Orvosi Hetilap, 1862. június (6. évfolyam, 22-26. szám)
1862-06-01 / 22. szám
423 A bujasenyv és a himlőoltás.*) (A „Medical Times and Gazette“ 1862-dik évi folyamából.) (Folyt.) 4) Mi a bujasenyvnek ragály általi átvitelét illeti, itten ingadozó téren állunk, s szorgosan ki kell fürkésznünk a talajt, hová lábainkat tesszük. Az elsőleges fekély ragályos természetéről ki sem kételkedik. De váljon a helybeli bántalmak terményei, melyek az összszerkezeti bujafenyv nyilvánulásaiként tekinthetők, átvihetők-e ragályzás által ? Hunter tagadta ezt. Hasonlókép vélekedett még Ricord és sok más annak iskolájához tartozó kitűnő fej. Azonban Hunter és Ricordnak, noha kétségkívül nagy tekintélyek , szükségképen igazuknak kell-e lenniök. Igen sok oda mutat, hogy a vélemények árama, ellenkezőleg irányul. Rollet, Diday, Lee, *) Elejét 1, lapunk 20 számában, 424 helyes látásunk vagy más érzékkel pontosan meghatározhattuk, s közvetlen hozzáférhetünk. Emlékezetem szerint, föntebb jelölt idő alatt, egyetemünk sebészi korodáján a galvánétesz különösen vérzéscsillapításra nem alkalmaztatott. De igenis túlnyomó az esetek száma, melyekben a galvánétesz használata mellett mint legkiválóbb erényeinek egyikét kell vérzéscsillapitó képességét fölismernem. S bár ép ez esetekből meríttettek a galvanétesz alkalmazhatóságára — vérzéscsillapitás végett a csak imént mondottak, mégis ez irányú képessége iránti tájékozásul akarnám tekintetni egyes esetekre is beereszkedés nélkül annak fölemlítését, hogy ott hol a galvanétesz roncsolásokra alkalmaztatott (nyelvalatti rák), nem lévén elegendő hőfoka többnyire arra, hogy a rátapadt pörköt meg a sült réteget is részben legalább le ne szakgassa, mellette bizony vérzés is jelenkezett, mely ha nem volt is épen akkora mintha ugyanakkora darabok metszőszerrel távolíttattak volna el, kis előnynek mondható még a később megemlítendő szemcsézetnek kedvező sajátság beszámítása mellett is, s alig fogadható el kárpótlásul a másik azon körülményért, mely tisztaság tekintetében — értve a roncsolás teljes voltát — bizony sok kívánni valót hagy. A bal pofára, az állra és áll alá meg a nyak billentő tájára is kiterjedt edénytaplónál sodronnyali alárácsozás alkalmaztatott 2-3 hüvelyk hosszan, a sodronyok izzása nem győzött eléggé a bő nedvességen, rátapadás támadt, s a nyílásokon ép akora vérzés volt, mint később a részletes késseli kiirtásnál, a seb térfogattal arányban; a nyílásokat tömeszelni kellett. A menycsonkítási esetek kettejénél azonban mindenek szerint épen azért, mert az igen rövid sodrony kellően szittathatott, s még a hurkolásnál megemlítendő még egy okért — a vérzés csillapító képesség igen kitűnt. Épen így a jelentékeny nagyobb tyúk, egész pulyka tojásnyi két, garatbeli — és két, férfi ököl és kisebb gyermek főnyi méhbeli rosthabarcz hurkolással kimetszésére alkalmazásánál a galvános huroknak, a csakis cseppekben számítható vérzés kedvező bizonyságot tesznek. Mint kitűnő esetet az érdemben szabadjon megemlítnem, s melynél segédkedni volt szerencsém, az e hó 17-én egy erdélyi úton Balassa tanárom magángyakorlatában általa kivitt műtéti esetet, hol a nyelv a legutolsó zápfog mellett két sodronnyal a nyelvháztól alapjáig átültetett, hol az egyik izzó huroknak hátra és jobbra, a másiknak pedig a nyelv közép vonalával párhuzamosan a csúcsig történt kivezetése által keríttetett körül, s távolíttatott el egy tyúktojásnyi feltört rákképződmény, mely mellett a mutatkozó pár csöppnyi vérzés inkább az átöltés mint a galvános hurkolásnak volt kísérője. — Jelentékeny súlyt helyezhetek az általam 1857-ben látott, Schuh tanár végezte esetére a galvánétesz alkalmazásának, hol szinte hurkolással a méh elfajult hüvelyes része távolittatott el, s az előbbi gyakori vérzések miatt már gyengült nőnél, a műtéti eljárást a szerv egyébiránti vérzésrei hajlamaival épen semmi arányban sem állólag csekély vérzés kisérte. (Folyt. köv.) mindannyian nem csekély nevek, a másodlagos bujasenyv terményei ragályos voltának zászlóvivői. A két előbbi, fenn idézett munkájukban hévvel