Orvosi Hetilap, 1861. augusztus (5. évfolyam, 31-34. szám)
1861-08-04 / 31. szám
607 egyikét Schmidt György ügyfelem és barátom szívességéből vizsgálat végett megkaptam. A nagyobbak közé tartozott, s petéded alakú volt. Az egyik sarkon lapítottan nézett ki, s mindenütt szennyes sárga felülete érdességet sehol nem mutatott. Hosszabb átmérője 5, a rövidebb pedig 4,2 millimétert tett. 120 milligramme-ot nyomott, 1 ső ábra, tatkozott. A közepetti részt foglalta el, mely körte alakú elhelyezésű rétegekből állott. (1. áb. d.) és pisztáciazöld (1. Felületéről vékony hártyát (1. áb. d.) lehetett levonni, mely aludt fehérnyéből állott. Ezen burkoló hártya alatt a kő tiszta fehér volt. A hosszabb tengely szerint a középponton keresztül függélyesen menő fűrészelés után nyert váglapon a kő központilag elhelyezett rétegekből állónak rausötét okersárga mag (1 áb. a.) volt, s szintén több központi A mag körül kifelé fehér színű áb. c.) rétegek váltakozva következtek. Ezen rétegek azonban nem voltak mindenütt egyenlőn vastagok és szakadatlan lefolyásúak. A fehér rétegtömeg ugyanis a zöldesen kinézőt folytonosságában több helyen megszakította. Ha a kő vízben áztattatott a rétegek egymástól igen könnyen el voltak választhatók, mert a fehéres rész, mely szárazon porhanyó volt, víz által egészen lágygyá vált, s csak kevés kőmorzsa volt benne észlelhető. Úgy a sárga mag, mint a zöldes rétegek zsírfényűek és csontkemények voltak. A fehér színű rész halavány volt. A kőből finom szelet hígított kénhalványban (HC1) huszonnégy órán keresztül állani hagyatván, az egyes rétegek csak oly világosan tűntek elő, mint egyébként, csakhogy megduzzadtak, s a mag rétegei pikkelyekbe voltak szétszedhetők , melyek vörössárgán és szemcsésnek néztek ki. A magból kicsiny darabka tárgyüregen eczetsavban 2. ábra, összetöretvén, górcső alatt számos vörössárga vérsejttöredékeken és fehérnye alvadékon kívűl kemnyéd (amyloid) testecseket (2. áb.) lehetett látni. Hamélenylúggal (Kalilauge) az imént előadott kezelés mellett a kemnyédtestecseket szintén elő lehetett állítani, de azon különbséggel, hogy míg az eczetsavas készítménynél az említett képletek iblany által kékre festettek, a hamékenylúgosnál ezen kémszerre színtelenek maradtak, miután itten az iblany hamanynyal vegyülve, színítő hatását veszítette, mely azonban rögtön előtűnt, ha kénsav által az iblany összeköttetéséből kiszabadíttatott. A talált kemnyédtestecsek, melyeket az emberi szervezetben Virchow R. fedezett fel, majd központilag elhelyezett rétegekből állottak (2. ábra a.), majd pedig egészen egyneműek voltak (2. ábra b); találtattak továbbá számosak közepette szemcsés tömeggel (2 áb. c. c.), vagy olyanok, melyek szemcsésen egészen át voltak alakulva (2. áb. d. d.), s végtére szétesésben levők (2 áb. e.), nemkülönben szemcsékké teljesen szétesettek sem hiányzottak. A kömnyédtestecsek nagysága átmérőjükben 0,014—0,025 millim. között ingadozott. A kamékenylúgban áztatott magdarabkákból néhány meglehetősen ép színes vérsejtet lehett elszigetelni. A fehéres rész egészen szerkezet nélküli fehérnye alva 608 dokból állott, melyben szétszórva szénenysavas mész darabkák voltak. A zöldes rétegekben csekély számmal hosszúdad és keskeny üreket lehett találni, melyeknek hosszabb átmérője a kő hosszanti tengelyével ugyanazon irányban feküdt. Sav