Ország-Világ, 1937 (58. évfolyam, 1-41. szám)

1937-01-01 / 1. szám

1937 január 1. Ha valaki figyelemmel kísérte az utóbbi 8—16 év lefolyása alatt a kultuszkorm­ányok tevékenységét az alsó, de főleg a középfokú iskolák tanítási tervezete körül, megdöbbenve kellett tapasztalnia, hogy az olyan hangza­tos reform­törekvések szent nevében minden esztendőben az előző év célkitűzéseivel hom­lokegyenest ellenkező tantervet vezetnek be 1155 iskolákba. Hogy a legnagyobb változtatá­son kezdjük, itt van a középiskolák állandó nagy kérdése, mik legyenek, gimnáziumok vagy reáliskolák? Az aztán a kívülállók előtt örök rejtély marad, hogy az ismétlődő válto­zások a minisztérium kebelén belül lévő kü­lönböző felfog­ású tényezők harcainak külső jelei, vagy csupán az előző évi reform kudar­cának bevallása. Mikor a reáliskolai tanítást teszik köte­lezővé, védelméől azt halljuk, hogy a gyerme­kek inkább élő, mint holt nyelveket tanulja­nak. De azt nem veszik figyelembe, hogy egy élő nyelv elsajátításához nem elegendő heti két, maximum három óra, mikor is 35— 40 személyes csoportokkal a legjobb akarat mellett sem foglalkozhat a tanár úgy, hogy a tanuló a legcsekélyebb beszélőkészségre szert tegyen. Viszont a klasszikus nyelvek kiküszöböléséről addig szó sem lehet, míg az egyetemen a jogi-orvosi-mérnöki-vegyészi gyógyszerészi-teológiai fakultásokon az ösz­­szes szakkifejezések görög, de főleg latin­­nyelvűek. Mint látjuk ezek tényleg komoly problémák, de ebben a formában nem lehet a megoldást megtalálni, mert így áll elő az a lehetetlen helyz­et, hogy egyazon iskolán belül, a magas csoportok gimnáziumi, a kö­zépsők reál, az alsók pedig a felső csoport anyagától eltérően bár, de ismét csak gimná­ziumi tanítást nyernek. Ezek a visszásságok feltétlenül súlyos zökkenők okozói lesznek, azonkívül úgy a pedagógust, mint az amúgy is túlterhelt tanulót állítják újabb és újabb nehézségek elé. A túlterheléssel kapcsolatban írni kell az úgynevezett „LUTTOR vagy zsinórírás“-ról is. Magániskolák már évekkel ezelőtt beve­zették és most átvették az állami és községi elemi iskolák is. Ez idáig rendben van. Szak­értők azt mondják, hogy a gyermek, aki ilyen írással tanul, egészségesebb tartásra szokik, könnyebben tanul meg írni stb.. De mi szükség volt ezt az írást most bevezetni az első gimnáziumba. Az a négy elemit ki­járt gyermek, aki még nem a Luttor írást ta­nulta, már jórészt kialakult egyéni írással ír, tehát ennek következtében már nem pro­fitál az új írásból semmit. Újabb megterhe­lés, új tantárgy s a régi íráshoz beidegzett keze soha meg nem szor­ja a cikornyásan le­egyszerűsített betűket. A tananyag is bővül évről-évre, bár erre a mesterséges és túlzott bővítésre semmi szükség nincsen. Az utolsó húsz év annyi korszakalkotó találmánnyal szolgált az embe­riségnek technikai téren, a világháború, a forradalmak és az azóta is tartó válságok amúgy is mértéktelenül megnövelték a törté­nelemtanítás anyagát, tökéletesen meg lehet­nek elégedve az irányító körök, ha a serdülő ifjúság ezekkel megbirkózik. Mentségül olyan kijelentések hangzanak el, hogy a tananyag nehezítése a szelekciót szolgálja. Túlprodukció van érettségizett fi­­úkban és leányokban, tehát hulljon a gyön­gébbje, selejtesebbje, amely nem bír megbir­kózni az anyaggal. Ugyanakkor azonban nem nézik az érem másik oldalát. Nevezetesen azt, hogy ez a súlyos erőpróba, amit a középis­kola most jelent, hány igen eszes és törekvő fiatal gyerek fizikumát roppantja össze. Nem számolnak azzal, hogy a túlzott szelle­mi igénybevétel mennyi idegileg tönkrement fiatal egyént produkál. S hogy ez nem légből kapott állítás, igazolja az utóbbi évek folya­mán oly sajnálatosan szaporodó diáköngyil­kosságok sorozata. Hogy álljon meg az élet A tej, melynek litere 28 fillér, sok gyer­mek számára luxuscikk. Sok gyermek még életében sohse látott tejet s van sok vidék az országban, hol a falusi gyermekek csak ke­nyéren élnek s egy kis krumplileves már cse­megének számít. Cukorhoz, mely nem luxus­cikk, hanem elsőrendű tápszer s melynek oly nagy fontossága van a táplálkozásban, soha­sem jutnak. Ennek pedig legfőbb oka, hogy ezen el­sőrendű tápszer talán az egész világon Ma­gyarországon a legdrágább. Ugyanakkor, amikor a nyugatindiai szigeteken az új cu­kornádfajtákkal sikerült az évi kétszeri ter­mést évenként háromszorosára emelni s új