Ország-Világ, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-03 / 27. szám
Nem véletlenül huja a népnyelv Esthajnalcsillagnak a Vénuszt. Ez a legfényesebb pontaz égbolton; elsőként kel és utolsóként nyugszik. Pedig nem is csillag, hanem a Földhöz hasonló méretű bolygó. Csillagszerű erős fényét az adja, hogy a napsugarak hetven százalékát visszaveri. Június közepe táján a Vénusz mintegy két órával korábban kel mint a Nap. Ennek akár jelképes értelmet is tulajdoníthatnánk az idén, hiszen a bolygó vendégeket várt. Földi látogatókat. És a vendégek sorra meg is érkeztek: június 11-én a Vega—1,15-én pedig a Vega—2 űrszonda egységei. Az űrkutatás történetében nem először szálltak le földi műszerek a Vénuszra, mégis az eredmény inkább hat a fantasztikum erejével, semmint valóságosnak. A szovjet Vega-szondákat a múlt év decemberében indították útnak Bajkonurból a legnagyobb hordozórakétával, a Protonnal. Céljuk a Vénusz és a Halley-üstökös tanulmányozása. Csaknem hat hónap alatt tették meg az ötszázmillió kilométeres utat. Földi méretekben gondolkodva ekkora táv már-már elképzelhetetlen, a világűrben azonban ez parányi távolság. A Vega—1 űrszondáról június 9-én, a Vega—2-ről pedig négy nappal később levált az a hővédő gömbtartály, amelyben egy felszíni leszálló egység és egy légköri ballonszonda volt. Maga a szállító egység, amely a tulajdonképpeni Halley-szonda, elrepült a Vénusz felett, miközben vette és a Földre továbbította az eltávolodó műszerek által mért adatokat. Amint a gömbtartály belépett a bolygó sűrű légkörébe és erősen lefékeződött, kivált belőle a Vénusz légkörének megfigyelésére szolgáló szonda. A szétválást követően a szonda külső burka héliummal töltődött fel, majd az egész egység ötvenöt kilométer körüli magasságban lebegve sodródott a Vénusz légterében. Közben mérte a légkör hőmérsékletét, sűrűségét, a függőleges szélsebességet és a bolygó felszínén észlelt titokzatos felvillanásokat, amelyekről még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy villámok-e vagy a vulkanikus tevékenységet kísérő fényjelenségek. Tízezer kilométert tett meg így a szonda kétszáz kilométeres óránkénti sebességgel. Földi műszerek a Vénuszon Közben nem tétlenkedett a leszálló egység sem. Az ereszkedés idején vizsgálta a Vénusz felhőrétegét, légkörének fizikai tulajdonságait és kémiai összetételét. Hozzávetőleg egy órát vett igénybe a leszállás. A két műszer együttes munkája lehetővé tette, hogy azonos időben kapjanak adatokat az atmoszféra vízszintes és függőleges keresztmetszetéről. Ez azonban a leszálló egységnek csak az egyik, bár egyáltalán nem elhanyagolható feladata volt. Sokkal látványosabb a program második része: talajmintavétel. Bekapcsolódott a leszálló egység automata fúrófeje, és a porszívó elvén működve a mintát közvetlenül az egység belsejébe továbbította. Egy minilaboratórium azonnal hozálátott az elemzéshez,majd a mérési eredményeket továbbította a Földre. Mindössze tizenöt percig tartott az egész művelet. A leszálló egység a Sellő-síkságon ért talajt. Ebben a térségben a talaj hasonlít a földi andezit- és gránitkőzetekre. Ez derült ki az adatok első értékeléséből. A két Vega-szonda megközelítőleg azonos feladatokkal érkezett a Vénuszra. Nem először fordult elő az űrkutatásban a kísérletek megkettőzése. Kockázatos dolog lenne ugyanis a program sikerét pusztán a véletlenre bízni. Az égitestek állandó mozgásban vannak, hol közelednek, hol távolodnak egymástól. Ahhoz, hogy felküldjenek egy-egy műszert, több körülmény egybeesésére van szükség, ami ritkán fordul elő. Például a Halley-üstökös csak minden hetvenötödik évben kerül földközelbe. A kettős űrszonda felbocsátásának most azonban más célja is volt. A Vega—2 leszálló egysége ezerhétszáz kilométerrel odébb, az Aphrodité-földnél ért talajt, olyan helyen, ahol azelőtt még nem járt küldött a Földről. Ez lehetővé tette, hogy a titokzatos bolygó egy korábban teljesen ismeretlen részéről vegyenek talajmintát. Borús, kénköves égbolt Amikor a Vega—2 leszálló egysége a Vénusz felszínéhez közeledett, a Szovjet Tudományos Akadémia Világűrkutatási Intézetében