által az ásvány tokot eltávolítván, az ürek megmaradtak, a visszamaradt szervi tömeg pedig aludt fehérnyének bizonyult, mely tű által rostokra való szétszedhető, s ezek közt némely helyen még színes vérsejt maradvány is volt látható. A szervi anyagok az egész kőben meglehetősen egyenlő mennyiségben voltak a hamanyagokkal. Pontos mennyiségi vegybontást, valamint idevonatkozólag úgy a többi vegyrészekre nézve sem közölhetek, miután a kapott anyag, melyet többfélekép kellett felhasználnom, erre nézve felettébb kevés volt. Úgy a mag, mint a zöldes rész hamuanyagai főrészt szénenysavas együletekből állottak, s ezenfelül kevés vilanysavas sókból. Az alagok közül találtam mészélenyt (CaO) túlnyomó mennyiségben, azután keserélenyt és végtére vasat, melyből a magban sokkal több volt jelen, mint a zöldes rétegben. Az elősoroltaknál fogva tehát a kemnyédtestecsek körül véralvadék képződött, mely ásványrészeket vett magába. S az így alakult mag körül rakodtak le azután váltólagosan a fehér fehérnyerétegek kevés szénenysavas mészszel és a zöldes, hamuanyagokban dús telepek. Hogy a kemnyédtestecsek honnét jutottak a vérbe, bizonysággal nem felelhetek, miután a kellő adatok hiányzanak, annyit azonban valószínűen fel lehet venni, hogy azok az elől felhozott kórképletek terményei lehettek , melynek edényei által azután a húgyhólyagi fonatokba jutottak. A visszérkövek mint itten, úgy átalában véve oly helyeken képződnek leginkább, hol a vérfolyás lassúbb. Ilyen helyek pedig a húgyhólyag, méhhüvely, végbél visszérfonatai, a lép, s azután a has és az alsó végtagok visszerei, nemkülönben a duczszöveti dagok.mi'— A keresz mirigy (thymus) szerkezete. Köli Tóth Sándor Jr. E czikk báseli tanár Hs-től a „Zeitschrift für v. Zoologie X. kötete 3-ik füzetének 341—356 lapjain jelent meg. Kísérleteit szerző főleg borjúkon , fiatal kutyákon, macskákon s annyira emberi mirigyeken tette, miként meggyőződhetett, hogy ezek és amazokéi közt lényeges különbség nem létezik. Köztudomás szerint a kereszmirigy feltűnőleg karélycsás szerkezetű. Ha a karélycsa nevet a szerv két főrésze számára megtartjuk, ezek mindegyike nagyszámú másodrendű karélycsákra oszlik, melyek üreges edény- s nedvdús kötszövet által egyesíttetnek; a borjúmirigyen igen könnyen különböztethetők meg harmadrendű karélycsák is. Mindegyik karélycsa egy kisebb vagy nagyobb edénykörnek felel meg, részint közvetve, részint közvetlen egy központon futó zsinórral függvén össze, amely, mint Cooper, Simon, Ecker s mások bebizonyíták, szabálytalan pödöreded lefolyású. A központon futó zsinór minden részben egy erősebb üt- és visszértörzsből, néhány nyirkedényekből, s egy később leírandó csatornából, a központi csatornából áll. Ugyane részekből állanak az oldalt elágazó kisebb zsinórok is , amelyek által a központi csatornák a rajtok nem közvetlenülő karélycsákkal egyesülnek. A borjú kereszmirigye harmadrendű karélycsái késsel könnyen elkülöníthetők, rendesen kissé laposak, hosszas tojásdadok, gyakran tussú oldaluak és lapítottságuk miatt sokszögalakúak. Teljesen különválasztva, alakjuk s nagyságukra nézve nagyon hasonlítanak a nyirkmirigyekhez; a közép nagyságúak közöttük 7—8'" hosszúsági, 4—5'" szélességi, s 1 */a—2’‘ vastagsági átmérőjűek. Gyakran cserépzsindelyként fedik egymást, a közepi zsinór felőli oldaluk hasason kidombol