Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-12-03 / 49. szám
PINTÉR ISTVÁN DOKUMENTUMSOROZATA DIADALMAS ESZTENDŐK 11. VISSZAJÖNNEK-E A NÉMETEK? A Tiszántúlon már osztották a földet , a Dunántúlon még csaták tomboltak, s Szombathely, Sopron, Kőszeg környékén dúlt a náci, a nyilas terror. A hitlerista ellentámadás március 6-án éjjel az arcvonal déli szakaszán indult meg. Két csapással próbálkoztak, de ezeket csak elterelésnek szánták. Az ellenség a fő csapást a Velencei-tó és a Balaton között próbálta mérni a szovjet egységekre. Ez az ellentámadás azonban nem érte váratlanul a 3. Ukrán Front parancsnokát, Tolbuhin marsallt. Három magyar átszökik Még március 2-án éjjel Nagyatád mellett három magyar katona szökött át az arcvonalon a szovjet csapatokhoz. Elmondták, hogy öt nap múlva a német csapatok támadásba mennek át a Velencei-tó és a Balaton között. Másnap egy magyar katonaszökevény az 57. hadsereghez jutott el, s ő megerősítette ezt az értesülést, hozzátéve, hogy nemcsak a Balatontól északra, hanem délre is támadás készül. Március 6-án reggel, 30 perces tüzérségi előkészítés után nagy légikötelékek támogatásával indultak rohamra a 6. SS páncélos hadsereg és a 6. hadsereg páncélos, gyalogos és lovas hadosztályai. A hitleristák a tüzérségi lövedékek, az aknák és a repülőbombák ezreit zúdították a szovjet védőállásokra. A szovjet harcosok azonban nem hátráltak. A szovjet tüzérség pontos tüze és a légierő szüntelen támadásai nagy veszteségeket okoztak a hitleristáknak, s amiatt csökkent támadásuk üteme. Az első véres nap után következő reggelen a hitlerista parancsnokság tovább fokozta erőfeszítéseit. A 26. hadsereg sávjában ezen a napon az ellenség több mint 170 harckocsival és rohamlöveggel, valamint két gyalogos hadosztállyal támadott. A hitleristáknak nagy veszteségekkel kellett megfizetniük minden talpalatnyi földért, minden ideiglenes előretörésért. Végeredményben két nap alatt a Velencei-tótól délre négy kilométer, a Sárvíz csatornától nyugatra pedig nyolc kilométer mélyen sikerült beékelődniük a szovjet csapatok védelmébe. Hitler ekkor parancsot adott, hogy március 8-án vessék harcba a 2. SS páncélos hadosztályt Seregélyes—Adony irányában. Ettől kezdve a Velencei-tó és a Balaton közötti szakaszon az ellenségnek egyidejűleg több mint 250 harckocsija működött. A harc egyre elkeseredettebbé vált. A hitleristák most a 9. SS páncélos hadosztály bevetésével is próbálkoztak. Az arcvonal egykilométeres szakaszán 40 német harckocsi tevékenykedett. Ezzel Sárkeresztúr körzetében sikerült visszaszorítani a szovjet csapatokat, áttörve mindkét védőövet, a hitleristák 10—24 kilométert nyomultak előre. Farkósbot? Ezekben a napokban érkezett meg a magyar fővárosba az új szovjet városparancsnok, Zamercev altábornagy. Malinovszkij marsall elégedetlenkedett Csernisov vezérőrnaggyal, az addigi, ideiglenes városparancsnokkal, s megfelelőbb embert keresett. Olyat, aki nem osztja Csernisov véleményét: a háború csak a fronton folyik, Budapesten már béke van, kár lenne sietni, jobb egy kicsit megpihenni, kényelmesen élni... Csernisov nem éppen barátságosan fogadta Zamercevet, amint erről az utóbbi emlékiratai tudósítanak. Hozzá még nem érkezett semmilyen utasítás, s így a katonai udvariasságnak megfelelő mondatokban, de eléggé gúnyos hangsúllyal adta tudtul véleményét: valami félreértés van a dologban, ez nemsokára tisztázódik, Zamercev akkor visszamegy alakulatához a 7. Gárdahadsereghez, addig pedig egyen-igyon, érezze jól magát. Zamercev, aki végighajtott már a romos utcákon, azonban meglehetősen komor hangulatban hallgatta Csernisov enyhén szólva vitatható véleményét. Amikor aztán megismerkedett egy bizonyos Gábor nevű úriemberrel, elődje tolmácsával, harag vett rajta erőt. Gábor így vélekedett a dolgokról: — A lakosság hozzászokott a német furkósbothoz és nem tud anélkül meglenni — magyarázta a tolmács. — Én például régi tagja vagyok a szociáldemokrata pártnak és mégis