Orvosi Hetilap, 1864. március (8. évfolyam, 10-13. szám)

1864-03-06 / 10. szám

15t­ te magát, s jobb mellében fájdalomról panaszkodott; egészben véve azonban állapotát aggasztónak nem lehetett jekenteni. Január 28-án, vagyis a lövés utáni ötödik napon, midőn esti öt órakor a kórházi segéd meglátogatta, még beszélt, alig azon­ban hogy az a szomszéd szobák egyikébe távozott, midőn seb­tében hitták, mert a beteg eszméletét egyszere elveszítette. Ezen pillanattól az még csak öt perczig élt. A jobboldali laposztájon s a mindjárt megemlítendő sérülé­sek helyein légdag fejlődött ki, mit azonban a bonczolás alkalma­kor, ez a halál után 46 óra múlva történvén, többé látni nem lehe­tett. A lapocz alsó szögletétől függélyesen aláfelé két, a lapocz belső szélétől a gerinczoszlop felé egy, a jobboldali csípő tájon egy, a jobboldali felkar külső és hátsó oldalán két és az alkarnak szinte külső és hátsó táján szinte két kerekded borsó nagyság­­nyi folytonossági sérülés találtatott, melyek részint száraz var­ral fedettek, részint pedig genyedtek. Alattuk, különösen pe­dig a laposztájon, a bőr alatti kötszövetben és az izomburkok­ban, olvadt vérbeszűrödés volt kimutatható. A mellkas megnyittatván a jobboldali mellhártyaűr vérrel és kevés véralvadékkal volt tele, s a jobboldali tüdő mell és befelé szorittatott, emellett pedig halavány szürkés sárga és ruganyos volt, metszéskor recsegett, s a halavány metszéslapokon mi sem szivárgott elé. Az alsó lebeny hátsó szélénél lencsenagyságú foly­tonossági sérülés látszott, mely kékes-fekete udvarral volt körülvéve, s ottan kaucsuk-húgycsappal felfelé vezető irányban másfél ujjnyi mélyen lehetett behatolni. Ezen csatorna bemet­szetvén, köröskörül vérbeszűrődést lehetett találni, melynek terjedelme kívülről befelé vezető irányban mindinkább fogyott. A vérömleny helyén a tüdő szövete szét­dörzsölhető volt, s vala­mint itten, úgy a többi tájakon sem lehetett kemény testre akadni. Továbbá a jobboldali mellkassal a gerinczoszloptól kö­rülbelül 10 ujjnyira kifelé a 7-ik és 8-ik borda között át volt fúrva. Ezen a helyen a mellkas belső felületén szinte lencse­­nagyságú kerekded folytonosságsérülés látszott, melynél be­dugott ruganyos húgycsap a háton a lap az alsó szögletétől leg­inkább lefelé álló var helyén tolódott elé. A baloldali tüdő vér­teli állapotban, a szív pedig rendesnél nagyobbnak találtatott, mely utóbbiban valamint a nagy ürerekben is kevés folyékony vérnél egyéb nem találtatott. A szívbillentyűk egészségesek voltak, valamint a test többi zsigerei is, melyek azonban a szo­kottnál halaványabbnak mutatkoztak, mi különösen a légutak, és táp­tömlő takhártyájára, a májra és vesékre nézve feltűnt. A légutakról még megjegyzendő, hogy halavány takhártyáju­­kat kevés habzó, híg és tökéletesen színtelen nyálka fedte. A baloldali kéz közép ujján mindjárt a köröm alatt kerekded folytonossági sérülés vétetett észre, miből nyomásra geny folyt ki, s ottan a bőr felmetszetvén disznóbab nagy­ságú tályogra lehetett akadni, mely egészen a harmadik ujjpercz-csontig terjedett, sőt még a köröm alá is eljutott. Az említett ujjpercz-csonttal közvetlenül érintkezve szögletes ke­mény, félborsónyi nagyságú test találtatott, mely a csonttal való érintkezése helyén meg volt lapulva homorú és sima fel­ülettel. A kemény test fekete lepedőkét lekaparván, ólomszür­kének és ólomfényűnek mutatkozott, a papiroson szürkés-fe­kete vonalakat lehetett vele húzni, s a körömélével be lehetett metszeni. Ilyetén ólomdarabkák érhették a testet a több­t ke­rekded sérülési helyeken is, noha reájuk akadni nem lehetett. Halálos , kétségkívül azon golyódarab volt , mely az alsó lapoczszöglet alatt legfentebb a mellkasfalát átfúrva a tüdő szövetébe jutott. Itten eleinte vér és véres köpést okozott, s hogy a mellkasbeli vérömleny később követke­zett be már onnét is felvehető, hogy az egyén kórházban való tartózkodási ideje alatt mindig baloldalán feküdt, mi a jobb mellhártyaűrben létezett oly nagy fokú vérömleny jelenléte esetében a bal tüdőre okozott tetemes nyomás kö­vetkeztében nem történhetett volna meg. Az egyén betegsége alatt a baloldali fekvést a jobb oldalon levő fájdalom folytán választotta, s miután szakadatlanul a baloldalon feküdt, az