Orvosi Hetilap, 1863. április (7. évfolyam, 14-17. szám)

1863-04-05 / 14. szám

271 tételét, a pontos és könnyű vizsgálatot hozzáférhetővé tette tágasabb köröknek. Halottakon és élőkön tett vizsgálatainak eredményét és nagy gyakorlatából merített tapasztalatait hu­szonöt akadémiai előadásban összefoglalva terjeszti ezen könyvben a nyilvánosság elé, melynek azonkívül még azon érdeme is van , hogy a fontos részeket, mennyire e szakma mai álláspontja megengedi, kimerítőleg, a mellék­eseteket pedig csak érintve tárgyalja. Az előadás modora egyszerű, világos és a gyakorló or­vos szükségeihez mért; a sok felosztás helyett összevont egé­szet nyújt az olvasónak, és a kórok kimeneteleit és következ­ményeit, mint olyanokat és nem mint külön kór-csoportozato­­kat sorolja elő. Hogy csak egy példát említsek: Tröltsch a doboz korait nem adja elő a szokásos felosztás szerint, mely itt lakhártya és csonthártya kórokat különböztet meg; nem teszi pedig ezt azért, mert nem csak hogy boncztanilag lehe­tetlen e bántalmakat egymástól elválasztani, a dobortakhár­­tya oly vékony lévén, hogy a legfinomabb eszközökkel sem különíthető el, de a gyógykezelésre és kórismére nézve sem vetne ezen felosztás a legcsekélyebb volágot, sőt terhelné csupán az olvasót. A mily alapos e tankönyv mindazon tárgyakra nézve, melyek elvitázhatlan tényekre fektetvék, épen oly őszinte és ment minden föltevénytől ott, hol okadatolt magyarázat hiányzik ; ily alkalommal szerző inkább felszólítja mindazo­kat, kiknek alkalmuk van ez irányban tapasztalatokat gyűj­teni, hogy a kétes tárgyat megfigyelésük és kutatásuk tár­gyává tegyék. Ily eset például az , hogy gyermekhulláknál a dobüregben gyakran gényt találni; ezen tény megfejtése még hiányzik; a gyermekgyógyászati könyvek e tekintetben alig említenek valamit, noha előre föltehető, hogy geny, ily közel az agyhoz, annak működésére befolyás nélkül nem maradhat. Ugyan­oly elővigyázatra és a töltevények óvatos használatára inti az olvasót az ideges süketség kórjelzése és gyógykezelé­séről szóló 22-ik előadásában. Szóval bíráló a munkát mind orvosgyakorlati nagy be­cse, mind pedig szabatos búvárlati és őszinte előadásai mód­jánál fogva az orvosi közönségnek ajánlhatja, meg lévén győ­ződve arról, hogy minden olvasóban előidézendő azon ered­ményt, mit T. előszavában óhajt : „Möge es mir gelingen .... beizutragen, dass dieser Specialität die Achtung gegeben wird, welche ihr gebührt.“ Beke Gyula tr. LAPSZEMLE. (—h—n) Bujasenyvi termények zsigerekben egy 7 és fél hónapos ébrenynél. Martineau a párisi „Société anatomique­ legközelebbi ülésében a következő kortörténetet beszélte el: Marlaise Céline, 16 és fél éves korában 1862-ben jött a Beaujon-kórházba, hol őszute 20-án a sz. Ilona teremben Fremy felügyelete alá jutott. Gyermekkora óta folytonos egészségnek örvendett, mint szinte szülei mindig egészségesek voltak. Ivarvérzése tíz éves korában minden fájdalom nélkül következett be, s azóta havonként minden nehézség nélkül ismétlődött. 1862-iki tavaszelőben egy fiatal emberrel ismerkedett meg, kivel ivarvérzési időszak után neszési viszonyai voltak, s ezen időtől fogva az ivarvérzés többé vissza nem tért, hanem terhessé lett, miért kedvese őt elhagyván, hogy meg­élhessen, másik férfival bocsátkozott legközelebbi ismeret­ségbe, kivel alig hogy egy hónapon át együtt élt, midőn nyárhó 20-án külső ivarszervein gümők támadtak , melyek rendkívül viszkettek, s ezenkívül az előbbiekből, sárgás folyadék bőven ömlött elé. Baját nem orvosoltatta, ha­nem ivarszerveinek tisztán tartására rendkívül nagy figyel­met fordított. Másfél hónap múlva, a bőrön sötét vörös foltok jelentek meg, melyek nem viszkettek, s egy időben torka is fájdalmas lett, miért is 1862-iki őszelő 24-én a Beaujon-kór­házba Gubler osztályára felvétetett. Felvételekor a bujasenyvi roseola kiváló tüneteit mutatta. A szájpadvitorla vörös volt, s a tarkótáji nyirkmirigyek megdagadva találtattak; az ivar­szervek pedig több helyen ki voltak evődve. A gyógyeljárás