Orvosi Hetilap, 1864. március (8. évfolyam, 10-13. szám)
1864-03-06 / 10. szám
15t te magát, s jobb mellében fájdalomról panaszkodott; egészben véve azonban állapotát aggasztónak nem lehetett jekenteni. Január 28-án, vagyis a lövés utáni ötödik napon, midőn esti öt órakor a kórházi segéd meglátogatta, még beszélt, alig azonban hogy az a szomszéd szobák egyikébe távozott, midőn sebtében hitták, mert a beteg eszméletét egyszere elveszítette. Ezen pillanattól az még csak öt perczig élt. A jobboldali laposztájon s a mindjárt megemlítendő sérülések helyein légdag fejlődött ki, mit azonban a bonczolás alkalmakor, ez a halál után 46 óra múlva történvén, többé látni nem lehetett. A lapocz alsó szögletétől függélyesen aláfelé két, a lapocz belső szélétől a gerinczoszlop felé egy, a jobboldali csípő tájon egy, a jobboldali felkar külső és hátsó oldalán két és az alkarnak szinte külső és hátsó táján szinte két kerekded borsó nagyságnyi folytonossági sérülés találtatott, melyek részint száraz varral fedettek, részint pedig genyedtek. Alattuk, különösen pedig a laposztájon, a bőr alatti kötszövetben és az izomburkokban, olvadt vérbeszűrödés volt kimutatható. A mellkas megnyittatván a jobboldali mellhártyaűr vérrel és kevés véralvadékkal volt tele, s a jobboldali tüdő mell és befelé szorittatott, emellett pedig halavány szürkés sárga és ruganyos volt, metszéskor recsegett, s a halavány metszéslapokon mi sem szivárgott elé. Az alsó lebeny hátsó szélénél lencsenagyságú folytonossági sérülés látszott, mely kékes-fekete udvarral volt körülvéve, s ottan kaucsuk-húgycsappal felfelé vezető irányban másfél ujjnyi mélyen lehetett behatolni. Ezen csatorna bemetszetvén, köröskörül vérbeszűrődést lehetett találni, melynek terjedelme kívülről befelé vezető irányban mindinkább fogyott. A vérömleny helyén a tüdő szövete szétdörzsölhető volt, s valamint itten, úgy a többi tájakon sem lehetett kemény testre akadni. Továbbá a jobboldali mellkassal a gerinczoszloptól körülbelül 10 ujjnyira kifelé a 7-ik és 8-ik borda között át volt fúrva. Ezen a helyen a mellkas belső felületén szinte lencsenagyságú kerekded folytonosságsérülés látszott, melynél bedugott ruganyos húgycsap a háton a lap az alsó szögletétől leginkább lefelé álló var helyén tolódott elé. A baloldali tüdő vérteli állapotban, a szív pedig rendesnél nagyobbnak találtatott, mely utóbbiban valamint a nagy ürerekben is kevés folyékony vérnél egyéb nem találtatott. A szívbillentyűk egészségesek voltak, valamint a test többi zsigerei is, melyek azonban a szokottnál halaványabbnak mutatkoztak, mi különösen a légutak, és táptömlő takhártyájára, a májra és vesékre nézve feltűnt. A légutakról még megjegyzendő, hogy halavány takhártyájukat kevés habzó, híg és tökéletesen színtelen nyálka fedte. A baloldali kéz közép ujján mindjárt a köröm alatt kerekded folytonossági sérülés vétetett észre, miből nyomásra geny folyt ki, s ottan a bőr felmetszetvén disznóbab nagyságú tályogra lehetett akadni, mely egészen a harmadik ujjpercz-csontig terjedett, sőt még a köröm alá is eljutott. Az említett ujjpercz-csonttal közvetlenül érintkezve szögletes kemény, félborsónyi nagyságú test találtatott, mely a csonttal való érintkezése helyén meg volt lapulva homorú és sima felülettel. A kemény test fekete lepedőkét lekaparván, ólomszürkének és ólomfényűnek mutatkozott, a papiroson szürkés-fekete vonalakat lehetett vele húzni, s a körömélével be lehetett metszeni. Ilyetén ólomdarabkák érhették a testet a többt kerekded sérülési helyeken is, noha reájuk akadni nem lehetett. Halálos , kétségkívül azon golyódarab volt , mely az alsó lapoczszöglet alatt legfentebb a mellkasfalát átfúrva a tüdő szövetébe jutott. Itten eleinte vér és véres köpést okozott, s hogy a mellkasbeli vérömleny később következett be már onnét is felvehető, hogy az egyén kórházban való tartózkodási ideje alatt mindig baloldalán feküdt, mi a jobb mellhártyaűrben létezett oly nagy fokú vérömleny jelenléte esetében a bal tüdőre okozott tetemes nyomás következtében nem történhetett volna meg. Az egyén betegsége alatt a baloldali fekvést a jobb oldalon levő fájdalom folytán választotta, s miután szakadatlanul a baloldalon