állítja, hogy szopásnál a beteg gyermek szája által a bujasenyv a dajkára átszállhat. Saját nézetünket követve hisszük, hogy úgy az egyik mint a másik fél által felhozott vélemény, a védett tárgyat tekintvén, körülbelül egyértékű. Megkísértetett, hogy egyes esetek, milyenekre már figyelmeztettünk , értelmeztessenek, mi azonban meggyőződésünkre ekkorig nem hatott. A vitatásba mélyen be nem bocsátkozhatva, az olvasót az említett szerzők munkáira utaljuk, hogy így saját meggyőződésükből kiindulva ítéljenek. S ha másodlagos bujasenyvről szólunk, kiválólag, noha nem egyedül a veleszületett bántalmat értjük, mint melyet vita közben főleg dolgunk lesz. Diday (i. m. 1291.) állítja, hogy a veleszületett bujasenyv kiválólag mérges tulajdonságú „legcsekélyebb terménye is ragályos“ s csak „önmagához hasonlítható.“ Lee Henry ezen véleményt elfogadja, mondván (i. m. XIII. köt. 61.) „úgy látszik, mintha a bujasenyvi méreg a magzat fiatal élete által hatályban növekedett volna, minélfogva egyszersmind ragályozóbbá is vált.“ Rollet és Diday eseteket említnek, hol a bujasenyv dajkáról gyermekre átmenvén, ezen utóbbi mint nehézkóros rángatózott, mely rohamok kevéssel előbb legcsekélyebb mértékben sem mutatkoztak. Mit mond Ricord ? Már említett előadásában mondja, hogy ekkoráig a másodlagos bujasenyv ragályzás útján való átvitelének felvétele ellen volt, míg most a fertőzést megengedi, de egyszersmind állítja, miszerint az mégsem oly átalános, mint egy némely párthiv hiszi. „Megvallom, hogy a ragály állandó fő- és lényeges székhelyeként az elsőleges fekélyt tartom, néha azonban ezen nagy törvény alól kivételkép előfordul, hogy a másodlagos termények is ragályosak lehetnek, legalább a tények ezt látszanak mutatni“ (i. h. 45.). Ebben nincs semmi meglepő. Ricord férfiasan és állhatatosan küzd, de azon meggyőződéssel, hogy igaza van, sőt végtére a tények hatalmas során kívül mi sem küzdheti le. Jelenleg az átmeneti állapotban van , melyben az oly jellem, mint az övé, csak lassan haladhat. Megengedvén, mit bátran tehetünk, némely másodlagos termények ragályos voltát, melyek azon tünemények, melyek a méreg felvételének helyén mutatkoznak? Azt mindenki megengedi, hogy történjék bár az átvitel elsőleges vagy másodlagos bántalomtól, a fertőzés helyén mindig az elsőleges baj, t. i. bujafekély vagy megkeményedés keletkezik, mely utóbbi csekély változások után szinte fekéllyé lehet. Rollet határozottan emellett van, úgy szinte Lee is, mondván: „a másodlagos bujasenyvi bántalmak közönségesen nem vihetők ugyan át az egyik egyénről a másikra, emelkedett hatály következtében azonban ragályosak lehetnek.“ Ily módon megfejti a nehézséget , melyet Hunter a déli szigetek lakóinak bujafekély általi megfertőzésében talált, minthogy szerinte elsőleges fekélyt lehetlen volt oly sokáig hordani (i. h. 59, 63.). A bujafekély ott jelen meg, hol a ragály közvetlen hatott. Körülbelől három heti fogamzási idő szükségeltetik. Az átvett betegség első tünetei sohase a másodlagos bujasenyv köréből valók, noha ezek kellő időben bekövetkeznek. Itt tehát megkülönböztető jelünk van , mely szerint megtudhatjuk , váljon átvitt, vagy pedig lappangó bujasenyvvel van-e dolgunk. 5) Minthogy a bujasenyv ragályos, beoltható-e az a szervezet nedvei és váladékaiból a gerely által, vagy pedig hólyaghúzott helyeken. Ez az elsőleges fekélyre vonatkozólag bebizonyíttatott. Mi az ily eljárás megengedhetőségéről jelenleg nem akarunk szólani, hanem csak tényeket említünk fel. Rollet három beoltást hoz fel, melyek egyikét a fogamzás 18-ik napja után keletkező bujafekélyből önmaga végezte, míg a másikat Rinecker, a fogamzás 23 napi tartama után, s a harmadikat végtére Gibert. Itt azonban a vitatkozás a másodlagos termények beolthatósága felett kezdődik. Kik igent mondanak Wallace (1835), Vidal (1849), Waller (1850) Rinecker (1852) kísérleteire hivatkoznak, kik mindannyian állítják, hogy a beoltások sikeresek, ezek következtében elsőleges fekély származván, melynél a ragályosság nem hiányzik. Ezen beoltásoknál nevezetes volt a fogamzási idő