Ország-Világ, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1897-02-14 / 7. szám
XVIII. évfolyam. Budapest, 1897. február 14. 7-ik szám. ORSZÁG-VILÁG (^SZÉPIRODALMI ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÉPES HETILAP Hirdetések helyben felvétetnek a kiadóhivatalban (Hold-utcza 7.) , és bármelyik hirdetési irodában. *’* FELELŐS SZERKESZTŐ*. VÁRADI ANTAL Franczia-, Angolország-, Belgium- e- Hollandiából hirdetéseket '* John F. Jones & Cie. (Paris) irodájából fogadunk el. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, VIII. kerület, Kerepesi út 1. szám hová a lapnak szánt közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: Budapest, V. kerület, Hold-utcza 7. szám. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre...................... 8 frt | Negyedévre...................... 2 frt Félévre ... ................... 4 frt | Egy hóra....................... 70 kr. Egyes szám ára 20 kr. Az előfizetési pénzek csakis az ORSZÁGOS IRODALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ az ORSZÁG-VILÁG kiadóhivatalának Budapest, V. kerület, Hold-utcza 7. szám küldendők. Még magunk előtt látjuk a mester alakját, a mint a millenáris esztendő napsugaras májusában nejével együtt az Andrássy-úton végighajtatott. Örökké emlékezetes napok maradnak azok. A mester is hazajött, hogy részt vegyen ünnepeinken s maga mutassa be nekünk utolsó nagy alkotását, az Ecce homot. S mikor néhány hét múlva eltávozott körünkből, örömmel mondotta: »Viszontlátásra«. Örömmel mondhatta, hisz akkor már mint befejezett tényt emlegették, hogy Munkácsy hazaköltözik s itthon marad, itthon fog tovább dolgozni s zsenialitását a magyar művészet fejlődésére fogja fordítani. A kormány díszes állást szemelt ki a mester részére s a társadalom várva-várta a napot, mikor a mester elhagyva párisi lakását, beköltözik egyik budapesti palotába. Az álmok nagyritkán teljesednek. Azóta egyik rossz hir a másikat követte. Az utolsó nagy kép , az Ecce homo megfestése nagyon megrongálta egészségét. A sok s talán túlfeszített munka megrendítette idegeit s hogy egészsége helyreálljon, nyugalomra volt szüksége. Egymásután több fürdőhelyet keresett, legutóbb Meránban töltött hosszabb időt s ha néha-néha azt is beszélte a hír, hogy a mester egészsége javult, hamarosan megérkezett a cáfolat. A múlt héten megdöbbentő távirat érkezett Budapestre. Rövid néhány szóval egész tragédiát beszélt el nekünk. Munkácsyt beszállították a bonni tébolydába... Az utolsó hetekben Munkácsy idegessége mind erősebb lett. Voltak pillanatok, mikor hozzátartozóit sem ismerte meg s bekövetkezett az, amit tán egyedül az orvos tudott, hogy a mestert oly intézetbe kellett vinni, a hol tán vissza tudják őt adni a munkának, a művészetnek. MUNKÁCSY: Ez a talán szó a mi egyedüli reményünk, vigaszunk. Ez az egy szó s az a pár sor vigasztalás, amit egy-egy budapesti ismerősének a mester neje irt. Bár az ő vigasztaló szava is úgy hangzik, mintha ezekkel akarná lelke bánatát enyhíteni. Csak a csendes hely orvosai tudnák megmondani az igazat, van-e remény a gyógyulásra. Csak ők tudnának a kérdésre megfelelni, várjon Európa egyik legnagyobb festője, a mi dicsőségünk kezébe veheti-e mégegyszer az ecsetet,... vagy ha azt nem, visszatérhet-e mégegyszer hozzánk egészségben ? Látjuk-e még itthon karakterisztikus alakját s magunkénak tarthatjuk-e egészen? Ezekre a kérdésekre csak egy a felelet: talán. Ki tud ebben a szóban bízni ? Munkácsy betegségének aggasztó fordulata volt természetesen e hét szenzácziója. A lángelme tragédiáján megdöbbent mindenki. Mikor az újságelárusító gyerek először kiáltotta ki világgá a hírt, tán az ő kezében is megreszketett a papírlap. A legendák hőse nem úgy fejezi be életét, ahogy mi azt elképzeltük. Hányszor meséltünk ragyogó szemekkel az egyszerű asztalosinasról, akinek az Isten akkora tehetséget adott, hogy neve előtt kalapot emelt az egész világ. Örömmel olvastuk sikereit, örültünk, hogy a párisi művészvilág központja magyar ember s ünnepeltük, szeretettel fogadtuk körünkbe, valahányszor fárasztó munkája után közénk jött pihenni. S ő sohsem feledkezett meg róla, hogy magyar ember. Műveit mindig elküldötte haza hozzánk, egész Magyarország odazarándokolt képéhez, hogy Munkácsy alkotását megcsodálja. Sokáig roszszul is esett, hogy nagyobb munkái külföldön találtak vevőre s egyhangú lelkesedést keltett a hir, hogy az új országház számára Munkácsy festi meg a nagy képet. Ez az utolsóelőtti nagy munkája a mesternek, a mely örök dísze lesz az új országháznak. Most a fényes pálya, a melynek egész Európa tapsolt s melyre büszke volt a magyar, megszakadt a bonni tébolydánál. A Krisztus Pilátus előtt, az Ecce homo s sok megcsodált képek festője, a legnagyobb magyar művész egy czella négy szűk fala között várja a gyógyulást. Azért imádkozik hű hitvese s azért könyörög az ég Urához egész Magyarország. Akkor rabolja el tőlünk a sors, amikor közénk akart jönni dolgozni. S ha erre már nincs remény, legalább azt adja meg, hogy egészségben visszatérhessen hozzánk — pihenni.