a tudományos információt közvetítő képernyőn — földi vezérlésre — feltűnt egy csinos nő, aki érdeklődéssel tanulmányozta az automata űrszonda makettjét. Ez a jelképes felvétel a Vénusz csodálatát fejezte ki a földi tudomány iránt. Van azonban ennek a képnek egy másik magyarázata is. Úgy látszik, a tudósok sem mentesek a romantikától és ha elszakadnak a száraz tényektől, hajlamosak átadni magukat az évszázados ábrándképnek, miszerint a Vénusz — a neve is ezt sugallja — a földi szépség megtestesült égi mása. Holott valójában a pokol. Legalább is földi szemmel nézve. Milyen körülmények vártak a földi küldöttekre az Esthajnalcsillagon? Ha nem is a pokol kénköves esői, de valami hasonló mindenképpen. A bolygót sűrű felhőréteg borítja, amely sohasem oszlik fel és koncentrált kénsavcseppeket tartalmaz. Még a Vénusz Nap felőli oldalán sincs zavartalan napsütés. Olyan szintű a megvilágítás, mint Földön esős, borús napokon. Az atmoszféra legfontosabb összetevője (97 százalék) szánsavgáz. Ezúttal a Vega—1 szondája először továbbított erről a korábban is feltételezett helyzetről közvetlen bizonyítékokat. Pokoli körülményeket idéz a hőmérséklet is. Harmincnyolc kilométeres magasságban még csak száznegyven fokot jelzett a leszálló egység, de a felszínen már négyszázötvenkét fokot mutattak a műszerek. Mindehhez nyolcvanhat atmoszféra légnyomás járul. Ezek az adatok egyúttal választ adnak arra a sokakat foglalkoztató kérdésre is, hogy vajon lehet-e valamilyen élet a Vénuszon. Egyértelmű, hogy földi értelemben vett élet ilyen körülmények között elképzelhetetlen. Korábban is ismeretes volt, hogy a Vénusz tengely körüli forgása lassú. A légkör alsó része a felszínnel együtt kétszáznegyvenhárom nap alatt tesz meg egy teljes fordulatot, ami azt jelenti, hogy egy Vénusz-nap 243 földi napnak felel meg. Ugyanakkor a légkör felső része négy földi nap alatt rohanja körbe a bolygót. Valószínű, hogy a nagy sebességű légköri mozgás okozza az állandó orkánszerű szeleket. Ebben a felszínhez képest rohanó atmoszférában két teljes napig működött a ballonszondák műszeregyüttese. A Vénusz-kutatás történetében még sosem fordult elő, hogy ilyen alaposan és ennyi ideig vizsgálták volna a bolygó légkörét. Magyar részvétel A Vega-program nemzetközi együttműködés keretében folyik. Hat európai szocialista ország, valamint Franciaország, Ausztria és az NSZK szakemberei vesznek részt benne. A világűrből érkező jeleket pedig a Föld tizennyolc legnagyobb rádióteleszkópjának egységes hálózata kíséri nyomon Európában, Ázsiában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Nemzetközi együttműködésben történik az adatok feldolgozása is, amely a tervek szerint fél évet vesz igénybe. Kitűnően vizsgáztak a Vegaprogram magyar műszerei. Mint korábban hírül adtuk, Magyarország jelentős szerepet vállalt a szondák műszerezésében. A Központi Fizikai Kutató Intézetben és a műszaki egyetemen dolgozó mérnökök készítették a tévérendszer feldolgozó és vezérlő elektronikai berendezését, a Plazma spektrométert, valamint a Tünde kozmikus sugárzásmérőt és a Bliszi adatgyűjtő teljes elektronikáját. Ezek a műszerek minőségileg új szintet jelentenek a korábbi magyar űrműszerekhez képest. Gyakorlatilag robotoknak tekinthetők, hiszen képesek a helyzetnek megfelelően módosítani működésüket. A Vénusz-kutatások tudományos jelentősége szinte felbecsülhetetlen, mivel lehetővé teszik, hogy betekintést nyerjünk bolygónk múltjába. A bolygók, miként az emberek, születnek, élnek és elpusztulnak. Hogyan játszódik le ez a folyamat? Milyen volt bolygónk történetének első évmilliárdja? Ma már a Földön nehéz a régmúlt nyomaira bukkanni. A Vénusz-kutatás segít a Föld múltjának feltárásában, mint ahogy kulcsot adhat számos más titok megoldásához is. Sikerrel zárult tehát a Vegaprogram első szakasza. Az űrszondák folytatják útjukat a Halley-üstökös irányába, hogy jövő márciusban újabb értékes adatokat közöljenek a tudomány számára erről a nem kevésbé titokzatos üstökösről. (PÉTER) ÚJ FEJEZET A VÉNUSZ-KUTATÁSBAN Pokol az Esthajnalcsillagon A Vega—1 szovjet automata űrállomás 4 ORSZÁG-VILÁG