Ország-Világ, 1926 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-03 / 1. szám
, fe \ '%41 O JVSI / ______Budapest, 1926. január $ V%, 47. évfolyam. * 1. szám. RSZIoVllÁO ■ ^SzeREPES HETILAP^ffia-Szerkesztőség : Budapest, VI., Horn Ede utca 18., földszint 1. FELELŐS SZERKESZTŐ • Előfizetési ár : Egy évre 120,000 korona. Fél évre 60,000 korona, Kiadóhivatal címe: Budapest, V. kerület, Hold utca 7. szám. negyedévre 30,000 korona, egy hónapra 13,000 korona. Egyes kiadótulajdonos: a „Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság". Pro TV T 1/ 7QTPilVrOMD számára tőzsdékben és a pályaudvarokon 3,000 korona. Külföldi Megjelenik minden héten egyszer, vasárnapon. UL. Lz-iL.il Yi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. AZ ASSZONY ÉS A FÉRFI írta HARMATZY-SIMON LÓRÁNT. (i) . Légyott. Lassú léptekkel ért oda a Calvin-téren felállított óraoszlop elé. Az óra negyed 6-ot mutatott. Összehasonlította a saját zsebórájával, □óformán alig volt különbség a kettő között. Tehát még negyed óra ! Mert úgy beszélték meg, hogy fél hatkor találkoznak itt, az óra alatt s aztán kimennek a Szigetre, sétálni. Ő szándékosan jött kissé korábban. Inkább ő vár az asszonyra, semmint ezt várakoztassa magára. No meg a türelmetlenség is kergette már otthonról. De ha már várnia kell, itt nem marad állva, a szögleten. Hiszen akárcsak mintha a homlokára volna felírva, hogy légyottja van. Utóvégre ezen ugyan nincs semmi szégyelni való, de kinek mi köze hozzá ? Tudta jól, hogy az asszony villanyoson jön a Baross-utcán át. Bekanyarodott tehát a Baross-utcába és felállt a szögleten, a villanyos megállóhelyénél. Itt legfeljebb csak annak a valakinek szúrhat majd szemet az ácsorgása, aki megfigyeli, hogy az egyik villanyoskocsit a másikután engedi tovább haladni, anélkül, hogy valamelyikre felszállna. A megállóhely előtt a villanyos kocsik szakadatlanul követték egymást. Némelyik egészen telve, némelyik félig üresen. Az utasok fel- és leszálltak. Az asszony ezekkel a kocsikkal még nem érkezhetett. Még korán volt. Szórakozottan nézett végig az utca mozgalmas-szépén. Járókelők, kocsik, autók, villanyörök nyüzsögve jöttek-mentek fel s alá. De őt mindez sem érdekelte. Máskor talán kíváncsian fordult volna meg egy-egy csinosan, ízlésesen öltözött fiatal-Tiő után vagy rajta felejtette volna a szemét amint egy-egy formásabb láb a villanyos magas lépcsőjén való felszállás közben egy pillanatra előbukkant a megfeszülve felcsúszott szűk szoknya alól. De mindez most hidegen hagyta őt. Valahogyan mintha minden más kikapcsolódott volna az érdeklődéséből, — minden, ami nem közvetlenül arra a bájos, édes kis asszonykára vonatkozott. Mintha az az érzés telítette volna, közömbössé, hozzáférhetetlenné tette volna minden más benyomás ellenében. A percek lassan teltek, de azért mégis csak múltak. Elgondolta magában, hogy milyen különös is! Ezt a találkozást már napokkal ezelőtt beszélték meg. Tegnapelőtt még csak úgy gondolt reá, hogy: „Holnapután", tegnap délután már akként, hogy : „Holnap ilyenkor" és ma reggel boldogan, szinte diadallal ismételgette magának, hogy: „Ma!* És végre most?.. Talán öt perc, talán két perc múlva ? ... Talán már a következő pillanatban ? Talán éppen az a kocsi lesz az, amely őt hozza, amelyik ott a távolban most kanyarodik be az egyenesbe ?... Pár lépést tett s feszült figyelemmel nézte, hogy kik készülnek leszállni ? Úgy szeretné már látni! Félév előtt még sejtelmük sem volt az egymás létezéséről és most nehezére esik, hogy kivárja a következő pillanatot, amely meghozza ezt a találkozást. De az asszony nem volt a leszállók között. Persze, persze! Hiszen még csak két perccel múlt fél hat. De azért reméli, hogy nem késik meg nagyon. Bizonyára itt lesz nemsokára. Az idő lassan telt, haladt. Már öt perccel, már 10 perccel múlt fél hat és az asszony még mindig nem érkezett meg. A kocsik egymás után futottak, de egyik sem hozta azt, akit oly várva várt. Egyszerre csak a Calvin-tér felől borotvált képű, jólöltözött úriember áll oda a megállóhelyhez. Egymásra pillantottak és lépésük önkénytelenül egymás felé vitte őket. Kezet fogtak. — Szervusz! Hogy_ vagy? Mit csinálsz? Vársz a villamosra ? Én is. Gyurkánál voltam. Olvastad, úgy-e, hogy egy automobil leütötte a szegényt? Ő bizony nem olvasta, de azért látszólagos érdeklődéssel megkérdezte : — Nos ? És hogy van ...? — Hát tudod, most már valamicskével jobban. Csakhogy meg kellett operálni. De az orvos azt mondta, hogy a jövő héten már hazabocsátják. Mindez most úgy untatta őt! Csak az érdekelte, várjon az asszony rajta lesz-e azon a kocsin, amely most feltűnt a távolban ? Talán ezzel jön! És a barátja még mindig beszél, magyaráz, hogy Gyurkán hogyan és milyen operációt hajtottak végre. Igen, igen! Ez a kocsi lesz az bizonyára. Érzi! Hiszen különben is már háromnegyed hat. TURI-JOBBÁGY MIKLÓS: Boldog újévet kiván a kéményseprő. Tabáni utcarészlet Budán.