Orvosi Hetilap, 1866. május (10. évfolyam, 18-21. szám)
1866-05-06 / 18. szám
321 322 Az idült lefolyású eseteknél, láznélküli elmezavaroknál különös figyelembe veendő a táplálkozás. Opium, chinin, tart, stibiat, camphora, moschus sat. itt-ott eredménynyel, nagyobbrészt siker nélkül alkalmaztattak. Mily körülmények között nyújtandó az egyik vagy másik szer hiányzik a kellő javalat. Helybeli érzéstelenítés császármetszés esetében. Benj. W. Richardson tudor után. A „Medical Times et Gazette“ 1866-kiső kötetéből. Ezen lap múlt számai egyikében előadtuk azon lendületet, melyet a helybeli érzéstelenítés angol törekvések által legújabban nyert, most pedig császármetszés esetét fogjuk közölni , mely legszerencsésebb sikerrel végeztetett, s hol a Richardson módja szerinti érzéstelenítésnek a legjobb hasznát vették. "1866-diki mártius 28-án Greenhalgh tanár elhatározta, hogy nőnél, kinél a császármetszés mulaszthatlanul szükségessé vált, a helybeli érzéstelenítést alkalmaztassa, minek eszközlése végett Richardsont megkérte. Ezen elhatározásánál pedig akként okoskodott, hogy ha a felületes metszés, nemkülönben a sebnek varratok általi egyesítése fájdalom nélkül történhet meg, a műtett aligha több fájdalmat fog érezni, mint mennyit rendes szülés alkalmával okvetlenül ki kell állania; továbbá vélte, hogy a helybeli érzéstelenítés egyszersmind nemcsak a vérzést csilapítandja, hanem a méh gyorsabb összehúzódását is eszközlendi; végül azt is fel lehetett venni, hogy ilyképen a kellemetlen hányás el lesz kerülve, mi a hangyanyhalyag általi bódításkor nem egyszer be szokott következni. Richardson Jr. Greenhalgh okoskodását helyeselve, az érzéstetelentés eszközlését magára vállalta, mely czélra nyolczobonytartalmú két nyakú palaczkot tiszta boregénynyel töltött meg, a nyakak mindegyikébe vastag csatornájú sugártámasztó csövet illesztvén, míg a boregény elpárologtatására két kézifúvó használtatott, mely kaucsukcső által a sugártámasztóval egygyé volt forrasztva. Alkalmazás előtt a készülék használhatósága megvizsgáltatott, midőn Richardson találta, hogy harmincz másodpercz alatt saját alkarjának mellső felülete teljesen érzéstelenné vált, mi Sedgwick tudor alkarján még gyorsabban bekövetkezett. Richardson a varratokhoz vékony sugártámasztó csővel is ellátta magát. A bőregénynek a sugártámasztóban való emelkedése a kéz melege által eszközöltetett, mint ezt az ide mellékelt ábra mutatja. A műtétéi 29-kén r. 9 e. 4 p. számos orvos jelenlétében történt az alacson termetű, de erőteljes , körülbelől harmincz éves asszonyon, ki éjszakáját meglehetősen jól töltötte, gyomra azonban igen ingerlékeny volt, miért azon félelmét fejezte ki, hogy alkalmasint hányni fog. Nyelve fehéren, arcza pedig halaványan nézett ki, s 74 erős érlökés számláltatott. A székelés szabad volt. A beteget rövid de széles asztalra fektették, hasa és melle pedig olajos tafotával befedezett, melyben tojás alakú, a has mellső felületét szabadon hagyó ok volt; továbbá kívánságára szemét zsebkendővel könnyedén bekötötték. Szétválasztott alsó végtagjai meghajlítva az asztal szélén két segéd által tartottak. Greenhalgh Jr. középen állott,míg segéde bal oldalon foglalt helyet, Richardsonpedig, segédével Sedgwick tudorral, az érzéstelenítést a jobb oldalon eszközölte. Miután Greenhalgh a helyet, hol metszeni akar, kijelölte, Richardson a sugártámasztó csöveket kevéssé egymás felé hajlította, egyszersmind azokat a bőrhöz másfél ujjnyira közelítvén. Néhány másodpercz múlva az égény érzéstelenítő hatása négy ujjnyi hosszú és két ujj széles téren mutatkozott, miért a