Orvosi Hetilap, 1865. április (9. évfolyam, 14-18. szám)
1865-04-02 / 14. szám
215 belül kámforos szeszbe mártott tépettel kötöztetett a sebfelület. A közvetlen egyesülés a seb egész kiterjedésében jött létre, kivéve annak legalsóbb részét — 2 centimétrenyi területen, hol az egyesülés néhány nappal később történt meg. VII. és VIII. eset: Két roppant nagy — 6 és 8 fontos — zsírdagnál a karon még sokkal szebb volt a siker, bár az 58 és 60 éves betegek átalános állapota nem igen kedvező volt. Nem kell-e itt a kámforos szesznek tulajdonítani a gyors hegedőst? IX. eset. Végre 33 éves nőt említ a szerző, kinél a jobb lapoczon ülő zsírdag távolittatott el. Műtét után a seb szélei három ragtapasz csíkkal közelittetvén, azokra borszeszes tépet alkalmaztatott és 24 óra múlva tökéletes volt az egyesülés. Hol a közvetlen egyesülés nem történt, ott igen kedvezőn és gyorsan ment végbe a gyógyulás per secundam intentionem. Erre szerzőnk igen számos példát idézhetne, de nem akarván untatni, érdekes tárgyra megy át, t. i. a nagy sebfelületek gyógyulási viszonyaira, miről legközelebb szólandunk. (Folyt. köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Die Beleuchtungsbilder des Trommelfells, im gesunden und kranken Zustande. Klinische Beiträge zur Erkenntniss und Behandlung der Ohren-Krankheiten von Adam Politzer. Bécs 1865. W. Braumüller kiadása. Nagy 8-rét 143 lap, 13 a szöveg közé nyomott fametszettel és 2 táblán 24 színes kőmetszetű ábrával. A legújabb időben a hallásszervek kór- és gyógytana körében igen nagy élénkség mutatkozik, s valóban szép képzettségű férfiak komoly igyekezettel azon vannak, hogy ama tért, mely ekkorig annyira parlagon hevert, jól műveljél, ekként pedig használható eredményre jussanak. Politzer Ádám, hazánkfia, azon lelkesek egyike, kik a fülészetet tudományos hévvel karolták fel, s lankadatlan buzgalommal dolgoznak az egyszer választott úton. A fiatal búvár már is szép nevet vívott ki magának a tudományos világban, s jelen füzettel az eddig elért jót csak növeli. Igen dús anyag-mennyiség állott rendelkezésére, melylyel a bécsi egyetemi tanárok és kórházi osztályos főorvosok bőkezűen gyámolították, s melyet ügyesen és kitartással oly jól tudott felhasználni, hogy a dobhártya betegségeire vonatkozólag már is igen becses adalékokat bocsátott közre. A szerző czélja, hogy a dobhártya szemmel való vizsgálásának olyképeii kiműveléséhez járuljon, miszerint abból kiindulva a jelzés elég biztosan lehető legyen. Szerencsét kívánunk a jó törekvéshez, s ha a könyv tartalmát figyelemmel kísérjük, nincs okunk kételkedni, hogy a szerzőnek és búvártársainak egyetemben sikerülni fog oly megállapodásokra juthatni, melyek a dobhártya kóros állapotának meghatározására annyira jelentősek, mint milyenek a szemtükör képei a szemürbeli szövetekre nézve. Miután megadtuk volna az érdemnek mi az érdeme, méltán meg lehet engedve, hogy más iránybeli megjegyzést is tegyünk. Midőn ugyanis a színes ábrákat megtekintettük, azon gondolat támadt bennünk, hogy a szerző alkalmasint Liebreich nyomán akart indulni, s azon eszme lelkesítette, hogy miután az utóbbi oly szép szemtükör-képeket bocsátott közre, talán sikeres lenne a dobhártyával hasonló kísérletet tenni. Részünkről a színezést se sikerült se szükségesnek nem tartjuk. Az idomok megfigyelését elégségesnek tartjuk, s a szükséges vörösséget — fölvéve az ábrázolás és árnyalás helyességét — nehézség nélkül oda képzelhetjük, míg a színek könnyen tévútra vezetnek. Először a kórtan azonos tárgyainál oly kevéssé találkozunk ugyanazon színárnyalattal, mint nem találkozunk két, mindenben egyenlő falevéllel, azután rendkívül bajos már a lefestéskor is a tárgy kellő színét, mi a világító anyagtól, a fény fokától és irányától lényegesen függ, eltalálni, sőt a dobhártya fekvését és a vizsgálási módot figyelembe véve, csak azt mondhatjuk, hogy a színezés legfeljebb megközelítő lehet, s ki az ismertetett füzet színes ábrái után indulni akar, ezt mindenekfelett szem előtt tartsa. 