Ország-Világ, 1990. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-03 / 1. szám

Egy esztendő leforgása alatt harmadik­­ tulajdonos birtokolja az „Izzót”, mai ne­vén a Tungsram Részvénytársaságot. 1988 decemberében a Magyar Hitel Bank hat­­milliárd forinttal megemelte a vállalat alaptőkéjét, s ezzel birtokába került a részvények 92 százaléka. Az MHB a múlt év tavaszán a részvényeknek csaknem a felét eladta az osztrák Girozentrale által összehozott nyugat-európai bankcsoport­nak, 1989. december 19-én pedig aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében az Egyesült Államok harmadik legnagyobb vállalata, a General Electric megvásárolta a részvények felét, s ezenfelül még egy részvényt. A Girozentrale 110, a GE pedig 150 millió dollárt fizetett. A különbözeten, a 40 millió dolláron a Girozentrale és az MHB osztozott. Joggal kelthetik az egymást gyorsan kö­vető ügyletek a kapkodás látszatát, s táp­lálhatják a nemzeti vagyon kiárusítása és a termelés érdekei mellőzésének vádját. Tények bizonyítják azonban, hogy Tungsram ebben az évtizedben — önhibá­­­ján kívül — válságba jutott. Noha terme­lése — és azon belül tőkés exportja — fo­lyamatosan növekedett, közel százéves történetében először 1982-ben veszteséges­sé vált, majd 1986-ban elérte eddigi legna­gyobb nyereségét. Az ezt követő években mégse tudta ki­gazdálkodni a legszükségesebb fejlesztési összegeket sem, ami a fényforrásgyártás világszerte rohamos fejlődése idején ma­gában is veszedelmes állapot. A kiút ke­resésében a vállalat már nem támaszkod­hatott intézményes iparirányítási megol­dásokra; a hitelbanki tulajdonlás — lé­nyegében állami tőkekivonást jelentve — K, az említett ügyletekhez vezetett.­­J — Milyen szakaszai és eszközei voltak az állami tőke kivonásának? — Így hang­ozott első kérdésünk Gábor Andráshoz, a Tungsram Rt. elnök-vezérigazgatójához, a Magyar Gazdasági Kamara elnökéhez. — Központosított állami tulajdonlás esetén a költségvetésnek óriási szerepe van — válaszolta. — Amikor a 70-es évek­ben az állam hitelből való fejlesztésre buzdított, szót fogadtunk. Tudatában vol­tunk, hogy a hiteltörlesztés idején növe­kedni fognak a vállalat terhei. Bíztunk azonban gyarapodó tőkés exportunkban: a hitelfelvétel éveiben magas volt a dollár­nak forintban kifejezett ára, nem félhet­tünk a törlesztés és az adó forintterhétől. 1978—82 között azonban a dollár árfolya­ma 33-36 forint körüli értéken állott, ami a számunkra azt jelentette, hogy a ter­mékeinkért kapott minden egyes dolláron 15-20 forintot veszítettünk. — Hiába karcsúsítottuk drasztikus létszámleépítéssel vállalatunkat (a korábbi 36 ezer ember foglalkoztatása helyett ma 17 200 fővel számolunk), üzemek le- és el­adásával. Hiába szélesítettük termékeink körét. Hiába növekedett tőkés exportunk ezekben az években is. Az „adóágon” leír­­hatatlan terhek szakadtak ránk, amin a hitelelengedés sem segített. 1985-­ben 2,6 milliárd forint hitelt engedtek el, ugyan­akkor a Tungsram 4 milliárd forint adót fizetett. Csak a tőkés export 1985—87 kö­zötti preferálásával tért kissé magához a vállalat. Ezt a támogatást azonban tavaly ismét nélkülöznünk kellett. — A Girozentrale-ügylet felmerültekor ön több ízben tiltakozott a Tungsram rész­vényeinek a konkurensei számára történő eladása ellen. Vállalata részvényeinek többsége most mégis egykori legnagyobb versenytársának tulajdonába ment át. Változott volna az ön véleménye? — Nem változott. Tiltakozásom a rész­vények versenytársaink számára történő továbbadása ellen szólt, s annyiban sike­res is, hogy a szerződésben kikötötték: a külön listán felsorolt konkurens cégek — köztük a General Electric — nem vásá­rolhatnak a részvényekből, ha a Girozent­rale esetleg tovább kívánná adni azokat. Tiltakozásom oka a banktőke ipari-szak­mai ellenőrizhetetlenségében rejlik. Szán­déka ugyanis csupán a befektetett tőke gyors és haszonnal járó megtérülésére irányul. Termelési érdekekre csak annyi­ban van tekintettel, hogy a továbbadni kí­vánt gyárat némi kondíciójavítással érté­kesebbé tegye. Ez a Girozentralénak sike­rült: a Tungsram hirtelen továbbadásával 20 millió dollár nyereségre tett szert, anél­kül, hogy a vállalatba akár csak egy cen­tet fektetett volna! — Másként fogható fel a General Elect­­ric-kel kötött házasságunk. Főként terme­léssel foglalkozó transznacionális vállala­tok hasonló fúziója manapság már világ­­jelenség. Nemcsak a gyártóhelyek s a ter­mékek elhelyezése tekintetében, de tulaj­donosi körben is. Ettől a magyar ipar nagyvállalatai sem tarthatják magukat tá­vol. — A General Electric-et négyféle