Ország-Világ, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-07 / 1. szám

a Nyolc g­yerek e­ladó Ez a felvétel nem vala­mely családi ünnepségen készült, nem lakodalmi összejövetel, hanem egy apróhirdetés illusztráció­ja , pontosabban: képes apróhirdetés. Az An-Nár­har nevű bejrúti napilap közölte, hirdetési oldalán, a „vegyes”’ rovatban — „Nyolc gyerek eladó!”­­ címmel. Husszein Mokalled negyvenhárom esztendős szerelő, tizenegy gyermek atyja, aki Arab Szalim városkában él, Bejrúttól 87 kilométerre délre, úgy érezte, hogy nincs to­vább! Nincs tovább, mert a kis Libanon, amely a hetvenes évek elején még a Közel-Kelet Svájcának számított, az összeomlás, a teljes felbomlás stádiu­mába érkezett, s a Mo­­kálledek számára nincs már remény. Igaz, Libanon a boldog békeidőben sem volt pa­radicsom a szegények számára — ezt tanúsítja az a körülmény, hogy manapság több libanoni él külföldön, mint hazá­jában —, de a szorgalmas ember valahogy megta­lálta a számítását. A szor­galmas és leleményes li­banoniak átvészelték a polgárháború keserves éveit — a libanoni font árfolyama szinte meg sem rezdült —, de az 1982. évi izraeli megszál­lás, majd az izraeliek visszavonulása után fel­újult belharcok összerop­pantották Libanon tartó­pilléreit. Arab Szalim városká­ban nincs munka, nincs megélhetés. Mokalled hiába keresné fel nyu­gat-bejrúti rokonait, mert a főváros ma már halott város — nincs munka, gyakorta nincsen áram, víz és kenyér. Ezért a szívszorongató apróhirdetés — tizenegy gyerekem van, nem tu­dom már eltartani őket, nyolcat eladok, legalább a megmaradt háromnak tudok segíteni. Tehát: el­adó nyolc gyermek, a legfiatalabb négy hóna­pos, a legidősebb tizen­négy éves. Mokalled nyugat-bej­rúti rokonainak küldte el a képet és a hirdetés szö­vegét, azok adták fel az An-Naharban. Az apának nincs pénze, hogy fel­utazzék a fővárosba, ezért kéri az érdeklődőket, lá­togassák meg Arab Sza­­limban. Ha a tisztelt ve­vő több gyermeket vesz át, kedvezményt kap Aki szereti a gyerekeket, azt nem riasztják a Mo­­halled-ház megközelíté­sének nehézségei. Arab Szalim nincs messze az izraeli határtól, s az iz­raeli tüzérség lövedékei elég gyakran végiglövik a városka utcáit... M. GY. Gyerekkati Aki napjainkban ellátogat Kam­­palába, a kelet-afrikai Uganda fővárosába, annak meglepő lát­ványban lehet része: a középüle­tek előtt, a gyalogosokat és autó­kat ellenőrző pontokon gyerekka­tonák strázsálnak, illetve igazol­tatnak: kedves, figyelmes és néha kissé ügyefogyott gyerekek. A ve­teránok már tizenhárom-tizen­­négy évesek, a legfiatalabbak alig töltötték be a nyolcat! Számukat mintegy háromezerre becsülik, köztük félezerre tehető a nyolc­­tizennégy éves lányok száma . .. Lötyög rajtuk a felnőttekre szabott zubbony és nadrág, a rö­vidszárú csizmákba marokszámra kell begyömködni az újságpapírt, nehogy minden lépésnél elhagy­ják. Meggörnyednek a vállukra vetett puska vagy géppisztoly sú­lya alatt. Gyerekkatonák — nem ők az egyedüliek, akik világszerte fegy­verben töltik a karácsonyt, akik írni és olvasni se nagyon tudnak, de behunyt szemmel, másodper­cek alatt szerelik szét és rakják össze a géppisztolyt. Gyerekkato­­nák Libanonban — a maroniták, a síiták, a palesztinok soraiban egyaránt —, gyerekkatonák Sri Lankán, a terrorista Tamil Tig­risek és a Fülöp-szigeteki moha­medán moró felkelők soraiban. A mi történetünk az ugandai gyerekkatonákról szól, és azok­ról, akiknek nem volt olyan sze­rencséjük, hogy már nyolcéves korukban magukra húzhatták az angyalbőrt. Is borzalmak évei * Ugandában, ebben a paradicso­mi gazdagságú országban már vagy tizenöt éve tombol a polgár­­háború, amely különösen az utób­bi hét évben, Idi Amin diktátor bukása után lángolt fel. A fel­szított törzsi ellentétek és a té­bolyult vendetta légkörében olyan töm­egmészárlásokra került sor, amelyek párjukat ritkítják száza­dunk történetében. Egy kis íze­lítő: norvég szakértők egy vörös­keresztes menekülttáborban vég­zett felmérések alapján megálla­pították, hogy a Kampalától északra levő Luwero-háromszög­­ben a gyerekek 96 százaléka köz­vetlenül élte át a háború borzal­mait : ezen a vidéken esztelenül és brutálisan lemészároltak legalább 300 000 embert, a gyerekek 46 százaléka elvesztette a szüleit, 53 százaléka kénytelen volt végig­nézni fivéreinek és nővéreinek kínhalálát! A megvizsgált gyerekek 80 szá­zaléka klinikaila­g deprimált, li­dércnyomásos álmaikban felidé­­ződik a szülők és testvérek ha­lála, a felgyújtott falu, az esztelen öldöklés. Vannak olyan szakér­tők, akik szerint Ugandában egy egész generáció idegrendszerét tönkretette a véres polgárhábo­rú ... Ebben a tébolyult helyzetben még szerencséseknek számítottak azok a gyerekek, akik csatlakozni tudtak az idén januárban hata­lomra jutott Yoweri Museveni se­regéhez, a Nemzeti Ellenállási Hadsereghez. A gyerekek ruhát, élelmet kaptak, s mivel bosszút akartak állni szüleik, rokonaik gyilkosain­k fegyvert is. Az apró­termetű és nesztelenül mozgó kölykök elsősorban a felderítés­ben jeleskedtek, s a félelmet nem ismerték, még túl fiatalok voltak hozzá! Ez a híres Gavroche-je­lenség — Victor Hugo Nyomo­­rultak-jának egyik gyerekhőse nyomán —, a gyerek még képte­len teljes egészében felfogni az életveszélyt! Jóakarat­ban, pénz nincs Museveni, az ország új elnöke alig fél esztendővel a hatalom átvétele után felhívással fordult Moses — nyolcéves, ugandai és katona

Next