Orvosi Hetilap, 1866. március (10. évfolyam, 9-12. szám)

1866-03-04 / 9. szám

153 hosszabb lefolyást Louis a kisebb vérvételnek és nagyobb adagú hánytatóbőrkőnek tulajdonítja. Továbbá azt következteti abból, hogy a vérvételnek csak igen korlátolt befolyása van tüdőlokra, s hogy azt korán kell alkalmazni. Megjegyzendő, hogy L. betegei előbb mind jó egészséges egyének voltak , s úgy a betegség tartama az első láztünemények föllépésétől azon időig számittatik, midőn könnyű ételt már vehet­tek magukhoz, mi rendesen 3-dik nap a láz elmúlta után történt. Hogy az activ lábellenes gyógyhánásnál a halálozás úgy viszony­lik mint körülbelöl 1 : 3-hoz,az Rasolinak, a milánói kór­házban észlelt eseteiből is kitűnik. 648, nagy adagú hányborkő­­vel gyógykezelt tüdőlobos közül 555 meggyógyult, 143 meg­halt, azaz 1 beteg 4­/2 közt. Midőn R. ezen eredményt mint kedvezőt teszi közzé, kétségkívül azt tapasztalta volt, hogy érvágásnál a halálozás nagyobb. Griselle a mérsékelt érvágásokat pártolja. Szerinte Bouillaud-nak coup sur coup érvágással gyógykezelt 75 betege közül 6 halt meg, 8 betegre 1 , mit G. az egyének fiatal korá­nak tulajdonít. Saját 50 esete közül, melyeken csak a láb első stádiumában történt érvágás, 5 halt meg, tehát 10 beteg közül 1. A meghalt betegektől legtöbb vért vettek el, mind­egyiktől körülbelöl 4 font, 4 priont ismételt érvágással. Ezen csoportbeli betegeknél bonyolódás nem volt jelen , s az egyé­nek mind körülbelöl 40 évesek valának. Más 182 beteg közül, kiknél a kór második időszakában vágtak eret, 32 halt meg, 11 közül 1-nél több. Az összes 232 tüdőlábos közül meghalt 37, szintén 6 közül 1-nél több. Griselle tehát kora és mérsékelt vérvételnél csak félakkora halálozást tapasztalt, mint Louis heroicus vérvételeknél, a többi viszonyok egyenlők lévén. Ugyanily eredményt jegyzett fel Laennec is hasonló körülmé­nyek között és mérsékelt vérvételeknél. Életrendi kezelés. — Ezen gyógybánás lényegesen abban áll, hogy a kórnak természetes menetét nem zavarjuk. A láz alatt az étrend könnyű, italul üde víz adatik; később táplá­­j­lóbb ételek engedtetnek meg és bor, a tünetek minősége sze­rint. Az életrendi kezelés néha várakoztatóvá változta­tik az által, hogy egyes tünemények enyhítése végett gyógy­szerek is rendeltetnek, mint péld. Skoda által Balfour­tir sze­rint 1843—1850-ig 392 beteg kezeltetett ekként Bécsben, meghalt 54, tehát 7­­­4 beteg közül­­. Alkalmilag mákony adagoltatott a köhögés és fájdalom enyhítésére, érvágás nagy­fokú nehézlégzésnél a kór kezdetén, és hánytató a sűrű váladék kiküszöbölése végett. Ugyanily életrendi gyógybánásnak kell tekintenünk a homoeopathák gyógymódját, melynél hasonlóképen sok tüdő­lobos beteg üdül fel. Diet­­tanár 380 első­ tüdőbántalmat állított össze, melyek közül 85-öt érvágással gyógykezeltél halál 5 betegre), 106-ot hánytató borkővel nagy adagban (1 halál 5,22 betegre) és 189-et életrendileg (1 halál 1­3­ ^­b-re). Emellett azt is megjegyzi, hogy a vérvétellel gyógykezelt és meghalt betegek közt 7 esetben­­ semmiféle bonyolódás nem volt jelen, ellenben az életrendileg orvosoltak közt egy haláleset sem fordult elő, hol a baj bonyoló­­­­dott ne lett volna. A kór természetes lefolyásának elősegítésére irányzott gyógy­bánás. A gyógykezelés, melyet én a tüdőloknál követtem, a már előbb említett kórtani elveken alapszik, t. i. hogy a betegséget elmetszeni, vagy az érvelést és életerőt lehatalmazni soha meg ne kísértsük, hanem ellenkezően előmozdítsuk azon változáso­kat, melyeken az izzadmánynak szükségképen át kell mennie, miszerint az a szervezetből tökéletesen eltávo­ztassék. Én ennélfogva a láz tartama alatt sós szerek kis adagbani nyúj­tására szorítkozom azon czélból, hogy a vér higittassék (of diminishing the viscosity of the blood). Mihelyt az érverés lágygyá vált, jó marhahúslét és tápláló könnyű ételt rendelek, s ha gyengeség van jelen, 4—8 obonnyi bort napjában. Midőn a válság időszaka következik, húgyhajtót adok, mely közönsé­gesen fél­nehezék aether