Ország-Világ, 1890 (11. évfolyam, 27-51. szám)
1890-07-05 / 27. szám
Budapest, 1890 julius 5. 27. szám. XL évfolyam. ORSZÁG-VILÁG Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatalban (Erzsébet-körút 12. sz. a.) és bármelyik hirdetési iroda útján.Felelős szerkesztő: BENEDEK ELEK. Franczia-, Angolországból, Belgiumból és Hollandiából hirdetéseket John F. Jones et Cie hirdetési irodájától (Paris) fogadunk el. Szerkesztőség és Kiadóhivatal : BUDAPEST, VII. KERÜLET, ERZSÉBET KÖRÚT 12. SZÁM, HOVÁ A LAPNAK SZÁNT KÖZLEMÉNYEK KÜLDENDŐK. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK! Egész évre— — 10 frt 1 Negyedévre... ... 2 frt 50 kk Félévre ... ............... 5 « Egy hóra ... ... — « 85 « Egyes példányok 20 krért kaphatók Budapest, Erzsébet körút 12. PALLAS ÍROD (IV., Az ELŐFIZETÉSI PÉNZEK A ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ KECSKEMÉTI UTCZA 6. SZ.) KÜLDENDŐK: HENRIETTA. REGÉNY. Irta COPPÉE FERENCZ. — Ford. MOLNÁR GYULA. Miután a plébános beszentelte a halottat, a boldogulnak barátai és ismerősei szintén pár csöpp szentelt vizet szórtak a koporsóra, azután kijöttek a templomból és kis csoportozatok verődtek az aquinói Szent Tamás-téren ; a társalgás megeredt e világi férfiak között, kik boldogoknak érzik magukat, hogy az éltető, üde friss levegőt szívhatják és sütkérezhetnek a márcziusi napfényben a véghetetlen hosszú halotti mise unalmas szertartásai után, hol a templomban az embert majd beteggé tette a tömjénesség és a hőség. — Szegény Bernard ! . .. Kemény dolog volt valóban . .. Negyvenkét éves korában szétrecscsenteni az agyvelőjét! — Mindenesetre nagy dolog volt az. De hát nem volt béke a házi életükben, azt hiszem, hogy most már ez felvilágosítást ad tettéről. Aztán mai nap mennyi ember van, ki nem tesz különben, mit!... — Én azt mondom, hogy volt «valaki» a dologban. — Ki tudja ? Az ember soha sincsen tisztában az effélékkel. — A férfi nagyon vérmes természetű lehetett, mit gondol ? — Kiélt természet... Játék, asszonyok, pompa, fényűzés... Ördög hintója... És nem ment volna tönkre? — Oh, éppen nem. Egy öreg nagynénjétől nemrégiben örökölt öt-hatszázezer frankot. Ellenkezőleg azt hiszem, hogy özvegyére és fiára csinos kis vagyont hagyhatott. — Ezek szerint hát a szép Bernardné újra férjhez fog menni ? — Ki tudja ? Talán nem megy férjhez a fia miatt. Úgy látszik, imádja a fiát. Valójában pedig az emberek nagyon keveset törődtek az előkelő ember halálával, kit a temetkezési vállalat az elképzelhető legpazarabb pompával kísért ki a temetőbe. Volt e temetésen énekes mise, drága pénzen Nizzából hozatott sárga tirearózsakoszorúk, magas gyertyalábak vették körül a ravatalt. És hozzá még egy remek hangú kántor töl, igen, egy vidám külsejű ficzkó, gyönyörűen csengő, mély hangjával, mely csak nagyon nagy ünnepélyességeken szólalt meg, jóllehet az előtt valami csapszékben vajmi gyakorta hangozhatott. És mindezek daczára a boldogultat, Bernard des Vignest, ki követ és a mayennei főtanács tagja, lovastiszt, a becsületrend érdemkeresztese volt, a halkan folytatott társalgásban bizony érdeme szerint hurczolták meg, mert a fekete keztyüs urak nem voltak épen kíméletesek. És valóban a halott életében közönséges élvhajhász volt, minden csín és kellem nélkül, ki megmaradt falusinak, jóllehet egész tizenöt évet töltött Párisban. Nincs