Orvosi Hetilap, 1867. október (11. évfolyam, 40-43. szám)

1867-10-06 / 40. szám

tása ekkér a galvánáram által föltételezett felszívódás folytán tö­kéletesen gyógyítva jön. Az első kérdésre visszatérve, önként értetik, hogy csak oly lerakódások ellen lehet működni, melyeknek felszívódását más külső szerekkel is meg lehet kísérteni. Más oly esetekben, hol a valószínűség nem nagy, hogy hosszas párolgás és puhitás által fölszivódást eszközölni le­hessen, a galvánárammal ép oly keveset fogunk elérni, mint más fölszivó szerekkel, ha p. o. a bal előrement lábok követ­kezménye gyanánt a mellkasban fészkel. Azonban oly esetek­ben, hol külső fölszívó szerek alkalmazása észszerűen javulva van, a galvánáramot, mint remedium solvenst nem csak az egyéb ismert fölszivó szerekkel egy sorba lehet állítani, de ez az idegrészletekre gyakorlott specificus inger folytán hely­beliig oly hathatósan fogja a hajszáledényeket serkenteni, hogy azt nolle velle minden más fölszívó szer föl­be kell he­lyezni, már csak azon oknál fogva is, minthogy kifejlődésben levő helybeli tett lobos folyamatot a legkisebb kár nélkül mintegy lobellenes szer gyanánt megállítani képes. Ha a második kérdésre t. i. „mely szervekben székel azon kóros lerakódmány, melyet a galvánárammal fel­szívódásra hozni akarunk?“ némileg felelni akarunk, szük­ségkép azon különbség ötlik szemünkbe, váljon ily lerakó­­dási képlet valamely központi szervben székel-e vagy pedig a környi részekben. Minél mélyebben fekszik a baj a központi képletekben, annál csekélyebb a remény ez ellen a gal­vánárammal valamit elérni, mely azonban azon arányban is­mét növekszik, minél inkább a környi részekben ül a baj — és különösen kedvező körülménynek tekintendő az, ha a vég­tagokon, közvetlenül az ízületek szomszédságában lerakodott rostonyát akarunk fölszívódásra hozni. E tekintetben kevésbé kedvezők oly helyek, mint p. o. a c­ombcsont izvápájábani ízület, s valószínűleg csupán azon egy okból, minthogy a mélység miatt a galvánáram izgatása a bajhoz nehezebben férhet hozzá. Tudtommal eddig senki sem kísérlette meg a csipő-izü­­leti robot kifejlődése elején egy villamos áram alkalmazásá­val megállítani, és mégis bizonyos körülmények alatt jogo­sult volna a kísérlet ezen folyamatra alkalmas galvánáram által gátlólag hatni akarni, miután az ezen betegség megál­lítására használtatni szokott szer, t. i. az izzó vassali ed­zés különben sem a leggyöngédebb eljárás. A felkar ízületen levő lerakódás már sokkal könnyebb feladat a villámáram számára, mert az izmok és rostos hártyák rétegei már arány­lag sokkal csekélyebb ellentállásra képesek. Legbiztosabb és legszembetűnőbb lesz a hatás a térd és lábtő, valamint keztő ízületben is. Azonban senki se várja, hogy jelentékeny siker követ­kezzék be az először történt alkalmazás után, de majdnem állandóan következőket lehet észlelni ily helybelitett eljárá­sok után. Az áram mindig haránt irányban alkalmaztatik, ereje eleinte alig jelentékeny, a beteg élénken érzi a zsibba­dást, de a szervezet élettani határai terében csakhamar al­kalmazkodik ezen ingerhez, s egy perc­nél hamarább sokkal kevésbé élénken érzi a beteg az állandó áram erejét; ekkor erősebbé kell tenni az áramot, s megvárni az ismétt alkal­mazkodást. Ily katalyti­us áramok erejét fokonként emelni kell a