Ország-Világ, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-01 / 1. szám

/Á­llunk és a tüzet figyeljük. Úgy dübörög, hogy a tétlen szem­lélő előtt szinte reménytelennek tűnik az oltás — hogyan is tud­nának ekkora erőt megfékezni? A látvány bénítóan csodálatos. So­hasem hittem volna, hogy a tűznek — és még a füstnek is! — ennyi színárnyalata lehetséges. „Szakértőinket” hallgatjuk. A vasutast, aki, úgy látszik, eddig minden lángra lob­bant olajkútnál jelen volt és az önkéntes rendőrt, aki az imént jött vissza a kútszál köré emelt gátról. („Mint az ítélet, elvtár­saim, mint az ítélet...”) Néhány olajmun­kás is van köztünk, ők azonban nem nyi­latkoznak. Egyre-másra érkeznek a tűzoltókocsik, a honvédség teherautói, mégis mintha semmi sem történnék. Jobb híján, rögtönzött jel­lemtanulmányokat folytatunk, hogy visel­kednek az országúton elhaladó MÁVAUT- buszok utasai. Többen a fejüket sem for­dítják a tűz felé, de akadnak olyanok is, akik csaknem rámásznak az ablaknál ülők­re, hogy minél többet láthassanak. * Sötétedik. A láng, a környező, lapos épü­leteket megvilágítva most olyan, mint egy gigászi pásztortűz. — Óránként 1 millió forint kár — mond­ja valaki. — Egy véletlenül keletkezett szikrából... — Repülőgépről fogják lebombázni ... — Nem akarják robbantani, túl veszé­lyes ... * Egyszerre csak minden oldalról vízsugár irányul a lángra, gőz tör a magasba. A látszólagos tétlenség hosszú órái után meg­hökkentően gyorsan játszódik le mindez. Már az oltás lenne? — Á... csak lenyomják a tüzet. Benn van még egy csomó alkatrész, azt próbál­ják kihozni a vízfüggöny védelme alatt. — A vizet két kilométerről, egy artézi kútból vezetik ide, csöveken. — Lehet ám, hogy magától elalszik. Be­omlik a föld, aztán ... — Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem négy-öt nappal ezelőtt gyulladt ki. Képzeljék el, vízzel dolgozni, tíz fokos hidegben... — Az egyik mérnök szerint, azzal a hő­mennyiséggel, amely itt egy nap alatt el­szabadul, Budapestet egy évig lehetne fű­teni. * Mindez történt az algyői 168-as olajkút égésének — és oltásának — második nap­ján, amikor néhány ember már harminc­hat órája talpon volt az arcot perzselő hő­ségben, s mások azbesztruhában a lángok közé merészkedtek. Pontosabban fogal­mazva: amikor az olajbányászok, a tűz­oltók és a honvédek összehangolt akciói eredményeként újabb szerkezeteket sike­rült kihozni a kútszáj körzetéből. (Lapzártakor érkezett a hír: a tüzet de­cember 26-án délután eloltották.) Bojár Sándor (kép) és Torda István (szöveg) riportja * aÜ^őn Azbesztruhában a tűz ellen 4

Next