Ország-Világ, 1886 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1886-10-09 / 41. szám
56 22, 7 német 8, 5 olasz 6, 2 norvég 3 művel és hozzá téve Strobl Alajos 10 darabból álló külön szoborcsoportját, összesen 102 művész 184 művel vesz részt az őszi tárlat első sorozatán. A festőművészet minden ágából, minden neméből látunk jelesebb és gyengébb alkotásokat, hazai és külföldi művészektől vegyesen. Eredeti magyar genre-kép kevés van. A legkitűnőbb Ebner Lajos «Húsvéti körmenet»-e. Művét úgy a kompozíczió nagysága, alakok jellemzése, színezés könnyedsége, mint a finom rajz és rendkívüli hangulatossága teszik becsessé. A kép határozottan az annyira ünnepelt és keresett Breton-iskolára vall, minek következménye az a hideg, száraz benyomás. Méltó versenytársa Bihari Sándor. Ő inkább Munkácsy. Melegebb Ebnernél, de távlat, háttér és árnyékolás tekintetében mögötte marad. Úgy a «Viziszony»-ban, mint a «Bíró előtt»-ben sok a zamatos, magyaros humor. Jóízű, sikerült kép Pap Henrik «Hol a flóres» czímű két arasz nagyságú képe. Rongyos czigányprímás, rongyos lájbi-zsebben keresi azt a rongy forintot. Tahi Antal «Enyelgés»-e a felvidéki népéletet mutatja be. Aggházy Gyula szép technikával festett genre-je, Herzl Kornél és Kéméndy Jenő kisebb és gyöngébb kompozíciói fejezik be e cziklust. A történelmi festészet terén remek alkotást nyújt Moreau de Tours, egy híres franczia iskola mestere, tárlataink rendes vendége. «Les Jansenistes» czímű képén mesterileg vannak utánozva a classikus művészek. Kompozícziója, rajza kitűnő. Chigot Eugéne «Marius menekvése» a tárlat legnagyobb képe, sok kitűnő részlettel. Nys Carl «Gisemn átka» csak színpadi jelenet. Még kevésbé sikerült Than Mór «III. András leánya». A legsikerültebb tájképek közé tartozik Verstraete Theodor «Júliusi est» czímű hangulat teljes tájképe. Szép alkotás ugyanettől a «Májusban» czimű is. Könnyed színezés, sok levegő és hangulat jellemzik e világhírű művészt. Mednyánszky László báró képei minden tekintetben sikerültek. Mesterháziy Kálmán és Aggházy Gyula szintén szép, hangulatteljes képekkel vesznek részt. Spányi Béla «Őszi reggel»-e határozottan rossz. Színezése hamis, a vízben álló tehenek rajza zavaros. Kitűnő műveket nyújtanak arczképfestőink. Vajda Zsigmondtól Radvánszky Béla grófné arczképe, «Tanulmányfej», «Női arczkép» színezés, rajz és közvetlen természetességük által hatnak. Horovitz Lipót plasztikus férfi arczképe, Stettka Gyula Benczúr iskolájára valló «Tanulmányfeje», Tornai Gyula magántulajdont képező nagy férfi portraitje és Balla Ede szép, de a kezekben elrajzolt Erkel Ferencz e mellett szembetűnők Vastagh György egyenletes ecsetkezelésből származó hibái. A különböző genre-képek között legkiválóbb Moreau «Morphiomaniá»-ja, a könnyed színezés bravourja. Korrekt rajz, eleven alakok, modern eszme. Szirmay Antal «Keresztelés után» czímű nagyszabású és a Benczur-iskolához méltó kidolgozású képe általános tetszésben részesül. Szépen sikerült Skuteczky kisebb arányú képe «A szerető gyűrűje». Egy darab velenczei világ, a maga eltagadhatlan jellegével. Abry Léon két genre-je «Tüzérségi altiszt», «Hírek a faluból» hangulatteljes kisebb kompozíciók, könnyű színekben. Kéméndy Jenő humoros képe «Én?» általános tetszésben részesül, habár az alakok elhelyezése gyönge. Margittay Tihamér a szerelmeseket mutatja be két nagy szorgalommal dolgozott képen, rontja azonban azok hatását épen a túlságos finom, édeskés kidolgozás és a sok fejből rajzolt és festett táj- és díszítési