Ország-Világ, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-05 / 27. szám

4 Nem figyelik a csillagok járását? A szövetkezés nem paraszteszmének indult. Kezdetben az iparral, a kézművességgel volt rokon a fogalom. Ké­sőbb a kereskedelemben terjedt. Nálunk a falu legelő­ször így ismerte meg. A szövetkezet és a „Hangya” nagy­jából egyet jelentett. (Pedig az nem is volt szövetkezet, hiszen tőkés érdekeltséget takart.) Ha ma azt mondjuk: szövetkezet, száz ember közül leg­alább kilencven a mezőgazdasági téeszekre gondol. Talán azért, mert érzi, hogy az iparban, szolgáltatásban a szö­vetkezetnek inkább „hézagpótló” szerepe van, a mezőgaz­daságban viszont döntő a pozíciója. Nemcsak a számok miatt (a téeszeknek több mint egy­millió tagjuk van és az egész mezőgazdasági termelés há­romnegyedét adják), hanem a szövetkezés korszakformáló hatása révén. A téeszek fejlődésével teljesen átalakult a mezőgazdaság és maga a falu is. Ilyen hatást semmilyen más területen nem tudott kivál­tani a szövetkezés. Lenin látta meg elsőnek, milyen óriási szerepe van a szövetkezeti eszmének a mezőgazdaságban — szocialista keretek között. Ezen az úton jutottunk el mi is — igaz, nem könnyen — a mai új faluig. * Nemegyszer halljuk: a szövetkezeti emberek máscár, mint a régiek. A szervezettség, a tervszerűség, a közgazda­­sági szemlélet egyre inkább életelemük lesz. Van, aki en­nek már a hátrányait is emlegeti. Egyetemista ismerősöm (faluról került Pestre) a múltkor ezt mondta: „Az én apám nem figyeli a csillagok járását, mint azelőtt, nem elmélkedik a fák életéről, de még a régi idők igazságta­lanságait se hánytorgatja. Egész nap számol, dolgozik ott a téeszben és ha gondolkodik, akkor is inkább a termelés meg az értékesítés jár az eszében, mint a többieknek is. Lassan elmerül a hétköznapokban. Igaz, gazdagabbak let­tek a faluban, de kezdik elfelejteni, miből lett a csere­bogár.” Lehet, hogy másnak is ilyen gondolata támad, ha beté­ved egy szövetkezetbe, különösen nagy dologidőben. Hatal­mas gépezet egy téesz. Néha az irodában ugyanúgy csön­­genek a telefonok és jönnek-mennek az emberek, mint mondjuk egy szerkesztőségben, lapzártakor. Még a légkör is olyan vibráló. Emlékszem, hevesi téesz-elnök barátom, akit egyszer aratáskor látogattam meg, annyira ideges volt a szobájá­ban, annyit bosszankodott ezen-azon, hogy arcának vörös­sége már elérte azt a pontot, amikor az orvosok már ag­gódni kezdenek. Végre aztán elindultunk a határba és ott egészen meg­változott a kék ég, a végtelenbe sárgálló búzatábla, a sző­lővel ültetett dombok zöldje megnyugtatta. Legalábbis én azt gondoltam. Pedig ő ezeket a színeket talán észre sem vette. A sikeres munka hatott rá: gyorsabban ment a be­takarítás, mint amire számított. Alkonyatkor beszélgetni kezdtünk. Persze, a termésről. Meg a múltról. De aztán gyorsan átváltott. — Tudod, búza itt mindig volt, meg aratás is. Csak az a különbség, hogy több terem és gépekkel az egészet két­­három ember levágja. Ez a szövetkezet! Hát mégiscsak gondolnak arra, miből lett a „cserebo­gár”? És hova nem kalandoztak el a gondolatok! — A szövetkezet tartotta életben a kisparasztot — mondta. — Pedig amikor kezdtük, mennyi kétség között vergődtek az emberek. Hiszen volt, aki nyomta az ellen­érveket, hogy megszűnik a tulajdonjog, meg egyebek. In­kább úgy kellene nekünk is gazdálkodni, mint a fejlett Nyugaton, a kisparaszti „eldorádóban”... És mi van most ott? Sok