216 Die Ovariotomie in England, Deutschland und Frankreich. Von Dr. Eugen Dutoit. Würzburg. A Stahel-féle könyv- és műkereskedés nyomása és kiadása. 1864. 8 rvt. 237. I. Dutoit tudor megkisérlette, hogy az Angol, Franczia, Németországban és Amerikában történt petefészek-metszési műtételeket az elért sikerrel együtt táblázatosan összeállítsa. Mindenelőtt a petefészek kimetszésének történetét írja meg, midőn megjegyzi, miszerint az egészséges petefészkek eltávolítása már a legrégibb korban szokásban volt, a középkorban pedig F. Plater megállapítani iparkodott, hogy a petefészkek kimetszése mely esetekben ajánlatos. Ezután Schorkopff Tivadar (1685), Schlenker (1722), Schaffer (1724), Willius (1731), Imhoff Péter (1751) szólottak tüzetesen ezen tárgyhoz. Egyébként Laumonier, Rouenben, volt az első, ki elfajult petefészket 1781-ben sikerrel kiirtott, de az amerikai ügyfelek a petefészek-metszés dolgában Európának a dicsőséget semmikép sem akarják átengedni, hogy Laumonier esete tulajdonképen tömlő nem is volt, milyent szerintük először Ephraim MacDowell távolított el. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy Amerika volt az, mely Angolországot a műtétel gyakoribb végzésére serkentette, noha Lizars (1825-ben) már petefészek-metszést eszközölt. Mi kezdetben a műtétel iránt az orvosokat annyira kedvezőtlenül hangolta, az a kedvezőtlen eredmények nagy száma volt, mint azonban a jelzésre mindinkább nagyobb gondot fordítottak, s arra csak alkalmas eseteket szemeltek ki, a kedvezőtlen esetek száma mindinkább gyérült. Charles Clay, Manchesterben, 1862-iki tavaszhóig 110 petefészektömlő-kiirtást csinált, s míg az első 20 eset között 8 halálozás fordult elő, a második 20 között már csak 6, a 30 következő között 8 és a 40 utósó között 10 halálozás volt. A Spencer Wells utósó műtételeinél (1862-iki tavaszutótól 1863-iki őszhóig) 35 között 5 halálozásnál többel nem találkozunk. Az amerikai ügyfelek a jelzésnél meglehetős könynyelműen látszanak eljárni, s a kedvezőtlenebb eredményt csak is annak tulajdoníthatjuk. Wash. L. Atlee 1855-ben 30 esetet hozott nyilvánosság elé, melyek közül 13 gyógyulással, ugyanannyi halállal végződött, míg 4-nél a jelzés hamis volt. Hamilton pedig 1860-ban az Ohio állambeli petefészekmetszéseket közölte: 50 közül 21 jobban lett, 16 meghalt, míg 13-nál a műtétét be nem végeztetett. A történeti áttekintés után a szerző a műtéteki módszerekről beszél, melyekről ezen lap hasábjain már többször volt szó, s ezután következik az egyes eseteknek táblázatos összeállítása, mi a könyv főtömegét teszi ki, míg annak legvégén a javalatok megállapítása foglaltatik. Mint a szerző összeállíthatta, irodalmilag edigelé 742 petefészek-metszés lett ismeretessé. 585 esetben petefészki tömlő végett teljes kiirtás történt 330 gyógyulással, míg 27 részletes kiirtásnál 11 gyógyulás fordult elő. 87 esetben a hasmetszés megtörtént, a tömlő eltávolítását azonban abba kellett hagyni, mi 26 halálozással járt. 20 esetben hasmetszés által más daganat, nem tömlő, távolitatott el, midőn a gyógyulás csak 7-re ment. A műtétért végül egészen hamis jelzés végett 23-szor abba kellett hagyni, mi 16 halálozást eredményezett. —a— LAPSZEMLE. (—h—u) Nyirkinirígy-daganat a nyakon, — kiirtás, — illanyos oldattal való kezelés, — összeforradás genyedés nélkül. M. Gr., lyoni magánzó, 27 éves, 1864-iki tavaszhó 20-án J. E. Petrequin, a lyoni orvosi tanoda tanárához ment daganat végett, mely a nyak és az arcz jobboldali részén foglalt helyet, s alakja hosszúdad, míg nagysága tyúktojásnyi volt, teteje a rágizom táján látszott, míg az állkapocs függélyes ága mögött lefelé hágott. Közönye kemény, míg közepe ruganyosnak tapintatott, miért félni lehetett, hogy az utóbbi helyen már meg van rágyúlva. Csak kevéssé lehetett mozgatni, s úgy tetszett, hogy a szomszéd részeket mindinkább szenvedési körébe vonta, a felette levő bőr azonban nem volt megváltozva.