Orvosi Hetilap, 1861. április (5. évfolyam, 14-17. szám)
1861-04-07 / 14. szám
263 264 Ha már ezen sokszorta elágazott szakhártyával bélelt csövekből a szóban levő képletek mirigy természetére nagy valószínűséggel következtetni lehet, ez a górcsői vizsgálat által tökéletesen bebizonyul. Találni ugyanis ezen elágazott csövek végpontjain többnyire körte alakú, 3—4-enként csoportosulva álló mirigy hólyagcsákat (Drasenblasen). E szerint e járatok kis mirigyek kivezető csővel, a mirigyek pedig e vezetékeik sokszoros elágazása miatt az összetett, fürtös (traubenförmig) mirigyekhez sorolandók, melyek kisebb-nagyobb számmal a húgycső lakhártya alatti és izomrétege közt beágyazva vannak s a húgycső külnyilása táján vezetékeikkel végződnek. Ezen vezetékek (duct, excretorii) nyilásaihoz közel be — és hátfelé a húgycső külnyilásától számos gödör — vagy hasadékszerű bemélyedéseket láthatni a hugycsőlokhártyán, melyek az úgynevezett L 11 r c-féle mirigyekhez tartoznak , s melyekről H u s ch k a igen alaposan megjegyzi, hogy a húgyhólyag nyílásától a húgycső közepe felé mind kevésbbé tisztán láthatók és csak a külnyilás közelében ismét nagyobbak lesznek, külnyilásaikat mellfelé irányozzák s akkor inkább tágak mint cső alakkal bírnak. Ezeket csak megkülönböztetésül s mint a szóban levő vezetékek legközelebb szomszédjait akartam fölemlíteni. Jelen tárgyunknál semmi más fontossággal nem bírnak. Midőn lelményemet Rokitansky tanár elé terjeszteni szerencsés valók, kis jegyzékre figyelmeztetett, mely„Virchow Archiv“-je 5-ik kötetének 3-ik füzetében „Prostata- Concretionen beim Weibe“ czím alatt foglaltatik, s így hangzik: „Leuckart erwähnt in seinem ausgezeichneten Artikel über das Weber’sche Organ und dessen Metamorphosen (Münchner illust. mediz. Zeitung 1852, Heft 2, Seite 90) dass auch das ausgebildete menschliche Weib eine Prostata besitze , welche , wie die männliche , aus einer grösseren Menge einzelner Blindschläuche bestehe, die von der Einmündungsstelle der Harnrehre auf der Grenze zwischen Scheide und Scheidenvorhof sich hinziehen. Er dtirt dafür Haller und de Graaf.“ Még mielőtt igen tisztelt tanárom által ezen jegyzékre figyelmeztettem volna, az imént kifejtett észleleteimre nézve kerestem irodalmunkban felvilágosítást, s így tudva lett előttem Graaf nézete a nő düllmirigye felől, és Haller erre vonatkozó észrevételei. Mind a kettő oly érdekes és a mi tárgyunkra oly tiszta világot vet, hogy czélszerűnek tartom e két nagy búvárnak erre vonatkozó szavait idézni annyival inkább, miután nézetem szerint az új irodalom a legutolsó idő kivételével ezen tárgyat nem vette kellő tekintetbe. Graaf (De mulier. org. gener. inserv. Lugduni Batav. 1672) ezt mondja: „R. de Graaf (De mulier. org. gener. inserv. Lugdi. Batav. 1672) sagt. interius urebra tenui membrana cingitur, quae in inferiore parte prope mentus urinarii exitum magnas ductus sive lacunas admitit. Inter membranam tenuissimam et fibras carneas reperitur secundum totum urethrae ductum substantia albicans, unius fere digiti transversi classitiem habens, quae totum urethrae canalem cingit, et haec substantia quam perreptant et in qua terminantur ductus illi .... non adeo malem uierum prostata, sive corpus glandulosum possit appellari.“ Előtte tehát ezen általam esetlegesen betegeken észrevett járatok ismeretesek, voltak csakhogy ő az izomréteget tartotta mirigytestnek, melyhez ama járatok kivezető csövekül szolgálnak. Különben nagy óvatossággal szól, mert azt mondja hogy „non adeo male“ lehetne ezt a düllmirigygyel összehasonlítani. Erre Haller „Icon, anatom“ II füzetében következőleg válaszol: „alii sinus perpetuo conspicui intumido ostio urethrae tum ad latus utrumque urethrae utrinque duo vel unicus aliquando premagnus . .. origo horum ductuum est in spongiosa carne urethrae, quam glandulam et prostatam ex analogia vocavit Graafius. Hunc secuti sunt plerique. Alii prostatam veram glandulam recerunt, aut plures glandulas disgregatas urethrae, sed ego sollicite aperta carne urethrae nihil glandulogi reperio, spongiosam autem fabricam video, neque distinguo sinus istos a reliquis mucosis sinabus.