részlet. Jókai Róza «Dolce far nienté»-je inkább a kész művészt, mint a kezdőt mutatja be a nagy közönségnek. Mészöly Géza négy kis csecsebecsével vett részt e tárlaton. Miniatűr képek, inkább ajándéknak, meglepetésnek valók, mint bírálók elé. Meg kell még emlékeznünk két külföldi művészről s ezek Böcklin Arnold, a 21,000 márkás «Forrás» festője és Tomkiewicz, kinek «Őrült»-je nagyszabású, de az őszi tárlat egyik leggyöngébb alkotása. Böcklin képe, ha nem is sikerült, de egyes részletei — a tánczoló amorettek, a vizet merő vizi lény — nagyon sikerültek. Szép pasztelrajzot nyújt Trentin Angelo «Vegyenek ibolyát» czímű képe. Csányi Gizella egy kissé durván kezelt arczképei még csak sejtetik a tehetséget. Martens-től látható néhány csinos aquarelle. Lelkiismeretes és gondos munka, megfigyelés eredménye Stein Alwyn «Vén kritikus» czímű bronz szobra. Az őszi tárlat ez októberi első sorozata, a második, novemberi sorozat bevezetéséül szolgál. Apró csaták, közkatonák, itt-ott egy erős izmos tehetség. A külföldi kész művészekkel szemben látjuk hazai művészeinket, jókat, gyöngéket vegyesen, de a tartalék még hátra van. A nagy kompozíciók egész halmaza van bejelentve a második sorozatra, mely egyrészt mint jubiláris, másrészt mint rendkívüli és új pályadíjakkal rendelkező tárlat rendkívül érdekesnek ígérkezik és fordulópont lesz a magyar képzőművészet történelmében. Virág Béla ORSZÁG-VILÁG. Énekes könyvemből. — A szabadulás ünnepén. — Lobogó lángban, csipkebokorban Zendült meg égi szózatod, Horeb hegyén, a szentelt vadonban Ott szólítád szolgádat, ott. Saru megoldva lépett A bokorhoz, mely égett, Égett és el nem hamvadott. Hosanna néked, megváltó láng te, Hosanna néked, égi fény ! Szabadságunk hű őre talál te A rabság hosszú éjjelén. Egyiptom gyászföldének Vas göggét te töröd meg, Robogva harczok szekerén. Éjnek évadján, Zevaoth isten! Végig suhintád pallosod, S megveréd első szülötteikben A népet és a zsarnokot. Kavargó zord éjfélen Győztél az ellenségen Es zengjük ma diadalod. Tömjénünk illata feléd szálldos Csodáid emlékezetén, Ki béklyót tördelsz s rabszolgaságot Kern tűrsz meg a föld kerekén. Emelj, urunk, magadhoz A szabadság magasztos, Világra szóló ünnepén. BAZAROFF. — REGÉNY. — Irta TURGENYEFF IVÁN. (Ötödik közlemény.) A szomszéd földbirtokosokat igen ritkán kereste fel, s rendesen csak azért kocsizott ki, hogy a választásokban részt vegyen ; ha ilyenféle összejövetelen megjelent, nagyon keveset beszélt; legfeljebb azért szólalt meg, hogy a nagyon konzervatív hajlamú földbirtokosokat tréfáival és liberális kifakadásaival megrémítse. Ami nem akadályozta abban, hogy az új nemzedék képviselőitől a legteljesebben távol ne tartsa magát. Majdnem mindenki nemes gondolkodású embernek tartotta. Tisztelték is, legfőképen arisztokratikus modora és a nők körüli szerencséje miatt; tisztelték azért, mert az öltözete mindig választékos volt, és mert a legelső vendéglők legjobb szobáit használta, tisztelték, mert általában igen jól élt s mert egyszer Wellingtonnel Lajos Fülöpnél ebédelt; mert mindenüvé magával vitte ezüst nécessaire-jét és fürdőkádját; mert mindig szokatlan, és csodásan «előkelő» illatokat használt ; mert mesterileg játszotta a whistet s mégis mindig vesztett, s mert végre a legbecsületesebb ember volt a világon. Az asszonyok a legérdekesebb melankolikusnak tartottak a föld kerekén, hanem Petrovics Pál nem kezdett ki velük. — Láthatod, Jenő — szólt Árkád, bevégezvén elbeszélését — láthatod ebből is, hogy igazságtalanul ítélted meg