itt levő tüdőnek, vérteltségi állapota (hyperaemia) felfogható, midőn a test többi részei átalában véve vérszegénység tüneteit mutatták. Hogy mi gátolta a mellhártya-űrbeli vérömleny későb­bi bekövetkezését csak gyanítani lehet, s körülbelül felve­hető, hogy részint a sértett tüdő gyurmának a beszűrődött vér következtében való felduzzadása, részint pedig a lőcsatornában történt véralvadék által a seb, midőn a véralvadék savóvá és lepényrészszé oszott szét, tágult meg annyira, hogy a vér az említett irányban szabadon folyhatott. A vérköpés a tárgyalt vérömlenyt megelőzte, minthogy a lőcsatorna belső vége na­gyobb horgágak felé ment, melyek ürköre feszes porczos fala­zatuk következtében be nem duzzadhatott, s hogy a sértő kemény testecske se a tüdő szövetében, se pedig a mellhártya-űrbeli vérben nem akadtunk, abban találhatja okát, hogy azt a beteg valószínűleg a megsértett hörgőkön át kiköpte. A halál okára vonatkozólag vérveszteség és fuladás között kellett választani. A fuladást a jobboldali mellhártyaűrben levő vérömlenynek kellett volna okoznia, az ottan levő tüdőnek ösze­­nyomása következtében; ha azonban figyelembe vesszük, hogy a tüdők oly mérvű rögtöni összenyomása az egyoldali légmellnél, anélkül hogy a halál bekövetkeznék, létrejöhet, nemkülönben ha tekintjük, hogy nem egyszer az egyoldali tüdőt teljesen összenyo­mó mellhártyalebi izzadmányok a beteg elveszése nélkül kelet­keznek, a fuladást, mint a halál okát annál inkább elhagyhatjuk minthogy a jobboldali szívben valamint a tüdőüzérben vért alig találtunk, s a baloldali tüdő vizenyő nélküli vérteltségi állapo­tát máskép is megfejthetjük, ezenkívül pedig a halavány arcú kifejezése nyugodt lévén, nem árulta el azon küzdelmes állapo­tot, melynek kifejezését a megfuladtaknál látjuk. Az agy vér­­szegénységét valamint az agyburki öblök majd­nem vérnélkü­liségét itt a fuladás elleni érvként annál kevésbé akarjuk fel­hozni, minthogy az valóban megfuladtaknál is úgy történhet. A mondottak után tehát a vérvesztesség felé kell fordulnunk, mely rögtön nagy mértékben jött, s tetemes volt, a mellhártya­űrben levő vérmennyiség a hat­­zezét meghaladván, minek an­nál inkább vészesen kellett hatnia, minthogy a megsértett már előbb köpései közben sok vért veszített. — a — 160 KÖNYVISMERTETÉS. Compendium der Helicologie oder die Lehre von den Geschwüren nach der Wiener Schule v. Br. L. Ulmer. Wien, Wilhelm Brau­müller 1863. Ara 3 frt 50 kr. A helicologia, vagyis a fekélyek tana egyike az or­vosi tudomány azon mostoha gyermekeinek mely újabb időben nagyszerű haladásnak indult testvéreit nem birta követni, ha­nem évtizedek óta, különösen pedig Astruc, Bell és Bust idejé­től fogva csak igen kevés lépést tett előre. Azért is örvendetes jelenség gyanánt üdvözöljük a jelen munkát, melynek szer­zője elfogulatlan szemmel és dicséretes szorgalommal fogott a régóta parlagon heverő mező újbóli miveléséhez. Mielőtt a könyv részletes­ ismertetéséhez fognánk, megjegyzük, hogy az anyag, melyből szerzőnk merített, 288 kórházban észlelt kóresetből áll, melyből 232 a fekélyek sorába tartozott, a többi 56 pedig elterjedt lábok — különösen orbáncz, sejt szöve­ti ob és körömméreg eseteit foglalja magában, melyek azért soroz­talak ide, minthogy nem ritkán fekély képződéshez vezetnek. Mit nevezünk fekélynek? A fekély értelmezése nem könnyű feladat. Szerzőnk Chelius definitióját tartja legjobbnak. „Fekély“ úgymond Chelius „minden gengedés, mely plasticus tevékenység és fölszívódás közti aránytalansággal van kapcso­latban, mi által a gyógyulás megakadályoztatik és roncsolás okoztatik.“ A fekélyek osztályozásánál a szerzők szintén a legkülön­félébb elvekből indultak ki, sőt az újabbak semmiféle alapesz­méhez nem ragaszkodtak, és a fekélyeket elosztották tartaniuk, széleik, alapjuk, székhelyük s gyógyhajlamuk szerint. Szer­zőnk ezen osztályozást czél- és haszonnélkülinek tekintvén, visz­­szamegy az előidéző okokra, melyeket a fekélyek osztályozásá­nál is vezérfonal gyanánt kíván elfogadtatni. Tehát a k­órok­­tani mozzanat az, melyet szerző a fekélyek osztályozásánál szemügyre vett, s e tekintetben az általa felállított osztályozás legközelebb áll ahoz, mely Vidal Bardeleben kézi könyvében követtetett.

Next