Ország-Világ, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-05 / 40. szám

amely többféle divatszínben — kék, fehér és katonazöld — kor­szerű ruhadarabok: pantalló, szoknya, dzseki, kötényruha, ka­­bátruha, sportos kertésznadrág készítésére alkalmas. Az új ter­mékcsaládnak olyan ipari hát­teret biztosítottunk, amely lehe­tővé teszi, hogy a farmer meg­felelő áron, zökkenőmentesen, folyamatosan kerüljön az üzle­tekbe. Az első sorozat mintegy 35 000 darabból áll, s a Centrum áruházakba került. Időközben a farmercsalád újabb „tagokkal” bővült. Ezekből a közelmúltban 33 000 darabot rendelt a keres­kedelem. — Mit „tud” az új farmer? — Minden darab külön-külön és egymással társítva is viselhe­tő. Négy évszakra terveztük ő­­ket, hogy az idő hidegre vagy melegre fordulásával is — vál­togatva — hordhatók legyenek. A darabokat nem feltétlenül fontos egyszerre megvásárolni, hiszen a márkajelzés legalább 5 évre garantáltan azonos minő­séget biztosít, így a kevesebb fi­zetésből élő fiatalok is aprán­ként hozzájuk juthatnak. A far­mer viselése kortól és alaktól függ, ezért a tervezés során fi­gyelembe vettük nemcsak a ki­mondottan fiatal korosztály, ha­nem a húszon, sőt az azon tú­liak igényét is. Tóth Eram­a MTI Fotó: Kara István (2. ábra.) A csillag külső széleit láncszemekkel körbehorgoljuk, majd egyszemes kispálcasorok következnek, erre sűrű pályasor, majd ismét kispálcasor kerül. A körbehorgolt nagy méretű csil­lagokat összekötjük. Négy csil­lagból képzett négyzetet ismét szalagcsokorral töltünk ki. A ki­sebb szalagcsokor közepét 4X4 láncszemmel kötjük össze, a kül­ső szélét láncszemmel körbehor­­goljuk, erre kispálcasorok követ­keznek, közben a négyzetekkel összedolgozzuk, benne hirtelen pirosra sütjük a hússzeleteket. A megsült húst tálra rakjuk, minden szeletre te­szünk a ropogós hagymából, és azonnal tálaljuk. Paradicsomsa­látát vagy vegyes salátát adunk mellé. Könnyű, gyorsan készülő édesség a tejkocsonya. Egy liter tejet felfőzünk 8 deka cukorral, fél rúd vaníliával. Lehűtjük, s hozzákeverünk 2 kanál langyos vízben feloldott 1 evőkanál zse­latint és az egészet átszűrjük. Öntsük poharakba és ha telje­sen kihűlt, tegyük jégre. Cuk­rozott gyümölccsel, tejszínhab­bal, mazsolával, vágott dióval, mogyoróval díszítve tálaljuk. Mi. EGÉSZSÉGÜGY Olvasónk kérdésére válaszol: DR. BUGA LÁSZLÓ Hormonzavar” jeligés olva­sónk arról panaszkodik, hogy 13 éves­­kislánya 75 kilós. A jeligében emlegetett hormon­­zavar öröklött, hiszen édesap­ja, aki 47 éves, 120 kiló, és nagynénje is jóval a 100 kg­­on felül van. A kóros hízást ilyen esetben nem a fokozott kalória okozza, ahogyan azt kiegyensúlyozott esetben álta­lában látjuk, hanem az, hogy a szervezet azzal a kevéssel sem tud gazdálkodni, ami szüksé­gesnek látszik. Semmi esetre se kísérletezzenek házi fogyó­kúrákkal. A körzeti orvos se­gítségével utaltassák be hor­monvizsgálatokkal foglalkozó endokrinológushoz. Mert az igaz, hogy néha helyreráz­za önmagát a botladozó szer­vezet, de — sajnos — néha rögzül a rendellenes működés, és olyankor már nehezebb a segítség. Hazánkban több olyan szakintézet van, ahol ko­moly endokrinológiai munka folyik, de azt a területen dol­gozó orvosok tudják legjob­ban, hová utalhatják a kis­lányt. Sok családban tartalékolnak néhány palack frissítőt és „ven­dégváró” italt. Manapság a pa­lackok címkéje, zárókupakja és takaró fóliája általában gusztu­sos, színes, mutatós, tehát nem kell „eldugni” az italt. Ha van megfelelő állvány, azt az asztal­ra, polcra tehetjük és abba rak­hatjuk a palackokat. Először készítsük elő az anya­gokat. Két darab 320X440 mm­­es, 12 mm vastag deszkát, vagy 8—10 mm vastag rétegelt le­mezt; 4 db 20 mm átmérőjű, 200 mm hosszú, élénk színű mű­anyag csövet, és négy, mintegy 250 mm hosszú, mindkét végén menetes fémpálcát, a megfelelő csavaranyákkal. A méretre vágott két falapot fogjuk össze szorítókkal, és az egyikre rajzoljuk fel a nyíláso­kat, valamint a széleket díszítő kivágások helyét. A kör alakú és ívelt részeket lombfűrésszel vágjuk ki. Készítsük el az ösz­­szeerősítéshez szükséges négy lyukat is. Ezután az egyik lapon dugjuk át a négy csavart, azok­ra húzzuk fel a műanyag csöve­ket, tegyük fel a másik lapot is, majd csavarjuk fel az anyákat. A most már kész tartót csiszol­juk simára és portalanítás után előbb alapozzuk, majd kétszer kenjük be színes lakkfestékkel.­ tt.—D. BARKÁCSOLJUNK MINDEN HÉTEN 1300 FORINT NYEREMÉNY ..— Igaz, hogy a szemüvegemet elvesztettem, de nincs ok aggoda­lomra . . További sorrend 1., 2. és 3. A vicc poénjának beküldői között egy 500, egy 300 és egy 200 forintos vásárlási, valamint tíz darab ötven­­forintos könyvutalványt sorsolunk fel. A megfejtéseket hét napon be­lül kérjük beküldeni ,, KERESZT­­REJTVÉNY" megjelöléssel. A 38. számban megjelent kereszt­­rejtvény helyes megfejtése. ..Ez nem gulyásleves, hanem egy nagyon kis adag rántott szelet. 500 forintos vásárlási utalványt nyert: id. Tuba Gyula, 7004 Gyönk. 300 forintos vásárlási utalványt nyert: Fekete Vendel, 1078 Budapest. 200 forintos vásárlási­­ utalványt nyert: Köteles Julika, 3974 Riese. 50 forintos könyvutalványt nyert: Rózsavölgyi György 8854 Őrtilos; Szabó Mátyás 5600 Békéscsaba; Kiss János 1026 Budapest; Mezei Gyula 4150 Püspökladány; Kánya Gyula 1039 Budapest; Vámos József 9024 Győr; Bölcs Lajos 1158 Budapest; Holczer János 6332 Úszód; Rimaszom­bati Istvánné 5300 Karcag, Juhász Imre 1214 Budapest. A nyertesek nyereményeiket pos­tán kapják meg.

Next