ér­dek vezette hozzánk — kezdte a felsoro­lást az elnök-vezérigazgató. — Az első: fel kell készülnie az európai piac 1992-beli integrációjára, amikor az eddiginél is ne­hezebben tudja majd értékesíteni termé­keit kontinensünkön. Valakivel tehát ös­­sze kell fognia. Kisebb angol cégekkel va­ló sikertelen tárgyalásai után kötött ki nálunk. A Tungsramnak régi, szervezett, széles körű, jól kiépített európai piaca van. Kereskedelmi hálózatunkhoz 20 mil­lió dollárért ideadta saját értékesítési szervezetét, s kötelezettséget vállalt közös nyugat-európai forgalmunk öt év alatti megkétszerezésére. Másik érdekét az dik­tálja, hogy Európában nincs autólámpa­­eladása, mi pedig bent vagyunk a nyugat- és kelet-európai autógyáraikban. Harma­dik érdeke a kelet-európai és a szovjet piac kinyíló kapuiból következik: itt kell állnia a kapuk előtt. Negyedik érdekét a saját országán belüli politizálásban fogal­mazhatjuk meg. 150 millió dollárnak ke­let-európai cégbe való befektetése még az Egyesült Államok harmadik legnagyobb vállalata részéről is óriási üzleti elhatáro­zás, politikai demonstráció! Különöse­n, ha egy össz-egészében 206 millió dollár érté­kű vállalat közel kétharmadának megvé­telére irányul. — Saját érdekeink szerint végiggondol­va a tényeket, a Tungsram esetében cá­­folhatók-e a spontán privatizálással okoz­ható károk, a „kiárusítás” esetleges vád­jai? — Teljes mértékben cáfolhatók — vá­laszolta határozottan Gábor András. — Példaként említem, hogy a GE 50 millió dollárt fog befektetni a Tungsramba, majd vállalja a betanítást itthon és az Egyesült Államokban, összeillesztjük információs rendszerünket, számítástechnikai hátte­rünket. Együtt fogunk mozogni a világ­ban, amennyire a konkurencia hagy ben­nünket mozogni, mert rettenetesen nagy a verseny. — Spontán privatizálódás volt-e miénk? — tűnődött Gábor András. — An­n­­ak mondható, hiszen államigazgatási in­tézmények nem működtek közre. De nem a spontaneitás minősít károsnak vagy hasznosnak egy ügyletet, hanem a végre­hajtás módja. Már a Girozentrale-ügyletet megelőzően érzékeltettük a Tungsram anyagiakban és szellemiekben fekvő va­gyonát. A hónapokon át tartó munkát a világ egyik legnagyobb vagyonértékelő cége, a Price Waterhouse végezte. Egy pénzintézeti tanulmány keretében a Giro­zentrale ezt az értékelést­­ megküldte mint­egy 30 banknak, amelyek közül 14 ismert pénzintézet, köztük a Deutsche Bank je­lentkezett a Tungsram-részvények vételét célzó konzorcium megalakítására. Ez a legtisztességesebb, nemzetközileg elismert módja egy vállalat részbeni eladásának. Támadhatatlan. — Elégedett-e a Magyar Gazdasági Ka­mara azzal a nyilvánosságra hozott vá­lasszal, amit a miniszterelnök nevében küldtek az ön levelére, amely a tulajdon­reformról szólt? — Nem vagyok elégedett — felelte a Magyar Gazdasági Kamara elnökeként Gábor András. — Ezt nem tekinthetjük a levelünkre adott válasznak. Mi azt írtuk, hogy nem kell visszafogni a privatizációt. Ellenben mindennél fontosabb a kormány tulajdonreform-koncepciójának gyors ki­dolgozása. Nem értek egyet és sokan má­sok sem értenek egyet az Állami Vagyon Alap szuperszervezetének létrehozásával, mert vele csak az államigazgatási szemlé­letű, költségvetési módszereket alkalmazó hivatalok száma gyarapodna. Ha ebben a tekintetben lehet csinálni valamit, azt­­ csak üzleti módon, banki eszközökkel le­het. Amint az a Tungsram esetében tör­tént. — Végezetül engedjen meg egy tréfás­nak ható, de komoly tartalmú kérdést. Kiknek „világít” ezután az izzó? — Elsősorban a magyar államkasszának lesz — illetve már van — belőle haszna. Rövid távon a vételárnak az utolsó centig történő dollárbefizetéséből, hiszen a vétel­ár nem a Tungsramot, s a dollár nem a Magyar Hitel Bankot illeti. Közép- és hosszú távon az amerikai—magyar ve­gyes vállalatunk növekvő eredményessége arányában gyarapodó befizetéseinkből... Gyáron belül azoknak a munkavállalók­nak „világít” majd, akik szorgalmasak, te­hetségesek ... a jövőben jobban világítunk mindenkinek, aki lakásban, középületben, köztereken továbbra is a mi fényforrá­sainkat alkalmazza, mert a Tungsramnak nagyobb lesz a fénye, visszatér századeleji tündöklése. Szakmai házasságunkban ugyanis felhasználjuk az energiatakarékos fényforrások előállításának minden új­donságát. Gyártani fogunk minden olyan korszerű fényforrást, amellyel a General Electric az utóbbi években megjelent a vi­lágpiacon, s amely eddig természetszerűen hiányzott a Tungsram termékei közül... A Tungsram tehát még önmaga számára is jobban fog világítani. Fábián Gábor­Fotó: Szántó Tamás­ ­..........

Next