egyszerűbb, közönségesebb valami a történeténél. Gazdag lévén, huszonnyolcz éves korában megházasodott és elvette egy korzikai szenátornak leányát, III. Napóleon személyes barátjának a leányát, a kecses Antonini kisasszonyt, kinek bámulatos szépsége nagy feltűnést keltett a Tuileriákban és Compiègneban. Egy kis ideig szerette is nejét a maga módja szerint. De azután, nem tudni mi ütött belé, de jogtalanul heves féltékenységet táplálva neje iránt, kapta magát, leköszönt tiszti rangjáról a királyné dragonyos ezredében, visszavonult falusi birtokára és élt botor hajlamainak : örökösen vadászcsizmában járt-kelt, pipából pöfékelt az asztal mellett s szürcsölgetve itta fekete kávéját. Végre Bernardné asszonynak vigasztalójaképpen egy fia született, kiben minden öröme összpontosult; kezdett beletörődni sorsába s feledte azt, hogy férje elhanyagolja, ki örökösen Párisban tartózkodik vagy folytonosan vadászván, eme testgyakorlat következtében kezd rohamosan hízni. Az 1870-iki háború kitörése visszhangra talált Bernard úrnál is, kinek eszébe jutott, hogy voltaképpen azelőtt ő katona volt. Egy ezred parancsnoka lévén, hősies bátorsággal harczolt a háború tartama alatt, megsebesült, érdemkeresztet kapott és midőn a háborúnak vége lett, kerülete képviselőül küldte fel az országházba. Noha nem valami szellemes férfiú volt, mégis előre haladt a tisztségekben. Másrészt megemlítendőnek tartom azt a körülményt is, hogy roppant ingadozó természetű volt, egyszer majd jobboldali, majd baloldali vagy mérsékelt programmal lépett föl, azért mindannyiszor újra megválasztották. Minthogy azonban tisztsége Párishoz kötötte őt, ott telepedett meg s a gyönyöröknek élt. Bernard asszony ekkor végkép magára lett hagyatva és minthogy férjét csak nagyon ritkán láthatta, akkor is csak az ebéd alkalmával, igen természetesnek találhatjuk, hogy megszűnt őt tovább szeretni és megvetette. A nő sokkal becsületesebb volt, semhogy boszút álljon rajta mellőztetéséért, sokkal büszkébb, semmint panaszkodván, szemrehányásokat tegyen neki; kerülte a világot, elzárkózott a társaság elöl a Malaquaisutczai szobájába és fia nevelésének szentelte magát, ki ekkor már a Nagy Lajosféle liczeumba járt s élénk tehetségnek adta tanújeleit. A nő egyike volt azoknak az anyáknak, kik megtanulják a görög és latin nyelvet, csakhogy fiuknak feladványait kiigazíthassák és a leczkéit kikérdezhessék. Mindenki bizonyos csodálattal beszélt Bernardnéról, mert hiszen ama néhány nőnek, ki látogatásával gyakran untatta őt, nem volt oka féltékenységre e szépséggel szemben, ki ime elrejtőzik a világ elöl, de kinek szépségét még csak nem is érinté a harmincz évek hoszszú kora; arcza megmaradt olyannak, milyen évekkel ezelőtt volt, csakis arczszíne vette magára a fehér márvány halványságát, melyet nem komorított, nem sötétített, nem butított el sem az idő, sem a bánat. Szerencsétlenségét oly bátor és erős megadással viselte el, hogy megszokták volt őt mintaképnek említeni, kin a párisi pletyka nem tudott valamelyes hibát fölfedezni, noha a szép aszszony rendes vendégei közé tartozott Voris ezredes, a férj egy régi barátja, kinek Bernardné iránt táplált gyöngéd érzelme csak félénk látogatásaiban nyilvánult. Végre-valahára e szegény nő is megszabadult örökös kínjától. Bernard, a «poczakos» Bernard, A NÁSZÉJ REGGELÉN. — Rauck Jeanne FESTMÉNYE UTÁN.