Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1892-12-03 / 49. szám

■X1IL évfolyam Budapest, 1892 deczember 3. 4-9-ik szám ORSZÁG-VI­LAG Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatal­ban (Erzsébet-körút 12. sz. a.) és bármelyik hir­detési iroda útján.F­elelős szerkesztő: BENEDEK ELEK, Franczia-, Angolország-, Belgium- és Hollandiá­ból hirdetéseket John F. Jones et Gie (Páris) irodájától fogadunk el. Szerkesztőség és Kiadóhivatal : BUDAPEST, VII. KERÜLET, ERZSÉBET­ KÖRÚT 12. SZÁM, HOVÁ A LAPNAK SZÁNT KÖZLEMÉNYEK KÜLDENDŐK. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre._ 8 fut ! Negyedévbe— _ 2 frt — kk Félévre ..................... 4 .­­ egy hóra — — 1­70 • Egyes szám ára 16 kr., kettős számé 30 kr. Az ELŐFIZETÉSI PÉNZEK A PALLAS IROD. ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ (IV­, KECSKEMÉTI-UTCZA 6. SZ.) KÜLDENDŐK. NADIA. REGÉNY. Irta GEORGES NAZIM. — Ford. MOLNÁR GYULA. (Folytatás. IX. A farsang. Mikor fáradalma kissé lecsillapodott, Róbert el­kezdett gondolkozni és csak egy mentő­eszméje maradt: elutazni, elutazni, de rögtön, elfutni messze e helyről. Lemond a szabadság idejének meghoss­­zabbításáról és újra megkezdi ke­mény életmódját a tengeren, aztán kérelmezni fogja, hogy küldjék el messze hadi szolgálatra, hol ha szen­vedni fog, ha meg is hal, de együtt teszi ezt lojális bajtársai társaságában, küzdve a kötelességért és a hazá­jáért. Keserűséggel teli lelke szomjazta a távoli vidéket, hol nagy, hősies tetteket vihet végbe, messze ettől a csalárd világtól, az emberek álnok­ságaitól. Igen, utazni fog haladéktalanul, rögtön. És már fel is kelt, elhatároz­ván magát arra, hogy Cimierbe megy és tudomására hozza anyjának is szándékát. Hanem akkor elgondolta, hogy minő nagy fájdalmat okozna e fel­világosítással az édes­anyjának. Jól tudta, minő aggodalmakat állanak ki a nők, míg ő távol van. Vájjon volna-e bátorsága, hogy ily kínra kárhoztassa őket, főként most, mikor és a szegény kis Blanche oly beteges? Aztán elhagyja-e a kedves húgát most, a­nélkül, hogy tudná, mi lesz t­­t vele, talán sohasem látná többé 'v'fe viszont? Könyek peregtek elő szemeiből és nagy megkönnyebbülés szállotta meg lelkét. Fernand őszinte, de fájdalmas­­•* figyelmeztetése, fölfedezése ott csen­gett a füleiben; de haragja enyhült és az imádott leányka iránt mély szánalmat érzett, melyben összpon­tosult egész gyöngédsége. Szinte elképzelte az egészségtelen, megromlott családi tűzhelyet, hol a szegény leányka gyermekségét töltötte el, elvetemült anyja és ama méltatlan ember társaságában magá­ban pedig mentegetni kezdte Nadiát, ki ha el is bukott, a hiba nem őt terheli. És aztán kezdte két­ségbe vonni az elbukást. Hogy Louvackék áruba bocsátják leányuk szépségét, ezáltal akarva növelni ingadozó vagyonukat, az még elfogadható indok. De hogy Nadia félre téve a szégyent, elfogadja a vásárt, ez már hihetetlen dolog volt, melyet beiga­zolni szükséges Fájdalom! kénytelen volt maga előtt is beval­lani Róbert, hogy ebben a felfordult és különös világ­ban még a valószínűtlen dolog is lehetségessé