Ország-Világ, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

TAMBULBAN déket keresett. Autók borultak lángba és robbantak fel. Golyók és kövek zúzták be a szállodák, bankok és irodaépületek abla­kait. Végül legalább három autóbuszt zsúfolt tele a rendőr­ség őrizetbe vett személyekkel, akiket erős fedezet mellett el­szállítottak. A rendőrség a le­tartóztatottak számát illetően semmiféle közlést sem tett... Késő este még mindig hallat­szottak lövések a térség felől, amelyet üvegcserepek és törme­lékek borítottak, s amelyet meg­szállt a félkatonai jellegű csend­­őrség .. .” Békés és fegyvertelen embe­rek ezrei vonultak kora reggel­től a gyűlés színhelyére, hogy meghallgassák a forradalmi szakszervezeti szövetség, a DISK vezetőjét, Kemal Turk­­lert. A gyülekezést fél 10 óra körül kis incidens zavarta meg: néhány száz szélsőbaloldali megkísérelte, hogy csatlakozzék a tüntetőkhöz. De távol tartot­ták őket. . . Hogy „baloldali” elemek voltak a merénylők, azt a jelek szerint két körülmény­nyel kísérlik meg alátámaszta­ni Az említett csatlakozási kí­sérlet az egyik. A másik pe­dig .. . Ismét szó szerint idézzük a Reuter hírügynökség jelenté­sét. ..A tüzelés akkor kezdődött, amikor Kemal Turkler éppen hogy elkezdte beszédét. Éppen felszólította a szélsőbaloldalia­kat, akik közül számosan maois­táknak nevezik önmagukat, hogy csatlakozzanak a munká­sokhoz a szocializmus ügyének előmozdítása érdekében...” A Reuter jelentése azt sugalmaz­za, hogy a tüzelés e felhívásra adott válaszként kezdődött. Furcsa válasz. És tegyük hoz­zá: ismerve a törökországi kö­rülményeket, már-már hihetet­len. Az angol rádió, a BBC, má­jus 2-án este így fogalmazott: „Nem tudni pontosan, ki kezdte az erőszakcselekmé­nyeket. Egyes jelentések szerint egy ,szélsőbaloldali’, .maoista’ csoport zavarta meg a szakszer­vezeti felvonulást. Tűzharc ke­letkezett, a rendőrség páncél­­kocsikkal vonult ki.. Ha megvizsgáljuk ezt a mind­össze hárommondatos hírt, a kö­­ vetkezőket állapíthatjuk meg. Először: erőszakcselekmények, közelebbről nem minősített erő­szakcsel­ekmények ismeretlenek által történt megkezdéséről be­szél Azután, másodszor, arról, hogy ama bizonyos „szélsőbal­­oldali” csoport a szakszervezeti felvonulást zavarta meg. A fel­vonulást, nem pedig a nagy­gyűlést A következő mondat már arról szól, hogy „tűzharc keletkezett” stb. Sem időbeli egybeesés, sem logikai összefüg­gés nincs a hírben az erőszak­cselekmények, a felvonulás megzavarása, a tűzharc kelet­kezése között. De hát akkor ki, hogyan, miért? Ismét egy szó szerinti idézet. Stanley Mase, a BBC tudósítója a következőket mondotta: „A súlyos emberveszteség és a sok sebesült mintegy betetőzi a két éve tartó és egyre fokozódó politikai erőszakhullámot, amely eddig több mint kétszáz ember életébe került. A harcok sokáig csak az egyetemeken belüli jobb- és baloldali diákcsopor­­tokra korlátozódtak. A válasz­tások azonban, amelyeket előbb­re hoztak, s október helyett jú­nius 5-ére tűzték ki, még elke­seredettebbé és kegyetlenebbé tették az erőszakos akciókat. Ecevit volt miniszterelnök, a legnagyobb ellenzéki párt vezé­re, kétszer is csak hajszál híján menekült meg a haláltól. Sokan kétségbe vonják, hogy a május 1-i isztambuli vérfürdő a bal­oldal és a szélsőbaloldal össze­csapása lett volna. Az úgyneve­zett Nemzeti Cselekvés Párt fegyveres fiataljai nemigen hagytak ki alkalmat, amikor baloldaliakra támadhattak, ami­kor tüntetések alkalmából ösz­­szetűzéseket provokálhattak ki. Bizonyítékok vannak arra, hogy a szélsőjobboldal — a „Szürke Farkasok” (az előbb említett