sugártámasztóknak párhuzamossá tevésével az szélesbittetett. Huszonöt fúvónyomás eltelte után a bőr fehéredni kezdett, de ekkor Greenhalgh az érzéstelenítést kevéssé jobbra terjesztetni kívánván, ezáltal néhány másodperc elveszett, minélfogva az érzéstelenítés összesen negyvenöt másodperczet vett igénybe. Ezután Greenhalgh egyetlen metszés által a méh felett a bőrben s a bőralatti kötszövet jelentékeny rétegében igen mély sebet csinált, s míg Richardson az égény sugarakkal mindenhol a kést követte, a hasfal tökéletesen átmetszetett. Ezen idő alatt a beteg mit sem érzett, tökéletesen nyugodt volt, egyetlen hangot sem bocsátott magától, arczának egyetlen vonása sem változott, valamint az érlökések is tökéletesen változatlanul úgy történtek, mint előbb. A lecsupaszított méhre szinte bocsáttatott égénysugár, de a sugártámasztók a nyílt sebtől csakhamar elvonatván , jobb oldalon a köldök alatt, a sértetlen bőrre alkalmaztattak. Ilykér sikerült, hogy a méh keresztülmetszése szinte fájdalom nélkül folyt le, de egyszersőm mind igen erősen húzódván össze, Greenhalgh kezét abba felettébb nehezen dughatta be, s a beteg csak akkor árult el kellemetlen érzést, kérdezvén, hogy mit tesznek ? A magzat a méh erőteljes összehúzódásai között gyorsan kifejtetett, a magzatvíz pedig nagy zörejjel üríttetett ki, minek történései alatt a műtett olykép nyilatkozott, mint a szülőnek átalában véve nyilatkozni szoktak : „bizonyosan meg fogok halni.“ Azon a nyugtatásra, hogy a gyermek kivétetett, a beteg megcsendesedett, de a méhlepény kivétele alkalmával ismét rögtöni fájda- l lomról panaszkodott, mi kétségkívül a méh összehúzódásából származott. A méh oly hathatósan húzódott össze, hogy varratok alkalmazása feleslegessé, sőt lehetlenné vált, minthogy az szem elöl eltűnt. Húsz perczig, mely idő alatt a műtett egészen közönyösen érezte és viselte magát, alig mutatkozván valami kevés vér, mely szivacs által itattatott fel, a hasfali varratok eszközléséhez fogtak, midőn egynek kivételével minden tűszúrásnak megfelelőleg a bőr érzéstelenittetett. Mely alkalommal a varrat helyén érzéstelenítés nem történt, a beteg fájdalomtól felkiáltott. A hét hónapos gyermek egy óra múlva meghalt, az anya azonban mindig jól érezte magát. A legjobban evett, ivott és aludt, fájdalomról nem panaszkodott, a székletételek rendesen mentek véghez, valamint könnyen hugyozott. A seb heveny s hegedés útján begyógyult, s ápril 6-án a varratodat el lehetett távolítani. A következő pontok érdemlik meg a ügyeimet: 1) A műtétés alig járt valami kevés fájdalommal, s ezt is csak csekély szülfájdalomként lehetett tekinteni; 2) a műtétéit megelőzőleg a beteg hányni akart, de a helybeli érzéstelenítés mellett hányás még sem következett be, mi hagyanyhalyag általi bódításkor bizonyára el nem maradt volna, ekkor pedig a belek a sebbe jutván, a műtétéi hosszabb lefolyású és bonyolodottabb leendő; 3) a hideg a vérzést csilapitotta, s a vesztett vér a három odtonyt nem haladta túl; 4) a hidegnek köszönhetni, hogy a méh oly hathatósan húzódott össze; 5) a beteg a műtétei alatt semmi rázkódást se szenvedett , míg hangyanyhalyag általi bódítás alkalmával nem egyszer előfordul, hogy metszéskor összerezzen, s a szívlökések megállanak , mintha mellére erős ütést kapott volna; 6) hogy az eszmélet nem hiányzott, az műtéteikor előnyül szolgált, így a beteg nem nyugtalankodott, mindig csendesen viselte magát, s midőn egyszer felszólittatott, hogy a rekeszizommal ne nyomjon lefelé, azonnal engedelmeskedett; 7) a műtétei alatt legkevésbé sem kellett attól tartani, hogy a beteg meg fog halni. —« —