Ország-Világ, 1898 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1898-07-03 / 27. szám
XIX. évfolyam. Budapest, 1898. julius 3. 27-ik szám. ORSZÁG-VISIAG ( SZÉPIRODflüffűl ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÉPES HETILlAP 1 5) Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatalban (Hold-utcza 7) és bármelyik hirdetési irodában. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, VIII. kerület, Kerepesi út 1. szám hová a lapnak szánt közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL, Budapest, V. kerület, Hold utcza 7. szám. Felelős szerkesztő: DIVÁRADI ANTAL ________________________________ ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre................... 8 frt I Negyedévre................... 2 frt Félévre ... . ............. 4 frt Egy hóra................... 70 kr. Egyes szám ára 20 kr. Franczia-, Angolország-, Belgium- és Hollandiából hirdetéseket John F. Jones & Cie (Paris) irodájából fogadunk el. Az előfizetési pénzek csakis az ORSZÁGOS IRODALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ az ORSZÁG-VILÁG kiadóhivatalának Budapest, V. kerület, Hold-utcza 7. szám küldendők. Rudolf trónörökös árvájának, a kis Erzsébet főherczegnőnek nagy ünnepe volt a múlt héten, Gruscha, a bécsi herczegérsek a bérmálás szentségében részesítette a király, Mária Valéria főherczegnő és az uralkodóház több tagja jelenlétében. A fiatal főherczegnő ezzel életének egy jelentős fordulatához ért, rövidesen bevezetik a társaságba és Stefánia főherczegasszony egyetlen leánya a legszebb főherczeg- és kisasszonya lesz a bécsi Burgnak. A bécsi Burgnak mondjuk, mert mióta Rudolf trónörökös meghalt, a budapesti királyi palota vajmi ritkán látta vendégéül az özvegy trónörökösasszonyt, kis leánya pedig, Erzsébet főherczegnő, nem is ismeri a mi szép magyar hazánkat, szép Budapestünket, kerülve kerüli ezt az országot, ahol pedig legjobban szeretik. Rudolf trónörökös halála óta Magyarországnak az uralkodóház öröméből vajmi kevés jutott, a gyászból kivettük teljes részünket és azóta mintha itt nálunk a gyász napjai jutnának eszükbe, meszsze elkerülik a piros-fehér-zöldlobogós országot és Mátyás király palotáját. Pedig ha valahol, úgy bizonyára nálunk szeretettel, lelkesedéssel fogadnák és ünnepelnék a magyar trón egykori örökösnőjét, a kinek ereibenő magyar vér is folyik és egyetlen kis leánykáját, akit némi joggal, azért a szeretetért, a melylyel szülei és az egész uralkodóház iránt viseltetünk, a magunkénak is tarthatunk. Egyszer Gödöllőn járva, beszédbe ereszkedtünk a kastély egy kapusával. Az könybe lábbadt szemekkel beszélte: — Régi időkben egész más élet volt itten. Hetekig itt lakott a királyné, jókedvűen, vidáman, a gyászruhát, a mi most nem jön le testéről, nem is ismerte, néha meg is szólított és egy-két barátságos szót mondott. Mulatság volt az élet, volt vadá Erzsébet, szaz, a lovardában nap-nap után nagy lovaglógyakorlat, elől volt a királyné, mindig elől, karcsú termetével legpompásabban ülte a lovat. Most tessék itt körülnézni. Az ember szeretne sírni. Eljön a királyné. Csupa gyász minden. Nem vesz észre, minig csak elvesztett fiát siratja.Nem vesz észre, elmegy mellettem. Ilyen az élet a budai várban is. Elköltözött a vidámság. Télen a bécsi Burgban, annak ódon falai között mégis néha napján elfeledik az emberek a sok gyászt, a mi esztendők óta az uralkodóházat érte és mulatni is mernek. Csak igy lehet, hogy Stefánia főherczegasszony és kis leánya ott vannak, mindig csak ott vannak s a mi várpalotánk sohasem látja őket. Hiába akarjuk, hiába vágyódunk utánuk, a mi kérésünk nem teljesedik. Úgy látszik, itt nálunk, ahol léptennyomon a szeretet és igaz ragaszkodás megható jeleivel találkoznak, jobban eszükbe jut a múlt, mint a kedélyesnek hirdetett Bécs városában, ahol az éljen oly ritkaság, mint nálunk az abczug, szinte úgy lehet, ha tetszik is szívüknek a .A nagy lelkesedés, az igaz szeretet, fájdalom borul reájuk, amikor eszükbe jut, mennyivel nagyobb volna a boldogság, a szeretet, ha a sír lakói feltámadnának. Nem lehet más oka, hogy az ország trónörökösasszonya oly ritkán kerül Budapestre, esztendők jönnek-mennek s tiz esztendőben kétszer jut alkalmunk, hogy láthassuk karcsú termetét, bájos személyét, a melylyel a tömeg hódolatát megköszöni. Utolszor januárban vártuk, de akkor meghalt, napokig élet és halál között lebegett és hogy felgyógyult, az nem az orvosi tudomány érdeme, hanem a természet csodája. Akkor leánya, Erzsébet főherczegkisasszony volt az első, aki betegágya mellett ápolta édesanyját éjjel-nappal, fáradságot nem ismerve, mindaddig, mig maga is ágyba nem dőlt. "e) Micsoda gyötrelem lehetett a kis főherczegnőnek látni keserves fájdalmak között édesanyját, akiről már azt hitték, hogy elveszíti hirtelen, váratlan, párnapi betegeskedés után, mint ahogy elveszítette édesapját. De akkor még pici kis lányka volt, aki nem ismerte, nem értette a gyászt, hiába ölelte magához sírva édesanyja, csak csodálkozva nézett nagy szép szemeivel, amelyek akkor még ritkán lábbadtak könybe. Csak nagy lassan tudta meg, hogy az apai szeretetet akarják pótolni azzal a nagy szeretettel, amelylyel Ausztriában körülveszik. Csak mi magyarok nem mutathatjuk ki nagy szeretetünket . . .