Ország-Világ, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-51. szám)
1970-09-02 / 35. szám
Meg kell menteni Annát A beszélgetők állandóan a kaput figyelték, a bejáratot a villába. Marcin vette észre először a lányt. — Rejtőzz el — parancsolta Klossnak. — Malgosia jön. Ő biztosan nem ismer téged. — Aztán dühösen dörmögött. — Mindenki úgy jár ide, mintha templomba menne. Hamarosan a legostobább gestapós spicli is leleplez bennünket. Malgosia jelenteni jött, hogy Anna telefonált Kloss hallotta a lány és Marcin beszélgetését, mert a szomszéd szobában az ajtó mögött állt. Marcin reakciója egyszerű és gyors volt. Malgosiának megparancsolta, hogy adja át a lakáskulcsot és tűnjön el Varsóból. — Ha Anna ismeri a telefonszámodat — jelentette ki — akkor lebuktál. — De még egyszer telefonál — súgta a lány. — Sajnálom — Marcin hangja éles volt. — Értsd meg Malgosia, nem tudunk rajta segíteni. A lány tiltakozni akart, de Marcin udvariatlanul félbeszakította. Amikor a lány elment, Kloss rögtön megjelent a küszöbön. Határozott volt. — Adj nekem négy fiút a diverzáns-különítményből — mondta. — Nem! — válaszolta Marcin. — Adj, és megmentem Annát. — Hány embert veszítesz? — Nem szabad a kezükben hagynunk Annát. — A németek csak arra várnak, hogy nem bírjuk ki, és akcióba kezdünk. Elképzeled, hogyan őrzik? Nem, barátom, nem fogjuk leleplezni magunkat. — Megyek Malgosia lakásába. Anna még egyszer telefonál. Meg kell próbálnia. — Megtiltom! — mondta Marcin. Tulajdonképpen nem volt Kloss felettese, csak a csoport főnöke, amellyel Kloss együtt dolgozott. Nem volt joga parancsot adnia Klossnak. Mindketten tudták ezt. Kloss Marcin vállára tette kezét. — Jól tudod, Marcin, hogy meg kell tennem. Van itt három fiú a diverzánskülönítményiből. Marcin hallgatott. Kloss kiment a szobából, hogy a józan ész ellenére cselekedjen, a konspiráció szabályai ellenére, és kockára tegye az emberek biztonságát, akikkel együtt dolgozott. A fiúk közül ismerte Romeket, és tudta, hogy Romet beleegyezik, hogy együtt menjenek Malgosia lakására, sután megpróbálják Annát kimenteni a németek hálójából. Nem szabad volna ezt tennem — gondolta Kloss —, de meg kell tennem, mert különben minden elvesztené értelmét. Remek a fegyverét tisztogatta. A másik két fiú suttogva beszélgetett. Kloss láttára felugrottak. Aztán nyugodtan meghallgatták mondandóját. Tízegynéhány perc múlva már Malgosia lakásán voltak. Megkezdődött a várakozás. A telefon nem csöngött fel. A hamutartókban halomra gyűltek a csikkek. Kloss becsukta szemét és látta Annát az utcákon kóborolni, szinte már összeesett, megfosztva a menekülés legkisebb reményétől is. Bárcsak telefonálna — gondolta —, bárcsak telefonálna! Arra is gondolt, előfordulhat, hogy mielőtt Anna telefonálna, Lotharnak sikerül megtudnia a telefonszámot, amellyel Anna egyszer már beszélt. Remek éberen figyelte az utcát, lövésre kész volt a fegyverük, órájukra lestek, a járdát nézték, ahol időközönként megjelent a német járőr. Végre a hosszú várakozás után felberregett a telefon. Kloss felemelte a kagylót és meghallotta Anna hangját. — Idehallgass — mondta Kloss —, tizenöt perc múlva ... Még megmondta az utca nevét, mielőtt Anna letette volna a telefont. Anna megmentője Ruppert Ruppert ivott. Megfordította az üveget — üres volt. A padlóra dobta, begurult az asztal alá. Nagy nehezen feltápászkodott a kanapéról, a zongorához ment. Leütötte a billentyűket. Már Mozart frázisa sem jutott eszébe. Ilza elment, nem akarta megmondani, hová megy, csak megvetően a vállát vonogatta. De ő úgyis tudta, Ilza tábornokhoz futott. Tulajdonképpen csak egyetlen kiút maradt a számára, de nem bírta megtenni, még mindig várt valamire, mintha még létezne egy csepp remény. Ismét leütötte a billentyűket, és ekkor meghallotta a