Orvosi Hetilap, 1866. szeptember (10. évfolyam, 35-39. szám)
1866-09-16 / 37. szám
— 647 — — 648 - t I revehető púpocska fedeztetett föl, szorosan a szegycsont bal szélénél, a 3-ik és 4-ik bordaporcz közt. A púpocska eredetéről beteg mit sem tudott, még azt sem tudta, nem volt-e az meg már sérülése előtt is. A púp körül lobnak vagy csak izgatottságnak is semmi nyoma. — A púpocska váljon az oda ékelt lövet púpja, vagy régibb csont-vagy porczkinövés-e ? Ennek eldöntésére két finom gömböstűt szúrtam párhuzamosan egy vonalnyira egymástól a keményedésbe, azután a vezető sodrony kapcsait érintkezésbe hozom a gömböstűkkel; az azonnal beállt csengetés kétségen kívül helyezi, hogy a kérdéses púpocska az odaékelt löveg vége, mielőbb több tapasztalt ügyfél által tagadtaték. Első esetben a jelző fogó, egyszersmind kutasz, szolgálatot tett a tág nyítású lőcsatornában. Második esetben tágítás előtt lehetett a löveg hollétét megállapítani, s tágítás után biztossággal eltávolítani. Harmadik esetben sebzésnek sem nevezhető működéssel, vércsepp nélkül, lehetett bizonyságot szerezni a leveghelye iránt, ahol az a lőnyíláson át elérhető nem volt, — a nélkül hogy ezzel a betegnek szót érdemlő fájdalom okoztatott volna. A csengetyű-készüléket a physikai eszközök előállításábani ügyességéről már ismeretes Teller Emil gépész állítja ki, s nála kapható (Újvilág-utcza 20. sz. Pesten), a fogókat pedig legügyesebb szerkesztőnk Fischer Péter (barátok tere, volt Jankovics-ház). A vérbeli ózonról és a szénéleg sorsáról ezen utóbbi lég által történt mérgezéseknél. Pokrowsky W. tudortól Sz.-Pétervárott. Oly esetekben, midőn a szénéleg (CO) által megmérgezettek felépülnek, azon kérdés igen természetes, hogy mi lesz a szervezetbe hatolt szénélegből. Kettő lehetséges, vagy azon rég változatlanul kiüríttetik, vagy pedig szénsavvá élenkül. Az előbbit soha nem tapasztalhatni, míg az bebizonyítható, hogy a szóban levő mérgezés után, ha ez felüdüléssel van egybekötve, a szénsav nagyobb mennyiségben leheltetik ki. E mellett szól még azon körülmény, hogy ha szénélegtartalmú vér jó ütéri vérrel összekevertetik, a szénéleg végtére egészen szénsavvá lesz. Ezen kísérleteknél pedig a levegőnek a vérhez való hozzáférését az által gátolhatni, hogy a vérkeverék higany felett fogatik fel. A levegőn a szénéleg szénsavvá nem élenyül, hanem igenis ozon behatása alatt, habár ez higítottabb állapotban van jelen. Most csak az a kérdés, váljon a vér ozont tartalmaz-e, mert ha ezen kérdés igennel eldöntetnék , akkor a szénéleg élenyülésének útja meg lenne fejtve. Al. Schmidt szerint a vérben levő éleny ózonból állana, vagy legalább a vérjegeczeny (Haemoglobin) a közönséges élenyt ózonná átváltoztatni képes lenne, s így azt a terpentinolajjal, erenyporral (Platinmohr) és más hasonló anyagokkal egy sorban kell említeni. Schönbein Schmidttel igen megegyezőleg nyilatkozott, míg Kühne és Scholz az ozon jelenlétét a vérben kétesnek mondották ugyan, de megengedték, hogy úgy az élenyes vér, mint a szénéreg által telített az élenyre módosítólag hatnak, vagyis oly tüneményekkel járnak , melyekből az ozon képződését és jelenlétét következtethetni lehet. Kühne és Scholz állításai csak annyit érnek, mennyit a gyarakfestvényre, mint ozonkémlőre adhatni, már pedig annak megbékülése az ozon jelenlétét egész biztosssággal még nem mutatja, miért arra vonatkozó egyenes kísérletek szükségesek, váljon a vér a szénéleget szénsavvá élenyitie, mert az ózon jelenlétének legbiztosabb próbaköve a közönséges hőmérséknél a szénélegnek szénsavvá, a köpenynek pedig vízzé való élenyitése. Mindenelőtt czélszerűnek látszott az erenypornak (Platinmohr) a szénélegre való hatását kutatni, hogy ezután látni lehessen, váljon hatása ezen tekintetben a vérével összehasonlítható-e. Elenypor szénéleg és éleny elegyébe vitetvén, a