“ Ebből és az „Elem. physiol.“ IXk.23-ból következik,hogy Haller azon járatokat a húgycsőnyílás két oldalán leginkább kifejlődve találta, ami eleinte nekem is a betegágynál a legfeltűnőbb jelenség volt. A Graaf mirigyét fabrica spongiosának nézte, és mert a járatokhoz hiányzott a tapintható mirigy, azokat elágazó vaktakhártya öblöknek — sinus mucosi — nevezte. És én is hasonlóan gondolkodtam vizsgálódásaim elején. Azt hittem ti, hogy miután a szabad szemmel látható mirigytest hiányzik, itt csak a rakhártya sokszoros betüremléseivel (Einstülpungen) van dolgom. Rokitansky tanár úr azonban csakhamar fölvilágosított ezen téveszme felől és később úgy találtam, hogy ezen fogalom hajdan általán minden mirigyek kivezető csöveire nézve uralkodott. Azon kérdés tehát, van e az emberi nőnek düllmirigye Graaf idejéből származik. Nézetéhez csatlakoztak Bidloo, Heister és Morgagni. Az utolsónak advers. anatom. IIl-dik tábláján van lerajzolva a „meatus curinarius, circa quem oscula occurrunt earum lacunarum, quae ad glandulosum corpus pertinent, quo urebra ambitur.“ Megkülönbözteti továbbá az advers. anatom. 4-ik fejezete 24 animadversio-jában igen pontosan a húgycsőben látható két különböző alakú nyílásokat, a kerekdedeket, a húgycső külnyilásánál „ad corpus glandulosum pertinentes“ — és a hasadék alakúakat, melyek a külnyíláson belől a húgycsövön előfordulnak, s mint fölebb említtetett, a Litze-féle mirigyekhez tartoznak. Graaf nézetei irányában Morgagni azon megjegyzése is tanúsítja a haladást, miután ő, mint fölőbb magam is említettem, e hosszú vezetékek nyílását nem mindenütt egyformán kifejlődve találta. Haller nézetét, hogy t. i. a kérdéses képletek vak tömlők és mirigyes szerkezettel nem birnak, osztja Walter J. G. „Betrachtungen über die Geburstheile des weiblichen Geschlechts Berlin 1776.“; továbbá Huber „de vaginae uteri structura rugosa commentatio“; végre Tiedemann emlékezetre méltó iratában „Von den Duverneyschen , Bartolinischen oder Cowperschen Drüsen des Weibes Heidelberg 1840,“ mely által ezen a csarnok takáránál nem kis szerepet játszó mirigyekre újabb időben nagyobb figyelem fordíttatott. Az újabb boncztani kézikönyvek tagadják nőknél a düllmirigy jelenlétét, s a legújabb histologicus vizsgálatokat illetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a női düllmirigy általok történt eszméjének felelevenítése lényegesen különbözik attól, mit Graaf női düllmirigynek nevezett, s Haller nem nevezett ugyan annak, de mit a lényeges pontokra nézve Graaffal egyértelműen leírt. Graaf t. i. azon járatokat ruházza fel a prostata jelentőségével, melyek a húgycső kinyitása táján fekszenek, míg Leuckart azokról szól, melyek a húgycső k enyilásától előfelé terjednek. Virchow helybenhagyja L. ezen állítását, felemlítvén, hogy úgynevezett dülmirigyi képleteket különösen öregebb asszonyoknál már a húgyhólyag nyakában, feltűnően sűrűn a húgycső belnyi- tásá nál, azután még a húgycső hosszában is talált.*) Sőt Virchow tágítja még Leuckart nézetét oly módon, hogy a különbség közte és Graaf közt az által még feltűnőbbé válik. Azt mondja t. i. „E szerint föl kellene vennünk, hogy egyes vagy csoportozódott düllmirigyféle vak tömlők a húgyhólyag egy részén, s a húgycső lakhártyáján vagy talán egész kiterjedésében is előfordulnak. De miután erre nézve a férfiak és nők közt semmi különbség nem létezik, a düllmirigyet nem kellene kizárólag az ivarszervekhez tartozó képletnek tekinteni, hanem lényeges részében a húgyszervekhez számítani.“ Végre megjegyzi Virchow, hogy ezen vaktömlők átalán a düllőmirigy tömlőihez hasonlók, és ugyanazon elváltastással birnak. Köllickeri. h. nem említi a nő düllmirigyét, de a női külivarszervek leirásánál következőket mond : „A húgycsői *) Ugyanily düllmirigykötéle képletekről Köllcker is emlékezik „Handbuch, der Gewebelehre“ 506. 1.