Nemzeti Cselekvés Párt fegy­veres kommandói — a szerk.) beszivárogtak a biztonsági erők soraiba. Az sincs kizárva, hogy rendőrügynökök keze is benne volt az eseményekben... A fő kérdés azonban az, hogy a De­­mirel-kormány meg tudja-e fé­kezni az erőszakhullámot, lehe­tővé tudja-e tenni a június 5-ére kitűzött választások nyugodt, körülmények között történő megtartását? Demirel minisz­terelnöknek a közrend fenntar­tása az egyik legnagyobb gond­­ja, és talán ez a magyarázata annak is, hogy miért hozta előbbre októberről júniusra a választásokat. A választások előbbre hozására irányuló ja­vaslatot a parlamentben több jobboldali párt, valamennyi a Demirel-kormánykoalíció tagja, hevesen ellenezte. Ezeknek a pártoknak ugyanis az az érde­kük, hogy elhalasszák a válasz­tásokat. Abban reménykednek: minél tovább tart a készülődés, annál több szavazót tudnak sze­rezni. Lehetséges, abban is re­ménykednek, hogy előbb-utóbb a hadsereg ismét beavatkozik a politikai életbe, katonai szük­ségkormány alakul, a választá­sokat pedig bizonytalan időre elhalasztják...” A BBC tudósítója meglehe­tősen pontos képet festett a helyzetről. Olyan képet, amely­hez — legalábbis a lényeget illetően — keveset lehet hozzá­fűzni. Van azonban az események­nek egy szereplője, akiről fel­tétlenül szót kell ejteni. A már említett „Szürke Farkasok” ve­zére (helyesebb volna a „Füh­rer” kifejezés használata), név szerint Alpaslan Türkes. Három éve tűnt fel a politikai poron­don, vagy inkább a politikai terror színterén. „Basbug”-nak, „Vezér”-nek nevezi és nevezteti magát, s Bulent Ecevitet pél­dául már több alkalommal ha­lállal fenyegette. A merénylet­­kísérletek pedig bizonyítják: Türkes nemcsak beszél. Leg­utóbb kijelentette: „A merény­letekért maga Ecevit a felelős, mert áldozatnak akarja feltün­tetni magát. Mi legfeljebb hoz­zásegítjük célja eléréséhez...” Ecevit csak a véletlen segítsé­gével menekült meg Niksan­­ban és Siranban, a két legutóbbi merénylet színhelyén. De a si­­rani merényletnél két testőré­nek kioltották az életét. A Po­litika, a DISK szakszervezeti szövetség lapja azt írja: Tür­kes számos banditája „jól kép­zett CIA-merénylő”. Általános a vélemény, hogy Alpaslan Tür­kes nem sokáig elégszik meg azzal, hogy csak a „Szürke Far­kasok” vezére, „Basbug”-ja le­gyen. ő többet akar, magasabb­ra tör, egész Törökországot akarja terrorizálni, Ankara „Basbug”-ja akar lenni. „Je­lentős lépést tettünk előre utun­kon” — nyilatkozta május el­seje után Türkes. Feltehetően ő tapsolt először a hír hallatán, hogy­­a május 1-i terrortámadást követően a tö­rök belügy- és igazságügymi­niszter vizsgálat indítását ren­delte el Isztambul polgármeste­re, valamint a DISK szakszer­vezeti szövetség ellen. Törökország már jó ideje a provokációk légkörében él. Ta­núság erre az egyik török lap­ban május elseje előestéjén megjelent, általunk is közölt karikatúra. Ehhez a rajzhoz aligha kell magyarázat. A fegy­veres provokátor ott áll az ün­neplő sokaság mögött, miköz­ben jobbjában tartja álarcait: szélsőbaloldali és maoista masz­kokat. Türkes megígérte: a vá­lasztásokig vér fogja elárasz­tani Törökországot. Úgy látszik, az ígéret beváltása már meg­kezdődött május 1-én, vagy már előbb, Niksanban és Siranban. Ám az, ami május 1-én Isz­tambulban történt, másról is, valami sokkal fontosabbról is tanúskodik. Arról, hogy a szél­sőjobboldal, amely az alkot­mányos rend minden formáját meg akarja szüntetni, semmitől sem fél úgy, mint a szervezett, forradalmi munkásoktól. S az ő válaszuk még nem hangzott el... (limes nyi­ruu ORSZÁG-VILÁG I 5 Imi

Next