Orvosi Hetilap, 1864. október (8. évfolyam, 40-44. szám)

1864-10-02 / 40. szám

659 A közöltek tökéletesen elegendők, hogy vázlatos készü­lékek használhatóságát az említett tanítási czélokra meg­mutassák. A készülék csinálására vonatkozólag a legegyszerűbb anyagokból csak annyit említek meg, hogy az eredeti mintá­ban a hajócska két négyszögű vékony deszkácska és olajozott papirosból állott, súlya ily módon lehető legcsekélyebb lévén. Az egyik deszka mely öt ujjnyi hosszú és felső felületén végei felé lejtősen gyalulva volt, az alapot képezte; a másik, felényi hosszúságú deszka pedig alsó vastagabb szélével az alap felső felületének közepén függélyesen rögzíttetett, s a rekeszek közti válaszfalt képezte. Felső széle éles volt. A rekeszek oldal­falait 2 darab háromszögletű olajos papiros alkotta, melyek a deszkák oldalszéleire vízhatlanul tapasz­tattak. Az alap alsó felületének közepére hazántúl átfúrt parafa volt odaenyvezve, melynek fúrásában üvegcső foglal­tatott, míg ezen üvegpálczska haladott keresztül, ez a hajócs­ka tengelyeként szolgálván. Ily módon vízhatlan, igen könnyű és haránt tengelye körül felettéb mozgékony hajócska állíttatott elé, mely mind­egyik oldalarányos rekeszében 20 köbcentiméter vizet foglal­hatott. A parafa haránt átfúrása, valamint az üveghengeren átdugott és két fadarabka által rögzített üveghenger éppen a függélyesen elhelyezett válaszfal alatt, ,a felezési síkban feküdt. A két­karú villa kemény fából készíttetett. Az alacsony, széles víztartó vaslemezből állott, s sárgaréz csapja volt. Hogy a csap egyedül a kifolyó vízmennyiség szabályozására szolgáljon, s egyszersmind a víztartó egyszerű elzárása és kinyitására ne kellessék használni, mi a mérési kisérletek összehasonlításánál igen nagy előny, nyomasszal (Quetsch­­hahn) ellátott kaucsukcsövet (k) vontam reá, melynek kifo­lyási nyilatába üvegcsövecske (r) volt dugva, ezt pedig faáll­vány karja (a) épen a hajócska közepe felett rögzítette. Ezen elrendezés által lehető, hogy ugyanazon odafolyó mennyiség mellett egymásután akárhány kísérletet tegyünk, midőn csak a nyomaszt egészen fel kell nyitnunk, s ha az eszköz műkö­dése folyamatban van, az egyszer felnyitott csapot érintenünk többé nem szükséges. Magától értetik, hogy az eszközt ékesebben és tartósab­­ban is készíthetjük, midőn a nyomásszal ellátott kaucsukcsó helyett szinte érczcsapot alkalmazunk. Azután a rudat, melyen a villát le s fel toljuk, valamint a felső csapot finom osztattal elláthatjuk. Részemről azonban helyesebbnek gon­doltam, hogy a szolgám által készített mintát írjam le, így megmutatván, miszerint valaki élettani tankészülékeit oly esz­közzel legkönyebben szaporíthatja, volt czélja, hogy kiterjedt irodalmi ismeretek által tündököl­­jen, hanem egyszerűen az állott szándékában, miszerint kór­házi tanulmányainak eredményét tüntesse elénk, s hogy néki a tudomány jelenkori állásáról kellő tudomása volt, arról a tárgy kezelése minket idézetek nélkül is meggyőzhet. Hasznos és atáthatónak mondom a szerző munkáját, mert egyszerű, gör­dülékeny, szép irálylyal elfogulatlanul megbírált tapasztalatok összegét adja elő, midőn oda nem törekszik, hogy a betegsé­gek közé ott is határokat vonjon, hol ezt tenni az oskolában, tanítási czélból talán lehet, de azonkívül indokolva nincs. A német fordítás, mit az eredetihez méltónak kell mon­danunk, Fuller könyvének csak egy részét foglalja magában, t. i. azt, mely a szív és a nagy edényekre vonatkozik. Átalá­­nos és különös részre oszol, melyek közül az előbiben a rendes tájbonczi viszonyokon kívül a természettani jelzésmódok különbféle eljárásai adatnak elő, míg az utóbbiban az illető szervek egyes megbetegedési alakjaival találkozunk. v­. KÖNYVISMERTETÉS. Die Krankheiten des Herzens und der grossen Gefässe von Dr. Fuller, Arzt am St. Georges-Hospital in London. Uebersetzt von Dr. Schulzen, prakt. Arzt in Berlin. — Berlin, 1864. Schneider Fer. kiadása. 