a gép, a vegyszer, az üvegház, az automatika, már meg se lehetnek nélküle, de az egész úgy megdrágítja a termelést, hogy sorra megszűnnek a kisbirtokok. Akik még vannak, azokba meg az állam pumpálja bele a városi emberek pénzét. (Ő ezt újságcikkekből következtette. De hallottam en­nél kompetensebb véleményt. Néhány éve Bonnban, az akkori pénzügyminiszterrel beszélgettem erről, aki ezt mondta: „A modern mezőgazdaság olyan luxus, amit a társadalomnak meg kell fizetnie.” És az állam a zsebébe nyúl, mert kell neki a falusi választó. De módjával nyúl a zsebébe, mert kell neki a városi választó is. Így aztán a kisgazdaságok szép lassan elapadnak.) — Hol tartanánk ma szövetkezet nélkül? — folytatta az elnök. — Erről nem is érdemes beszélni, hiszen van. Az a sok idős parasztember mind megmaradhatott a földjén. És ötször annyit termel ez a falu, mint régen ... Ezt jelen­ti a szövetkezet. Amikor Lenin a szövetkezeti elveket papírra vetette, Oroszországban faekével szántottak és a traktor még Ame­rikában is csak gondolatban létezett. De Lenin már a fej­lődés egy távolabbi lépcsőfokán járt: ott, ahol a paraszt­ság és az egész társadalom javára hasznosulhat a tech­nika. * Nálunk is pontosan követni lehet a falu határain túlra a szövetkezeti mezőgazdaság társadalmi hasznát. Az ötvenes évek elején — amikor még a kisparaszti gaz­dálkodás volt túlsúlyban — egy nyugati újságíró azt írta, hogy „a szocializmus Achilles-sarka a mezőgazdaság”. Ke­vés élelmet adott akkoriban a falu az országnak. Később is voltak még „Achilles-sarkak”. Kevés volt a búza, importálni kellett. Kevés volt a hús, sorba álltunk érte. A szövetkezetek azóta megerősödtek és ezt az egész or­szág érzi. A mezőgazdasági termelés ötven százalékkal magasabb, mint a felszabadulás előtt. (A növekedés két­harmadát 1961 óta értük el) Megszűnt a gabonagond, hús is van elég: az egy főre jutó fogyasztás évi 63 kiló, amel­lett, hogy exportunk megháromszorozódott. És a mezőgazdaság nem „ráfizetéses”, hanem a népgaz­daságban elfoglalt számszerű helyénél nagyobb mértékben járul hozzá a nemzeti jövedelem előállításához. Igaz, vannak újabb gyenge pontjai (bár ezek már kiseb­bek) : csökkent a dohány, a cukorrépa és a zöldség vetés­­területe. Az előbbi kettőt nem érzi a fogyasztó, a zöldség­problémák azonban nehezítik a városi családok megélhe­tését. A téeszek is egyelőre nehezen birkóznak meg a zöldség­­termelés gondjával. Ezt a munkát még nem tudják gépe­síteni, a munkaerő meg kevés­­ és drága. * Több fiatal kellene a szövetkezetekbe. Falun azonban az új generáció nagyobb része az iparba vonzódik. Ennek sok oka van. Még a maradiság is itt-ott szerepet játszik. Azt mondják egyik faluban a lányok: „Kertész szakmun­kások vagyunk, mégis elmegyünk a gyárba dolgozni. Ná­lunk még ott tartanak a fiúk, hogy téesz-lány nem kell ne­kik feleségnek.” Automata sertéstelep, gépesített aratás, gyomirtás repü­lőgépről — és előítélet a múltból. Ma még előfordulnak egymás mellett. De már ritkán. A szövetkezet a gondolkodást is formálja. Lassabban, mint a falu külső képét, de ezt a hatást sem tartóztat­hatja fel az idő. A téeszek tavaszi országos kongresszusán, a Parlament­ben minden tizedik küldött 24 éven aluli fiatal volt. Akadt köztük egy lány, aki a fővárosban élt, de most a szabad­­battyáni Magyar—Szovjet Barátság Tsz brigádvezetője... Befo­l­­vatta Vasárnap ünnepelték világszerte a nemzetközi szövetkezeti napot

Next