higanyillacs (protosoduretum hydrargyri) adagolásából állott. Minthogy később szálfájdalmak fejlődtek ki, a beteg a fenn már kijelölt időben Fremy osztályára tétetett át, hol még azon este satnya szerkezetű leánykát szült, kinek bőrén bujasenyvi, vagy másféle kötegnek nyoma sem volt, ki azon­ban lassan kint enyészve három nap múlva meghalt. A bonczolást Martineau és Cornil­­ra végezték, s a tüdő­kön és a májon kívül mi említésre méltót sem találtak. A baloldali tüdőnek nem volt semmi baja, még a jobb oldalinak felső lebenye is majdnem egészen rózsaszínűen, lágyan és egészségesen nézett ki, hanem az alsó lebeny és a felső le­benynek alsó részlete, oly formán mutatkozott, mint ezt a tüdőmálasodásnál látni szoktuk; midőn azonban a kóros részletet közelebbről megtekintették, az alsó lebenynek a felső lebenynyel való érintkezési felületén két, igen szabályszerűen kerekded térecske — 3 milliméternyi átmérővel — tűnt fel, melynek sárga színe a környezet vörös-barna színétől meg­lepően elütött. A foltok felülete a tüdőkével egy síkot képe­zett, s a körülöttük levő szövet vértől volt megduzzadva. A metszéslapon, mely a felső lebeny mellső élétől kezdve az alsó lebenyen keresztül intéztetett, gombostű fej­nyi, sárga, a leírtakhoz hasonló folt mutatta magát, de a legnagyobbak az alsó lebeny többi felületén foglaltak helyet, némelyik közülök, 6—8 milliméternyi átmérőjű is lévén. Átmetszetekben fehéres­sárga színűeknek látszottak, s a nagyobbak közülök közepü­kön genyedésben voltak, míg a környi részlet keményebbnek tűnt elő, ugyancsak ezen nagyobbak vastag rosthártya által vétettek körül, mindannyian azonban a vértől duzzadt kör­nyezettől élesen elhatározódtak. A genyedő középrészlet na­gyobb hörgágcsával nyílt össze. A kicsinyek egészen kemé­nyek voltak. Ezen lelet után mindjárt nagy jogosultsággal tá­madhatott azon gondolat, hogy bujasenyvi göcsök (gommes syphilitiques, Gummi-Geschwülste­r Virchow) vannak je­len ; hogy azonban az értösüléseket követni szokott tályog­képződés és vértorlódottság (infarctus) egészen kizárassék, a tüdőüzér minden ágcsája szorosan meg lett vizsgálva anél­kül, hogy abban alvadéknak csak nyomára is lehetett volna akadni. Cornil a göcsöket a szomszéd tüdőszövettel együtt króm­savban való áztatás után, górcső alatt vékony lemezekben vizsgálván, találta. A kisebb göcsök egészen túlfejlődött kötszövetből ál­lottak, melynek rostjai a tüdőtömlőcséket (alveolen) oly­annyira szorosan körülfogták, hogy azok majdnem teljesen vagy vég­képen eltörlődtek Az így túlfejlődött kötszövetben a kötszö­­veti sejtek igen jelentékeny szaporodásban voltak. A nagyobb göcsök kövületi része hasonló szövetű volt, közepett pedig, hol genyesen szétfolytak, a kötszöveti rostok teljesen szét vol­tak esve, s csak a sajátságos genysejtek nagy halmaza volt ottan található, melyek kifejlődését a kötszöveti sejtekből ki lehetett mutatni. A göcsöket körülvevő szövet teljesen egész­séges volt, nem lehetett tehát kétség az iránt, hogy a tüdős kórképződmények bujasenyvi, mert csak ezeknél találhatni a kötszövet túlfejlettségét a kötszöveti sejtek túlságos szaporo­dásával egybekötve, anélkül, hogy a környező szövet, melytől életlen el voltak határolva vértorlódáson kívül más valamiben szenvedett volna. A rendes térfogatú máj szabad felületén, mint szinte a metszéslapokon is fehéres sárga pontocskákét lehetett látni, melyek sötét vörös felületen mint kásaszemcsék voltak szét­szórva, s a májkarélycsák középpontjának feleltek meg. Gór­cső alatti vizsgáláskor kitűnt, hogy nemcsak a karélycsák voltak túlfejlett (hypertrophicus) kötszövet által körülvéve, hanem még a lebenykékben a májsejtek körül is fejlődésben levő kötszövet (tissu embryoplastique de Robin) találtatott. Ezen lelet felnőttnél kétségkívül a legnagyobb fontosságú leendő, ha Colin más három, egészen egészséges májú ébreny­nél a leirthoz igen hasonló górcsős leletet nem talál, így te­hát egyedül csak a tüdőlelet marad meg teljes bizonyító ér­vényében. 272

Next