Orvosi Hetilap, 1862. augusztus (6. évfolyam, 31-35. szám)

1862-08-03 / 31. szám

603 604 szoros összefüggésben van, hogy attól el sem választ­ható ; ezen még most vékonyabb irhabőr a dobhár­tyára is kiterjed, hol annak a vezeték felé létező felü­­letét betakarja, áttetsző és hámsejtekkel ellátott, ezen utolsók pedig átmállott dobhártyáról összefüggésben levehetők, s annak alakját megtartva láthatók. A külhangvezeték és a dobhártya külfelülete vé­rüket legnagyobb részben a mélyen fekvő fülűitértől nyerik, ez az álkapocs izületi nyujtványa mögött, te­hát a fül előtt vevén eredetét, mely tényállás fontos, midőn lobos tüneményeknél helybeli vérveréseket el­érni törekedünk, hogy a nadályok a vezeték külső nyílása körül vagy a fül előtt helyeztessenek. ■— Az idegek, melyek a külhangvezetékben elágaznak, kü­lönféle területekből származnak; egy jelentékeny idegszál a bolygóidegtől, több idegszál az ötödik idegpár fül-halánték ágától (n. auric, temp.) veszik eredetüket, azonkívül az arczideg (n. laeialis) is küld néhány szálacskát a hangvezeték porczos részéhez; a hangvezeték idegzetének ezen bősége és kü­lönféle­­sége teszi fölfoghatóvá azon különféle kórjeleket, me­lyek akár­mily módon létrejött hangvezetéki ingerlés következtében származhatnak; ilyen ismert tünemény a tüsszenés, mely előidézhető, ha a hangvezeték hátsó fele izgattatik, továbbá, hogy a hangvezetékben levő idegen test olykor köhögést és hányást okozhat, mint a Toynbee és Romberg közölte esetek tanusítják; azon­kívül előfordul, hogy a hangvezeték porczos részének sérelmezése által, midőn idegen testek műszerekkel erőszakosan eltávolittatnak, az arczideg bénittatik. A külhangvezeték, mely rendes alakját csak né­hány év múltával a születés után érvén el, csak ekkor záratik el az őt környező képletektől; a halántékcsont pikkelyének domborodása, a felső falazat, mely olykor a dobüreggel érintkező üregeket tartalmaz, s csak 1 — 2 vonalnyi vastagságú válaszfalat képez, a külső agyburok és a külhangvezeték üre között; a hátsó falzat, mely a hangvezetéket a külső agyburok leg­nagyobb vérvezetőjétől a sarlódad árkácstól (fossa sigmoidea) elválasztja, csak néhány vonalnyi vastag­­­ságú és belsejében a csecsnyújtványnyal érintkező üregekkel ellátott csontlemez; a mellső csontos falzat, mely mint érintve volt, legkésőbben végzi be csonto­­sodását, az állkapocs izü­letürét képzi, s a fültömirígy­­gyel határos, ezen csontfalzat gyakran oly ritka szö­vetű, hogy majdnem áttetszőnek mondható. A kül­­hangvezetéknek ezen fontos szomszédsága figyelemre méltó és bizonyos eseteknél kórbonczi vizsgálatuk világot deríthetne, ha meggondoljuk mily táplálási viszonyban vannak az egymáshoz közel lévő szövetek, főkép pedig gyermekeknél, hol ezen csontfalak még igen vékonyak, s hol a fürgönyfolyás (otopyorrhoea externa) igen gyakran előfordul, s érdemleti mélta­tásra ritkán talál. A külhangvezeték irányát a születés utáni kifej­lődésének előrehaladása határozza meg, első rendben pedig a halántékcsont pikkelyének domborodása, mi újszülöttnél nagyon csekély, s a halántékcsont majd­nem függélyes irányban van a dobgyűrűvel, e kép pe­dig a hártyás cső, mely ez időben a külhangvezetéket képezi, felülről lefelé terjed, a dobhártya sem foglalta még el a felnőttnél meg­lévő függélyes helyzetét, ha­nem mintegy vízszintes