bátyámat. Arról, hogy atyámat akárhányszor kisegítette zavarából, az által, hogy minden vagyonát rendelkezésére bocsátotta — nem is beszélek. E részben eleget mond az amit talán már úgyis tudsz, hogy a jószágon meg sem osztozkodtak. Csak azt jegyzem még meg, hogy mindig mindenkin segít, aki hozzá fordul, s különösen a parasztoknak nincs nála biztosabb védelmezőjük. Persze, hogy ha velük beszél, soha sem mulasztja el homlokát összeránczolni, s magát egy kis kölni vízzel frissítgetni fel.. . — Persze, az idegek, az idegek! — szakította félbe Bazaroff. — Lehet. Hanem nagyon jó szíve van. És bizony ostobának ugyan nem mondhatod. Számtalanszor igazán kitűnő tanácsokat adott nekem... különösen . .. különösen, ami az asszonyokat illeti. — Ahá! «A maga fejénél megégette magát és most más embernek a vizére fú.» A régi nóta! — Egy szóval — folytatta Árkád — nagyon szerencsétlen, elhiheted nekem. S nagyon igazságtalan vagy, mikor lenézed. — Van is szó lenézésről ! — válaszolt Bazaroff. — Hanem azért azt állítom : az a férfi, aki egész életét egy asszony szerelmének a kártyájára tette fel, és aki, hogy ha veszt, lecsüggeszti a fejét s olyannyira elernyed, hogy aztán mindenre képtelenné válik — az a férfi nem férfi, hanem hímnemű individuum. Azt mondod, hogy szerencsétlen , a legjobban tudhatod. Hanem annyi bizonyos, hogy sokat megőrzött régi bolondságaiból. Meg vagyok győződve, hogy mintaembernek tartja magát, csak azért, mert a Gasignani’s Messengert olvassa, és talán mert minden hónapban egyszer elenged egy pár botütést a jobbágyainak. — Nem szabad elfelejtened , milyen nevelésben részesült és mily időben élt — folytatta Árkád. — Milyen nevelésben! — kiáltott fel Bazaroff. — Az embernek magának kell magát nevelnie, ahogy én tettem. Ami pedig az időt illeti, nem látom be, miért függnénk az időtől ? Inkább az időnek kell tőlünk függnie. Nem, kedvesem, mindez csak gyöngeség és hiúság. És aztán, mi köze ennek a férfi és a nő közötti titokszerű viszonyhoz? Mi physiologok ismerjük e viszony igazi természetét. Vigyázd meg csak egyszer a szemek alkatát: szeretném tudni, hol találod meg annak a talányszerű tekintetnek az anyagát, mert hát talányszerű tekintetről beszélsz. Ez mind csak romantika, dőreség, üres kávéházi fecsegés. Jer, vizsgáljuk meg inkább a bogarunkat. S a két czimbora a Bazaroff szobájába ment, amelyben már bizonyos orvos-sebészi szag terjengett, összekeveredve némi kapadohány-illattal. Petrovics Pál nem hallgatta végig öcscsének az ispánnal való tanakodását. Ez az utóbbi hórihorgas, szikár termetű és édeskés, hízelgő beszédű ember volt, akinek élénk szemeiből furfang és agyafúrtság csillogott ki. Urának minden megjegyzésére csak azzal válaszolt : — Igenis ... Természetes ... Kétségen kívül.. . És csak azon igyekezett, hogy a parasztokat mind egy szálig iszákos tolvajoknak bélyegezze gazdája előtt. A gazdálkodás új gépezete, melyet csak most kezdtek próbálgatni, még úgy nyikorgott, mint valami rosszul kent kerék, vagy egy rossz bútor, melyet nedves fából készített valamelyik falusi asztalos. Mindazáltal Petrovics Miklós nem csüggedt el, s legfeljebb azzal adott levertségének kifejezést, hogy néha-néha nagyot sóhajtott s hosszasan eltűnődött. Belátta, hogy pénz nélkül nem viheti semmire, a pénznek pedig ugyancsak szűkében volt. Árkád igazat mondott, hogy Petrovics Pál gyakran kirántotta öcscsét a zavarból. Akárhányszor megtörtént, hogy mikor Miklós a fejét törte, mi módon tudna kikászolódni a kátyúból, melybe jutott: Petrovics Pál 1885.