Orvosi Hetilap, 1861. április (5. évfolyam, 14-17. szám)

1861-04-07 / 14. szám

263 264 Ha már ezen sokszorta elágazott s­zakhártyával bélelt csövekből a szóban levő képletek mirigy természetére nagy valószínűséggel következtetni lehet, ez a górcsői vizsgálat ál­tal tökéletesen bebizonyul. Találni ugyanis ezen elágazott csövek végpontjain többnyire körte alakú, 3—4-enként cso­portosulva álló mirigy hólyagcsákat (Drasenblasen). E sze­rint e járatok kis mirigyek kivezető cső­vel, a mirigyek pe­dig e vezetékeik sokszoros elágazása miatt az összetett, fürtös (traubenförmig) mirigyekhez sorolandók, melyek kisebb-na­­gyobb számmal a húgycső lakhártya alatti és izomrétege közt beágyazva vannak s a húgycső külnyilása táján vezetékeikkel végződnek. Ezen vezetékek (duct, excretorii) nyilásaihoz közel be — és hátfelé a húgycső külnyilásától számos gödör — vagy ha­­sadékszerű bemélyedéseket láthatni a hugycsőlokhártyán, me­lyek az úgynevezett L­­ 11 r c-féle mirigyekhez tartoznak , s melyekről H u s c­h k a igen alaposan megjegyzi, hogy a húgy­hólyag nyílásától a húgycső közepe felé mind kevésbbé tisz­tán láthatók és csak a külnyilás közelében ismét nagyobbak lesznek, külnyilásaikat mellfelé irányozzák s akkor inkább tá­gak mint cső alakkal bírnak. Ezeket csak megkülönbözteté­sül s mint a szóban levő vezetékek legközelebb szomszédjait akartam fölemlíteni. Jelen tárgyunknál semmi más fontosság­gal nem bírnak. Midőn lelményemet Rokitansky tanár elé terjeszteni szerencsés valók, kis jegyzékre figyelmeztetett, mely„Vir­­chow Archiv“-je 5-ik kötetének 3-ik füzetében „Prostata- Concretionen beim Weibe“ czím alatt foglaltatik, s így hangzik: „Leuckart erwähnt in seinem ausgezeichneten Artikel über das Weber’sche Organ und dessen Metamor­phosen (Münchner illust. mediz. Zeitung 1852, Heft 2, Seite 90) dass auch das ausgebildete menschliche Weib eine Pros­tata besitze , welche , wie die männliche , aus einer grösseren Menge einzelner Blindschläuche bestehe, die von der Einmün­dungsstelle der Harnrehre auf der Grenze zwischen Scheide und Scheidenvorhof sich hinziehen. Er d­tirt dafür Haller und de Graa­f.“ Még mielőtt igen tisztelt tanárom által ezen jegyzékre figyelmeztettem volna, az imént kifejtett észleleteimre nézve kerestem irodalmunkban felvilágosítást, s így tudva lett előt­tem G­r­a­a­f nézete a nő düllmirigye felől, és Haller erre vo­natkozó észrevételei. Mind a kettő oly érdekes és a mi tár­gyunkra oly tiszta világot vet, hogy czélszerűnek tartom e két nagy búvárnak erre vonatkozó szavait idézni annyival in­kább, miután nézetem szerint az új irodalom a legutolsó idő kivételével ezen tárgyat nem vette kellő tekintetbe. Graaf (De mulier. org. gener. inserv. Lugduni Batav. 1672) ezt mondja: „R. de Graaf (De mulier. org. gener. in­serv. Lugdi. Batav. 1672) sagt. interius ureb­ra tenui mem­­brana cingitur, quae in inferiore parte prope mentus urinarii exitum magnas ductus sive lacunas admit­­it. Inter membranam tenuissimam et fibras carneas reperitur secundum totum urethrae ductum substantia albicans, unius fere digiti transversi classitiem habens, quae totum urethrae canalem cingit, et haec substantia quam perreptant et in qua terminantur ductus illi .... non adeo male­m u­­­i­­erum prostata, sive corpus glandulosum possit appel­­lari.“ Előtte tehát ezen általam esetlegesen betegeken észre­vett járatok ismeretesek, voltak csakhogy ő az izomréteget tartotta mirigytestnek, melyhez ama járatok kivezető csövekül szolgálnak. Különben nagy óvatossággal szól, mert azt mondja hogy „non adeo male“ lehetne ezt a düllmirigygyel összeha­sonlítani. Erre Haller „Icon, anatom“ II füzetében következőleg válaszol: „alii sinus perpetuo conspicui intumido ostio urethrae tum ad latus utrumque urethrae utrinque duo vel unicus aliquando premag­­nus . .. origo horum ductuum est in spongiosa carne urethrae, quam glandulam et prostatam ex analogia vocavit Graafius. Hunc secuti sunt plerique. Alii prostatam veram glandulam recerunt, aut plures glandulas disgregatas urethrae, sed ego sollicite aperta carne urethrae nihil glandulogi reperio, spongiosam autem fabricam video, neque distinguo sinus istos a reliquis mucosis sinabus.