háttérbe szorítanak. Helyezzenek minket megfelelő posztokra és majd rendet teremtünk. Zamercev elbocsátotta a tolmácsot, s bíráló szót tett rá Csernisov előtt. Csernisov viszont a magyar népet tartotta kevésre. Azt mondta az altábornagynak: — Ha tényleg itt fog dolgozni, majd meg fogja látni, miféle nép ez... Malinovszkij látogatása Még éjfél sem volt, s Zamercev tudta, miféle ember Gábor. Küldönce, Mihail Sztyepanovics Melnyikov sorkatona, jó eszű, Penza környéki kolhozparaszt, amíg a tábornok elvtársak kimért hangon tárgyaltak egymással, odakint összemelegedett a többi sorkatonával. Ő hozta az értesülést, hogy Gábor különböző ajándékok ellenében egyes látogatókat soron kívül enged be a parancsnokságra. Másokat viszont gorombán elutasít. Visszaél azzal, hogy a parancsnoksághoz fordulók nem tudnak oroszul, s így csak az ő útján érintkezhetnek a szovjet tisztekkel. Zamercev rövid úton megszabadult ettől az élősditől. S hozzálátott, hogy először a városparancsnokságon csináljon rendet. Malinovszkij marsall, aki váratlanul meglátogatta őt, mégsem volt túlzottan elégedett az eredményekkel. — Látom, már a helyeden vagy — mondta a városparancsnoknak egybe iróniával. — Érződik az új vezetés. Nincs sorban állás az ügyeletesnél, a parancsnokságon rend és tisztaság van. Nos, hogy tetszik az új beosztás ? — Nézze, marsall elvtárs, őszintén megmondom, jobban szerettem volna a csapatnál maradni. — Értelek, Ivan Tyerentyevics, de hát nem élünk olyan időket, hogy mindenki maga válassza meg a munkakörét. De tanácsot, azt adhatok, ha szükséged van rá. Neked itt nem az a feladatod, hogy a magyarok helyett felépítsd ezt a várost, hanem az, hogy amiben csak tudsz, segíts nekik. Lépj kapcsolatba a magyar önkormányzati szervekkel, vagy ha nincsenek, szervezd meg őket. Most azonban nem tanácsadás céljából jöttem, hanem azért, hogy közöljem veled: három napon belül elkészül a pontonhíd a Dunán, aztán egy-két nap múlva a vasúti híd is üzemképes lesz. Addigra meg kell tisztítani a torlaszoktól a rakpartot és a hidakhoz vezető minden főútvonalat, hogy a hadsereg és a front hadtápja akadály nélkül átvonulhasson. — Igyekszem végrehajtani. — Igyekszel, nem igyekszel, az utak legyenek szabadok. Tudod, mennyire fontos az a Balatonnál harcoló egységeink számára. Három nap múlva ellenőrzöm — mondta a marsall, és távozott. Hol a garancia? Zamercev hívatta Csorba János polgármestert. Csorba — jónevű ügyvéd, régi kisgazdapárti politikus, volt országgyűlési képviselő — kifogástalanul vasalt, kitűnő szabású angol szövetből készült ruhában jelent meg. A szovjet városparancsnokság beosztottjai már négy,öt éve nem láttak ilyen kifogástalanul öltözött embert. Csorba magával vitte rendőrkapitányát is. Csak nehezen ültek le, amikor Zamercev helylyel kínálta őket. Az altábornagy azonnal a tárgyra tért. Elmondta, nagyon elégedetlen azzal, amit a város vezetői addig tettek. — Mit lehet tenni a mi helyzetünkben? — kérdezte Csorba. — Hogyhogy mit lehetne tenni? — emelte fel a hangját Zamercev. — Ezek szerint még semmit sem csináltak. Miért nem mozgósítják a lakosságot? Mikor kezdenek hozzá a város rendbehozatalához ? A polgármester nehezen rakosgatta egymás után a szavakat, de végül is kinyögte, ami a szívét nyomta: — Nézze, tábornok úr, akarja tudni az igazságot? Hát mi is. Természetesen azt szeretnénk tudni, hol a garancia arra, hogy holnap nem vonulnak be újra a németek? Akkor aztán megint elkezdődik a szörnyű harc. Zuszmanovics alezredes, a politikai helyettes, aki szintén részt vett a tanácskozáson, éles hangon kérdezte: — Miből gondolja ön, hogy a németek visszajöhetnek? — Köztudott dolog az, kérem — motyogta Csorba. — Hitler kijelentette a német rádióban, hogy a Dunába fojtja az oroszokat és a német csapatok elfoglalják Budapestet. — Nem gondolják, uraim, hogy az ilyen kijelentéseket ideje volna már leszállítani a megfelelő értékre? Az nem volt köztudott dolog, hogy Hitler három hét alatt elfoglalja Moszk-t I .