hőmérsék szerint rövidebb-hosszabb idő múlva, minden szénéleg szénsavvá lett, ha elegendő éleny volt jelen, ezen utóbbi menynyisége a szénsav képződésével egyenes arányban fogyván. C. sz. 40°-nál a szénsavvá való élényülés már hat óra alatt bekövetkezett, míg -j-Ü°-nál ugyanarra huszonnégy óra szükségeltetett. Hogy pedig a szénéleg élényülése annak tulajdoníttassék-e, miszerint az érenypor ózont képez, vagy annak, hogy az érenyt egyszerűen sűrűbbé teszi, bizonytalan. Most ugyanezen kísérletek vérrel ismételtettek , tehát CO és C elegyeibe vér vitetett, mégpedig kutyáé, lóé, ö őré vagy emberé, heveny vagy rohadt állapotban , anélkül, hogy akár C. sz. -(6, 14 vagy 40°-nál C02- kifejlődés, bár a legcsekélyebb mértékben, tapasztaltatott volna, h hasonlókép hatástalan maradt a kutyából , vagy a lóból való vérjegeczeny, lett légyen ez hévén vagy régi. Az erenypor helyét továbbá nem pótolta az állati és növényszén, a vasforgács, a köneny általi érenytelenítés útján készített vaspor, a szénsavas kesereny, keserenyéleg, a kénsavas vasélecs és cselenyélecs, ólom, cselenyfeléleg, halványsavas harany és krómsav, mindannyian porrá törve. Ekként nyilvánvaló lévén, hogy az érenypor a szénéregnek szénsavvá való élenyitésénél máskép hat mint a vér , az utóbbi ózontartalmára méltó kétség támadhatott, minélfogva azt kellett vizsgálat alá fogni, váljon a gyalokfestvény más, mint ozon által nem kékíttetik-e meg, minthogy ekkorig a vérben ozon létezését csakis azon kémhatás segélyével bizonyították. Egyébként már Hisnek feltűnt, hogy kísérleteinél, melyeket a vérrel és gyajakfestvénynyel tett, ezen utóbbi megbékülését sohasem láthatta. Al. Schmidt az ellenében azt hozta fel, hogy a festvényben levő láng a vért annyira megváltoztatta, miszerint ennek ozonitó hatása odaveszett, miért kísérleteinél gyalákfestvénybe mártott és azután megszáritott papiroscsíkot használt, melyre a kémlendő és hígított vérből cseppentett. Ilyenkor kedvező esetben a vércsepp szép kék udvar által vétetik körül, de a kémhatás sikerülésére a papiros minősége nem közömbös, arra úgy az összetartás, mint az anyag és különösen a felület befolyással lévén. Így míg az itatópapiroson a kísérlet igen szépen sikerül, tömöttebb és simított lapon kék gyűrűt alig, vagy épen nem látunk, érez, üveg vagy más egészen sima felületen pedig a guajákfestvény a vérre soha sincs hatással. Másrészről a guajákfestvény itatópapiroson lassankint magában is megkékül, mely tünemény egyéb likacsos anyagokkal szinte bekövetkezik, legyen bár szürkület jelen, azonban leggyorsabban akkor mutatkozik, ha az egészet melegítjük. A megkísérlett likacsos anyagok voltak: vegytiszta homok, szinte olyan agyaglemez, üvegpor, albest, keserkő, (Rimstein) és kréta. Ezekből látszik, hogy a gualákfestvényt az egyszerű előny is megkékíti, hahogy az érintkezési felület elegendő nagy, mint ez ennek finom likacsossága és érdességénél előfordul; midőn ellenben valódi ózon van jelen, a megkékülés a felület mivoltához nincs kötve, ez akkor sima felületen is bekövetkezvén, mint ezt élenyitő anyagok jelenlétekor tapasztaljuk, milyenek a cseleny- és az ólomfeléleg, króm-, osmium-, cseleny-, legeny-, legenyessav, erenypor, halvány sav. Schmidt azon ellenvetésének semmisége felől, hogy a láng a guajakfestvénynek vér jelenlétében való megkékülését gátolhatja, igen könnyen meggyőződhetünk, ha a vér és a guajákfestvény keverékét, mely üvegpohárkában kékké nem lett, valamely likacsos felületre, például itatópapirosra öntjük, midőn a megkékülés nem igen marad ki. Még az is kérdés, hogy a guajákfestvény megkékülése mindannyiszor élénkülés eredménye-e. Rég óta tudva van, hogy a burgonya, zeller, répák, kararáb és sokféle alma heveny metszésfelülete gualákfestvény által kékké lesz , de megkékül a burgonya vagy az alma hevenyében kinyomott és átszűrt 37*