258 l. Itt ott némi kivétellel úgyszólván egyedül csak német orvosi könyveket olvasunk, melyek között nemcsak a tan és kézikönyvek, hanem az olyan munkák is oskolai rendszeres­séggel szerkesztvék, melyek nem a tanodák hanem a közélet számára valók, s egyedül oly embereknek szólhatnak, kik a kezdethatárain túl lévén, nem az elemek előadását, mint inkább megszerzett ismereteik további kifejlesztését szük­ségük. Ha ezen oskolaszerűségből akarnék kiindulni Fuller Jr.-nak „On diseases of the chest, including diseases of the heart and great vessels“ (London 1862. 703. 1.) munkája ellen sok kifogásom lehetne, így mindenelőtt mondhatnám, hogy nem állít fel élesen körvonalazott kórképeket, nemkülönben a megelőző irodalmat a legapróbb részletekig nem teszi tanul­mánya tárgyává, mint ezt Bamberger, Dudiek, vagy Fried­reich hasonló irányú műveinél tapasztaljuk. Részemről azon­ban Fullert az említettekért meg nem róhatom, minthogy nem LAPSZEMLE. (—h—n) Fehérvérsejtüség (leucaemia, leucoeythaemia) esete. Reklingshausen F. tanár közli. J. K. kocsis, 51 éves telelő 13-án Traube tanár korodá­ján felvétetvén, találtatott, hogy színtelen vérsejtei túlszaporod­­vak, mi mellett a tapintható nyakmirigyek, a máj és lép meg voltak nagyobbodva. A beteg télutó 24-kéig magát jól érezte, midőn bő étkezés után egyszerre feldőlt, s másnap eszméletét is elveszítette, este­felé azután meghalván. A bonczolás télutó 26-án történt. Az erős test­alkotású beteg bőrében a mell és hastájon számos vérömlenyke látszott. A petyüdt és halavány-barna szív valamennyire nagyobb volt, különösen pedig a baloldali; a billentyűk rendes mivoltúaknak találtattak, sok sötét és híg folyó vért tartalmazott, mely közé csak kevés fehérnyealvadék volt keverve, mely apró, igen törékeny és szürkés-vörös rostokat képezett. Mind a két tüdő igen nagynak, kevésbé összeesőnek mutatkozott; régi össze­növések látszottak, egyszersmind igen nagy fokú hörghurut és jelentékeny vizenyő volt jelen. A jobb oldali mellhártyá­ban kicsiny, velőszerű képződmény feküdt. A tarkó, nyak, a hörgők, lágyék, bélfodor, különösen pedig az ágyéktáj és a kis medencze bemeneti nyirkmirigyei igen megdagadva göcsös tömegeket képeztek. Némelyek közülük fehéresen néztek ki, míg mások falai szürkék, vagy szürkés-vörösek voltak. Összetartásuk csekélynek tapintatott, metszéslapju­kon velőszerűen néztek ki, egyszersmind pedig belőlük fehéres folyadék bőven szivárgott elő. A nyelvtüszök,­­ vala­mint a mandolák, úgyszinte gégefedő, gége és gégesip nyák­hártyájának tüszői meg voltak nagyobbodva, s oly viszonyokat tüntettek elő, mint a nyirkmirigyeknél erintettem. A nyelv­tüszők közül némelyek tetejükön fekélyesedni kezdettek, s ezenkívül mindegyik hangszalagon megduzzadt és piros szélű sekély fekélyt lehetett észlelni. A halavány bárzsing nyál­­kamirigyei megduzzadva mutatták magukat. Az igen nagy, petyüdt, de tapintáskor eléggé ellenálló lép 91/1" hosszú, 6" széles és 2" só vastag volt. Sima felületét hálózatszerű fehér kötegekkel áthúzódott rostos hártya borí­totta, melyek átalában véve apró szemcsékből állottak, ezek közül némelyek lágyak, míg mások porczkemények lévén. Metszéslapja sima, vérszegény volt. Számos megnagyobbodott, sőt sok helyen szétágazó tűsző volt jelen, melyet a szürkészöld gyurma fogott körül. A kötszöveti kötegzetből valami alig mutatkozott. A máj 100/*" hosszú, 9%" — 7" magas és 33/^—1% szé­les. Összetartása, valamint súlya jelentékenyebb. Úgy szabad, mint metszési felülete halavány vörhenyes-szürke anélkül, hogy a lebenykéknél középponti és környi részt határozottan megkülönböztetni lehetetett volna, apró szemcsék látszottak rajta , melyekből kötegek és végül hálózatok lettek, minde­mellett azonban a felület simaságából mit sem veszített. Ezen fehér kötegzetek és hálózatok górcső alatt nyirksejtekből állottak, melyek a nagy zsigerér (vena portarum) környezete­ 660

Next