Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1887-03-26 / 13. szám

Szerkesztőség : ZÖLDFA-TITCZA 43-IK SZÁM Belelő» szerkesztő: BENEDEK ELEK ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: EGÉSZ ÉVRE _____ 10 FRT — KR 1 NEGYEDÉVRE ... _ _ 2 FRT 50 KR FÉLÉVRE— 5 « — «­­ EGY HÓRA — « 85« EGYES SZÁM ÁRA 20 KR. KÉTHETT SZÁM BORÍTÉKBAN 40 KR Kiadóhivatal: PALLAS IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG IV., Kecskeméti-utcza 6 MÁRCZIUS A VÁGÁSBAN. (Saison-czikk.) Írta BÁRSONY ISTVÁN. Furcsa szeszélyes hónap még ez a márczius is. Néha talán még szelekótyább, mint maga április. Íme, az idén is, hogy elkezdte gyönyörít szép tavaszi napokkal, a napsugár olyan bizser­­gető­ csiklandással simogatott el rajtunk, hogy lekéredzett tő­le a felöltő­nk s szinte éreztük azt a csodálatos illatot a légben, melyet az első­ lan­gyosabb tavaszi szelíd hajt ki a földből, mikor a zsenge fű sárgászöld selyme először kukucskál fel az olvadó hó alól a verőfényes kék égbolt felé. Az élet tündérének lehelete csapott meg ben­nünket s táguló tüdővel, nyitott ajakkal szívtuk az ózont, mely t­üdébbnek, izgatóbbnak tetszett, mint valaha. És a­mikor már épen beleéltük magunkat, hogy itt van végre a drága szép tavasz, akkor egyszerre visszajött a tél. Kap­tunk egy csomó havat a nyakunk közé, hogy becsületére válnék deczembernek s a mi olyan nagy öröme télen a vadászembernek: a szűz hó most csak elszomorítja s nem is igen tesz bol­doggá senkit, hanem ha egy csomó elévült úri dámát, a kiknek vagyon immár a pompás már­­cziusi hó­vízben szépítőszerről gondoskodva a jövő tavaszig. Fel tudom fogni azt a szívfájdalmat, mely gyötri ilyenkor Nimród nagysokaságú unokáit s szinte látom őket néma rezignáczióval akasztani szegre a hátultöltőt, mialatt a derék Hektor vagy pláne Diána elszontyolodva kuporodik vissza kályha mögötti pokróczos vaczkába. Egyelőre nincs mód a bajon segíteni s a rügyező cserjék és a serkedő fű helyett be kell érnünk azzal a képzeleti zölddel, mibe ősidők óta a reményt öltöztetik a világnak minden poétái. Ez a remény­ség biztat mindnyájunkat s nagyon kellene csa­latkoznom, ha akkorra, mire czikkem az «Ország- Világ»-ban napvilágot lát: az újjászületés jóté­kony nemzője egy kis igazi tavaszt nem küldene a hópelyhek hegyibe. Azért hiába, a természet rendje mégis csak örök s ebben az örök egyforma­ságban van a mi csalhatatlan vigasztalódásunk. Bízom is benne, hogy «még jőni fog egy jobb kor», melyben előcsettinthetjük a sutból öreg vizslánkat s a szikkadt gyalogúton nekikapaszko­dunk a cserefödte dombnak, a merre van valahol a vágás, minden vadászok emez Eldorádója, hol bár­mily időben áldozhatunk a legférfiasabb sport istennőjének. De talán soha olyan gyönyörűség­gel, mint épen márcziusban, mikor a törvény, úgy mint a vadászbecsület, megóvja fegyverünk­től az állandóan itt lakó hasznos vadak egész világát s a síkon csak a seregestől elvonuló vizi szárnyas juttat helyenkint valami prédához. De bármint csalogasson is a megdagadt vizek ritka zsákmányt ígérő tájéka, eljön csakhamar az idő, mikor se a vadludak gágogó sorainak, se ELSŐ SZERELEM. — Margitay Tihamér eredeti rajza az «Ország-Világ» számára. 27

Next