eljárásokkal a kivont cukormennyiséget is növelni s azáltal a cukor árát csökkenteni s amikor a németek az előnyös cukorelőállítás­ban versenyre kellnek répacukrukkal az ol­csóbb nádcukorral, nálunk a cukorfelesleg külföldön való s áron alul történő értékesí­tése a fontos. A cukorgyárak a magas adó miatt ter­mésüknek csak egy részét tudják idehaza ér­tékesíteni. Nagyobb részének külföldön kény­telenek piacot szerezni s a még így is az elad­hatatlan részt denaturálják s takarmányozási célokra használják. A közönség nemcsak pestkörnyéken, ha­nem vidéken sem tudja a magas árakat meg­fizetni s vagy csempészett szaharinnal pó­tolja a cukrot, vagy ami egyszerűbb , egy­szerűen cukor nélkül eszik mindent. Szeren­csésen járnak azok a zsellérek, akik oly he­lyen vannak, ahol denaturált cukrot használ­nak takarmányozásra, mert a cukor meg­szabadítása a denaturáló szerektől aránylag könnyű. Egy mázsa takarmánycukor ugyan­is 89 kg. cukrot, 1 kg. faszénport és 10 kg­. korpát tartalmaz. Egyszerű fel­főzésnél (mint a fondant készítésénél is) a cukor minden idegen anyagot föl alakjában kidob magából s a maradék cukorszirup már tiszta s emberi táplálkozásra alkalmas, így a jószág mellett a gyermekeknek is jut e fontos tápszerből. Ez, sajnos, csak na­gyon kevés helyen történhet meg. A napokban hallottunk egy előadást, melyen a társadalom segítségét kérik egy szervezkedéshez, melynek célja: a gyerme­keknek a tuberkulózistól való megmentése. Az előadó igen megrázóan ecsetelte­s szá­mokkal bizonyította, mily nagy nálunk a tbc. okozta gyermekhalandóság a hiányos táplál­kozás miatt, küzdelmeiben az az ember, akit már fiatalsá­gának éveiben olyan erőpróbának tesznek ki, melyek úgy megviselik, hogy az élet küszö­bére már kisebb-nagyobb idegi vagy testi megrongáltsággal lép. összegezve az elmondottakat, eleve tilta­kozunk a maradiság vádja ellen. Igenis szük­ség van korszerű reformokra. Pangás néni állhat be semmiféle fejlődésben. Fejleszteni kell az időknek megfelelően a tanítás rend­jét, de ez a fejlődés egy irányban haladjon s kerülje még a látszatát is annak, mintha kapkodó vagy fejvesztett lenne. Igyekezzék oly irányban tevékenykedni, hogy meg­nyerje a magyar társadalom bizalmát, mely most aggódva nézi, hogy legdrágább kincsét, a gyermekét, különböző felfogások kísérleti anyagának tekintik. Ezzel szemben a fasiszta Olaszország mily szenzációs javulást ért el néhány év alatt e téren. A kormánynak kötelessége lenne e fon­tos közélelmezési cikknek mértéktelen adóját elengedni s inkább a cukorkákat, bonbonokat stb erősebben megadózni, mert hisz nem is a fogyasztási, hanem a forgalmi adó a leg­állandóbb s legbiztosabb jövedelme. Egy kg. kockacukor P 1,34-es detailárból 65 fillér az adó. Amennyiben azonban ebből az adóból be­folyó jövedelmet nélkülözni nem tudná, azon elgondolás szerint, hogy a lerongyolt nép a fennmaradó árat sem tudja megfizetni, tegye lehetővé, hogy az iskolásgyermekek, akik erre rászorulnak, naponta és fejenként leg­alább 10 dg. nyerscukorhoz jussanak. Ugyan­is a barnaszínű nyerscukor kg-ként 12 fil­lérért kerül exportra, így egy-egy gyermek­nek naponta cukorral való ellátása alig ke­rül többe 1 fillérnél. Ha a marhák megérdem­lik, hogy kg-ként 14 filléres denaturált cu­korhoz jussanak, mert a hízott állat értéke­sebb, mennyivel inkább érdemli meg a ma­gyar gyermek, a nemzet jövője, hogy e ked­velt tápszerhez jusson. És ez az államnak se rossz üzlet, mert tízszer többet kell kiadni oly legyengült gyermekek gyógyítására, akik így egészségesek maradnak. MIHHIHIfininiUIHIIIIIIIINIIIIIIHHIIIIIIIIIUIHinillllllllllll Meg kell menteni a jövő nemzedékei A teheneknek fontosabb a cukor, mint a gyermekeknek ORSZÁG-VILÁG IHIUIMiQIR — Hozza be a tengert — mondja a szín­házi rendező a szertárosnak. — Neon használható — feleli ez — mert vizes, az éjjel megázott a szín alatt. * — Pali! Nevezd meg nekem a hét első napját. A fiú hallgat. —Hát mikor megy anyád a templomba — Ha új ruhája van. * Már az igaz, hogy a pénteki nap szeren­csétlen egy nap. Ugyan miért? — Hát előtte való kedden tű­z volt a vá­rosban, utána következő vasárnap meg bele­ütött a menykő a házunkba. * Mirabellát azzal gyanúsították, hogy mással csináltatja beszédeit. Mikor ez egy­szer füleihez jutott, azt mondotta: — Rendben van, de jó volna, ha ti is annál rendelnétek meg beszédeiteket. s

Next