telefoncsengetést. A telefon hangosan berregett, Ruppert felállt és felemelte a kagylót. — Halló — mondta —, miről van szó? Ki van ott, az ördög vigye el? — De ebben a pillanatban kiegyenesedett és bal kezével ügyetlenül kezdte gombolgatni zubbonya gombjait. Ez még benne maradt: reagált a tábornok hangjára. — Beszéltem Lotharral — a tábornok kelletlen hangon beszélt. — Úgy gondolom, Ruppert, tudod, mit kell tenni egy német tisztnek. Apád emlékére való tekintettel adok egy fél órát. Gondolom, hogy elegendő. — Letette a kagylót, mielőtt még Willy Ruppert kapitány megszólalhatott volna. Az asztalon, nem messze a telefontól feküdt a pisztolytáska a fegyverrel. Elegendő lett volna egy kis mozdulat, és már minden mögötte lenne — Ilza is, Lothar is, a felesleges ostoba remény is. De nem bírta elszánni magát. Nem itt — gondolta. — Megteszem, de nem itt. Derékszíját felkötötte, a pisztolytáskát előrehúzta és kiment a ház elé. Kinyitotta a kocsi ajtaját, beült. Nem tudta, hová megy és jobban szerette volna nem tudni azt sem, hogy miért... Azt akarta, hogy a halál elébe jöjjön. Közben Anna a házak számát nézegette. Igen, ez az, amit kijelölt Kloss. Átjáróház. Mindkét férfi mögötte ment, nagyon éberen és nem is rejtőzködtek annyira, mint korábban. Anna már nem gondolkodott, nem volt ereje gondolkodni. Egyszerűen végrehajtotta azt, amit Janek parancsolt. Nem tudta, hogy van-e sansza, nem töprengett ezen, nem emlékezett azokra sem, akik egy pillanat múlva életüket kockáztatják, hogy őt megmentsék Pihenni akart, csak pihenni. Bement az üres udvarra. A sötét ajtóban már Romek állt, beljebb tolta őt, aztán már minden villámgyorsan játszódott le. Amikor az Annát kísérő két férfi közül az egyik megjelent a kapuban, Romek rávetette magát. Elfojtott kiáltás, és a gestapós a járdára zuhant, Anna és Wojtek, a másik fiú a csoportból, eltűntek az udvar mélyén. Már a másik kapuban voltak. A járda mellett riksa állt, Wojtek felült a nyeregbe, de mielőtt Anna felugrott volna, megjelent a motorkerékpáros. Hirtelen lefékezett. Az udvar mélyén felhangzott egy géppisztolysorozat. — Menekülj! — kiáltotta Wojtek. Lehasalt, kabátja alól előkapta a géppisztolyát, a motorkerékpárost lőtte. A járókelők eltűntek, az utca egyetlen pillanat alatt kiürült. Fékezést hallottak. A gestapós autó vészesen fékezett. Géppuskák pásztázták a terepet. Anna futott az üres járdán. Most a diverzáns-különítményes fiúkra gondolt, arra, hogy vissza tudnak-e vonulni. Nem lenne szabad őket itthagyni. Megállt, kétségbeesetten ettől a gondolattól, nem tudta, hogy ha még néhány lépést futna, a sarok mögötti autóban elrejtőzve megpillanthatná Klosst... De Anna nem fut, nincs ideje futni, mert az elnéptelenedett utcában cikcakkban megjelenik Ruppert autója. Ruppert megpillantotta Annát, hirtelen lefékezett. Kinyitotta az ajtót és berántotta a lányt az ülésre. Anna már nem ellenkezett, ereje teljesen elhagyta. Arra gondolt, hogy ismét a Szuda-fasorra kerül és ott végre kipiheni magát. Lefekszik a betonra — álmodozott — és aludni fog. Nagyon közelről látta Ruppert arcát a volán fölött. A sebesség az ülés támlájához szorította Annát, aztán a hirtelen fékezéstől visszanyerte eszméletét. Ruppert kinyitotta a kocsi ajtaját. — Menekülj! — kiáltotta. Anna egyedül volt. Futott a Solec utcán, aztán hirtelen megállt egy kapuban. Az emberek közömbösen mentek el mellette. Senki nem pillantott rá. Nem tudhatta, hogy Ruppert kocsija éppen a Poniatowski hídra rohan. Körülbelül a híd közepén Ruppert hirtelen megpörgette a volánt. A kocsi áttörte a korlátot és a mélybe zuhant. Csak hosszú pillanatok múlva jelentek meg azon a helyen a gestapós kocsik. (Folytatása következik) Az illegális diverzáns-különítmény tagjai felfegyverkezve várták Malgosia lakásán Anna telefonját 11