Orvosi Hetilap, 1867. szeptember (11. évfolyam, 35-39. szám)

1867-09-01 / 35. szám

nyacsontokat vékonyaknak, bél- és vérszegényeknek, az áttetsző, szívós összetartású és vérszegény külső agyburok visszérebleit pedig üreseknek találtuk, míg a belsőbb agyburkok dazadtabbak, kevésbé áttetszők, szakadékonyabbak, de szinte vérszegények voltak. A ha­­lavány lágyabb összetartású és vérszegény agy üregeiben az edény fonatokat vizenyősen megduzzadva levőknek észleltük, egyszers­mind azokban kevés savó foglaltatott. A Sylvius-féle árok üterei­­ben mi említésre méltó sem fordult elő. Az agy ács és nyúltagy színárnyalat, összetartás és vértartalomra nézve az agyhoz ha­sonlított. A koponyaüreg fenekén evőkanálnyi tiszta savóra akadtunk. A jobb tüdő nagyobb térfogatú és súlyú, ezenkívül sötét ké­kesvörös színű, tömöttebb és tészta lágyságú volt, a felső lebeny kivételével, hol helyenkint veseszerű összetartásúnak tapintatott, s itt kendermagnyi nagyságú, sárgás szürke, sajtszerü göcsök fel­halmozódva találtattak, melyek májszerű vérdús szövet által kör­nyeztettek. A göcsök gömbölyded, apró sejtekből állottak, nagy halavány magvakkal és szerkezetnélküli közti anyaggal, a vérdús környezetben pedig úgy a légüresek hámrétegének, mint a kötszövet­­nek sejtei megduzzadva tűntek elő, s belsejükben számtalan apró és gömbölyded fióksejtek mutatkoztak. Az egyes göcshalmazok vérdús környezeteikkel együtt tömött, szívós, kevésbé vérdús köt­­szövet által határoltattak, melyben számos, szinte szaporodásban levő sejt volt ugyan, de a rostok túlnyomóan képviseltettek. Ezen tömöttebb szövet elmosódott határral ment át a tüdő többi állo­mányába, melynek sötét-vörös metszés­ lapján finoman habzó véres savó, tiszta vércsíkokkal dúsan összekeverve, bőven szivárgott elé. A bal tüdő térfogata sokkal csekélyebbnek látszott, a mellkas­hoz pedig egészen oda volt nőve, színe szennyes vörös­barnának tűnt elő, míg összetartását mindenhol májszerűnek éreztük, bemetszéskor nem recsegett, bemetszve pedig mogyoró-, sőt diónyi sárgás göcsök találtattak, melyek kásaszerű összetartásuak voltak, igen szorosan egymásmellett foglaltak helyet, s részint összezsugorodott sejtek, részint zsirszerűen átváltozott alakelemek roncsolékából állottak. Ezen göcsök között hasonló nagyságú góczok találtattak melyekben sűrű geny által töltettek ki, a felső lebenyben pedig ,bevájódva, nagy tyúktojásnyi üreg találtatott, kevés genyszerü folyadékkal és egyenetesen, rögös, szennyes sárgásszürke felülettel. A levegőutak nyákhártyája halavány vörösen nézett ki s mindenhol genyszerü nyák által fedezett. A rendes nagyságú szív izomzata halavány sárgabarna, petyüdt és szakadékony volt, s úgy a két-, mint a háromcsúcsú billentyűk megvastagodva, majdnem felényire összezsugorodva és szivósabb összetartásuaknak találtattak, üregeiben pedig kevés fehérnyealvadék és sötétbarna folyó vér foglaltatott. A gyomor halavány, szennyes sárga, rendes összetartású nyákhártyáját szürkés, nyúlós folyadék csekély mennyisége fedte. A­ nyombél, éhbél és a csípőbél belső részletének nyákhártyája a gyomoréhoz hasonlított, de az utóbbi alsó részlete nevezett réte­gében szétszórva kerekded folytonossági sérülések észleltettek, me­lyek közül a legnagyobbak lencsényiek voltak. A kemény, egyenet­len majdnem poréz összetartású szélek a nyákhártya felületén túl­emelkedtek, míg a halavány, szennyes-szürke fenék rögös és kevésbé kemény volt. Ezen fekélyek a nyakhártya alatti kötszöveten túl nem terjedtek, s környezetük mindenütt egészen halavány és igen vér­szegénynek látszott. A szélek és a fenék kötszöveten kívül góczok­­ból állott, melyek górcsői kicsinységüek voltak, s apró, gömbölyded sejtek halmazából képződtek, ezek a széleknek megfelelőig, hol a kötszövet túlnyomó volt, gyérebben képviseltettek, mint a fenéken. A szabad felület felé a leírt alakelemek összezsugorodva és a köt­­szövettel együtt zsírszerűen átváltozva, nemkülönben szétesésben mutatkoztak. Lieberkühm-féle mirigyeket és bolyhokat a szélekből 1—1% miliméternyi távolban találhattam. A gümőképződés akként ment véghez, hogy a Lieberkühn-féle mirigyek közti köt­szövet túlképződvén, azok elsorvadtak, mi­közben a bolyhokat is hasonló sors érte, a túlképződött kötszövet pedig gümőképződés színhelyévé vált, ez alakelemeinek