Ország-Világ, 1883 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1883-01-13 / 3. szám
Előfizetési ár bérmentes postai szérk Negyedévre................................ Félévre................................................ Egész évre...................................................... a 1 d és se 1. 2 frt 50 kr. 5 B - „ 1# . — n Felelős szerkesztő: Kiadó-tulajdonos: Ifj. Ábrányi Kornél Wilckens és Waidl BUDAPEST, Koronaherceg-utca 3. szám, I. emelet. Egy szám ára 20 kr., megrendeléseket s előfizetéseket elfogad minden hazai és külföldi könyvkereskedés. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Koronaherceg utca) címzendők. Kéziratok nem adatnak vissza. 1883. Január 13. Megjelenik minden szombaton, két ívnyi terjedelemben IV. Évfolyam. A migraine mint házasító. — Elbeszélés. Irta CSENGEY GUSZTÁV. szép nő hozzálátott a fűtéshez, leguggolt a kályha mellé s az ifjú utolsó szavaira oda fordítá elszomorodott tekintetét. — Fájdalom, nem vagyok visió, valóságos szerencsétlen földi nő vagyok, — ah! olykor nem hittem volna, hogy... Könnyei akaratlanul is megeredtek. — Kérlek, szép tündér, — dörmögé a lázban hánykodó nagyon komolyan, ne sírj, könnyeidtől nedves lesz a fa s nem tudsz befűteni. Fanyar mosoly jelent meg a szép nő ajkain. — No ez nem nagyon költői megjegyzés. — Oh, ezt nem is a költő fejem mondta, hanem a másik a prókátor fejem, oh! ez ravasz semmirekellő, számító fej s a szegény poéta fejemet mindig csúfolja. Hahaha milyen pompásan ropog az a fa! — Izzadunk — gyöngyöm — izzadunk — cudar migraine kiizzadlak, — pusztulj fejemből gonosz démon ! Az ismeretlen szép nő részvevő mosollyal nézett a szegény lázbeteg fiatal emberre s magában suttogá: — Istenem! csak annyira magához téríthetném, hogy valami mentő tanácsot adhatna. Elárulni nem fog. Most hozzálátott betegápoló tisztéhez, a mosdó edénybe vizet töltött, az egyik kötelékből borogatót készített, belemártotta a vízbe, majd kifacsarta s a fekvő beteg homlokára illesztő. — Ja-a-a-j ! — sóhajtott a szenvedő enyhülten. — heh jó heh jó! - Lehet inni is ebből a jó hideg vízből? nagyon szomjazom. — Várjon, majd csinálok egy kis hideg limonádét, úgy látom, van itt citrom is. Odalépett az asztalhoz s amint a citromot kezébe vette, szemébe ötlött a levél. Egy pillanatig habozott, de úgy látszott, nagyon érdekében áll az ifjú élete körülményeibe pillantani, mert a limonádé készítés közt hirtelen elolvasta a levelet, azután a borítékok címeit olvasta el. A limonádé elkészült. A szép nő mereven nézett maga elé. Gondolkozott. — Oh jaj — nyögé a beteg — a borogató már éget, oly forró. A szép nő odaugrott, s nyújta a poharat. Itt van, igyék, addig beáztatom a kendőt. A fiatal ember mohón ivott. — Elég, elég! egyszerre nem kell sokat. Elvette tőle a poharat. Széket tett magának a beteg ágya fejéhez, homlokára tette a hideg borogatót s lágy, érző hangon kérdé: — Hogy érzi magát? — Oh, most nagyon jól, köszönöm. Nincs már két feje? Nincs, ez az egy is már jobban viseli magát. Önt valai jó szellem vezette ide. A nő fölsóhajtott. — Gonosz szellem volt az, előle menekültem. Képes ön rám figyelni, mert tanácsát kérem. — Tanácsomat? — Igen, hisz ön ügyvéd, ért az én bajomhoz, de egyszersmind költő is, jó érző szivének kell lennie. Ön könyörülni fog rajtam. Hallgasson rám. Figyel ön? — Figyelek. — Én gróf Boronay Róland e helybeli uraság neje vagyok. Nevem Brunner Gabriella. Hideg érdekházasság fűzött a gróffal össze. Atyám egy tekintélyes bankár, a a grófi rangot óhajtotta számomra, a gróf pedig gazdag örökséget remélt. Azonban csalódott, atyám kevéssel egybekelésünk után megbukott, tönkre ment s bujában meghalt s én a legborzasztóbb helyzetbe jutottam. Járjon, majd felfrissítem a borogatót. Jó-e úgy! — Oh, nagyon jó, pompás hideg! — Figyel Ön? — Beszéljen, meg fogom érteni. Hallotta ön vad hírét a Boronay családnak? — Úgy rémlik. — E család hires dühöngő rabiatus tagjairól s hallatlan hóbortjairól.Nemzedékről nemzedékre egymást lövöldözték, az apa a fiát és a fiú az apát. A jelen század elején egy közölök vérpadon halt meg, mint apagyilkos. Az én férjem sem ütött el tőlük. Ifjú korában vadászkésével kergette apját a kerek asztal körül s csak annak köszönhette, hogy vérpadra nem került, hogy titkára berohant a zajra s útját állta. Ezt azonban leszúrta. Szerencsére a titkár csak könnyű sebet kapott s a főrangú pártfogók elcsinálták a dolgot. Ez az ember lett férjem. De hogy adhatták önt a dühös bolondhoz ? Atyámat elvakította a rang, én pedig semmit sem tudtam e dolgokról. Nem akarom önt szenvedéseim elbeszélésével untatni. A gróf kínzott, mind a mellett büszke a ESKÜVŐI MISE, Salentin festménye után.