fekvésben a koponya alsó ré­szét képezi; későbben, midőn a halántékcsont pikke­lyének domborodása kifelé hajol, s a külhangvezeték felső falát képezi, a vízszintes fekvéshez közeledik, a vezeték porczos részével mellfelé nyílt tompaszöget képez; ha tehát a fülkagylót föl- és hátrafelé húz­zuk, ezen tompa szöget közelítőleg kiegyenlítjük, s a külhangvezetéknek majdnem egyenes irányt adunk, de azért még­sem vagyunk képesek a dobhártyát látni, tekintetbe nem véve ezen mégis hosszú űrnek rész világítását és a benn lévő halak és fülzsír okozta akadályokat, lehetetleníti még a látást a külhangve­zeték külső csontfalának domborodása a vezetékar felé, mely az állkapocs ízületének üregét képezi. A külhangvezeték harántmetszete petéded, s pedig kül­­nyilásánál a hosszátmérő fölülről lefelé halad beljebb, míg mellüiről hátrafelé irányult. (Vége köv.) Adatok az őskór, máskép nyavalyatörés gyógykezeléséhez. Közli Kramolini István tr., a sz.-mártoni főapátság urad. orvosa. VI. Gyógykezelés. Végnélküli azon gyógyszerek száma, melyek Dios­­c­o­r i­d­ő­s korától mai napig az eskór ellen használtattak .• rövidség okáért csak azokat fogom fölemliteni, melyek mint az őskór sajátszerei ajánltattak, névszerint: gyökönke — ba­sarózsa — vadüröm gyökerek, narancs levelek, élődi fakin, (vise, quercinum), borsos szaka, (sedum acre.) légyölő galó­­cza, hunyor, dohány, mezei kökörcsin , maszlagos redeszizom, zedoár gyökér , dictamnus albus, csikorka , ebvészmag, szoral, hánytatok, indigo, Dippel-féle s­terpetin-olaj, vilany­­savas szárúrés (?) , búzaszat, hódony , pézsma , kámfor , má­­kony, nadragulya, beléndek, vilany, szénsavas haméleny, horgéleg, gyökönkesavas vilanysavas horgéleg, kénsavas réz­­éleg legköneny, alas légenysavas kenenyéreg, légenysavas ezüstéleg, iblany, vasiblacs­a szörp, kinahéj , kinal, vaskék­­lecs, mireny, hambüreg, indiai nyilméreg (curara), gyökönke­savas és kénsavas nadragulyás, gyökönkesavas légenyköneg éleny, villamosság, állati delej, köpülyök, hólyaghúzak, kuta­­csok, gengszalagok, trízkúpok, izzó vas a nyakszirtre, vagy fejtetőre , hideg leöntések, mindenféle , főleg tengeri fürdők, illő olajos s kábító bekenések, taglekötés, a fejüzém­ek ösz­­venyomása, légcsőmetszés, herélés , idegátmetszés, bőr alatti befecskendezés s. a. t. Habár ezen szerek által néha egy-egy gyógyulás sike­rült is, mit tagadni nem lehet, még­sem szabad egyet is az őskór sajátszerének nevezni, mert nem lévén az oktan kellően megalapítva, nem lehetett okszerűleg számot adni a gyógy­szer mi módon eszközlött jó sikeréről, hanem csak merő tapasztalatiságból használtatott egyik vagy másik szer, s nem veendi rész néven senki azon merész állításomat, hogy bi­zony csak vakszerencse volt a netalán bekövetkezett gyógy­­siker ; de hála Schroeder v. d. K tanulmányinak, most már az általa felismert kórlényegre alapíthatjuk okszerű gyógy­­eljárásunkat, melynek két főteendője leszen s pedig: 1- er A nyultagy fokozódott izgékonyságának csillapí­tása , s szükség esetében a nyultagybani vértorlás kevesb­­bítése; 2- ér A távolabbi okoknak lehető megszüntetése. A nyúltagy felfokozott izgékonyságának csillapítására nem ajánlhatók a mákony, szunyás, beléndek, hangyhalvány­­féle bódítók, mert csillapítják ugyan a felfokozott érzékeny­séget , de nem az emelkedett izgékonyságot, sőt mondhatni.

Next