Orvosi Hetilap, 1859. február (3. évfolyam, 6-9. szám)
1859-02-06 / 6. szám
93 94 — 11 — — — melyek a rendes belövelt lakhártyának helyüket nem sokára átengedik. Ha az első lerakodási termények a természetre bizatnak az eltávolítás ugyan hosszabb ideig tart, de soha egy hétnél tovább nem késik; e mellett épen nem észlelhetjük azon bolyhos (zottig) és oszlopzatos felpuffadást a bántalmazott részeken, mely mint mondánk, a térimbéles köthártyalob takaros szakát jellegzi , hanem csak véknyabb, halványabb és egyenlőtlen helyeket , melyeken egyes mélyedések láthatók, s a savós átnedvülés által felernyedt és elmolott hártyák czafatai a most csakugyan megszaporodott váladékkal kiküszöböltetnek, mely váladék (Secret) azonban mindvégig megtartja hurutos, azaz nyákos természetét. A kórlefolyás leglényegesb mozzanata az, hogy heges behúzódások és töpörödések a bántalmazott helyeken soha hátra nem maradnak, mi világosan bizonyítja , hogy a bántalom valóban csak felületes volt , s a lakhártya mélyebb rétegeibe, vagy épen az alatta fekvő kötszövetbe nem hatott. E hegek s az általuk föltételezett rövidülései a szemhéj állománynak azon jelek , melyeknél fogva az egyszer jelen volt terimbéles kötlobot s a lefolyt szemrögös (trachomatos) folyamatot évek múlva is lehet biztossággal felismerni , s melyek a szem szabályos állapotára mindig többé kevésbbé kártékonyan hatnak, habár eredetileg sikerült is e roszindulatu kórok kedvező eseteiben a szemtekét minden kártól megóvni. Azt nem vettem észre hogy az imént leirt álhártyák különös befolyással lettek volna a szemtekén jelenlevő izzadványos pontokra, sőt ellenkezően ezek saját szabályokat látszanak követni s nagyában akként lefolyni, mint a killeges köthártyalob (conf. exanthematica), hol nem egyes, nagyobb s elszigetelt de számosabb, apró fakadékok vannak jelen. Ezen apró kütegszer helyek lassanként a köthártya részéről edényekkel fedeznek, melyek azokat eleinte koszorú alakban evedzik, később egészen betöltik, s 4 —14 nap alatt felszívódás útján elenyésznek. (Vége köv.) —• <: n ■— A MEDENCZEHAJLÁS MEGHATÁROZÁSA tárgyában Spiegelberg szerint- Közli Dr. Maizner János v. szülészeti tanársegéd. Medenczehajlásnak (Inclinatio pelvis — Beckenweigung) nevezzük a medencze bemeneti síkjának (Eingangsebene) ferde helyeztetését, a vízirányos földszinhez, vagy rövidebben azon szögletet, melyet a medencze-bemenetnek mellfelé meghosszabbított egyenes átmérője (egybefogója — Eingangsconjugata) a horizonnal képez. E szöglet Krause szerint 55—65 fok között ingadozó átlag 60°-nyira tehető. A hajlási szöglet, ezen ingatagságánál fogva — Spiegelberg szerint csekély értékkel bír a medenczehajlás meghatározásában, s azt állítja, hogy erre: „Czélszerűbb a Meyer Gr. H. által úgynevezett normakonjugata (magyarul talán szabályos egybefogónak nevezhetnénk), egy oly vonal, melynek hátsó végpontja a keresztcsont harmadik álcsigolyájának közepén haránta futó csekély mélyedéstől kezdődik, mellső végpontja pedig a fanízület felső szélén a két fangomó (Tuberculum pubis) közé esik. E vonal hátsó végpontja magasabban helyeztetik, mint a mellső, és e vonal vízirányossal egy 30°-nyi szögletet képez. E szöglet meglehetősen állandó (ziemlich constant) , s a normal conjugata és a conjugata vera (t. i. a medencze-bemenet egyenes átmérője) közötti szöglet ingadozása épen oly tetemes , mint a conjugata vera és horizon közötti szöglet ingatagsága'' stb. Ezen állítmány — nézetem szerint — valótlan , mit következő elmélkedéssel szándékom indokolni.