feküdt, az itt levő tüdőnek, vérteltségi állapota (hyperaemia) felfogható, midőn a test többi részei átalában véve vérszegénység tüneteit mutatták. Hogy mi gátolta a mellhártya-űrbeli vérömleny későbbi bekövetkezését csak gyanítani lehet, s körülbelül felvehető, hogy részint a sértett tüdő gyurmának a beszűrődött vér következtében való felduzzadása, részint pedig a lőcsatornában történt véralvadék által a seb, midőn a véralvadék savóvá és lepényrészszé oszott szét, tágult meg annyira, hogy a vér az említett irányban szabadon folyhatott. A vérköpés a tárgyalt vérömlenyt megelőzte, minthogy a lőcsatorna belső vége nagyobb horgágak felé ment, melyek ürköre feszes porczos falazatuk következtében be nem duzzadhatott, s hogy a sértő kemény testecske se a tüdő szövetében, se pedig a mellhártya-űrbeli vérben nem akadtunk, abban találhatja okát, hogy azt a beteg valószínűleg a megsértett hörgőkön át kiköpte. A halál okára vonatkozólag vérveszteség és fuladás között kellett választani. A fuladást a jobboldali mellhártyaűrben levő vérömlenynek kellett volna okoznia, az ottan levő tüdőnek öszenyomása következtében; ha azonban figyelembe vesszük, hogy a tüdők oly mérvű rögtöni összenyomása az egyoldali légmellnél, anélkül hogy a halál bekövetkeznék, létrejöhet, nemkülönben ha tekintjük, hogy nem egyszer az egyoldali tüdőt teljesen összenyomó mellhártyalebi izzadmányok a beteg elveszése nélkül keletkeznek, a fuladást, mint a halál okát annál inkább elhagyhatjuk minthogy a jobboldali szívben valamint a tüdőüzérben vért alig találtunk, s a baloldali tüdő vizenyő nélküli vérteltségi állapotát máskép is megfejthetjük, ezenkívül pedig a halavány arcú kifejezése nyugodt lévén, nem árulta el azon küzdelmes állapotot, melynek kifejezését a megfuladtaknál látjuk. Az agy vérszegénységét valamint az agyburki öblök majdnem vérnélküliségét itt a fuladás elleni érvként annál kevésbé akarjuk felhozni, minthogy az valóban megfuladtaknál is úgy történhet. A mondottak után tehát a vérvesztesség felé kell fordulnunk, mely rögtön nagy mértékben jött, s tetemes volt, a mellhártyaűrben levő vérmennyiség a hatzezét meghaladván, minek annál inkább vészesen kellett hatnia, minthogy a megsértett már előbb köpései közben sok vért veszített. — a — 160 KÖNYVISMERTETÉS. Compendium der Helicologie oder die Lehre von den Geschwüren nach der Wiener Schule v. Br. L. Ulmer. Wien, Wilhelm Braumüller 1863. Ara 3 frt 50 kr. A helicologia, vagyis a fekélyek tana egyike az orvosi tudomány azon mostoha gyermekeinek mely újabb időben nagyszerű haladásnak indult testvéreit nem birta követni, hanem évtizedek óta, különösen pedig Astruc, Bell és Bust idejétől fogva csak igen kevés lépést tett előre. Azért is örvendetes jelenség gyanánt üdvözöljük a jelen munkát, melynek szerzője elfogulatlan szemmel és dicséretes szorgalommal fogott a régóta parlagon heverő mező újbóli miveléséhez. Mielőtt a könyv részletes ismertetéséhez fognánk, megjegyzük, hogy az anyag, melyből szerzőnk merített, 288 kórházban észlelt kóresetből áll, melyből 232 a fekélyek sorába tartozott, a többi 56 pedig elterjedt lábok — különösen orbáncz, sejt szöveti ob és körömméreg eseteit foglalja magában, melyek azért soroztalak ide, minthogy nem ritkán fekély képződéshez vezetnek. Mit nevezünk fekélynek? A fekély értelmezése nem könnyű feladat. Szerzőnk Chelius definitióját tartja legjobbnak. „Fekély“ úgymond Chelius „minden gengedés, mely plasticus tevékenység és fölszívódás közti aránytalansággal van kapcsolatban, mi által a gyógyulás megakadályoztatik és roncsolás okoztatik.“ A fekélyek osztályozásánál a szerzők szintén a legkülönfélébb elvekből indultak ki, sőt az újabbak semmiféle alapeszméhez nem ragaszkodtak, és a fekélyeket elosztották tartaniuk, széleik, alapjuk, székhelyük s gyógyhajlamuk szerint. Szerzőnk ezen osztályozást czél- és haszonnélkülinek tekintvén, viszszamegy az előidéző okokra, melyeket a fekélyek osztályozásánál is vezérfonal gyanánt kíván elfogadtatni. Tehát a kóroktani mozzanat az, melyet szerző a fekélyek osztályozásánál szemügyre vett, s e tekintetben az általa felállított osztályozás legközelebb áll ahoz, mely Vidal Bardeleben kézi könyvében követtetett.