Ország-Világ, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-04 / 1. szám

Apokalipszis Lockerbie-ber Ronald Miller, a nyugdíjas kőmű­ves és felesége szerdán, december 21-én este éppen a televíziót néz­te, amikor fantasztikus erejű rob­banás rázta meg a házat . Mil­ler a szó szoros értelmében fejjel előre belerepült a képernyőbe! Amikor vérző fejjel feltápász­­kodott, apokaliptikus látomásban volt része — háza mellett a föld­be csapódott egy repülőgép leté­pett szárnya, a benzin azonnal lángra lobbant, Millerék háza és még vagy nyolc családi ház porrá égett. A házaspárnak csodával határos módon sikerült kimene­külnie a pokolból. A közelben húzódó A—74 jel­zésű országúton közlekedő autók fáklyaként égtek. A Miller-háztól száz méterre egy helybéli lakos a szörnyű robaj hallatára kiszaladt az utcára, s látta, hogy egy kisfiú holtteste a levegőben szállva ne­kicsapódott a háztetőnek. Lockerbie, a két és fél ezer la­kosú skót kisváros így élte át ed­digi legnagyobb katasztrófáját — tizenhét halott —, s egyben a pol­gári légi közlekedés nyolcadik legnagyobb katasztrófáját. De­cember 21-én tíz kilométeres ma­gasságból a szó szoros értelmében telibe találta a Panam légitársaság lezuhanó Boeing 747-es óriás gépe a települést. Amikor a Panam 103-as jelzésű járata huszonöt perces késéssel felszállt a londoni Heathrow re­pülőtérről (a járat tulajdonkép­pen Frankfurt és New York kö­zött közlekedik, de két gép bo­nyolítja le — egy kisebb gép ugyanezzel a járatszámmal Frank­furtból Londonba viszi az utaso­kat, s onnan startol a nagyobbik), a társaság vezetői tisztában vol­tak azzal, hogy nincs kizárva a szabotázs lehetősége. A világ különböző légitársasá­gai, valamint az Interpol rendsze­resen kapják a többnyire névte­len telefonokat és leveleket, ame­lyek robbantásos merényleteket, szabotázsakciókat jelentenek be. Mi ebben az esetben a teendő? A légitársaság aligha jelentheti be: „Kedves utasaink! Egy névte­len telefonáló arra figyelmeztet bennünket, hogy merényletet ter­veznek járatunk ellen! Kérem, cselekedjenek belátásuk sze­rint . ..” Megteheti viszont a szükséges intézkedéseket, gondosabban vizs­gálhatja át a poggyászt, megpró­bálkozhat a személyi motozás szi­gorításával stb. Ebben az esetben az történt, hogy december 5-én felhívta va­laki az Egyesült Államok helsinki nagykövetségét, hogy a következő két héten belül merénylet készül a Panam társaság 103-as jelzésű járata ellen. Az amerikai nagy­­követség ezt a figyelmeztetést azonnal megküldte a légitársasá­goknak és az Interpolnak, s a finn rendőrség alaposan kivizsgálta a rejtélyes telefon hátterét. Kide­rült, hogy a telefonáló egy Helsin­kiben élő arab, aki egy másik arabot vádolt a merénylet előké­szítésével. Azt állította, hogy az akciót az Abu Nidal vezette pa­lesztin terrorista szervezet készíti elő, s egy finn nőt bérelnek fel futárnak. A merénylet előkészí­tésével vádolt arabnak valóban finn felesége volt, de a vádasko­dás hátterében valószínűleg sze­mélyi ellentétek húzódtak meg, mert ez a telefonáló már több esetben is küldött az illetékesek­nek hasonló figyelmeztetéseket, de kivétel nélkül mind vaklárma volt... A Panam londoni irodájának képviselői és a földi személyzet tehát úgy vélték, hogy megtették a szükséges óvintézkedéseket. A gép állandó kapcsolatot tartott a földi állomásokkal, s a pilóta — magyar idő szerint — este 20 óra 15 perckor még közölte, hogy minden rendben. Négy perccel később, anélkül, hogy a pilóta le­adta volna a vészjelzést, a gép váratlanul eltűnt a radarernyők­ről, és nemsokára rázuhant Lo­ckerbie városkára. Az összes utas és a személyzet — 259 ember — szörnyethalt, köztük négy ma­gyar ... A katasztrófa körülményei kez­dettől fogva előtérbe állították a merénylet gyanúját. A gép ugyan­is nem a földet érve, hanem még a levegőben robbant fel, méghoz­zá olyan erővel, hogy darabjai ti­zenöt kilométeres körzetben szó­ródtak szét! A vizsgálat során megtalálták eg fémvázas bőrönd maradvá­nyait. A még Londonban feladott bőrönd alapos tanulmányozása nyomán a szakértők meggyőző­déssel állítják: a merénylő ebben rejtette el a plasztikbombát. Mi is a plasztikbomba? Olyan képlékeny robbanóanyag, amely­nek jelenlétét nem mutatja ki a hagyományos átvilágító készülék. A képernyőn körülbelül olyan gyanúsnak tűnik, mint egy gyap­júpulóver. Volt már eset, hogy a plasztikbombát rádióba vagy magnóba „gyúrva” rejtették el, s csak abban az esetben találták volna meg, ha minden egyes ru­hadarabot és tárgyat kézzel, igen alaposan átvizsgáltak volna. Igaz, a plasztikbomba robban­tásához detonátorra és áramfor­rásra is szükség van, de ma már akadnak gyufaszál méretű deto­­nátorok, és áramforrásnak ele­gendő egy kvarcóra mai eleme is. Eszerint a légi közlekedés te­hetetlen a légi terrorizmussal szemben? Szó sincs róla, mert ép­pen a mostanihoz kísértetiesen hasonló 1985. évi merénylet nyo­mán — ekkor az Air India légi­­társaság Boeing óriás gépét pusz­tították el az Atlanti-óceán fölött — kezdték meg az Egyesült Álla­mokban a plasztikbomba kimuta­tására alkalmas készülék kifej­lesztését. Ez a készülék — ponto­san akkora, mint a hagyományos repülőtéri röntgen — ki tudja „szagolni” a plasztikbomba jelen­létét, s meg tudja akadályozni e rafinált fegyver bevetését. Csak egy a bökkenő: ma még 1 millió dollárba kerül egy ilyen készülék. Tehát nem minden repülőtér en­gedheti meg magának ezt a lu­xust, s az is közismert, hogy ma még számos repülőtérnek van olyan gyenge pontja, amelyet a terroristák kihasználhatnak. Addig is a nemzetközi összefo­gás a járható út. A polgári légi közlekedés történetében aligha­nem egyedülálló az a nyomozás, amelyet az amerikai BTSI és a brit Scotland Yard indított el a tettesek kézre kerítésére. A Boeing 747-es óriásgép Hatalmas kráter Lockerbie központjában — itt csapódott be a gép egyik szárnya az üzemanyagtartállyal 4 I ORSAAGIVILÁG

Next