, akik csaknem rámásznak az ablaknál ülőkre, hogy minél többet láthassanak. * Sötétedik. A láng, a környező, lapos épületeket megvilágítva most olyan, mint egy gigászi pásztortűz. — Óránként 1 millió forint kár — mondja valaki. — Egy véletlenül keletkezett szikrából... — Repülőgépről fogják lebombázni ... — Nem akarják robbantani, túl veszélyes ... * Egyszerre csak minden oldalról vízsugár irányul a lángra, gőz tör a magasba. A látszólagos tétlenség hosszú órái után meghökkentően gyorsan játszódik le mindez. Már az oltás lenne? — Á... csak lenyomják a tüzet. Benn van még egy csomó alkatrész, azt próbálják kihozni a vízfüggöny védelme alatt. — A vizet két kilométerről, egy artézi kútból vezetik ide, csöveken. — Lehet ám, hogy magától elalszik. Beomlik a föld, aztán ... — Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem négy-öt nappal ezelőtt gyulladt ki. Képzeljék el, vízzel dolgozni, tíz fokos hidegben... — Az egyik mérnök szerint, azzal a hőmennyiséggel, amely itt egy nap alatt elszabadul, Budapestet egy évig lehetne fűteni. * Mindez történt az algyői 168-as olajkút égésének — és oltásának — második napján, amikor néhány ember már harminchat órája talpon volt az arcot perzselő hőségben, s mások azbesztruhában a lángok közé merészkedtek. Pontosabban fogalmazva: amikor az olajbányászok, a tűzoltók és a honvédek összehangolt akciói eredményeként újabb szerkezeteket sikerült kihozni a kútszáj körzetéből. (Lapzártakor érkezett a hír: a tüzet december 26-án délután eloltották.) Bojár Sándor (kép) és Torda István (szöveg) riportja * aÜ^őn Azbesztruhában a tűz ellen 4