szétesése következtében végül folytonossági sérülések keletkezésére vezetvén. A többi bélrétegek legcsekélyebb rendellenességet sem mutattak. A vastagbél nyakhártyája kiterjedésében megduzzadva és szennyes palaszürke volt, s benne sűrűen egymás mellett kisebb­­nagyobb folytonossági sérülések találtattak, melyek rendetlen ala­kúak, szakadozott szélűek és egyenetlen, vörösbarna fenekűek vol­tak, ezek összetartása sajtszerű lévén, mi a nyákhártya alatti köt­­szövetre is kiterjedett. A fekélyek között fennmaradott csekély hely keményebb összetartásúnak találtatott s főleg kötszövetből, ezen­kívül pedig apró, gömbölyded sejtek górcses kicsinységű halmazai­ból állott. Az izomrétegek és a savóshártya halavány szívós össze­tartású és vérszegény volt. A fenéken és a széleknél a leírtakhoz hasonló sejtcsoportok voltak, csakhogy közöttük kötszövet nem fog­laltatott, maguk az összezsugorodott sejtek pedig zsírszerű átvál­tozás jeleit mutatták, s nagy részben szétesésben levőknek látszot­tak. A vastagbéli fodorban babnagyságú, részben borsónyi, tojás­alakú, vagy gömbölyded testekre akadtunk, melyeket sárgásaknak és kásaszerűen szétdörzsölhetőknek találtunk, s összezsugorodott apró sejtek tömegéből képződtek. A vékonybéli fodornyirkm­irigyei tetemesen megduzzadtak, lágyabb és szakadékonyabb összetartásúak, nemkülönben vérdú­saknak észleltettek. A sárgásbarna májat másfélakkorának találták, összetartása lágyabb és kevésbé törékenynek éreztetett, metszéslapján pedig vörös volt, sárga környezettel, s sok vér szivárgott ottan elő. Az epehólyagban kevés sűrű zöldesbarna epe, de számtalan epekövecske találtatott, melyek kendermagnyi nagyságúak, sárgásan fénylők és kásaszerűen szétdörzsölthetők voltak. Részint egymás mellett elkü­­­lönözve foglaltak helyet, részint pedig kisebb-nagyobb csoportokká tapadtak.1) A megnagyobbodott hasnyálmirigy halavány szürkés­sárga, szakadékonyabb és vérszegény volt. A másfél akkora, hala­vány, vörösbarna lépet lágyabb összetartásúnak és igen vérszegény­nek találtam. A rendes nagyságú vesék külső szövete sárgásbarna, inkább törékeny, a velő szövet pedig halavány vörösbarna és szívósabb volt. Hogy ezen esetben a vastagbél gümősödése legelőbb volt jelen a kórlefolyásból elég nyilvánvalóan előtűnt, minthogy a has­menés a tüdőbeli jelenségeket sokkal megelőzte, a vékony­béli fekélyek száma pedig oly csekély, nagyságuk oly kicsiny volt, hogy jelen­létük annyira magas hasmenést, mint milyen kifejlődött, nem okozhatott. S az eset nevezetessége, vagy ritkasága épen a vastag­bélnek a többi szervezéi előtt létrejött gümős bántalmazottságában keresendő. A másik nevezetesség pedig abban található fel, hogy idősebb szívbillentyű-elégtelenség mellett, minek régibb és részben most is uralkodó föltevény szerint a gümőktől óvni kellene, a vas­tagbéli gümösödés kiterjedésében nemcsak gátat nem talált, hanem még a baltüdőben orvosi fül szakadatlan hallatára a lehető leg­nagyobb mérvűekhez számítható gümőképződés fejlődött ki, mely hogy a jobb oldalon hasonló nagy fokot nem ért el, a beteg kimú­lásának tulajdoníthatni. Közlemények a párisi korodákról. Szikszai Szabó József tudortól. III. Fehérdag (tumor albus) a bal térdizületben, ennek csonkítása s ke­zelése az u. n. Occlusion Pneumatique gyógymód szerint. Defassiaux Joseph, 26 éves, pinczér, ápril 24-én Maisonneuve osztályára a következő jelen állapottal vétetett fel. A meglehetősen jól táplált s különben egészséges egyén bal térdizülete nagy mértékben megdagadva, s mozgása annyira korlá­­­tolva van, hogy nyújtott helyzetbe nagyobb erő kifejtése mellett sem hozható. A dag tapintatra átalában kemény, habár egyes he­lyeken hullámzás mutatkozik is. Jelen baja mindegy két évvel ezelőtt esés következtében kezdődött. Elhárítására gipsz­kötés és oszlató kenőcsök siker nélkül al­kalmaztatván, az egyén beleegyeztével a csonkítás határoztatott el, mi jun. 21-én a következőleg vitetett véghez. Elaltatván a beteget, a bántalmazott végtag eltávolítására, a dag felett két lebenyű metszés (deux lambeaux latereaux) léte­tett, mely időközben a czomb­ütér a poupart-szalag alatt, bár nem a legjobban, comprimáltatott. A lebenyek ki- és befelé távolitat­35’ ■) Vegyelemeztetésük eredményét külön czikkben fogom közölni, mely az epekövekről szóland.

Next