vál­­hatik. Nem, nem utazhatik el. Hiszen bármily messze távozzék is el, a kétség mardosó kínjai nem hagy­ják nyugodni egy perezre sem. Meg kell tudni mindent és meg is fog tudni. Ha vétkes, úgy meg­vetésével fogja sújtani és kitépi szívéből a leány­kának még az emlékét is. Ha pedig ártatlan, tiszta, környezetének szennyes volta daczára is, bár nem lesz méltó szerelmére, mégis megérdemli a szánalmát. Elhatározta, hogy marad. Boldogsága, élete forog koc­kán, azért is le fogja tudni tépni az álarczokat és bele fog hatolni a titokba teljesen. Beállott az éjjel, sietett Cimierbe és arczára nyugalmat erőszakolt, hogy kedvesei ne gyanít­sanak semmit. Az ebéd ideje már elmúlt és Bianche nyugtalankodni kezdett. — Attól féltünk, hogy valami bajod történ­hetik ! — szólt a leányka, a­mint Róbert belépett. — Megnyugtattam Blanche-ot, — mondá anyja de látva, hogy nem jösz még, azt hittem, hogy Lamarque úrral ebédelsz együtt. — Akkor tudósítottalak volna, — felelte Ró­bert. — Nem, egy kissé megkéstünk a körben. Asztalhoz ültek és a fiatal­ember élénken mesélte el a lóversenyen látott dolgokat, észre sem vették, hogy mily keveset eszik. Az ebéd után nemsokára visszavonult, fáradtságát hozva fel ürügyül. Másnap a helytartósági épületbe ment és Fer­nand után tudakozódott. — Sokat elmélkedtem a felett, — mondá Róbert, — a­mit tegnap nekem elmondtál... Nincs erőm ahhoz, hogy azt, kit mind­ennek daczára annyira szeretek, bizonyítékok nélkül, elítéljek. Látni, figyelni akarom őt. És mikor már bizonyságot szereztem, meglátom, hogy mit kell tennem. Mindez ideig köztünk marad ez, úgy-e ? — A manót! — Aztán még egy más szívességre kérlek, lessz szíves engem továbbra is is kalauzolni azokban a szalonokban hol eladdig csak unalomból jelentem meg... és hová most már egyéb dolog szólít. És csakugyan, ez időtől kezdve Róbert a legszorgalmasabb kísérője lett az irodafőnöknek, kivel együtt látogatták és keresték fel a mulat­ságokat. Mikor Nadia megjelent, Róbert elvegyült a tömegben, de figyelem­mel kísérte és távozásáig semmi sem kerülte ki tekintetét. Főkép a kurlandi nagy­herczeg volt állandó megfigyelésének tárgya; oly tekin­tettel nézte mindannyiszor a hercze­­get, hogy egy este, a spanyol konzu­látus estélyén, Fernand megérintette a karját, halkan mondá neki: — Vigyázz!... ha figyelsz is, téged is könnyen figyelemmel kísér­hetnek. És Róbert egy szemközt lévő tükör­ben csakugyan megpillantotta Pré­­loffot, a kurlandi herczeg szárny­segédjét, ki mögötte ült és kissé el­rejtőzve a zöld növényzet között, élénken ügyelte Róbertet, mintha fel­adata lett volna. A fiatal­ember megfordult és reá irányozta szemeit az ezredesre, pillanatig tekin­tetük, mint két élesre fent kard, keresztezte egy­mást. Még néhány perc­ és a dolog magyarázatra került volna. Hanem az ezredes kétségtelenül nem akarta idáig vinni a dolgot, mert úgy telt, mintha szólították volna és elhagyta a helyét. Egyébiránt bármikép is erőlködött Róbert, nem fedezett föl semmit. Nadia vidám volt, mint szo­kott lenni és egyformán osztogatta mosolyát és A PRIMADONNA. — Gause bajza.

Next