nitricus, s néha néhány csepp (10 minimum) colchicum borból is áll, 3-szor napjában, a húgy­­savas sók kiválasztása végett. De ha a válság izzadás vagy székelés által köszönt be, óvakodom annak megza­varásától. Vizsgálat alá vevén eredményeit ezen gyakorlatomnak, melyet az utolsó nyolcz év alatt a Royal Infirmary kórodáin vittem, s melynek minden esete a kórodai jegyzők által a könyvekbe igtatva jön s ott olvasható, azt találom, hogy összesen 78 tüdöb­b eset fordult elő, középszámmal 302/3 éves egyéneknél, gyógyulva elbocsáttatott 75, meghalt 3, tehát 211 közül 1. Ezen 75 eset közül 65-nél nem volt semmi szövemény, 10-nél más baj is fordult elő. A szövemény nélküli 65 esetnél nem találom följegyezve sem az első borzongás sem az üdülés napját 5 esetnél, melyekből tehát a kór tartamára nézve kö­vetkeztetést vonni nem lehet. A többi szövemény nélküli 60 esetnél 47 egyénél egyoldali, 13-nál mindkét oldali tüdőlob volt jelen. A betegség tartott ezen 47 esetnél a következőképen: 1 esetben 5 napig, 3-nál 7, 2-nél 8, 4-nél 10,2-nél 11, 3 nál 12, 2 nél 13, 12-nél 14, 2-nél 15, 6-nál 16, 2-nél 17, 3-nál 18, 1-nél 19, 2-nél 20, 2-nél 21, 1-nél 22, 1-nél 23 és 1 esetnél 26 napig. E szerint az egyoldali és szöveménynélküli tüdőlob tar­tama közép számmal 14­/4 nap. A mindkét oldali, de szintén nem bonyolódott 13 tüdő­lábok közül 1 eset tartott 9 napig, 1 eset 13, 2 eset 14, 1 eset 16, 2 eset 18, 1 eset 19, 1 eset 20, 3 eset 21 és 1 eset 55 napig. Közép­tartama a kétoldali, nem bonyolódott tüdő­­lábnak 20 nap. A szöveménynélküli 65 eset közül 7-nél történt érvá­gás és alkalmaztatott lábellenes gyógyeljárás, mielőtt azok a kórházba kerültek. Gyógyult 1—7, 2 —14, 1—16, 1—17, 1—20 és 1 (súlyos, kétoldali) 55 nap alatt. Közép­tár­tam 20 nap. A bonyolódott eseteknél 1 esetben hozzá­járult a tüdőleb idült légrekedés (asthma) hörgiob és tüdőlégdaghoz, s tartott 14 nap; a 2-iknál hozzájárult hagymázhoz, s tartott 16 nap; a 3-iknál idült asthma, borg- és mellhártyalobhoz, s tartott 18 nap; az 5-iknél jelen volt egyoldali mellhártyalob 8 hetes izzadv­ánynyal, felgyógyult 19 nap alatt; a 6-nál csúzhoz szívbajjal, s tartott 19 nap; a 7-nél szintén erős csúzhoz szív-, bel- és buroklobbal, de meggyógyult 25 nap alatt; a 8-ik bonyolódott volt mellhártyalobbal, mely a tüdőláb eltűnése után még soká tartott, s felüdült 10 nap alatt; a 9-iknél idült gümőkóros tömörülése volt jelen a jobb tüdőcsúcsnak, s a láb mindkétoldali volt, de 9 n. alatt felgyógyúlt; a 10-ik bonyo­lódva volt börglobbal és tüdővészszel, s elmúlt 9 nap alatt. Közép­tartam 17­­/4 nap. A 65 nem bonyolódott eset közül 4-nél nem tudni az elbocsátás napját , a többi 61 közép számmal 243/4 n. tett ki. Ez kétségkívül magas szám, s onnan ered, mert a­mint a jegyzőkönyvekből látni, a betegek állítólagos idült fájdalmak vagy bőrkiütések miatt, mikhez a tüdőlábnak köze nem volt, időztek tovább a kórházban. A 3 halálos eset mind bonyolódott volt; az egyik a bélhu­­zam terjedt tüszös bántalmával, a másik fehérnyevizeléssel és vízkórral, a harmadik rézgörjsel. Mindezen nyilvánosan kezelt, ellenőrzött, szorgalma­san följegyzett és lelkiismeretesen följegyzett tények, azt mutatnák, hogy az érvágás tüdőlábnál nemcsak nem hasz­nos , hanem többnyire ártalmas is, s hogy a Bennett által ajánlott és követett gyógymód a legkedvezőbb eredményeket szolgáltatja. Következteti továbbá B. ezen tényekből, hogy nem bonyolódott tüdőláb, kivált fiatal és különben egészséges egyé­neknél, szinte mindig meggyógyul, ha az erőt nem csökkent­jük. S épen ezek voltak azon esetek, melyeknél a vérvétel az előtt leginkább szükségesnek tartatott. Továbbá az is bizonyos, hogy ily egyének a legkönnyebben tűrik el az érvágást, kivált a kór első időszakában, s hogy az idős, gyenge, rosszul táplált betegeknél kiválóan ártalmas. Vannak azonban esetek, hol a vérvétel igenis hasznos lehet. Ide számítja B. azon betegeket, kiknél a vérkeringésben akadály létezik a szív bántalma, különösen a jobb szív lága­ — 154 —

Next