“ Ebből és az „Elem. physiol.“ IXk.23-ból következik,hogy Haller azon járatokat a húgycsőnyílás két oldalán leginkább kifejlődve találta, a­mi eleinte nekem is a betegágynál a leg­feltűnőbb jelenség volt. A Graaf mirigyét fabrica spongiosá­­nak nézte, és mert a járatokhoz hiányzott a tapintható mirigy, azokat elágazó vaktakhártya öblöknek — sinus mucosi — ne­vezte. És én is hasonlóan gondolkodtam vizsgálódásaim elején. Azt hittem t­­i, hogy miután a szabad szemmel látható mirigy­test hiányzik, itt csak a rakhártya sokszoros betüremléseivel (Einstülpungen) van dolgom. Rokitansky tanár úr azonban csakhamar fölvilágosított ezen téveszme felől és később úgy ta­láltam, hogy ezen fogalom hajdan általán minden mirigyek ki­vezető csöveire nézve uralkodott. Azon kérdés tehát, van e az emberi nőnek düllmirigye Graaf idejéből származik. Nézetéhez csatlakoztak Bidloo, Heister és Morgagni. Az utolsónak advers. anatom. IIl-dik tábláján van lerajzolva a „meatus curinarius, circa quem oscula occurrunt earum lacunarum, quae ad glandulo­sum corpus pertinent, quo ureb­ra ambitur.“ Megkülönbözteti továbbá az advers. anatom. 4-ik fejeze­te 24 animadversio-jában igen pontosan a húgycsőben látható két különböző alakú nyílásokat, a kerekdedeket, a húgycső külnyilásánál „ad corpus glandulosum pertinentes“ — és a hasadék alakúakat, melyek a külnyíláson belől a húgycsövön előfordulnak, s mint fölebb említtetett, a Litze-féle mirigyek­hez tartoznak. Graaf nézetei irányában Morgagni azon megjegyzése is tanúsítja a haladást, miután ő, mint fölőbb magam is említettem, e hosszú vezetékek nyílását nem min­denütt egyformán kifejlődve találta. Haller nézetét, hogy t. i. a kérdéses képletek vak tömlők és mirigyes szerkezettel nem birnak, osztja W­alter J. G. „Betrachtungen über die Geburstheile des weiblichen Geschlechts Berlin 1776.“; továbbá Huber „de vaginae ute­ri structura rugosa commentatio“; végre Tiedemann em­lékezetre méltó iratában „Von den Duverneyschen , Bartolini­­schen oder Cowperschen Drüsen des Weibes Heidelberg 1840,“ mely által ezen a csarnok takáránál nem kis szerepet játszó mirigyekre újabb időben nagyobb figyelem fordíttatott. Az újabb boncztani kézikönyvek tagadják nőknél a düll­­mirigy jelenlétét, s a legújabb histologicus vizsgálatokat ille­tőleg meg kell jegyeznünk, hogy a női düllmirigy általok tör­tént eszméjének felelevenítése lényegesen különbözik attól, mit Graaf női düllmirigynek nevezett, s Haller nem neve­zett ugyan annak, de mit a lényeges pontokra nézve Graaffal egyértelműen leírt. Graaf t. i. azon járatokat ruházza fel a prostata jelentőségével, melyek a húgycső k­i­­­nyitása táján fekszenek, míg Leuckart azokról szól, melyek a húgycső k e­­nyilásától előfelé terjednek. Virchow helybenhagyja L. ezen állítását, felemlítvén, hogy úgynevezett dülmirigyi kép­leteket különösen öregebb asszonyoknál már a húgyhólyag nyakában, feltűnően sűrűn a húgycső belnyi- t­á­s­á n­á­l, azután még a húgycső hosszában is talált.*) Sőt Virchow tágítja még Leuckart nézetét oly módon, hogy a kü­lönbség közte és Graaf közt az által még feltűnőbbé válik. Azt mondja t. i. „E szerint föl kellene vennünk, hogy egyes vagy csoportozódott düllmirigyféle vak tömlők a húgyhólyag egy részén, s a húgycső lakhártyáján vagy talán egész kiterje­désében is előfordulnak. De miután erre nézve a fér­­fiak és nők közt semmi különbség nem léte­zik, a düllmirigyet nem kellene kizárólag az ivarszervekhez tartozó képletnek tekinteni, hanem lényeges részében a húgyszervekhez számítani.“ Végre megjegyzi Virchow, hogy ezen vaktömlők átalán a düllőmirigy tömlőihez hasonlók, és ugyanazon elvál­tas­tással birnak. Köllickeri. h. nem említi a nő düllmirigyét, de a női külivarszervek leirásánál következőket mond : „A húgycsői *) Ugyanily düllmirigykötéle képletekről Köllcker is em­­lékezik „Handbuch, der Gewebelehre“ 506. 1.

Next