Ország-Világ, 1919 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1919-01-01 / 1. szám
2 A STÍLUS AZ IRODALOMBAN ÉS A MŰVÉSZETBEN.* Irta GULYÁS KÁROLY. <1] Minden egyén úgy szellemi, mint erkölcsi tekintetben annak a kornak a teremt ménye, amelyben él. A szellem termékenyítője az élet közvetlen szemlélete. Ez a szemlélet valamelyes formán szűrődik át, bizonyos meg*határozott irányelvek szerint, ahogyan a külvilág tüneményei módosítják az embert. Ez a kétségkívül tetszetős mitégelmélet a kölcsönösség hozzáadásával még nem is olyan tarthatatlan. Ha az illető kor szellemében, a maga kezdetleges vagy haladottabb művészete kapcsán megvan a műalkotás alapvető föl*tétele, akkor ez képes a saját művelődés* történeti hátterével a maga képére és hason* latosságára alakítani a benne élőket. De amint az egyén feléje kerekedhetik korá* nak, — mert mindig akadhatnak olyan alkotó * forrásművek: Érdy Lajos: Néhány szó a magyar zenéről. Bp. Sz. 1896. Beöthy Zsolt: Egy új magyar történeti kép. Bp. Sz. 1896. — A művészetek története. I—III 1906 — A magyar irodalom története. 1892. Heinrich Gusztáv dr.: Egyetemes irodalomtörténet. 1900. Pasteiner Gyula dr.: A művészetek története. 1893. Emile Faquet: XVIII de siècle. Paris. 1896. (Fordításban.) H. Gy.: A parnassusi költők Franciaországban. Bp. Sz. 1900. C. Neumann: Der Kampf um die neue Kunst. Berlin. 1897. Tudománytár. 1835. 11—111. sz. Henszlmann I.: A képzőművészetek fejlődése. 1883. Lübke: Die Kunst des XIX Jahrhunderts. 1904. Jánosi Béla: Az aesthetika története. I—III. kötet. Brandes György: A XIX. század főbb irodalmi áramlatai. Berlin. 1874. Gerber: Die Sprache als Kunst. Ipolyi Arnold: Kisebb munkái. Budapest. 1873. M. Schiessl: System der Stilistik. Straubing. 1884. Taine: Az angol irodalom története. (Csiky Gergely ford.) Pitroff Pál dr.: A játék és műforma. 1914. Ábrányi K. id.: A magyar zene a XIX. században. H. Kramer: Das XIX.te Jahrhundert. 1900. Greguss Ágost: A stílről. Különböző értekezések folyóiratokban, szaklapokban, továbbá : Ambrus Zoltán, Arany János, Gyulai Pál, Gárdonyi Géza, Berzeviczy Albert, Radics Ferenc, Divald Kornél irodalmi és művészeti dolgozatai, stb. géniuszok az élet minden terén, akik a hagyományok szűk korlátain belől meg nem férnek, — azonmód termékenyítő hatása is elveszhet minden új eszmének, ha mondjuk egy olyan korszellem számára történt a gondolatközlés, amelyik nem is tud kellőképen foglalkozni azzal. Szóval a kor az egyént és viszont az egyén a kort meghaladhatja, megelőzheti. A milió ezer meg ezerféle hatása, befolyása okozta viszonylagosság közt, de a műveltség rétegeiben is mindegyre magasabbra törő em ber látókörének szélesbedésével életének min den mozzanatát, lelkivilágának minden érzelmeit visszaadni törekszik.A gondolatok, az impressziók visszaadására irányuló törekvések közben ha nem is várhatunk minden újonnan fölmerülő gondolattól eredetiséget, mert szinte lehetetlen olyasmit mondani, amit már el ne mondtak volna mások, ha csakugyan igaz és találó egy-egy újabb eszme az önálló felfogás és előadás folytán, már azt is az egyéniség előnyére tudjuk be.) És ezt olyan formában teszi, hogy ezenközben mást ne utánozzon, egyéni sajátságairól le nem mondva: az újszerűség jellegével hasson mintegy, hogy egyéniségéből fakadt szokása eredeti legyen. Ezt az egyéni kifejezésmódot magát is befolyásolhatja a korszellem. Nagy idők kábító lehellete megérzik az egyéneken. Törpe kornak csak nagynéha vannak kimagasló egyéniségei. Az ember természete nyilvánul meg ugyanis írásműveiben, nyilatkozik meg minden műalkotásban, ott rejtőzve az egyéniség minden vonal, minden sor között. Ahogy már most a gondolat testet ölt az egyénnél, ahogy az ige testté lesz, az a »nyelvbeli kifejezésmód«, az a jellegzetes vonás a stílus, amint az író, a művész felülemelkedik a szimpla, dísztelen igazságokon, a napi élet szintjén. Goethe szerint ugyanis az embert magának a természetnek utánzása még nem elégíti ki, hanem megunván azt, hogy a természet betűit a rajzolásban folyton csak utána betűzze: maga talál ki egy bizonyos nyelvet, amelyen azt, amit lelkével megragadott, a saját módján kifejezze ,■ egy tárgynak, amit többször ismételt, sajátos jellemző formát adjon, anélkül azonban, hogy ezenközben a természetre tekintene vagy csak élénkebben is emlékeznék. (Folytatása következik.) KOVÁCSy BERTA festőművésznő: ORSZÁG-VILÁG A NAGYSZEBENI VÁROSTORONY. Kovácsy Berta eredeti razii, NAGYSZEBENI RÉSZLET 1919