viszonylagos, tűrhetőség határáig s ekkor rögtön ismét meg­szakítani az áramot. Az ily behatás ideje 6 — 8 perczre tehető. Az áram alkalmazása után a beteg közönségesen a mély­ben melegséget érez, bizonyos fájdalmatlanságot és látszólag nagyobb mozgékonyságot, úgyszinte nagyobb nyomást tűr el a végtag, mint előbb, fájdalom nélkül. Ha az áram a térd­­izületen át vezetve jön, a beteg épen fájdalom nélkül lép föl, mire előbb nem volt képes. Ily tényleges megkönnyebbülés az áram alkalmazása után különböző ideig tart el, néha fél, néha több órán ke­resztül , s szerencsét kívánhatunk magunknak, ha a beteg szándéka által, erős áramot eltűrni, tám­ogattatunk, mert aránylag rövid idő alatt oda jutunk, hogy a betegnél az áram egyik alkalmazásától a másikig — tehát teljes 24 óráig — a megkönnyebbülés folyton tart el. A­mi végre a harmadik kérdést illeti, t. i. „mily hosszú idő telt el azóta, hogy valamely lobos folyamat kö­vetkeztében ily lerakódás létrejött ?“ A tapasztalás a legtöbb esetben amellett szól, hogy az ismért fölszívódás egyenes irányban áll a tényleges lerakódás időtartamával; ennél­fogva, minél régebben áll fenn az ily lerakódmány, annál hosszabb idő szükséges annak fölszivódtatásához. E nézet azonban csak átalában véve bir érvénynyel, mert vasinak ese­tek, hol a fölszivódás a villamáram által aránylag rendkívül rövid idő alatt eszközöltetik. Electrotherapiamban a 388-ik lapon egy naplómban a 707 sz. a. följegyzett betegről tet­tem említést, kinek czimét s hogylétét most is ismerem, s kinél a villámáram katalyti­us hatása kevés nap alatt ho­zott létre teljes gyógyúlást a térdizületben, mely láb folytán évek óta szenvedő volt. A galvánáram ápril 11-én alkalmaz­tatott a baj ellen először, ugyanez év és hó 8-án pedig be volt fejezve a gyógyítás, mely azóta is a legsikerültebbnek bizonyult be. A gyors siker, melyet a katalyti­us villámáram mutat, lényegileg annak ereje által látszik feltételezve lenni; kivá­lóan erős áram rövid ideig alkalmazva, ezen eljárásnál sokkal nagyobb előnynyel bír, mint a hasonnemű gyengébb és hosz­­szabb ideig használt áramok. Magától értetik, hogy ugyanazon arányban, a­mint a beteg javulása előrehalad, rövidíteni kell az áram használati idejét és erejét. Ha már ily eljárás vége felé jutottunk, igen tanácsos 1 — 2 napig teljesen szünetelni, míg a czél teljesen elévetik. Azon alanyi tünemények, melyeket a beteg a klimato­­logicus tényezőkbeni gyors változás folytán érez, ezen gyógy­­eljárásnál már elején is nemsokára elmaradnak, és a villám­áram folytatott használatánál nem is térnek többé vissza. A myírő­sebészet körébe eső nevezetesebb üterek rendellenes viszonyai és változatai sebész-boncttani szempontból. Czifra Fere.ncz nyilv. r. tanártól Kolozsvárott. (Folytatás) A d­u­g ü t­é­r. A dugütér rendszerint a bal csipő-ütér mellső ágától ered, a hasonnevű ideg alatt, csaknem vízirányosan futva, a kis medencze hajlása folytában a belső dugizom felett, azt izomi ágakkal ellátva, a dugcsatornába lép, azután pedig a fancsont vízirányos ága alatt eltűnvén, az említett csatornán át a medenczeűrből kivonul, minél­fogva a sérvek műtéti körén kívül esik. A dugcsatornába való be­menete előtt csak csekély és változékony ágakat ad, különösen a belső csípő-, horpasz- és dugizmokhoz. Mindenelőtt czélszerűnek

Next