— Tudva levő dolog ugyanis , hogy az előfok (Promontorium) 3 hüv. és 6 vonalnyival helyeztetik magasabban (a női testet fesztelen egyenes állásban képzelve), mint a fanízület felső széle ; a medenczebemeneti síklap mell- és fölfelé tekintő ferde irányzatának oka,az előfok e magasabb helyeztetésében rejlik; a bemenet ferde irányzata létesíti a hajlási szögletet , mely átlag , 60°-nyit teszen ki; — e fokmennyiség a medencze rendes hajlásának felel meg. — Ha már most — egyéb körülmények maradtával — az előfok magasabban helyeztetik (mint rendszerint szokott), magasabban fog helyeződni a keresztcsont minden egyes pontja , a keresztcsonttal együtt a vele egybekapcsolt farcsíkcsont is, azaz a medenczének egész hátsó fala magasabban fog állani , miből önkényt következik , hogy minden hajlási szögletnek (a bemenet, — a kimenet hajlási szöglete, s a Spiegelberg-féle szögletnek is) nagyobbnak kell lenni , mint rendes állapotban. — De mivel ez utóbbi rendes viszonyok között csak 30°-nyi, azaz fele a 60°-nyi szöglettel bemeneti hajlásnak, igen szembeszökő, hogy amannál az ingadozási különbségnek (Schwankungs - Differenz) is csekélyebbnek kell lenni. — Ellenkező történik : ha a medencze — a rendesnél csekélyebb hajlással bír ; ezen esetben mind a három följebb említett szögletnek is kisebbnek kell lenni , miután — mint tudjuk — a szögletek mekkoraságát nem a szárak hosszúsága , de az ezek közé foglalt körív határozza meg. A Spiegelbergféle szöglet változékonysága eléggé fel van derítve , de a medenczehajlás meghatározásánál tértani szabatosság nem is igényeltetik; ennélfogva nincs elegendő okunk arra , hogy a medenczehajlásnak régóta szokásba vett meghatározási modorától eltérjünk. A Meyer által ajánlott normakonjugata mellett továbbá csak azért sem szavazhatunk, mivel ezen vonal csak önkényleg választatott, mely választás a fentebbieknél fogva nincs kellőleg indokolva ; továbbá az különös gyakorlati értékkel sem bir , holott a medenczehajlásnak közszokásban létező meghatárzási módjánál lényeges s bő gyakorlati alkalmazással bíró vonalak szolgálnak alapul , egyik ugyanis a horizon , a másik a medenczebemenet síklapját felező egyenes átmérő, melyet csak mellfelé meghosszabbultnak kell képzelni; de nevezett síklap képzi továbbá a nagy és kis medencze közötti határt. E körülmények — úgy hiszem — elegendők meggyőzni minket arról, mikép a közönséges meghatárzási mód , — bár nem tökélyes , mégis czélszerűbb a Meyer és Spiegelberg által ajánlottnál. A medencehajlás a test változó helyzetével szinte változik , s a befolyás , melyet az a szülés folyamára gyakorol, úgyszólván semmi. Nagy hajlású medenczével bíró nők a terhesség végső hónapjaiban több — a mellső hasfalra támaszkodó terhes méh súlya által előidézett — nedélyek, és kellemetlenségekkel kénytelenek küzdeni, habár ezeket is enyhíti azon körülmény , hogy a terhes nő egyensúly fentarthatása tekintetéből állás és járás közben , törzsének felső részletével kissé hátrahajolni kényszerül , és pedig fokozatosan annál inkább , minél inkább növekedik a méh tertelme és súlya. A medencehajlásnak kisebb vagy nagyobb fokát tértani szabatossággal meghatározni nem lévén szükség, elég, ha figyelmes szemlélet és külső vizsgálat által iparkodunk a hajlás tetemes eltéréseit kipuhatolni. Nagy hajlású medenczével bíró nőknél a külső szálszervek igen alant helyeztetvek, a szeméremdomb mélyen a combok között rejlik, a szeméremhasa(* *) hásd Dr. Otto Spiegelberg Lehrbuch der Geburtshilfe, Lahr 1858, a J2-dik lapon.